Egy poszt-apokaliptikus világban játszódó sci-fi, amiben csak néhány túlélő éli magányos életét, akik egymásra találván már egy nem igazán jól működő társadalmat alkotnak. A film összesen három szereplővel működik, akiket Harry Belafonte, Inger Stevens és Mef Ferrer játszanak. A sci-finek a későbbiekben több remake-je is készült, többek között az 1985-ös új-zélandi The Quiet Earth, ami nem lett rossz ugyan, de az eredeti minőségét sem történetében, sem témái bemutatásában, sem fényképezésében nem éri el.

Ralph Burton (Harry Belafonte) fekete bányász a munkája során több napra csapdába esik egy bánya mélyében. Amikor öt nap múlva végre sikerült kimásznia és a felszínre vergődnie, meglepődve és kétségbeesve realizálja, hogy teljesen egyedül van, a többi embernek mintha nyoma veszett volna. Egy asztalon hagyott pár napos újságból aztán megtudja, hogy az emberiséget egy mérgező atomfelhő pusztította el. Ralph New Yorkba megy abban a reményben, hogy ott esetleg talál túlélőket. Itt az életét megpróbálja minél kényelmesebben élni, tulajdonképpen akármelyik lakásba, házba, hotelbe beköltözhet, kipróbálhat minden olyan luxus dolgot, amire addig esélye se volt, a legjobb boltokból öltözködhet, és akkor hozhat el egy új autót a szalonból, amikor csak akar, azonban a magány nagyon megviseli. Később összetalálkozik egy fehér nővel, Sarah Crandallel (Inger Stevens), akivel összebarátkoznak a köztük lévő (korábbi) társadalmi különbségek ellenére, kapcsolatuk azonban tönkremenni látszik, amikor egy harmadik túlélő, egy fehér fickó, Benson Thacker (Mel Ferrer) is felbukkan. Benson és Ralph között szinte azonnal kezdetét veszi a harc az alfa hím szerepéért és a nő kegyeiért...Ranald MacDougall író és rendező forgatókönyvíróként kezdte pályafutását a ’40-es években (pl. Mildred Pierce), az 50-es évek végétől pedig már írói munkássága mellett rendezőként is dolgozott. A forgatókönyvet két könyv alapján írta, az egyik M.P.Shiel The Purple Cloud regénye, a másik pedig Fredinánd Reyher End of the World c. története volt. A film két fontos társadalmi témával rendelkezik, az egyik a rasszizmus, a másik pedig a patriarchális társadalom és a nők egyenjogúsága. Mindkét téma erősen liberális megközelítése miatt elmondható, hogy a film megelőzte a maga a korát, főleg figyelemben véve megjelenésének időpontját, az 50-es évek végét, amikor az USÁ-ban még erősen éltek a feketékkel szembeni előítéletek, egyes déli államokban még érvényben voltak a faji elkülönítési törvények.

A meglehetősen fura és nem túl jó cím egy vallásos utalás, ami a lélek három legfontosabb ellenségére mutat rá, mint a kísértés legfontosabb forrásaira, amelyek miatt az emberiség a leggyakrabban bűnbe esik. A world, azaz a világ, a megváltozott környezetre utal, amely valószínűleg megváltoztatja az addigi (erkölcsi) szabályokat, flesh, azaz a hús a szexuális kísértés, a devil, azaz az ördög pedig mi magunk, akikben ugye megtalálható az a késztetés, hogy valamiféle helytelen cselekedetet kövessünk el, tehát a bennünk élő kisördög. És ez a három összetevő eredményezi majd a filmben látható történetet.

Mint minden hidegháború alatt készült apokaliptikus film, úgy ez is érinti a korszak atomháborútól való félelmét, hiszen itt is emiatt omlik össze a világ. Attól most tekintsünk el, hogy a történet soha nem ad igazán magyarázatot arra, hogy mi történt emberek millióinak hullájával, ami mindegy is, ugyanis a film középpontjában nem maga az apokalipszis áll, hanem az emberiségnek az a tulajdonsága, hogy soha semmilyen körülmények között nem változik, a korábbi hibákból nem tanul és általában véve nem tud kilépni a bőréből. A világ az apokalipszis után új helyzetet, új lehetőséget teremt a túlélők számára, azonban még ekkor is a féltékenység, az irigység, az önzőség, a sértődöttség mozgatja az embereket azonnal, amint közösségbe kerülnek. Még ha csak hárman élnek is ebben a közösségben. Ugyanazon problémák mentén harcolnak egymás ellen, mint azelőtt, ahelyett, hogy megpróbálnának harmonikusan együtt élni, amire az új környezet egyébként lehetőséget teremt. A szkript három kb. egyenlő szakaszra osztja a filmet, amiben félóránként jelennek meg az újabb szereplők. Ennek megfelelően az első szakaszban csak Ralph látható, a másodikban már megjelenik Sarah is, így a második fél óra leginkább a fekete férfi és a fehér nő közötti kapcsolat alakulásáról szól, ami leginkább a rasszizmus témáját járja körbe, majd a harmadik harmadban felbukkan egy fehér férfi, Benson, így ez az utolsó fél óra már leginkább a két férfi versengéséről szól az alfa hím szerepéért. A karakterek kezdetben összetett emberi karakterek, azonban a későbbiekben a film társadalmi témái miatt metaforikussá alakulnak, amiben mindegyikőjük szimbolizál valamit (vagy valakiket). Mindez nem volt igazán szerencsés, mert így az üzenete elég szájbarágósra sikeredett, és egy kicsit át is esik a ló túlsó oldalára, ami sajnos a baloldali "üzenetfilmek" egyik sajátossága.

A történet nagyon ígéretesen kezdődik, az első harmadban a néző rögtön megkedveli Ralphot. Szemtanúi leszünk annak, ahogy megpróbálja legyőzni magányosságát és a lehető legtöbbet kihozni az új helyzetből, és nem utolsósorban megpróbálja fenntartani az emberi civilizációt. Beindítja generátort, amivel fényt csihol, kirakatbabák segítségével pedig „társaságot, barátokat” gyűjt maga köré. Magányosan intelligens és civilizált emberként viselkedik, miközben megpróbálja megérteni, hogy mi történt a világgal és kideríteni, hogy vannak-e rajta kívül túlélők. Nagyon érdekes, ahogy a film ebben a szakaszban Ralph fekete karakterének helyzetét jelzi a megváltozott világban, ahol egyelőre még egyedül él. Első lépésben kiszabadul a föld alól a bányából, aminek fogságában volt eddig, és felmegy a felszínre, ami már jelzi, hogy a társadalmi helyzetében változás áll be egy felfelé irányuló mozgás következtében. Ralph ezennel a társadalom egyenértékű tagjává válik, de ehhez ugye első lépésben az kellett, hogy egyedül legyen ezen a világon. Társadalom, mint olyan nem működik, illetve nincs és ezért nem kell máshoz viszonyítani. Ez azonban nem azt jelenti, hogy levetkőzte volna az addigi társadalmi helyzetét a saját tudatalattijában, amit nagyszerű képekkel érzékeltet a rendező. Abban a jelenetben, amikor Ralph megérkezik New Yorkba, először egy rácson keresztül nézi a Szabadság-szobrot, majd csónakkal átmegy a nagyváros előkelő részébe, amely környezetben előtte nem volt lehetősége mozogni. Először idegennek érzi magát itt és az utcán járkál, az utcán gyújt tüzet a főzéshez, és nem megy be ezekbe az előkelő épületekbe. Egy apartmenteket hirdető épület előtt vár jó darabig a hidegben és esőben, mire rászánná magát, hogy bemenjen és berendezkedjen az egyik lakásban. Mindennek azonban a néző ekkor még nem tulajdonít társadalmi jelentést, jelentőséget, sokkal inkább betudjuk a világon egyedül maradt magányos szereplő tétovázásának, zavarodottságának.  Mindezek akkor kapnak társadalmi jelentést is a néző fejében, amikor megjelenik a második szereplő, Sarah, egy csinos, fiatal, fehér, szőke nő. A film addigi tónusa, jellege megváltozik, a rejtélyessége eltűnik és egy társadalmi témával, a rasszimus hatásával foglalkozó romantikus történetté alakul ebben a szakaszban. Sem Sarah, sem Ralph nem rasszista olyan értelemben, hogy gyűlölné vagy lenézné a másikat, azonban a korábbi írott vagy íratlan (rasszista) társadalmi szabályok, trövények hatása alól mégsem tudják kivonni magukat teljesen. Mindkettejük pszichéjére – de főleg Ralphéra – a régi berögzülések nagyon erős hatást gyakoroltak, ami azután is válaszfalat épít kettejük között, amikor ezek a szabályok a kettejük által alkotott „társadalomban” már elviekben nem állnak fenn, vagy nem kellene, hogy fennálljanak, már csak amiatt sem, mert mindketten vonzódnak a másikhoz. Jellemző, hogy kettejük közül Saraht akadályozzák a régi társadalmi kötöttségek kevésbé, és természetesnek veszi, hogy szabadon dönthet, míg Ralph számára ez közel sem annyira természetes. A régi, előítéleteken alapuló társadalmi kötöttségek leginkább az ő döntési lehetőségeit szűkítették le a múltban és ezért most neki okoz sokkal nagyobb problémát, hogy szabad emberként korábbi kötöttségektől mentesen döntsön. Ő ezt azzal magyarázza, hogy nem akarja, hogy a nő csak azért legyen vele, mert nincs más férfi rajta kívül, azonban ennek mélyén ott van Ralph kisebbségi érzése, miszerint „tudja, hogy hol a helye”. Ami alatt ő azt érti, hogy egy fehér nő mellett nem lehet. Így aztán bármennyire is szeretnék, nem tudnak a korábbi előítéletek nélkül együttélni, aminek ekkor még nagyrészt Ralph az oka.

(Mondjuk Hollywoodnak se kell egy kis hipokratizmusért a szomszédba menni, hiszen ekkor még érvényben voltak a korabeli cenzúra (1934-1968) szabályai, amelynek az is része volt, hogy fehér és fekete karakter között nem állhat fenn szexuális kapcsolat, amibe a csók is beletartozott, amit Ralph karakterének húzódása miatt sikerült ugye elkerülni.)Kettejük között számos olyan dialógus hangzik el, aminek nem lenne másodlagos jelentése, ha mindketten fehérek vagy feketék lennének. Így viszont szinte mindegyik párbeszédüknek, megjegyzésüknek másodlagos jelentése és éle is van.

Ralph: „Az emberek még pletykálnának.”

Aztán a harmadik harmadban a fehér férfi megjelenésekor a rasszizmus témája mellé belép a női egyenjogúság és elnyomás kérdése is. Ebben a szakaszban sajnos a film sokat veszít korábbi kifinomultságából, szellemességéből és szinte teljes egészében eltűnik a film legérdekesebb aspektusa, az apokalipszis utáni új társadalmi környezet jelentősége, mivel a történet belesüllyed egy majdhogynem szokásos szerelmi háromszögbe, amit a férfiak közötti versengés fűt az alfa hím szerepéért és amit kisebb részben erősít a rasszizmus is.

Ralph szomorúan konstatálja a fehér férfi, Benson érkezésével, hogy: „Visszatért a civilizáció.”

Ami az esetében ugye azt jelenti, vagy ő azt gondolja, hogy jelenti majd, hogy hármójuk között ő lesz a megtűrt vagy még csak meg sem tűrt harmadik. És egy darabig úgy is néz ki, hogy ez így történik, azonban nem azért, vagy legalábbis nagy részben nem azért, amiért Ralph gondolja. Nem azért, mert ő fekete, a másik kettő meg fehér és a fehérek kiszorítanák maguk közül. Sokkal inkább a két férfi között az egy szem nőért folyó harc miatt, hiszen amint felbukkan a konkurencia, Ralph, aki korábban saját döntése alapján nem közeledett a nő felé szexuálisan, féltékennyé válik idővel.Benson fehér férfi karaktere nem mentes a rasszizmustól, de összességében nem ez mozgatja, minthogy nagy valószínűséggel a korábbi társadalomban sem tartozott a bigott fehérek közé. Bensont ugyanis az alfa hímség vezérli, aki a természetes tulajdonának tekinti az egyetlen elérhető nőt, Saraht. És nem feltétlenül azért, mert ők mindketten fehérek. Benson ugyanis érkezése után láthatóan meglepődik azon, hogy Sarah és Ralph között nincs szexuális kapcsolat, mert azt tartotta volna természetesebbnek. Ő elképzelni sem tudja, hogy nincs szex a környezetében lévő egyetlen nővel, Bensont ugyanis pszichésen nem korlátozzák a korábbi társadalom előítéletes szabályai, mint Ralphot, akiben azonban Benson viselkedése felkelti a benne lévő alfa hímet, és most már ő is meg akarja szerezni a nőt.

Mindeközben Sarah mindkét férfit kedveli, csakhogy azok nem akarnak osztozkodni rajta. Ezzel a film nem élesen kimondva ugyan, mert ez nem ment volna át a cenzúrán, de érzékelteti azt, hogy a nő nem híve a monogámiának, a probléma csak az, hogy a férfiak hiúsága ezt nem tudja elviselni, Saraht teljes egészében birtokolni szeretnék. Mindkét férfi csak egy olyan trófeának látja a nőt, amelyik majd megédesíti az ő életét, ahelyett, hogy egy saját akarattal rendelkező embert látnának benne.

Sarah: „Előbb vagy utóbb, valakinek meg kell kérdeznie, hogy én mit akarok.”

A kérdés persze rögtön felmerül, hogy az édeshármas vajon működne-e e között a három ember között hosszútávon, hiszen fajilag és nemileg ugyanolyan megosztottak, mint a korábbi társadalomban voltak, és a bőréből senki nem tud kilépni.A színészek között Harry Belafonte volt a legjobb Ralph karakterében, főleg a film első harmadában, amikor végtelen könnyedséggel, ugyanakkor karizmatikusan és kifejezően alakította a kissé zavarodott és magányos karakterét. A film ráadásul többször alkalmat teremt arra is, hogy Belafonte, aki népszerű énekes is volt, megmutathassa zenei tehetségét is. Saraht játszó Inger Stevenst viszont néha erőltetettnek éreztem és egy kicsit el is veszett a két férfi között a végére, bár ez nem feltétlenül az ő hibája. Mel Ferrer érdekes volt a kissé rejtélyes Bensonként, a karakter legfőbb ereje abban állt, hogy esetében a néző sokáig találgat, hogy jó vagy rossz fickó lesz-e, amibe közrejátszik a néző saját előítéletessége, amivel a fehér férfi karaktert kezeli egy rasszizmusról szóló filmben, és nagy valószínűséggel ez alapján is ítéli majd meg, aki látszólag jóval erőszakosabb a fekete férfi karakternél.

A kiváló látványvilággal rendelkező fekete-fehér filmet Harold J. Marzorati operatőr fényképezte, aminek nagyon látványos részét adja a kihalt new yorki utcák és épületek, amelyeket sokszor élesen alulról, ritkábban felülről fényképezett, aminek eredményeképpen erősen fokozni tudta az emberi szereplők kicsiségét, törékenységét, kiszolgáltatottságát ebben a világban, miközben az üresség és a magányosság szinte dübörög a képkockákon. A forgatás eredeti helyszínen (is) zajlott, amelynek érdekében pár órára hajnalonként lezártak néhány utcát. A zenét Rózsa Miklós szerezte, ami tőle szokatlanul meglehetősen visszafogott nagyzenekari zene, ráadásul néha még a teljes csendet is felhasználja, ami nagyon hatásosan működött egyes jelenekben.

Általában erős fenntartásokkal szoktam nézni a hollywoodi baloldali üzenetfilmeket, azonban a The World, the Flesh and the Devil témáit összetetten, érdekesen, részletekre odafigyelve mutatja be, rávilágítva a rasszizmus emberekre gyakorolt pszichés hatásaira és a nők társadalmi helyzetére, akiket a férfiak elérendő trófeaként kezelnek. Mindehhez társul egy remek alapszituáció és nagyon látványos fényképezés is, kár, hogy mint minden üzenetfilm, úgy ez is túl komolyan veszi magát és jól érezhetően mindenáron át akarja adni társadalmi, ideológiai üzenetét, amitől kissé görcsössé és merevvé válik a végére. Ranald MacDougall rendező méltatlanul ismeretlen filmje ennek ellenére bátor és érdekes módon mutatja be társadalmi témáit, ami azt is elmondhatja magáról, hogy messze megelőzte korát.

Értékelés: 8/10

Ralph feljut a felszínre és egy újság alapján tudomást szerez a nukleáris katasztrófáról: