Denis Villeneuve nem kis fába vágta a fejszéjét, amikor elkészítette a ma már kultikus 1982-es neo-noir sci-fi folytatását. Az eredeti Szárnyas fejvadász számtalan filmest megihletett már, ugyanakkor folytatásának gondolata komolyabban csak 2007-ben merült fel a Ridley Scott, az első film rendezőjének fejében, a film elkészültére mégis további 10 évet kellett várni. Mint minden kultikus film folytatásánál, úgy a Szárnyas fejvadásznál is felmerül a kérdés, hogy túl lehet-e szárnyalni az elsőt? És egyáltalán, érdemes-e elkészíteni? Tovább tudja-e vinni az eredeti által megkezdett utat, úgy, hogy képes újat is adni és közben nem esik abba a csapdába se, hogy nem lesz egyéb, mint egy rossz másolat. Az írás spoiler mentes.
Az első rész (2019) után eltelt 30 évben új replikáns készítő nagyvállalat nőtt ki az időközben csődbe ment Tyrell Coerporation helyén, aminek vezetője Niander Wallace (Jared Leto) nem kevésbé nagyravágyó, mint elődje volt. K nyomozó (Ryan Gosling), a szárnyas fejvadász feladata, hogy a még életben lévő régi modelleket bevigye megsemmisítésre. K nyomozó feladata teljesítése közben egy olyan titokra bukkan, ami alapvetően változtathatja meg a világot. K nyomozó lelki támasza virtuális barátnője, Joi (Ana De Armas), legnagyobb ellenfele pedig a Wallacenak dolgozó Luv (Sylvia Hoeks). Nyomozása során eljut Rick Deckard (Harrison Ford) visszavonult szárnyas fejvadászhoz is, aki a világtól elvonultan és elrejtőzve éli magányos életét...Még csak egy-két nap telt el a premier óta, de a kritikusok többsége már most szuperlatívuszokban beszél Denis Villeneuve filmjéről, és sokan "minden idők legjobb folytatásának" nevezik. Sőt, többen azt is kinyilvánították, hogy szerintük a folytatás jobb, mint Ridley Scott eredetije. Mint a legtöbb hasonló esetben, úgy ennél a filmnél is kíváncsi lettem, hogy az általános dicséretből mennyi a valóság és mennyi a marketing, és mivel az egyik legjobb neo-noir sci-firől van szó, így a kíváncsiságom az egeket verte. Tegnap este már Eric Cartmanhez hasonlítottam, aki lefagyasztotta magát, mert nem bírta kivárni az új Nintendo megjelenését.
A film megértéséhez és élvezetéhez nem feltétlenül kell ismerni az első részt, ugyanakkor mégiscsak szórakoztatóbbá és ütősebbé válik a folytatás, ha láttuk a '82-es noirt.
Ridley Scott 1982-es Szárnyas fejvadásza olyan későbbi sci-fiket inspirált, mint a Terminátor, az AI Intelligence, vagy akár a Her. Az új Szárnyas fejvadász esetén pedig az a szerencsés helyzet állt elő, hogy úgy tűnik, mintha részleteiben az előbb említett filmeket vinné tovább, miközben összességében mégiscsak a kultikus előd által megkezdett úton lépett előre. Talán már a felsorolt filmekből is érzékelhető, hogy a 2049-ben a sc-fi elemek erősödnek a noir elemek rovására, ami miatt én egy kicsit csalódott voltam. Persze ez a multikultis világ is lepusztult és élhetetlen, és most is legalább annyira túlzsúfolt Los Angeles, mint az előző részben, és itt is tele van ázsiai feliratokat villogó neonnal az utca, ahol szinte mindenki ázsiai kaját eszik, és nagyon sokat esik az eső, ugyanakkor ennek a nagyvárosi noir érzetnek, atmoszférának és témának mégis kisebb jelentősége van itt, már csak azért is, mert jóval kevesebb időt tölt a film ebben a környezetben.És amikor itt vagyunk, akkor sem több értelemben véve éles noir képeket látunk, hanem minden sokkal összemosódottabb, homályosabb, álomszerűbb érzetet és látványt nyújt, ami a városkép minden lepusztultsága ellenére határozottan elvesz a noir látványvilágból. Azon kevés jelenetben, amikor Los Angeles utcáin járunk, akkor érzékeljük azt, hogy ebben a jövőbeli világban mennyire elválasztódik a társadalmi elit és a társadalom jóval nagyobbik részét alkotó un. átlagemberek élete. Sokatmondó és több értelmű is K nyomozó főnökének szavai:
"A világ falakra épül, ami elválasztja a különböző fajtákat. Mondd meg akármelyik félnek, hogy nincs többé fal.. és jön a háború."
A túlzsúfolt nagyvárosi noir környezet mellett a történet jóval nagyobbik része vagy a levegőben/kocsiban, vagy futurisztikus irodában, lepusztult magányos telepeken, esetleg sivatagban játszódik, amelyek által a film atmoszférája és képi világa is sokkal gigantikusabbá, monolitikusabbá válik, amely szempontból engem emlékeztetett Kubrick 1968-as 2001 Űrodüsszeiára. Itt térjünk is mindjárt ki a film fényképezésére, ami általános üdvrivalgást váltott ki a kritikusok között, és amit olyan szavakkal jellemeznek, mint a "lélegzetelállító" és szinonímái. Az operatőr Roger Deakins volt, aki többek között a Fargot, vagy a Remény rabjait is fényképezte. Ő ebben a filmben egy álomszerű utazásra visz minket, ami esetenként akár hallucináló jellegűvé is válhat. Őszintén szólva én személy nem annyira vagyok oda a CGI orgiákért, és emiatt nem feltétlenül osztom a "lélegzetelállító" jelzőt a fényképezést illetően, annak ellenére se, hogy igaz az a megállapítás, hogy a film bármelyik képkockája kimerevíthető lenne egy látványos háttérképnek. A 2049-ben nagyon feltűnő a narancssárga szín használata, ami a sivatagos jelenetben pontosan olyan, mint amikor a sivatagban homokvihar van: ott is ugyanilyen képeket lehet készíteni (CGI és szűrők nélkül). Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lenne igaz az, hogy nagyon látványos, dehogynem, csak én egy kicsit noirosabb és kevésbé sci-fi látványvilágra számítottam.Mivel a film nagyon stílusos, ezért sejthető az, hogy ehhez az álomszerű sci-fi atmoszférához és látványvilághoz sokkal jobban illeszkedik egy olyan rejtély, aminek a megfejtéséhez vezető út is sokkal filozófikusabb jellegű, mint a noirok váratlan és ütős fordulatokon alapuló történetei. Persze azért itt is lesz egy-két meglepetésben részünk, de nem sok, és nem olyan, aminél kifordulna a világ a helyéről.
A film nem csak továbbviszi az eredeti Szárnyas fejvadász filozófiai kérdéseit, de újabb, pontosabban szólva mélyebb rétegeket ad hozzá. Ennélfogva itt már nem csak az a kérdés, hogy mitől ember az ember, hanem sokkal inkább úgy tehető fel ez a kérdés, hogy mikortól kezdődően válik valaki emberré? Esetleg akkortól, ha képes valamiéért, valakiért, esetleg egy ideáért meghalni? Vagy onnantól, hogy hinni kezd olyan irracionális dolgokban, mint mondjuk egy csoda? Ezek a kérdések persze nagyon messze vezetnek, amiben a különböző ideológiák által képviselt racionalitás és érzelem párti, vagy az ateizmus és vallásosság kérdéskörei is összeütköztetnek. A film válaszai a másodikat erősíti véleményem szerint, de spoiler veszély miatt ebbe most nem megyek bele mélyebben.
A forgatókönyvet Hampton Fancher és Micahel Green írták, ami Philip K. Dick Do Androids Dream of Electric Sheep c. sci-fi regényéből is táplálkozik. A film története ezernyi kisebb részletből áll össze egy egésszé, amiben jónak mondható a rejtélyek felfedése, vagy az arra mutató jelek megismerésének üteme. Kapunk annyi nyomravezető jelet, hogy fenn tudja tartani az izgalmat, ugyanakkor szándékosan félre is vezet egy kicsit annak érdekében, hogy ne találjuk ki idő előtt a nagy rejtélyt, ugyanakkor a film mégsem eköré a rejtély köré épül, hanem sokkal inkább felfogható egyfajta transzcendens, filozófiai utazásnak.A karakterizálás is jónak mondható, hiszen még az olyan mellékszereplők is rendelkeznek az egész filmet figyelmebe véve fontos mondatokkal, akiket nem sokat láthatunk a filmben, és nagy jelentősége van a kétértelmű soroknak, soraiknak. Az első részhez hasonlóan ebben a filmben sem látható túl sok akciójelenet, és nem is meghatározóak, ennél sokkal fontosabbak a karakterek kibontása és a filozófiai kérdések válaszai utáni kutatás. Szerencsére azt a csapdát is kikerülte, hogy nem egyes sci-fikre jellemző "tudományos" oldalra épít, hanem sokkal inkább a noirokat is meghatározó emberi természet vizsgálatára, problémákra, illetve az ezekkel metaforikus témákra.Denis Villeneuve rendező szemlátomást nagyon nagy hangsúlyt fektetett a film és benne minden egyes jelenet ütemére is, ami meglehetősen lassúnak mondható egy 2017-es filmhez képest, ami a film álomszerű hatását nagyban erősíti (és ami megmagyarázza a 160 perces játékidőt). A 2049 több helyen is kikacsint, vagy utal, vagy még inkább tiszteleg az első film előtt, ugyanakkor ezt mértékkel és tisztelettel teszi úgy, hogy közben nem süllyed bele a nosztalgiába sem, mint mondjuk a legutolsó Star Wars. Megjelenik illetve felvillan Edward James Olmos egy rövid jelenetre, de láthatjuk Deckard android femme fatale szerelmét Rachelt is, valamint feltűnik egy faragott lófigura, ami pedig az eredeti origamijával állítható párhuzamba. A filmben számos remek jelenet látható, az egyik legjobb a kissé perverznek hangzó, ugyanakkor mégis nagyon gyengédnek nevezhető hármas szex ember, replikáns és egy hologram között, amelyben mindegyik résztvevő mást keres és más - emberinek nevezhető - vágyukat próbálják kielégíteni.
Az eredeti filmmel szembeni további különbség, hogy itt több fontos női karakter szerepel, aminek lehet olyan értelmezése is, hogy a jövőben a nők sokkal meghatározóbbak lesznek, mint a férfiak. Ugyanakkor talán mondanom sem kell, hogy ettől függetlenül a 2049 Ryan Gosling filmje. Ő a történet nagyobb részében távolságtartó és hűvös, ugyanakkor érzelmi kitöréseket is láthatunk tőle. Általában véve elmondható a filmről, hogy mindegyik karakter nagyon rejtélyes, de K nyomozó a legrejtélyesebb, aki mindezeken túl vágyait és szorongásit is kimutatja, aminek kifejezésében egyébként Gosling kiváló. Már csak emiatt is az ő karaktere hordozza leginkább a noir jelleget a filmben.Az embergyűlölet és emberkerülés már az első részben is jellemző volt Harrison Ford karakterére, Rick Deckardra, amely tulajdonságokat itt már mizantróp szintre emeli. Ugyanakor ennek a filmnek semmilyen értelemben sem ő a főszereplője, és színészi képességeiből sem kellett annyit mutatnia, mint az 1982-es filmben. Goslinggal való közös jelenetei nagyon jók, szemmel láthatólag jól megértették egymást.
Mivel tőlük nagyjából el is várta előzetesen az ember a remek alakításokat, ezért aztán a film igazi kellemes meglepetései a női szereplők.
Joi, K nyomozó hologram szeretőjét és élettársát Ana de Armas alakítja, aki egyszerre tud melegséget és nyugtalanságot árasztani, már csak azzal a nőiesnek nevezett tulajdonságával is, hogy mindig többet akar érzelmileg kiszedni egy kapcsolatból, mint amennyi benne van. Ennél emberibb tulajdonság nem sok létezik ezen a világon.
A film villain karakterét Luv-ot, Wallace "emberét" Sylvia Hoeks játszotta nagyon emlékezetesen. Luv egy olyan replikáns, akinek kegyetlensége még racionalitása mögül is kicsillan. Ő legalább annyira emberi volt ezzel a tulajdonságával, mint Joi, a tökéletes kapcsolatról álmodozó hologram.Aki viszont nem tűnt a legjobb választásnak, az Jared Leto volt, aki a replikáns előállító vállalat tulajdonsát játszotta. Az ő karakterével nem igazán tudtak a film készítői mit kezdeni. A filmben néhányszor tűnik csak fel, szinte majdhogynem véletlenszerű időpontokban, mintha csak azért szerepelt volna, hogy legyen egy gonosz nagyvállalat gonosz tulajdonosa típusú karakter, megfelelvén az első résznek. A karakter furcsaságát erősítette Jared Leto is, aki egészen egyszerűen nem illett ebbe a filmbe.
A film zenéjéről is elmondható, mint ami az egész filmről, stílusában hasonló az első verzióéhoz, azonban ezt is továbbgondolták és továbbvitték az alkotók egy megfoghatatlanabb, elvontabb és még futurisztikusabb irányba. Hans Zimmer és Benjamin Wallfisch szerezték a 2049 elektromos zenéjét, ami nagyon emlékeztet Vangelis szintetizátoros zenéjére '82-ből, azonban annak egyfajta atonális, nem dallamokból, hanem sokkal inkább csak hangokból álló verziója. Ez az összetevő is nagyban erősítette a film erős, álomszerű atmoszféráját.
Denis Villeneuve filmje nem a neo-noirok vagy akár a sci-fik szokásos izgalmára játszik, hanem sokkal inkább egyfajta drámai feszültséget épít, ami kevésbé éles vagy ütős - valamint szándékosan lassított tempójához is hozzá kell szokni -, és amely szempontból szintén a 2001: Űrodüsszeiára emlékeztet a film. De ahogy mondani szokták, valamit valamiért, Villeneuve beáldozta a noir elemek többségét a film álomszerű, monolitikus sci-fi stílusáért, ami kétségtelenül remekül sikerült és megújította az első részt mind látványában, mind mondanivalójában, ugyanakkor összességében az első rész mégiscsak ütősebb darab volt a maga korában és idejében. És ma is.
Értékelés: 8/10