3 Oscar jelöléséből kettőt (legjobb fekete-fehér fényképezés és vágás) meg is nyert Jules Dassin nagy hatású noir krimije, ami a kijelölte az utat a dokumentarista stílusú un. rendőrségi procedúrás noirok számára, sőt a későbbiekben, a '60-as években egy TV sorozat elkészültét is inspirálta. A történet egy rendőrségi nyomozás 6 napját mutatja be, ami alatt elkapják egy nagyvárosban, - ez esetben New Yorkban - megölt fiatal modell gyilkosát.
Tapasztalt és idősebb detektív hadnagy, Dan Muldoon (Barry Fitzgerald) és újonc kollégája, James Halloran (Don Taylor) nyomoz egy fiatal és gyönyörű nő, Jane Dexter rejtélyes halála és ékszerei eltűnése ügyében, akinek megölését öngyilkosságnak próbálták a gyilkosok beállítani a nő manhattani otthonában. A nyomozás során láthatjuk, ahogy a két rendőr végigjárja a gyilkossági nyomozás szokásos menetét, nyomokat keresnek, kihallgatják az áldozat ismerőseit, majd az itt szerzett információk segítségével megpróbálják elkapni a gyilkost. Kezdetben nem sok nyom van, ami alapján elindulhatnak, azonban köszönhetően Muldoon tapasztalatának, a gyanúsítottak köre végül két emberre szűkül, Frank Nilesra (Howard Duff), egy nagylábon élő fiatal férfire, akiről kiderül, hogy közelebbi kapcsolatban áll az áldozattal, és egy bűnözőre, Garzahra (Ted de Corsia), aki általában megbízói ökleként szokott tevékenykedni.Jules Dassin rendező számos remek noirt készített pályafutása során (pl. Brute Force, Night and the City), amelyek mindegyikében volt valamiféle társadalmi téma, amiket baloldali megközelítési módban tálalt. Mindez nem véletlen, hiszen kommunista szimpatizáns volt, akit aztán a McCarthy érában feketelistára is tettek. A meztelen város azon ritka filmjei közé tartozik, ami nem érint társadalmi, szociális témákat, hanem egy félig doku, félig noir stílusban fényképezett és rendezett rendőrségi procedúrás noir krimi, ami mentes minden politikai felhangtól. A film hangsúlya a mindennapiságon van, amiben kiderül, hogy milyen is egy gyilkossági nyomozás, milyen a nyomozói munka, hogyan telik a rendőrök egy-egy napja a '40-es évek vége felé Amerikában és általában véve, hogy milyen egy átlagos nap a nagyvárosban bűn szempontjából, miközben egy gyilkossági ügy felderítését követjük nyomon. A rendőrségi procedúrás noirok nagy időszaka a '40-es évek végén volt egy pár évig (1948-1950), miután a szimbolikus femme fatale és antihős felállással készült klasszikus noirokból (1941-1948) eddigre már lényegében kihoztak mindent, amit ki lehetett. Persze ez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben nem készültek ilyenek, de a hangsúly már egyre inkább a realitás felé tolódott el a szimbolizmustól, hogy az '50-es évek első felében ezután az átmeneti időszak után eljöjjön a heist és általában véve a korrupt alvilággal és rendőrséggel foglalkozó késői noirok (1950-1956) nagy divatja.
A meztelen város egyik központi karaktere maga a nagyváros, ahol a bűncselekmény történt, és ahol a nyomozás zajlik. A noirok többségétől eltérően ez a nagyváros most nem Los Angeles, hanem New York, aminek alapjában véve két oka van. Dassin néhány más filmeshez hasonlóan nem volt oda Hollywoodért és a Los Angelesért, főleg nem ebben az időszakban, amikor már érződött, hogy karrierje nem lesz a filmgyárban hosszútávú. Másrészről pedig New York sokkal karakteresebb amerikai nagyváros, mint Los Angeles, tele ikonikus épülettel és környékkel, így sokkal látványosabban lehetett fényképezni, mint az angyalok városát. Persze mindez csak helyszíni forgatás és fényképezés esetében számít igazán, ami fennáll A meztelen város esetében, és ami a film egyik legfontosabb és legjobb elemévé vált, köszönhetően William H. Daniels operatőr káprázatos munkájának, amivel teljesen megérdemelten nyert Oscar-díjat. New York megmutatja szebbik és csúnyábbik arcát is, azonban mindegyiket Daniels végtelenül stílusos és fényképezésében keresztül láthatja néző.A meztelen város a fényképezése és a történet helyszíne mellett arról is híres, hogy számos rádiózás világában megszokott vagy jellemző technikát alkalmaz. Ilyen például az expozíciós párbeszéd, az utcai zajok és a nagyon erőteljes és rádiós kommentár stílusú narráció. Narráció persze a noirok klasszikus eleme is, azonban A meztelen város esetében ez nem valamelyik szereplő szájából hallható, aki az olyan érzéseit és gondolatait közvetíti ezzel, ami nem látható a filmben, hanem egy kívülállóéból, egy rádiós riporteréből. Sőt, akár olyan érzésünk is lehet, hogy maga a város narrálja az eseményeket. A poszt végi videóban látható, hallható a film nyitó jelenete, ami talán a legjobban mutatja be, hogy mit is jelent a "rádiós stílusú" narráció egy filmben.
A meztelen város egyike azon régi filmeknek, amelyek megalapozták a később elterjedő un. "buddy cop" filmek felállását és karakterizálását, amelyekben a történet két olyan karakter - legtöbb esetben rendőrök, nyomozók - körül forog, akik roppant eltérő személyiséggel rendelkeznek, ami miatt számos alkalommal összeütközésbe kerülnek egymással, azonban valamilyen ügy megoldása érdekében együtt kell, hogy működjenek, és amely folyamat során tanulnak egymástól és általában véve megtanulják értékelni a másikat.
A forgatókönyvet Albert Maltz és Malvin Wald írták Wald történetéből, ami alapvetően azt az egyszerű narratívát követi, ami jó és rossz fickókra osztja a szereplőket és amiben a szürke árnyalat nem túl elterjedt. Maga a gyilkossági ügy is elég kiagyaltnak és mesterkéltnek tűnik, ami leginkább csak azt a célt szolgálja, hogy bemutathassa a nagyvárosi rendőrségi munkáját.A történet elején a rendőrség lényegében nem rendelkezik semmilyen használható információval, mivel folyamatosan csak hamis nyomokba és hazug emberekbe ütköznek. A nyomozás legelején a detektívek az áldozat ismerőseit hallgatják ki, akik mindannyian arról biztosítják a rendőröket, hogy mindent megtesznek azért, hogy a gyilkost elkapják, a valóság azonban nem teljesen ez, vagy legalábbis nem mindenki részéről. A rendőrök letudják a szükséges "lábmunkát" is, és bejárják a város ékszerüzleteit és zálogházait, miközben egymással is folyamatosan kommunikálnak, értekeznek akár személyesen, akár telefonon. Ez alapján látható, hogy a rendőri munka nagy része nem amolyan Poirot-i agymunka, mintsem inkább szorgalmas és kitartó információ gyűjtő rutinnak tűnik. Aztán ez a szorgalom meghozza az eredményét és amikor már konkrét nyomon indulnak el, akkor jön el az ideje a ravaszság bevetésének, amivel főleg az idősebbik nyomozó, Muldoon rendelkezik, már csak tapasztalatánál fogva is. Nem véletlenül ő az, aki pipázik, ami miatt az ő karaktere kap egy kis Sherlock Holmesos jelleget.
Barry Fitzgerald alakítja Dan Muldoon nyomozót, aki nem mellesleg egy idősebb agglegény, ami esetében azt mutatja, hogy egész életében a munkája volt számára a legfontosabb, amiben mostanra már jelentős tapasztalatra és ravaszságra tett szert, miközben ontja magából az utcai bölcsességeket. Fiatalabb társát, a nős, és kissé karót nyelt és buzgó Jimmy Halloran nyomozót Don Taylor játssza, aki elvégzi főnöke ötleteiből fakadó lábmunka nagy részét. Ő az egyedülálló Muldoonnal szemben egy tipikus középosztálybeli házban él ennek megfelelő feleséggel és munkájának egy részét az teszi ki, hogy megpróbálja tapasztalatlanságát álcázni vagy ellensúlyozni azzal, hogy igyekszik főnökei kedvében járni, miközben próbálja a szakma csínyját-bínyját ellesni Muldoontól. Őszintén szólva egyik színésztől sem voltam annyira elájulva, Muldoon a pipázásával túl Sherlock Holmesira veszi a figurát ebben az elviekben realisztikus rendőrségi procedúrás filmben, ami úgy éreztem, hogy ez a fajta karakterizálás nem illik igazán ebbe a filmbe, Taylor pedig nem csak karakterében, de játékában is egy kicsit merevnek tűnt.A film egyik fontos mellékszereplője a narrátor, akinek ugyan csak a hangját halljuk, de az mégis nagyon meghatározza a film egészét. A film producere, Mark Hellinger beszél a közönséghez narrátorként, aki remekül vitte mindebbe korábbi bulvár újságírói tapasztalatát, ami által egy jó nagy adag, jó értelemben vett bulvár jellegű izgalmas vitalitást került a filmbe. Ma már talán kicsit furcsa mindez és túl harsánynak tűnik, de 1948-ban még a rádió is a virágkorát élte Amerikában, vagy legalábbis nem volt sokkal túl rajta, és még remekül hangzott ez a mindent átható narráció. Hellinger még a film megjelenése előtt meghalt, és nem érhette meg azt, hogy lássa azt, hogy narrációjának egyik mondata milyen hatással lett és milyen gyakran használták fel az '50-60-as évek rendőrségi és krimi tévéfilmekben:
Narrátor: "There are eight million stories in the naked city. This has been one of them." azaz "8 millió különböző történet létezik ebben a meztelen városban. Ez volt az egyik."
A mellékszereplők között meg kell még említeni a verejtékezős és utálatos arcú, ugyanakkor mégis fura módon erős szexepillel rendelkező Ted de Corsiát is, aki Garzahot, egy gyanús arcú bűnözőt játszott, mint majd még a későbbiekben annyiszor a pályafutása során.A film zenéjét Rózsa Miklós és Frank Skinner szerezték, ami egyrészről nem játszik talán akkora fontosságot, mint más korabeli filmekben, mivel jelentős szerepe van az utcai hangoknak, amely jelenetekben nincs zene, ugyanakkor, amikor megszólal néhány drámaibb résznél, akkor viszont amolyan Rózsa Miklósosan túl drámai, ami engem esetenként zavarni szokott. Ebben a filmben ez pont az utolsó, egyébként nagyon látványos jelenetnél jön elő.
Jules Dassin filmje megjelenésének időpontjában nagyon sikeresnek bizonyult, aminek az akkor újszerűnek nevezhető doku-noir stílusa és remek fényképezése volt a legfőbb oka, amihez azonban nem egészen illett egyes jelenetek teatralitása, esetenként a színészi játék és általában véve a kissé sarkos karakterizálás, valamint maga a bűneset is kissé kiagyaltnak tűnik, ugyanakkor ironikus módon még sem igazán érdekes, és ezen összetevők egyike sem éppen a realiszikusságot szolgálta, de ezek egy része elnézhető egy olyan filmnek, ami műfaján belül elindított egy új alműfajt.
