Ez a 2011-es független amerikai dráma egy 36 órás periódust mutat be egy meg nem nevezett  wall street-i befektetési cég működésén keresztül, amely végül a 2008-as pénzügyi összeomláshoz vezetett. A fókuszban a cég különböző alkalmazottainak tevékenysége, mentalitása, konfliktusai állnak, amelyet egy kiváló színészgárda (Kevin Spacey, Stanley Tucci, Simon Baker, Jeremy Irons, Demi Moore stb) prezentál ebben az 1 Oscar-díjra (legjobb forgatókönyv) jelölt filmben.

Egy jó nevű new yorki-i befektetési cég 36 órájának eseményei bontakoznak a filmben. A vállalat egyik kockázati elemzője Eric Dale (Stanley Tucci) egyike azoknak az elbocsátandó alkalmazottaknak, akiktől a cég éppen megválik egy leépítési hullám következtében. Már a liftben van egy személyes dolgaival teli dobozzal a kezében, amikor még utoljára átad egy adatokkal teli pendrive-ot a cég egyik fiatal elemzőjének Peter Sullivannek (Zachary Quinto). Peter az adatok elemzése során rájön, hogy a cég közvetlenül a pénzügyi összeomlás szélén áll, amely bármely pillanatban bekövetkezhet. Megerősítés céljából megmutatja az adatokat egy másik fiatal elemzőnek Sethnek (Penn Badgley), akivel tájékoztatják a közvetlen főnökeiket Will Emersont (Paul Bettany) és Sam Rogerst (Kevin Spacey). Miután ők is realizálják, hogy mekkora a baj, egy szinttel feljebb lévő főnökökhöz Jared Cohenhez (Simon Baker) és Sarah Robertsonhoz (Demi Moore) fordulnak, akik kénytelenek a krízisről beszámolni a cég igazgatójának CEO John Tuldnak (Jeremy Irons), aki azt az utasítást adja, hogy a cég tulajdonában lévő értéktelenné vált részvényektől meg kell szabadulni, amelyet a következő nap kell eladni, mielőtt az információ napvilágot látna. Ennek megvalósítását a cég kereskedelmi vezetőjére, Samre bízza...Az emberekről általában elmondható, hogy miközben a legtöbben nagyon vágynak a pénzre, vagy még inkább az általa vásárolható biztonságra és luxusra, nem tudnak túl sokat a pénzügyekről, vagy az abban tevékenykedő cégek működéséről, vagy azoknak sokszor a földi valóságtól gyakran elszakadt vezetőiről, akiknek döntéseitől akár az egész világ jóléte függhet. De még az egyszerű alkalmazottak napi tevékenységéről sem, sőt mivel a pénzügy vált talán a 21. század egyik legösszetettebb és legbonyolultabb területévé, még azok sem látják át teljesen, akik ebben élnek. Ebből kifolyólag volt némi pesszimizmus bennem a film megtekintése előtt, hogy ezt az alapvetően száraz témát hogyan is lehet úgy megfilmesíteni, hogy az valamennyire reális is legyen, ugyanakkor az átlag földi halandó (értem ezalatt az emberiség túlnyomó többségét, akiknek fogalmuk sincs a modern pénzvilágról) figyelmét is fenn tudja tartani.

Szerencsére a Margin Call, ez a viszonylag gyors ütemű, karakterközpontú és dialógus-vezérelt film tudja mindezt, ennek pedig az az oka, hogy a film nem a száraz adathalmazokra és pénzügyi folyamatokra koncentrál, hanem az ebben a világban dolgozó emberekre, gondolkodásmódjukra, és mozgatórugóikra fókuszál. Ennek megfelelően a film nincs teletömve pénzügyi, kereskedelmi fogalmakkal, hanem sokkal inkább érdekes karakterekkel és párbeszédekkel. Tulajdonképpen ebből áll a film, ami mégsem válik unalmassá, hála a jó forgatókönyvnek és dialógusainak, valamint  a remek színészeknek.Nemhogy nem nyüzsög a film különböző pénzügyi részletekben, hanem ez a vonal inkább csak homályosan és elnagyoltan jelenik meg a filmben, annak inkább csak keretet adván, miközben enélkül is teljes, és a nézőnek nem támad emiatt hiányérzete. A Margin Call elsőfilmes írója és rendezője Jeffrey McDonald Chandor nemcsak filmes tehetségét, de saját, pontosabban szólva édesapja pénzügyes tapasztalatait (befektetési bankár volt a Merril Lynchnél) is felhasználta a film készítése során. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy ügyesen nyúlt a témához, és az üzenet nem merül ki szimpla kapitalizmus vagy bank/bankár kritikában, bár ez a vonal is megjelenik a filmben, hanem ennél sokkal komplexebb képet kapunk nem csak a pénzügyi cégek, de az abban dolgozók mindennapjairól, motivációiról, dilemmáiról, emberi és szakmai konfliktusairól.

A történet igazából arról a morális dilemmáról szól, hogy hogyan is kellene, lehetne megoldani egy pénzügyi válsághelyzetet. A filmben alapvetően kétfajta szemlélet csap össze: a karakterek egy része csak a saját illetve a cég érdekeire gondoló kapzsisága (ide tartozik Will, Jared és John), a másik pedig egy etikusabb és morálisabb álláspont, amit azok a karakterek képviselnek, akik azon aggódnak, hogy döntéseiknek milyen következményei lesznek a társadalomban (Peter, Eric, Sam). Nyilvánvaló, hogy ez utóbbi csoport képviselői a szimpatikusabb karakterek a filmben, ugyanakkor bármennyire is szimpatikusabbak, ők is ugyanannak a világnak a részei, amely jellegénél fogva nem változik, és időről-időre, minden 15 évben szinte óramű pontossággal generál egy kisebb-nagyobb hasonló jellegű válságot.A filmnek két olyan ironikus szála is van, amelyek sokat hozzátesznek a film központi kérdéséhez, a morális dilemmához, akár azzal összefüggően, akár attól függetlenül. Az egyik az, hogy minél feljebb megyünk a cég vezetői szintjein, úgy tűnik, mintha annál kevesebbet tudnának a pénzügyekről. A hierarchia legalján dolgozó, egyébként rakétamérnöknek tanult Peter, aki egy adathalomból észreveszi a válság jeleit és annak mértékét, úgy a ranglétra legtetején álló CEO, John Tuld, amikor Jared elkezdené neki elmagyarázni a szituációt, amit ő Petertől tud, a szavába vág, azzal, hogy „tell it to me in English”. Azaz angolul (magyarul) mondd, amire Jared kissé zavarba jön. Majd a CEO Peterhez fordul azzal, hogy „úgy magyarázza el a dolgot, ahogy egy gyereknek vagy még inkább egy kiskutyusnak magyarázná". Majd viccesen hozzáteszi, hogy „nem az esze tette ebbe a pozícióba”.

A másik hasonló szál azt mutatja, hogy a cégnél dolgozó rendkívül jól megfizetett elemzők, kereskedők, bankárok személyes pénzügyi helyzete mennyire instabil. Mindannyian hat számjegyű összegeket keresnek évente, azonban jópáruknak jelzálog van a házán, mert azonnal elköltik a pénzük nagy részét. A munkájuk jellegéből adódó kapzsiság és felelőtlenség egy idő után mintha már a személyes életük része is lenne, és még amelyikük eredendően nem is kapzsi vagy felelőtlen, annak viselkedését is megváltoztatja, alkalmazkodván a munkahelyi környezethez. Több dialógusban is előjön, hogy ki mennyit keres, és mire költötte. Mindkettő sokkolóan hat arra, aki éppen hallja az információt, azonban a néző szinte látja lelki szemei előtt, hogy a jövőben az a személy lesz az ilyen beszélgetések tárgya, akit most leginkább sokkolt az információ.

Ugyanakkor bármennyire is kapzsinak látszik a film legtöbb szereplője, mégsem az a célja, hogy eredendő ördögien gonosznak mutassa be ezt a világot, vagy legalábbis a benne dolgozó embereket. Mint minden vállalkozás, úgy a bankok vagy egyéb pénzügyi cégek is sikeresek akarnak lenni, hiszen alapvetően csak így lehet hosszútávon fennmaradni.  A különbség a bankok és egyéb típusú vállalkozások között, hogy a pénzügyi szektorban tevékenykedők döntései mindenkit érintenek ezen a világon kivétel nélkül, ezért is szemléli az átlag ember ezen cégek tevékenységét bizalmatlansággal és akár ellenségességgel. Egy rossz döntés, és mindenki élete érezhetően rosszabbá válhat, olyané is, akinek az égvilágon semmi köze ezekhez a cégekhez.A film minden karaktere a meg nem nevezett befektetési cég alkalmazottja. Egyetlen egy olyan jelentéktelen szereplő van köztük, aki kívülálló, ez pedig nem más, mint a takarítónő, aki egyetlen egy jelenetben tűnik fel. Jared és Sarah beszállnak a liftbe, amelyikben már ott álldogál a takarítónő. Jared és Sarah óvatosan elkezdenek beszélni a feje fölött (szó szerint), de amikor beszélgetésükben kényesebb részhez érnek, akkor Jared a szemével jelzi, hogy ezt ne a takarítónő előtt tegyék, akit nyilvánvalóan mélyen fog érinteni a válság.

Az is nyilvánvaló, hogy szinte minden szakmának vannak negatív hozadékai az ebben tevékenykedő emberek gondolkodásmódjára, életformájára, személyiségében, akár (mentális) egészségében. Ahogy egy pedagógus otthon is kioktató tud lenni, vagy egy rendőr túl szigorú és hatalmas fegyelmezettséget akar kierőszakolni otthon, vagy az ökölvívó, aki a magánéletben is agresszív, úgy a pénzügyi szektorban dolgozók is kapzsikká válhatnak. Persze felmerül a kérdés, hogy az adott pedagógus, rendőr, katona, vagy bokszoló mennyire volt már szakmája megkezdése előtt hajlamos mások kioktatására, vagy túl szigorú, vagy éppen agresszív, vagy már éppen ezen tulajdonságai miatt választotta akár tudatosan, akár nem tudatosan az adott szakmát, úgy pénzüggyel foglalkozóknál is felmerülhet ugyanez a kérdés. Azt viszont valószínűsítem, hogy egy súlyos krízishelyzetben a legtöbb szakma dolgozója inkább egy morálisan megkérdőjelezhető, ugyanakkor túlélést jelentő döntést hoz. Ez a döntés a filmben pedig az, hogy el kell adni az addigi jól bejáratott partnereknek, cégeknek, magánembereknek az elértéktelenedett papírokat, akik ezáltal nyilvánvalóan tönkremennek. A cég viszont túléli, bár azok az alkalmazottai, kereskedői, mint például Sam, teljesen elvesztik jó hírüket ezáltal, és akiktől a jövőben nagy valószínűséggel senki nem fog venni semmit, tehát tudják, hogy ezzel az akcióval nem csak a cégnél vesztik el az állásukat, de kiírják magukat ebből a világból. Mégis megteszik. Miért? Természetesen pénzért.A történet helyszíneinek nagy jelentősége van a film témáját illetően. A jelenetek nagy része a cég irodaházának különböző helyiségeiben játszódnak, amelyből a szereplők néha kimozdulnak ugyan, de általában nem mennek túl messzire, inkább csak az épület elé, esetleg a tetejére, garázsába. Ez a szűk mozgástér nem csak azt mutatja, hogy a wall street-i pénzügyi világban dolgozók mennyire a világtól elzártan élnek és tevékenykednek, de a cég és a benne dolgozók szűk mozgásterét is szimbolizálja, ami miatt hasonló krízishelyzetben nem sok választásuk van. Talán csak kétszer mozdulunk ki ebből a térből, és egyszer a már kirúgott Eric, másodjára pedig a film végén Sam házához. Ők ekkor már nem részei a ennek világnak. A rendező nem csak a helyszínekkel akarta bemutatni ezt a zárt világot, de a jelenetek beállításával is. A szereplők a különböző irodai tárgyalások, beszélgetések között szinte soha nem néznek a hatalmas ablakok felé, főleg nem ki, a külvilág felé, hanem a szoba vagy a tárgyalóasztal közepe felé tekint mindenki.

A film végig feszült és izgalmasnak mondható, ugyanakkor a feszültség nem emelkedik a történet előrehaladtával, végig körülbelül egy szinten marad és a végén sincs igazi csúcspont, katarzis. Ez tulajdonképpen nagyon jól illeszkedik a témához, szituációhoz, és a film realisztikusságát erősíti. Az élet és azzal együtt minden megy tovább.

A forgatókönyv nem csak a dialógusokban, de a karakterekben is erős. A soknak mondható szereplő ellenére, mindegyikőjük rendelkezik egyedi vonással és mélységgel, amihez persze a remek színészek is hozzátették a magukét.A főszereplő Sam Rogers kereskedelmi vezető, aki már 34 éve van a cégnél, aki ebben az időszakban a  magánéletében is egy nehezebb időszakát éli. Ő egyike azon karaktereknek, akinél felfedezhető lelkiismeret, etikai és moralitás, ugyanakkor végrehajtja John utasítását, és irányításával a csoportja eladja az értéktelen papírokat. „Még mindig szükségem van a pénzre. Ennyi év után. Nem gondolnád, de mégis így van.”  Kevin Spacey, mint mindig most is remek volt.

Stanley Tuccinak egy kicsi, de nagyon fontos szerep jutott Eric Dale karakterében. Ő fel akarta hívni a figyelmet az esetleges krízisre, azonban senkit nem érdekelt. A cég csak azzal foglalkozott kezdetben, hogy minél gyorsabban és csendesebben megszabaduljon a leépítésre szánt dolgozóktól, minél gyorsabban kitegyék az irodaházból. Amikor viszont már a felsőbb vezetés tudtára jutott a válság, rögtön visszavitték az irodába. Nem azért, hogy állását visszaadják, hanem, hogy minél több infót kiszedjenek belőle. Ő is a szimpatikusabb karakterek közé tartozik, karakterének legfontosabb része a „hidas beszéde”. Régebben részt vett egy híd építésében, és a monológjában lebontja számokra, hogy ezzel mennyi pénzt spórolt meg az embereknek és a társadalomnak.

Zachary Quinto alakítja Petert, az ex-rakétamérnököt, aki elindítja az egész láncolatot, miután feldolgozza Eric adatait. Ő a legokosabb, a szó hagyományos értelmében a szereplők között, amit a rakétamérnökség hivatott bemutatni. Ő a számok embere, nem annyira a pénzzé, ezért aztán ő is a kevésbé kapzsi karakterek közé tartozik. Egyelőre. Ugyanis okosságát a CEO is felfedezi, így ő azon kevéske szereplő közé tartozik, aki nemcsak, hogy megtarthatja állását, de még elő is léptetik.Jared talán a második legunszimpatikusabb karakter John után. Ő csak a saját és a cég sorsával törődik, aki teljesen szenvtelenül és érzéketlenül bárkit simán eltapos, hogy megőrizhesse állását, és addigi életét. Jared szerepében a Mentalista c. sorozatból ismert Simon Baker látható.

Demi Moore játssza Sarah, az egyetlen női karaktert a filmben, már amelyiknek szövege is van. Ő jelképezi azt az ambiciózus nőt, aki elég magasra jutott ebben a nagyon férfiközpontú szakmában, de az üvegtetőn soha nem tudott áttörni. Most sem.

Jeremy Irons is tökéletes a tapasztalt, de etikátlan CEO szerepében. Ő az, aki emberek tömegeinek sorsát eldönti és akihez szakmailag úgy kell beszélni, mint egy kisgyerekhez. A döntéseit nem szakmai alapon hozza, hanem élettapasztalat alapján, aki el is mondja, hogy ilyen válságokkal kell szembesülni 15 évente. Nyugodtságát ezért lényegében végig megőrzi, hiszen már az első pillanatban tudja, hogy mi a cél, és ehhez milyen döntést kell meghoznia. A döntés helyességében nem kételkedik, nem habozik vagy bizonytalanodik el, némi fejfájást csak az okoz neki, hogy nem kezdetben páran ellentmondanak. Idővel persze letöri az amúgy is gyengécske ellenállást. Mivel? Pénzzel. Persze ő olyan magas pozícióban van, hogy megteheti, hiszen a piszkos munkát el tudja másokkal végeztetni.

Az elsőfilmes rendezőnek, J.C. Chandornak sikerült egy érdekes és többrétegű filmet készíteni egy alapvetően elég száraz témából, és sikerült az érdekes karakterek és kiváló színészek segítségével emberivé tenni a kívülállók által valószínűleg utálatnak örvendő világot, nem elrejtve annak hibát. A Margin Call egy jól megírt, feszült és összetett film jobbnál-jobb színészekkel, amit érdemes mindenkinek megnézni.

Értékelés: 9/10