Time Goes By

Street of Chance 1942

2019. augusztus 27. 13:32 - Time Goes By

Annak ellenére, hogy a filmnek regény és rádiósjáték változata is létezik, mégiscsak az ismeretlenebb korai noirok közé tartozik. Valamikor az ’50-es évek végén bemutatták ugyan az amerikai tévében, de aztán teljesen eltűnt és még a régi filmek „újra és újra kiadási láza” is elkerülte. A film főszereplője egy amnéziában szenvedő férfi, aki meglepődve tudja meg, hogy a rendőrség gyilkosság miatt keresi.

Frank Thompson (Burgess Meredith) New York egyik számára ismeretlen utcáján tér magához azután, hogy a fejére esett az egyik épület tetejéről egy lezuhanó törmelékdarab. A részleges amnéziát kapó férfi hazaérvén meglepődve tapasztalja, hogy felesége, Virginia (Louise Platt) már egy éve elköltözött közös lakásukból, ahol azóta már valaki más lakik. Frank megszerzi a nő új lakjcímét és felkeresi. Virginia is nagyon meglepődik férje láttán, aki egy éve szó nélkül eltűnt az életéből mindenféle magyarázat nélkül. Frank ezután visszamegy a balesete környékére, hátha ott felismeri valaki, ahol egy rejtélyes nőtől, Ruthtól (Claire Trevor) megtudja, hogy egy olyan gyilkosságért keresi a rendőrség, amire nem emlékszik, hogy elkövette volna. Frank lassan összeteszi múltja és élete darabjait, miközben egy nyomozó, Joe Marucci (Sheldon Leonard) minden lépését követi…Jack Hively rendezte ezt az elég ismeretlen és a noir történelem homályában kissé elveszett B filmet. A Street of Chance ismeretlenségének egyik oka, hogy pályafutásának nagyobbik részét vágóként és second unit rendezőként dolgozó Hively nem tartozott a jelentős és meghatározó rendezők közé, de még B vonalnak is csak jóindulattal lehet nevezni. A másik pedig, ami lényegében közvetlenül az első okból fakad, az, hogy többi korai noirral ellentétben, mint például az ugyanebben az évben megjelenő This Gun for Hire vagy az Üvegkulcs, a Street of Chance nem gyakorolt túl nagy hatást az ekkoriban kialakuló és a Hollywood következő évtizedét meghatározó műfaj, a noir karakterisztikájára, függetlenül attól, hogy jó néhány noir elem látható ebben a filmben is.

Az alacsony költségvetésű Street of Chance egy korai film noir és egy gótikus melodráma elegye. A probléma az, hogy ezek műfajok nem igazán keverednek egymással ebben a filmben, hanem sokkal inkább élesen két szakaszra bontják azt. Az első, a noir rész, amikor az amnéziás főszereplő megpróbálja összetenni, hogy kicsoda, micsoda, mi is történt vele, a messze jobb, érdekesebb, izgalmasabb, hogy aztán mindez eltűnjön a film második felére. Ekkor a Street of Chance átmegy egy gótikus melodrámába, ami egy gazdag család házában játszódik, ami egyben a rejtély, azaz a gyilkossági ügy megoldásának helyszíne is lesz.  

A forgatókönyvet Garrett Fort írta Cornell Woolrich 1941-es The Black Curtain c. regénye alapján. Woolrich a ’40-es évek egyik legismertebb és legnépszerűbb krimi és ponyva írója volt, akit általában közvetlenül a „nagy hármas”, Dashiell Hammett, Erle Stanley Gardner és Raymond Chandler után a negyedik legjobbnak neveznek ebben a múfajban, miközben nálunk szinte ismeretlen, szemben az előző hárommal.Woolrich kedvenc elemei a paranoia és a kegyetlen sors volt, amely témák mesterének tartották. Nem véletlenül a film legnoirosabb része maga a sztori, amiben olyan, a noir műfaját meghatározó elemek és témák láthatóak, mint a sors keze, az árulás és megtévesztés, identitásvesztés, na és persze a főszereplőre kétszer is lesújtó amnézia, ami ad egy nagyon erős egzisztencialista jelleget is a filmnek. És bár az amnéziás szál kissé klisésnek hat ma már, ugyanakkor mégiscsak ez adja a film legrejtélyesebb és legérdekesebb részét. Az amnézia nem csak az antihős társadalomtól való elidegenedését erősíti, de egyben identitásának elvesztését is szimbolizálja, ami számtalan klasszikus és neo-noir visszatérő témája. Nem véletlenül. „Az egyén valódi identitása a világ egyik legmélyebb rejtélye.”   

A történet gyilkossági szála nem a noirokban gyakoribb sémát követi, amiben látjuk a bűntény kitervelését és elkövetését, hogy aztán az izgalmak abból fakadjanak, hogy a morálisan gyenge főszereplők hogyan buknak le, mint amely formulára későbbiekben a Columbo c. sorozat is épült. A Street of Chance a krimik klasszikus narratíváját követi, amiben nem tudjuk, hogy ki és miért követte el a bűncselekményt, hanem ezt kell a történet végére a főszereplőnek kiderítenie. A Street of Chance az ilyen típusú régi noir krimik egyik (kezdetben)  szórakoztató példája. Ami egy kicsit levon az izgalmakból ebben a szálban, az az, hogy a főszereplő az amnéziája ellenére végig meg van győződve saját ártatlanságáról, ellentétben a hasonló felépítésű krimik többségével. Sokkal szerencsésebb lett volna, ha az antihős maga is kételkedik ebben, így nem csak noirosabb, de feszültebb és izgalmasabb lehetett volna a történet.  

Aztán a film alapvetően változik meg a második felére, amivel együtt minden addigi izgalma és érdekessége szinte egy csapásra eltűnik, és amit igazából a történet végi csavar sem tud feldobni. Már csak azért sem, mert nem túl érdekes, és hatalmas meglepetéssel sem szolgál, mivel már messziről sejthető, hogy ki is a gyilkos. A filmnek ebben a szakaszában az emberi gyengeséget és törékenységet már nem „noir-módon”, hanem hagyományosabb eszközökkel mutatja be, miközben a lineáris elbeszélésű történetnek nem csak az izgalma, de még az üteme is megbicsaklik azután, hogy megismerjük az antihős életében két fontos női szereplőt, majd még inkább, amikor a történet helyszíne a gazdag család háza lesz.A forgatókönyv másik gyengesége, hogy a karakterizálásból sem hozza ki a benne lévő feszültséget, drámát. Bár felismerhetjük a noirokra későbbiekben annyira jellemző szerelmi háromszöget adó antihős, hagyományos nő és femme fatale karakterein keresztül, de mindezt nem bontja ki megfelelően, aminek következtében a karakterek közötti konfrontációk sem elég mélyek, intenzívek, ha van ilyen egyáltalán. Sőt. Olyannyira nincs, hogy még azt sem tudjuk meg valójában, hogy Frank miért és hogyan hagyta el feleségét, annyiban marad a dolog, hogy a néző sejti, hogy a csinosabb és szexisebb végzet asszonyáért lépett le otthonról, ugyanakkor nem látunk ebbe bele. 

Burgess Meredith függetlenül attól, hogy rengeteg, köztük jó néhány ismert filmben is játszott (pl. Rocky első pár részében ő volt Rocky edzője) és elismert színész volt, még sem az a típus, aki legelőször eszünkbe jutna, ha egy noir antihős karakternek keresnénk megfelelő színészt. Ő egészen egyszerűen nem elég karcos, nem rendelkezik megfelelő szexepillel, túl ártatlannak, túl jóindulatúnak és barátságosnak tűnik egy olyan antihős karakterhez. Mint ahogy az is érthetetlen, hogy hogyan tudott ő a történetben két nőt is rávenni arra ebben a történetben, hogy vonzónak találják. És ez a megállapítás nagyjából összegzi is az itteni alakítását is, aminek eredménye az lett, hogy nem elég hiteles és vonzó antihősként, pedig Frank érdekes korai noir karakter lehetett volna. Azt viszont a színész javára kell írni, hogy a bár nem illik az antihős szerephez, ugyanakkor annak érzelmeit, főleg az amnéziából fakadó zavarodottságot remekül átadja.

A mellékszereplők jobbak voltak nála, főleg a későbbi Oscar-díjas Claire Trevor Ruth, a titokzatos femme fatale és Sheldon Leonard a főszereplőt megszállottan üldöző pléhpofa nyomozó a szerepében.David Buttolph szerezte a film zenéjét, amiben igazi különlegességet nem véltem felfedezni, hozza a korszakban megszokott drámai filmzenét. A noirokra jellemző nyomasztó és egyben hangulatos expresszionista fényképezés Theodor Sparkhul operatőr nevéhez fűződik. Bár nem tartozik a műfaj legjobbjai közé, és több jelenetnél is lehet olyan érzése a nézőnek, hogy ez a low key megvilágítás inkább az alacsony költségvetésből fakad és nem művészi megfontolások utáni döntés eredménye, azért érezhető az a szándék a film készítői részéről, hogy látványossá tegyék a képi világot. Ennek eredményeképpen láthatunk néhány remek árnyékot és sötétbe burkolózó szobabelsőt.

Jack Hively rendező nem végzett rossz munkát a film első, noiros felében, amely szakasz remekül átadta amnéziás szereplőjének zavarodottságát, amivel remekül megalapozta és erősítette a történet rejtélyességét, hogy aztán mindebből ne maradjon túl sok a film második felére. Mindezek ellenére meg lehet nézni ezt a mára már elfeledett korai noirt, aminek minősége ugyan hullámzó és vegyes, de egy B filmhez képest még sem rossz.

Értékelés: 6/10

A film a Youtubeon végignézhető:

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr2115023704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raul75 2019.08.27. 14:36:21

Véletlenül pont egy pár hete láttam, mondhatni minden szavaddal egyetértek. Én is 6/10-re osztályoztam, ami nálam noir-okra nagyjából a legalacsonyabb osztályzat, elég ritkán is alkalmazom. De ezek az amnéziás noir-ok, hát nem is tudom, egy idő után 12 egy tucat belőlük.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2019.08.27. 14:50:17

@Raul75: Hát igen, nálam is a 5-6 pont a gyengébb vagy a tucatnoirok osztályzata, ami eddig nem sok volt itt, de a jövőben már jön majd több ilyen is, mivel a 9-10 pontosokon már régen túl vagyunk, ami ugye a műfaj krémje és lassan sajnos a 7-8 pontosak is elfogynak, amelyek nem tartoznak a legjobbak közé, de van valami egyedi jellemzőjük, különlegességük. Próbálok inkább ilyenek találni még, de öt év után lassan elfogynak. :(
süti beállítások módosítása