Az 1953-as Samuel Fuller rendezte Zsebtolvaj (Pickup on South Street) a film noir műfaján belül a kémfilmek kategóriájába tartozik, annak minden klasszikus elemével: összetett karakterek többek között a cinikus, keményfejű, mindenre magasról tevő antihőssel, helyszínek sötét atmoszférája, na és persze a forróvérű végzet asszonya. A film noiron belül nem túl gyakoriak a kémfilmek, és őszintén szólva én sem annyira rajongok ezért a kategóriáért - kivéve párat, amelyek között a Zsebtolvaj mindenképpen helyet kap. A film noir kémfilmekben a '40-es évek második felében jellemzően a nácik voltak a rossz fiúk, majd a nagypolitika változásával az '50-es években az ő helyüket átvették a komcsik. Mivel ez a film 1953-as, ezért könnyen kitalálható, hogy egy kommunista kém csoport lesz a legyőzendő ellenfél, mivel azonban Samuel Fuller rendező hősei sokszor marginalizálódott antihősök, ezért nem a szokásos képletet - patrióta hős a gonosz világuralomra törő ellenséggel szemben - láthatjuk ebben a filmben. J. Edgar Hoover az FBI igazgatója megpróbálta befolyásolni a film készítését, leginkább a főszereplő hazafiatlanságát kifogásolva, ennek ellenére a filmben maradt Skip klasszikussá vált mondata: "Are you waving the flag at me?"  "A zászlót lengeted nekem?" A Zsebtolvaj híres a nagyszerű színészi játékáról is, mind a főszereplő Richard Widmark, mind az alakításáért legjobb női mellékszereplő Oscar-díj jelölést kapott Thelma Ritter miatt.

A film a tömött metrón kezdődik, amikor a börtönből frissen szabadult zsebtolvaj Skip McCoy (Richard Widmark) egy nő Candy (Jean Peters) táskájából véletlenül ellop egy mikrofilmet. Candy, aki egy utolsó szívességet ígért ex-barátjának Joeynak (Richard Kiley), abban a hiszemben, hogy a leszállítandó csomag üzleti titkokat tartalmaz, nem tudja, hogy Joey kommunista és egy kémcsoport tagja, és azt sem tudja, hogy szövetségi ügynökök figyelik minden lépését, akik kiszúrják Skip lopását a metrón. Az ügynökök a rendőrség segítségét kérik a zsebtolvaj azonosításában, akik viszont Moehoz (Thelma Ritter), a rendőrségi informátorhoz fordulnak, hogy segítsen nekik az azonosításban. Közben Candy is Skip nyomára bukkan, aki a lány legnagyobb döbbenetére lekomcsizza és 25 ezer dollárt kér a filmért cserébe. Most már mindenki Skipet akarja, a rendőrség és a szövetségi ügynökség az egyik oldalon, Candy, Joey és kommunista köre pedig a másik oldalon. Candy miután megtudja Joey valódi indítékait, valamint annak hatására, hogy beleszeret Skipbe, oldalt vált. Moe, aki a múltban bárki számára adott pár dollárért információt, megmakacsolja magát Joeyval szemben, és inkább meghal, semmint elárulná Skipet. Skip minden hazafiatlansága ellene kezd begurulni a komcsikra...Samuel Fuller rendező, aki többszörösen kitüntetett második világháborús hős volt, újságírói tevékenysége folyamán megismerte a piti bűnözők világát, és lenyűgözte az erre a közegre jellemző utcai bölcsességek. Később előszeretettel használt filmjeiben társadalom szélére szorult főszereplőket, mint zsebtolvaj, árvák vagy éppen prostituáltak, és amely karakterek segítségével adott hangot a társadalom kritikáinak. A Zsebtolvaj talán a legjobb példa erre, amiben az emberiességet, az emberek közötti lojalitást helyezi a patriotizmus elé, ami elég bátor cselekedet volt az USA-ban az 50-es évek hidegháborús korszakában.

A filmben nem támaszkodik annyira a fényképezés (világítás, árnyékok, köd) általi noir-os hangulatokra, mint általában műfajtársai, hanem inkább a bűnözők világának a nagyon életszerű és fizikai részleteinek bemutatásával teremti meg a noiros miliőt. Nagyon sok olyan apró momentum van a filmben, amivel átérezteti a nézővel a társadalom peremén élők világát: Moe öreg lemezjátszója, amin éppen lejár egy édes-kesernyés dallam, amikor meghal, Skip kunyhója, amiben a hűtő helyett a vízbe lógatva hűti a sörét, vagy éppen a fickó, aki evőpálcikákkal szedegeti fel a piszkos pénzt az asztalról. Az operatőr Joseph MacDonald sem a szokásos módon használja a kamerát, ugyanis az szinte soha nem áll meg, körbejár a helyiségeken, az arcokon, ami néha megpihen ugyan egy-egy arcon, de hamarosan már valami vagy valaki mást követ. Leigh Harline visszafogottabb háttérzenéje pedig jól illeszkedik ennek a noirnak a realisztikusabb oldalához.

A rendező Samuel Fuller írta a forgatókönyvet is, amiben nincs egyetlen igazán pozitív karakter sem, mindegyiknek vannak olyan tulajdonságai, amelyek miatt morálisan elítélendő, ugyanakkor jó párat közülük mégiscsak megkedvelünk a remek rendezés és színészi játék miatt.Richard Widmark, aki film noirokban általában gazfickókat játszott, remek Skip szerepében. Skip, akinek társadalmilag marginalizálódott helyzetét a lakóhelye is szimbolizálja, ami nem egyéb, mint egy cölöpökön álló bungaló a város szélén a kikötőben, és ami inkább emlékeztet egy hajléktalan otthonára, semmint normális lakhelyre. Skip már háromszor volt büntetve, ezért ott lóg a feje felett Damoklész kardja: ha még egyszer elkapják, akkor akár életfogytiglant is kaphat. Ő ennek ellenére éli a saját életét, ez a fenyegetettség nem zavarja, és nagy ívben tesz bármilyen társadalmilag elfogadott szabályra. Ugyanakkor nem velejéig romlott fickó, meg vannak a saját erkölcsi normái, ami tulajdonképpen a film legfontosabb mondanivalója is: a hangzatos, de számára semmitmondó jelszavak helyett inkább a neki különböző okok miatt érzelmileg fontos emberek iránti lojalitást és a betyárbecsületet helyezi előtérbe. Candy és Moe az a két ember, aki érzelmileg meg tudják mozgatni Skipet. Moenak is megbocsát, bár az eladja a rendőröknek pár dollárért, amit Skip nem fog fel végzetesnek, annyival elintézi, hogy "neki is kell ennie valamit", és kifizeti a nő álmai temetését egy drága helyen. A kémesdi hazafiság része nem érdekli, kivéve azt a részletét a dolognak, hogy ebből pénzt szerezhet: "So you’re a Red, who cares? Your money’s as good as anybody else’s.”  "Szóval vörös vagy, kit érdekel? a te pénzed is ugyanolyan jó, mint bárki másé" Nem kavarja fel sem morálisan, sem érzelmileg az ügy egészen addig, amíg Candyt meg nem veri a kommunista kém Joey. Ezek tudják igazán motiválni és nem csak cselekedeteiben, de akár élet filozófiájában is, aminek hatására  a film végére felmerül a lehetősége, hogy elfogadja Candy oldalán a társadalmi konvenciókat.A másik legizgalmasabb karakter a filmben Moe, az öreg nő, minden piti bűnöző anyja, rendőrségi besúgó, akit a hatszoros Oscar-díj jelölt Thelma Ritter alakít. Moe nagyon összetett karakter, akit igazából már csak egyetlen dolog tart életben: nem akar addig meghalni, amíg össze nem szed annyi pénzt, amiből egy drága temetést ki lehet fizetni. Moe szintén a társadalom szélére szorult ember, aki olcsó nyakkendők és információk eladásából tartja fenn magát - ironikus módon ez utóbbi teszi a társadalom részévé. A történet elején még egy egyszerű karakternek tűnik: pár dollárért bármit eladó besúgó. Aztán ahogy a film kibontakozik, úgy lesz Moe egyre összetettebb karakter, és hoz ezzel együtt egyre több, egymással teljesen ellentétes érzetet és érzelmet a filmbe. Egyszerre vidám és melankolikus, gerinctelen és gerinces, bátor és gyáva, önző és önzetlen. Egyszerre nézzük le az élete miatt, ugyanakkor szorul össze a néző szíve, amikor meghal. Felejthetetlen az utolsó jelenetében, amikor Joey, a kommunista kém megöli. Ekkor Moe, egy megfáradt ember, aki tulajdonképpen örül, ha meghal, és már nem érdekli a drága temetés. Ekkor az addigi pár dolláros besúgó megmakacsolja magát, és nem árulja el sem sorstársát a másik "alja" embert Skipet, sem a hazáját, és erkölcsileg is magasabbra emelkedik, mint Joey a kommunista hazaáruló. "But even a fancy funeral ain't worth waitin' for if I gotta do bus'ness with crumbs like you. " "Még egy drága temetés sem ér annyit, hogy olyan morzsákkal üzleteljek, mint amilyen te vagy."A film végzet asszonyát játszó Jean Peters sem rossz Candy szerepében, de egy kicsit elhalványul Richard Widmark és Thelma Ritter mellett. Candy nem a szokványos femme fatale, aki a film noirokban általában a férfi végzetét okozza, hanem ellenkezőleg, szerelmével megadja a morálisan megkérdőjelezhető főhősnek a lehetőséget az erkölcsi felemelkedésre. Aztán hogy ez valójában megtörténik-e már nem része a filmnek, a lényeg, hogy ő (akinek múltja szintén nem patyolat tiszta) a főszereplő igazi motivációja , és nem a társadalmi szokások és jelszavak. Candyben is található több fajta ellentmondásos tulajdonság: egyszerre naiv, ugyanakkor rendelkezik egyfajta utcai bölcsességgel, csinos, de nem túlságosan, nőies, de ugyanakkor van benne egy jó nagy adag keménység is.

Samuel Fuller annyiban hasonlított Orson Wellesre, hogy egyikőjük sem fért igazán a stúdiók világába, és ezért gyakran kellett korántsem ideális körülmények miatt kevés pénzből filmet készítenie. A Zsebtolvaj az a filmje, ahol igazán meg tudta mutatni, hogy mire is képes, amikor rendelkezésére álltak a stúdiók biztosította előnyök a független filmezéssel szemben.

Értékelés: 8,5/10

A film a Youtubeon megnézhető: