George Cukor Kettős élete egy impresszionista színházi melodráma és egy noir krimi keveréke, aminek főszereplője egy olyan Broadway színész, aki annyira beleéli magát különböző szerepeibe, hogy színpadon kívül is eggyé válik a karaktereivel. Mindezzel egészen addig nincs is probléma, amíg komédiákat játszik, a következő darab azonban az Othello lesz. A film főszerepében Ronald Coleman elnyerte a legjobb színész Oscar-díját.

Anthony John (Ronald Coleman) híres és elismert Broadway színész életét mindig nagyon erősen befolyásolta az, hogy éppen milyen szerepet játszik a színházban, ugyanis nagyon hajlamos arra, hogy olyannyira azonosuljon az általa játszott karakterekkel, hogy elmosódjon a határ a valódi személyisége és a szerep között. Amikor komédiákban játszik, akkor egy sármos és barátságos, az életet könnyedén vevő ember, akinek mások szívesen tartózkodnak a társaságában, azonban amikor valamilyen drámai karaktert alakít, akkor szinte elviselhetetlenné válik az életben is. A szintén színész ex-feleségével, Britával (Signe Hasso) is emiatt váltak el, azonban ettől függetlenül baráti kapcsolatot ápolnak és továbbra is együtt játszanak a színházban különböző darabokban. Felesége szintén baráti viszonyt ápol Billel (Edmond O’Brien) a színház egyik managerével, aki szerelmes a nőbe, míg Anthony összeismerkedik egy fiatal, de magányos pincérnővel, Pattel (Shelley Winters). A színész felesége figyelmeztetése ellenére elvállalja Shakespeare Othellojának címszerepét, amelybe teljesen beleéli magát, és egyre féltékenyebbé válik feleségére és Billre…Az ’50-es évek első felében nagyon népszerűek voltak azok a filmek (Alkony sugárút, Mindent Éváról, Csillag születik stb), amelyek Hollywood vagy általában véve a show biznisz antihumánus működését mutatták be. Bár a Kettős élet csak részlegesen fedi ezt a témát, mivel nem a színház sötét oldaláról szól, hanem egy színészéről, de azért valamennyire belelátunk a korabeli Broadway világába és ilyen módon a fenti filmek előfutárának is tekinthető. George Cukor filmje olyan klasszikus noir témákat, mint az identitást, a sötét oldal győzelmét és a mentális problémát helyezi a fókuszba főszereplőjének, egy tehetséges, de skizoid színházi színész karakterén keresztül, aki számára elmosódik a határvonal a valóság és az illúzió között.

A forgatókönyv egy író házaspár, Ruth Gordon és Garson Kanin munkája, akik ezután a film után még számos alkalommal dolgoztak együtt George Cukorral, többek között az Ádám bordáját is ők írták. A szkript legnagyobb hibája, hogy nem találta el a megfelelő egyensúlyt a színházi melodráma és a noir összetevők között, sajnos ez utóbbi kárára, ami a részletesen megírt színházi résszel szemben sajnos nem kap megfelelő súlyt és időt a filmben. Ez az egyensúlytalanság aztán olyan további problémákat is okoz, hogy a Kettős élet nem teljesíti a noirokkal szembeni egyik legfontosabb elvárást, és nem igazán izgalmas. Az alapfelállásnak köszönhetően pedig a fordulatok előre sejthetőek, amelyik meg nem, az sem üt annyira, mint kellene, mivel ennek a vonalnak a felépítésére a film készítői kevésbé figyeltek.

A néző már onnantól kezdve tudja, hogy Anthony John megöl valakit, hogy a szerepeibe magát teljesen beleélő színész elvállalja az egyik leghíresebb shakespeare-i figura eljátszását. Igazából csak azt nem tudjuk, hogy mikor következik be az elkerülhetetlen gyilkosság és kit öl meg. Bár olyan túl sok választási lehetőség nincs a feleségén, Britán és a szeretőjén, Paten kívül. A gyilkosság után a rendőrség megpróbálja elkapni a gyilkost, ami nem lesz túl nehéz, miután rájönnek, hogy az elkövetés módja mennyire hasonlít Othelloéhoz.A gyilkossági ügy gyors lezárása és általában véve a noir vonal karcsúsága annak is köszönhető, hogy túl nagy helyet és túl sok időt kaptak az Othellos jelenetek. Igazából ebből sokkal kevesebb is elég lett volna, hiszen már maga a felvetés, hogy egy olyan színész játssza majd ezt a karaktert, aki hajlamos totálisan átadni magát szerepének, már megalapozta volna a néző rossz előérzetét. Mindemellett a film készítői szerették volna bemutatni John és Othello személyisége közötti párhuzamot is, ami dicsérendő szándék, azonban még így is túl sok volt az Othelloból, ami mindig visszahúzta a filmben az éppen beinduló izgalmat és feszültséget. Az Othello részletek mentségére legyen mondva, hogy ugyanakkor adtak egyfajta álomszerű érzetet a filmnek, ami nem csak a színház varázsát adta vissza, de egyben éreztette főszereplőjének pszichés problémáit is.

A forgatókönyv erősebb része a karakterizálás, amiben jelentős súlyt kap szereplőinek, elsősorban Anthony John és Pat sérülékenységének, valamint a főszereplőre ható ellentétes erők bemutatása. Ez a „dupla hatás” olyan részletekben is megnyilvánul, mint a színház elegáns és kifinomult világa és Pat, a pincérnő kopott, piszkosnak tűnő és szegényes lakásának kontrasztja. A színész főleg ebben a két környezetben mozog a film során, ami egyben utal a személyiségében lévő kettősségre is. Anthony John ugyanis egy Jekyll és Hyde, vagy egy olyan antihős, akiben megtalálható a jó és a rossz is, pontosabban szólva mivel egy noir karakterről van szó, ezért inkább világos és sötét oldallal, aminek kihangsúlyozására  a film fényképezése jelentősen rásegít.John Anthony a történet elején egy talán kicsit öntelt, de mégiscsak sármos ember, aki élvezi az életét. Munkahelyén mindenkivel barátságos, és New York napfényes utcáin sétálva olyan nőkkel fut össze, akikről sejthető, hogy közelebbről is ismer, azonban a nevükre már nem emlékszik. Mindez nem véletlen, hiszen egy könnyű és vidám komédiában játszik éppen a Broadwayn. Feleségétől és saját magától is megismerjük karakterének legfőbb tulajdonságát, miszerint teljesen átadja magát szerepeinek, olyannyira, hogy az már káros hatással van pszichéjére, és ezzel együtt a magánéletére is. Ezen a ponton a színház műsorra tűzi az Othellot, aminek címszerepére őt, az elismert színészt kérik fel.

Tony először megijed, hiszen ismeri magát. Aggódik, hogy milyen hatással lesz rá, ha minden egyes este át kell vedlenie a tragikus sorsú, és feleségét féltékenységből meggyilkoló mór szerepébe. A szerepnek azonban nem tud ellenállni, mint ahogy felesége sem, aki partnere lesz Desdemonaként a darabban.

Az Othello története közismert. A mór származású sikeres hadvezér halálosan szerelmes gyönyörű, fiatal feleségébe, Desdemonába. Egyik beosztottja, Jago ármánykodásának következtében meginog szerelmében és féltékenységből megöli feleségét. Othello története nem csak a szenvedélyes szerelemről, a hűségről, de a magánytól való félelemről és a sebezhetőségről, érzelmi kiszolgáltatottságról is szól.Tony film eleji boldogsága először egyfajta idegességbe megy át, majd fokozatosan egyre türelmetlenebb és rosszkedvűbb lesz, majd a személyiségét meghatározó ellentétes erők küzdelméből a sötét oldal kerül ki győztesként. A színészre ható ellentétes hatások abban is megnyilvánulnak, hogy a darab hatalmas siker, azonban ez azt is jelenti, hogy egyre több este kell Othellová, a féltékeny gyilkossá válnia és minél népszerűbbé válik a darab a színházban, ő annál inkább begolyózik. Hasonlóan Othellohoz, akinek a szerelem, az egyik legfelemelőbb érzés hozza el a tragédiát, úgy Anthony számára is a siker, azaz egy pozitív dolog jelenti a végzetét.

A film valódi csavara azonban nem is annyira a történetből, mintsem inkább Tony karakteréből fakad. Anthony John a filmben színészként az ún. method actinget alkalmazza, ami azt jelenti, hogy a színész a karakterei megformálásánál felhasználja saját élettapasztalatait, és ennek segítségével éli bele magát teljesen a szerepébe. Így aztán nem Tony veszi át Othello személyiségét és az olyan rossz tulajdonságait, mint a féltékenységből fakadó gyilkos ösztön, hanem ő viszi bele szerepébe a saját beteg pszichéjét, azaz a noir antihős sötét oldala veszi át az irányítást.

Ronald Coleman alakította Anthony John színészt, aki Oscar-díjat nyert ezzel a szerepével.  Ez a karakter valahol minden (angol) színész szerepálma. Nem csak azért, mert lényegében az egész film róla szól és érzelmek egész skáláját járhatja be vele, hanem mert a díjátadók szeretni szokták a pszichésen problémás, vagy akár őrült karaktereket, ráadásul egy Shakespeare-i karaktert játszhat – szó szerint és átvitt értelemben egyaránt -, amire egy angol színész mindig úgy tekint, mint a színjátszás csúcsára. Coleman játékában is megtalálható az a kettősség, ami a film egészére jellemző, ugyanis ő is a színpadon kívüli részekben volt jobb, mielőtt még áthatotta volna karakterét az Othellóság, mert a kissé sznob, de barátságos Broadway színészként sokkal hitelesebb volt, mint amikor már a rosszabbik oldalát is meg kellett mutatnia, mivel minél sötétebbé válik karaktere, annál inkább erősödik a pátosz a játékában. Itt most nincs annyira értelme „túljátszásról” beszélni, mivel karaktere egy színpadi színész, ezért szándékos volt játékában a színpadiasság, amikor Othellová válik, de még ezt figyelembe véve is kicsit sok volt a vége felé.

Annak ellenére, hogy a film színészei közül a kritikák szinte mindegyike a főszerepet játszó Ronald Colemant dicséri, szerintem a mellékszerepeket alakító színészek jobbak voltak nála. 

Anthony ex-feleségét, Britát, a svéd színésznő, Signe Hasso játszotta, aki a film jó kislány karaktere. Ő az, aki megpróbálja lebeszélni férjét Othello szerepéről. Nem véletlenül: ismeri férjét a sötét oldalával együtt, ami miatt nem is tudott vele együtt élni. Edmond O’Brien hozta, amit hoznia kellett a színház PR managerének, Billnek a szerepében, aki az Othellová váló Anthony riválisa. Bill titokban vonzódik Britához, és amit Anthony érzékel is. Minél inkább Othello, annál inkább, ami nyilvánvalóan problémákhoz vezet majd köztük. A másik női szerepben is egy remek színésznő játszott. Shelley Winterst láthatjuk Pat, a már-már szánalmasan magányos és kissé közönséges, de szerelemre vágyó könnyűvérű pincérnő szerepében, aki egy femme fatale módon csábítja el az antihőst. Ő a magányossága miatt egy nagyon sérülékeny és kiszolgáltatott karakter, ezért az ösztönei nem működnek jól, és az ex-feleség karakterével ellentétben nem érzi a veszélyt. Winters volt talán a film legjobbja, akinek meg is hozta ezt a szerep az áttörést, hogy aztán a későbbiekben ő is az Oscar-díjig és jelölésig (A Place In The Sun 1951) vigye.  A film Oscar-győztes zenéjét a magyar származású Rózsa Miklós szerezte, ami a rá jellemző módon nagyon drámai. A Kettős élet legnagyobb erőssége azonban még sem ő, hanem az operatőr, Milton R. Krasner munkája, aki tiszta noir fényképezést alkalmazva szemet gyönyörködtető látványos képeket ad nekünk. A film eleje a napfényes new yorki utcákon és világos belső helyeken játszódik, majd válik egyre sötétebbé a környezet a főszereplő átalakulásával párhuzamosan. A Kettős életben nem csak az árnyékoknak, de a tükröknek is óriási jelentősége van. Minél sötétebb a karakter jellege, annál több az árnyék az arcán, valamint minél több a tükör és rajtuk törés, annál bomlottabb psziché, amely egyszerű képletet nem csak látványos, de atmoszférát és karaktert erősítő módon oldott meg.

George Cukor erős atmoszférájú filmjén érzékelhető, hogy a rendező járatos volt a színház világában, míg a noirokéban kevésbé, ugyanis a film két összetevőjének bemutatása nem egyforma súllyal és minőségben került sor. A színházban játszódó jelenetek finom részletei ellentétben állnak a kicsit elnagyolt noir szállal szemben, ami a két összetevő hatékonyságát is meghatározta: a Kettős élet sokkal inkább működik egy színházi melodrámaként, mintsem egy izgalmas és feszült noirként, amin még Milton Krasner egészen kiváló noir fényképezése sem tudott igazán segíteni. Mindettől függetlenül a Kettős élet egy nagyon speciális és érdekes film, amit különlegessége miatt minden noir rajongónak tudok ajánlani, bár valószínűleg csak azoknak tetszik majd igazán, akik szeretik a színházat. Na meg persze Shakespearet.  

Értékelés: 7,5/10

A film a Youtubeon végignézhető: