Time Goes By

Nincs kiút (No Way Out) 1987

2020. március 26. 16:13 - Time Goes By

no_way_out_poster.jpgKenneth Fearing 1946-os The Big Clock című regényét három alkalommal is megfilmesítették már. Először 1948-ban került filmvászonra egy azonos c. noir keretében Ray Milland főszereplésével, majd 1976-ban Yves Montanddal láthattuk viszont a történetet egy francia krimiben, a Police Python 357-ben. Az eredeti regény harmadik feldolgozás volt ez a neo-noir mystery thriller, ami 1987-ben nagymértékben hozzájárult az akkor feltörőfélben lévő Kevin Costner karrierjének látványos felfutásában az ugyanebben az évben megjelenő The Untouchables c. filmjével egyetemben. Mindhárom adaptáció jól sikerült a maga nemében, amelyek közül a Nincs kiút tért el leginkább az eredeti történettől, ami így nem egy újság szerkesztőségében, hanem a Pentagonban játszódik. Kevin Costner mellett Gene Hackman és Sean Young is feltűnik a filmben.

A haditengerészet egyik fiatal tisztjét, Tom Farrellt (Kevin Costner) a védelmi miniszter, David Brice (Gene Hackman) irodájába helyezik, amiben nagy szerepe volt Tom korábbi egyetemi évfolyamtársának, a főnöke, Brice iránt messzemenően elkötelezett személyi titkárnak, Scott Pritchardnak (Will Patton). Tom egy partin összejön a csinos Susan Atwellel (Sean Young), akivel az egy éjszakásra tervezett kapcsolat hamarosan komolyabbra fordul. A nő bevallja, hogy egy idősebb, nős férfi szeretője is, aki nem más, mint David Brice védelmi miniszter, Tom főnöke. Brice is rájön, hogy a nő egy másik férfival is kapcsolatban áll, ezért erős felindulásból, féltékenységből megöli a nőt. Pritchard javaslatára megpróbálják eltusolni a gyilkosságot oly módon, hogy a nő másik, számukra ismeretlen szeretőjére terelik a gyanút, nem tudván, hogy az Tom. Brice és Pritchard elkezdik azt terjeszteni, hogy Susan információt szolgáltatott egy, a Pentagonban dolgozó Jurij nevű szovjet alvó ügynöknek, aki egyben a szeretője is volt. Hivatalosan a CID nyomoz az ügyben a CIA segítségével, Brice-ék pedig Tomra bízzák az ügyet a Védelmi Minisztérium részéről. Tom természetesen rögtön tudja, hogy Brice áll a gyilkosság mögött, ezt azonban be is kell bizonyítania, de úgy, hogy közben elfedje azt a tényt, hogy ő volt Susan másik szeretője. Tom körül azonban egyre inkább szorul a hurok…no_way_out_6.jpgRoger Donaldson rendezte ezt a tipikus 80-as évekbeli filmet, ami hidegháborús korszak végét kombinálja a ’40-es évek noirjainak izgalmával, feszültségével, stílusával és karakter sémájával. Ha nem ismernénk megjelenésének évét, akkor is tudnák, hogy valamikor a 80-as évek második felében készült ez a film, ami nem csak a szereplők furcsa frizuráján, az akkori műszaki, technológiai színvonalon, a hűtőszekrény nagyságú számítógépes eszközökön látható, amelyek sokkal kevesebbet tudtak, mint manapság a legegyszerűbb okostelefonok, de az évtized egyik divatos műfaja, a neo-noirok alműfaja, az ún. erotikus thrillerek összetevői is megjelennek. A forgatókönyvet Robert Garland írta Kenneth Fearing regényéből, amelytől a történetet keretét illető helyszínben és a szereplők foglalkozásában eltért, így beleszőhette a hidegháborús korszak egyik legkedveltebb témáját, a kémkedést is, ami nem volt része az eredeti regénynek és a korábbi film verzióknak.

A történet a korszak, a 80-as évek második felének kiváló lenyomata. Ekkoriban a hidegháború már az utolsókat rúgja az amerikaiak által meghirdetett csillagháborús fegyverkezési versenynek köszönhetően, ami anyagilag, gazdaságilag egyszerűen kizsigerelte a kommunista országokat, aminek következtében pár év múlva be is következett a teljes összeomlás. Mielőtt azonban ez megtörtént volna, a szovjetek még egyszer a csúcsra futtatták az amerikai kémtevékenységüket, hogy a lehető legtöbb hadi és műszaki titkot tudják ellopni, mert ekkora már a tudomány területén is lemaradtak, míg az USÁ-ban a kommunizmus miatti (nem teljesen) paranoid félelem az 50-es évek hidegháborús csúcskorszaka után megint érzékelhetővé vált, amit jól mutatnak az ekkor készült hollywoodi filmek is.

Mindez megjelenik ebben az 1987-es noirban is, azonban ez igazából csak a történet keretét adja, annak lényegi része nem politikai jellegű, hanem egy feszült, izgalmas, csavarokkal teli, ízig-vérig noir történet hazugságokkal, félrevezetésekkel, szenvedéllyel, szexszel és gyilkossággal, a műfajhoz illő karakterizálással, amiben a sztori keretezett flashbackben, nem lineáris elbeszélésben bontakozik ki.no_way_out_5.jpgA Nincs kiút a noir összetevőkön túl több hitchkocki elemmel is rendelkezik. Az első és legszembetűnőbb az alaptémája, az ártatlanul vádolt és menekülő férfi, akinek két frontos háborút kell vívnia a nyomozóhatóságokkal és a gyanút ráterelő rossz fiúk ellen, miközben a saját ártatlanságát is be kellene bizonyítania valahogy. A másik pedig a thriller kémszála, ami itt is másodlagos, mint általában Hitchcock kémfilmjeiben, hiszen a nőt szerelmi okok miatt ölik meg, ugyanakkor valamilyen jelentősége azonban mégis lesz a filmben.

A történet legfontosabb elemei azonban a fordulatok, amelyek sorozata építi fel a film végi nagy csavart. A film folyamatosan tárja elénk az erre utaló nyomokat és jeleket, ugyanakkor mivel nem teljesen nyilvánvalók és elég homályosak, ezért mégiscsak váratlanul ér majd minket a történet befejezése, ami ennél fogva nagyon ütős is lesz egyben. De a keretben játszódó események fordulatai is nagyon erősek, függetlenül attól, hogy ezek többsége előre látható, de mégis egyre magasabb szintekre tudják lökni az izgalmakat és a feszültséget. És amikor már azt hinnénk, hogy minden darab a helyére került, akkor jön az utolsó pár perc, ami felülír mindent.

A film nagy része, főleg a második szakasza a Pentagonban játszódik, amelynek helyiségeiben, folyosóin zajlik ez a macska-egér harcra hasonlító nyomozás, amiben a macska és egér szerepei folyamatosan változnak, vagy váltakoznak. A történet pedig a noirok klasszikus elbeszélési módja szerint keretezett flashbackben bontakozik ki, amiben az első és utolsó jelenet a jelenben, a kettő közötti pedig a múltban játszódik. Az első jelenetben egy kihallgatás látható, amiben Tomot két ügynök kérdezi ki az ügyről, majd visszaugrunk pár hónapot az időben és láthatjuk, hogyan került a Védelmi Minisztériumba, hogyan ismerkedett meg Susannel és milyen körülmények vezettek a nő megöléséhez. no_way_out_2.jpgA gyilkosság lesz az a pont, ami a filmet élesen két szakaszra bontja. A forgatókönyvíró nem spórolt a bevezetésre szánt idővel, hiszen ez a játékidő egy harmadán jóval túl, közel a film felénél következik be. A viszonylag hosszúnak mondható bevezető ellenére sem unalmas egy percig sem, hiszen megismerjük a szereplőket, a köztük lévő kapcsolatokat és nem utolsó sorban az erotikus thrillerekre jellemző szexuálisan túlfűtött jelenetek is ebben a szakaszban láthatóak. Ezek pedig jól sikerültnek mondhatóak, köszönhetően a két főszereplőnek, Kevin Costnernek és Sean Youngnak, akik meglehetősen jól egymásra hangolódtak.

A bevezetőbenTomot egy hősies tengerész tisztnek ismerjük meg, aki alapvetően egy komoly és magának való, ugyanakkor mégis szenvedélyes ember. A férfi fejét elcsavarja a csábító femme fatale, azaz Susan, és bár abban a pillanatban, amikor összejönnek még nem tudja, de élete hamarosan egy rémálommá változik ennek következtében. Bár Susan nem nevezhető „profi” végzet asszonyának, azaz nem rossz szándékkal csábít el és manipulál férfiakat azért, hogy aztán kihasználhassa őket, inkább csak amolyan „ösztönös” femme fatale, aki majd az általa kiváltott férfi szenvedély áldozatává válik, ugyanakkor a vele való kapcsolat miatt vezet majd a férfiak útja is a végzetük felé. Tom legalább annyira féltékeny, mint Brice, és hozzá hasonlóan neki is nehéz néha, hogy kontrollálni tudja érzelmeit. A történet igazi „profi” „végzet embere” a védelmi miniszter, aki rendelkezik a femme fatale-ok egyik legfontosabb tulajdonságával: kihasználja mások érzelmeit, hogy felhasználhassa ezeket az embereket a saját céljaira. Az esetében ez pedig leginkább Scott Pritchard, a homoszexuális személyi titkára, akiről tudja, hogy szerelmes belé, és aki ezért bármit meg is tenne érte.

A történet igazi lényege a gyilkosság után, a második szakaszban bontakozik ki egy fordulatokban gazdag, izgalmas thriller keretében, ami már végig a Pentgonban játszódik. Ebben a kb. 1 órás részben Tom megpróbál küzdeni az ellene irányuló összeesküvés ellen és bizonyítékot gyűjteni ártatlansága védelme érdekében, úgy hogy elfedje azt a tényt, hogy Susan szeretője volt, miközben számos, akár körömrágásig izgalmas jelenet szemtanúi lehetünk. Tomnak nem lesz könnyű dolga, hiszen minden bizonyíték az ő irányába mutat, az egyetlen szerencséje, hogy rendelkezik némi idővel, amíg ezeket a nyomozók is megismerik. Készült róla egy homályos Polaroid fénykép, azonban azt a számítógépeseknek először ki kell javítani, ami után viszont már nyilvánvalóvá válik kapcsolata Susannel. Ez a fénykép előhívási procedúra ketyegő bombaként működik a sztoriban. Tom több alkalommal is visszatért a számítógépes szobába, hogy láthassa hol áll a folyamat, ami kb. olyan, mint más filmekben, amikor megmutatják egy időzített bombán, hogy mennyi idő után van még a robbanásig. A film készítői szó szerint vették Alfred Hitchcock azon filozófiáját, miszerint „ha egy bomba felrobban az asztal alatt, az meglepetés. Ha tudjuk, hogy egy bomba van az asztal alatt, de nem tudjuk, hogy az mikor fog felrobbanni, az feszültség”  A fénykép mellett ráadásul olyan szemtanúk is érkeznek a Pentagonba, akik látták Susannel egy hotelben, és akik elől folyamatosan bujkálnia kell. Tom ideje sokszor nem csak órákban, hanem percekben és pillanatokban mérhető.no_way_out_1.jpgTom legfontosabb célja ebben a szakaszban, hogy egy lépéssel mindig megelőzze a nyomozókat, miközben meg kell küzdenie Pritchard egyre agresszívebb viselkedésével is, aki tőle is ugyanolyan végsőkig menő lojalitást vár el, mint amit ő is képvisel. Ebben a szakaszban azonban már jobban kiütköznek Tom karakterének gyengeségei és kiszolgáltatottsága is. A néző néha úgy érezheti, hogy Tom már nem tudja kontrollálni az eseményeket, és mintha már az sem lenne messze, hogy az idegei felmondják a szolgálatot. És lassan antihőssé válik a korábbi hős. Kevin Costner szerepét jó nagy adag, rá jellemző sármmal játssza, aki egyszerre tudja érzékeltetni karakterének azt a kettős jellemzőjét, hogy bár egyre gondterheltebb és idegesebb lesz a történet során, közben végig meg is őrzi elszántságát, hogy kimásszon a csávából.

Susan karaktere nem igazán összetett vagy kifejtett, így azt sem tudjuk meg, hogy az intelligens és csinos nő miért is a szeretője egy idősebb nős férfinak. Persze tudjuk hogy a kitartottja, de Susan ennek ellenére nem tűnik aranyásó típusú nőnek. Karakterének legfontosabb feladata inkább csak az, hogy halála elindítsa az izgalmas eseményeket. Sean Young látható a film femme fatale áldozatának szerepében, aki hozza karaktere törékenységét, attraktivitását, szexuális kisugárzását. Őszintén szólva ő sosem tartozott a kedvenc színésznőim közé, mert nem érzek benne olyan hatalmas nagy tehetséget, itt azonban nem volt rossz, sőt, Costnerrel párban produkáltak pár egészen jó jelenetet. Mondjuk ezt a 80-as évekre jellemző erotikus thrillerek stílusában kell érteni.

Gene Hackman ekkor már öreg rókának számított hasonló műfajú filmekben, kirmikben, így itt is teljesen természetesnek hat a játéka, függetlenül attól, hogy egészen más típusú karaktert játszik, mint általában. Őróla valószínűleg valamilyen kemény és makacs zsaru karakter jut eszünkbe ’70-80-as évek krimijeiből, itt azonban egy végtelenül gyenge és manipulatív, ugyanakkor elég nagy hatalommal rendelkező férfit játszik, akitől azonban távol áll minden igazi férfiasság. Nem a szó szexuális, hanem személyiségbeli értelemben, hiszen Brice védelmi miniszter egy manipulatív, gyáva és gyenge férfi, aki nem csak önkontrollal nem rendelkezik, és nem tudja elviselni az elutasítást, de bárkit beáldoz annak érdekében, hogy megússza az ügyet.  no_way_out_7.jpgWill Pattont láthattuk Scott Pritchard homoszexuális karakterében, aki halál szerelmes főnökébe, akiért ezért mindent meg is tenne. Ezen a meleg karakteren rögtön látszik, hogy a 80-as évekre még nem volt jellemző (és kötelező) a politikai korrektség a filmekben, hiszen Pritchard a történet egyik unszimpatikus villain szereplője, aki bármilyen aljasságra képes. Mentségére legyen mondva, hogy ő ezt szerelemből teszi és nem gyávaságból, mint főnöke, tehát Bricenál egy fokkal még ő is jobb és tulajdonképpen bátrabb és férfiasabb is, függetlenül a szexualitásától. Karaktere másik jellemző tulajdonsága a végtelen lojalitás, amely miatt a végsőkig és még azon túl is kitart Brice, azaz az átvitt értelemben értve, az ő „végzet asszonya” mellett, aki mindezt nem érdemli meg. Will Patton végtelenül intenzíven, néha túl intenzíven játszotta karakterét, ami manapság már kicsit furán hathat esetenként.

A film technikai jellemzői viszont gyengébbek a forgatókönyvnél és színészeknél, mivel sem a zene, sem a fényképezés, sem a vágás nem képvisel igazán magas színvonalat, függetlenül a nagy nevektől. Maurice Jarre szerezte a Nincs kiút szintetizátoros háttérzenéjét, ami tovább erősíti a film 80-as évekbeli jellegét, ami mellett a történetben felhangzik pár elég gyenge Paul Anka szám is. Véleményem szerint a zene nem illett sem a történethez, sem a film feszültséggel teli izgalmas thriller atmoszférájához.John Alcott (pl. 2001: A Space Odyssey) operatőr utolsó munkája volt ez a film, ami már csak halála után jelent meg. A fényképezés hozza a korszak átlagát, nem nevezhető igazán különlegesnek vagy noirosnak.

Roger Donaldson ausztrál rendező (Dante pokla, Beavatás stb.) talán legjobb filmje ez a fordulatokkal teli, nagynevű sztárokat felvonultató, ugyanakkor realisztikus neo-noir thriller, ami elmondhatja magáról azt, hogy rendelkezik azzal a kettősséggel, amivel csak a legjobb filmek szoktak: úgy tudott időtálló thriller maradni, azaz úgy tudta megőrizni izgalmát, végtelen feszültségét és általában véve szórakoztatóképességét, hogy egyben minden porcikájában magán hordozza megjelenésének időszakát, a 80-as évek második felét. A Nincs kiút ezen tulajdonságánál fogva egy, a mai napig is szórakoztató időkapszula, ami egy jó értelemben vett időutazásra viszi nézőjét.

Értékelés: 8/10

Jelenet a filmből, Brice és Pritchard előállnak a gyilkosságot elfedő tervükkel, és Tomot bízzák meg a nyomozással, aki így tudja  meg, hogy Susan meghalt:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr2215560546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása