Ezután Bécsbe költözött, ami nagyon nagy hatással volt későbbi karrierjére, mivel itt megismerkedett az első vh. után erőteljesen fejlődő és népszerű stílusirányzattal, a német expresszionizmussal, amelyet aztán 1926-ban magával vitt Amerikába. Hollywoodban megint nevet változtatott, és innentől kezdve már Michael Curtizként dolgozott a Warner Brothers Filmstúdió alkalmazásában, ahol az amerikai filmjei nagy részét, köztük a legnagyobb sikereit is készítette.
A swashbucklerek sikereit a '40-es években mára már klasszikussá vált drámái (Angels with Dirty Faces, Casablanca) film noirjai (Mildred Pierce, The Breaking Point), musicaljei (Yankee Doodle Dandy, White Christmas, This is the Army) és vígjátékai (Life with Father, We're no Angels) követték, és elmondható, hogy minden műfajban csinált pár kiváló filmet. Nem sok nála sokoldalúbb rendező létezett a világon.
Mindezek ellenére Kertész nem volt túl népszerű színészei vagy a többi stábtag között, aminek a végtelen, már-már természetellenesen hatalmas mértékű munkamániája és keményysége volt az oka. Ő nagyon hosszú munkanapokat dolgozott végig, és mindenki mástól is ezt várta. Az ebédet általában kihagyta, mivel szerinte az nem csak megtöri és félbeszakítja a munkát, de még lustává is teszi délután, ezért aztán azt sem nézte jó szemmel, ha más ebédelt. Nem tette népszerűbbé az sem, hogy nem tetszését általában elég arrogánsan adta tudtára az embereknek (akik egyébként ezt a fajta kemény viselkedést magyar gyökereinek tudták be).
"Amikor látok egy lusta férfit, vagy egy nemtörődöm lányt, az nagyon keménnyé tesz. Nagyon kritikus vagyok a színészekkel, de ha találok egy igazán jó színészt, őt én értékelem a legjobban."
Egyik híres mondata, amiből kiválóan érzékelhető a személyisége (és angoltudása): "Ne beszélj hozzám, miközben éppen félbeszakítalak (téged)":
Kertész Mihály háromszor volt nős élete folyamán, első felesége Lucy Doraine magyar színésznő volt (szül. Kovács Ilona) volt 1918 és 1923 között, majd őt követte Lili Damita francia-amerikai színésznő (1925-1926), aki válásuk után Errol Flynn első felesége lett. Harmadszor már Amerikában nősült meg 1929-ben, és feleségétől, Bess Meredythtől volt egy gyereke is. Bess-től soha nem vált el, de egy idő után külön költöztek, aminek az oka a rendező számos félrelépése volt különböző színésznőkkel.
Ingrid Bergmannal a Casablanca forgatásán:
Kertész Mihályt számos klasszikusa ellenére sem szokták a legnagyobb hollywoodi filmrendezők közé sorolni, mint pl. John Fordot, John Hustont, Orson Wellest, vagy éppen Alfred Hitchcockot, aminek leginkább az az oka, hogy nem rendelkezett igazán egyedi, jól meghatározható és beazonosítható egyéni stílussal a német expresszionista háttere mellett, de még azt sem alkalmazta annyira markánsan, mint mondjuk Fritz Lang vagy Robert Siodmak, és olyan vád is szokta érni, hogy a mennyiséget a minőség elé állította.
De Kertésznek erre is volt egy kiváló "curtizisms"-es mondata az egyik filmje utáni kritikára:
"It's dull from beginning to end. But it's loaded with entertainment"
"Butus (az) elejétől (a) végéig, de tömve van "szórakozással"."
Mindenesetre ha csak egyetlen egy filmet készít, aminek az a címe, hogy Casablanca, már bevonul a halhatatlanok közé. 
Nem tudom létezik-e olyan ember a világon, aki ne hallott volna erről a filmről, még ha esetleg nem is látta, amit jelenleg a 3. legjobb amerikai filmként tartanak számon. A Casablanca két fő szálon fut: az egyik a háborús és eszmei mondanivaló, ami miatt tulajdonképpen a filmet készítették, a másik pedig a romantikus szál, amivel fel akarták dobni és népszerűvé akarták tenni az első szálat. A Casablanca készítői nagyon jól megtalálták az egyensúlyt a romantika és a politikai mondanivaló között, amelyeket aztán a film kiváló színészei vittek sikerre.
A 2. világháborúban a menekülők ezrei próbálnak Amerikába jutni a marokkói Casablancán keresztül, ami a francia Vichy-kormány irányítása alatt állt. A menekülteknek azonban vízumra volt szükségük, amit vagy a korrupt francia hivatalnokoktól, ezen belül is leginkább a rendőrfőnöktől Louis Renault kapitánytól (Claude Rains), vagy a fekete piacon lehetett beszerezni. A város éjszakai életének (és feketepiacának) központja Rick Kávéháza, aminek a tulajdonosa az amerikai Rick Blaine (Humphrey Bogart), aki egy végtelenül cinikus és megkeseredett férfi. Amikor megölnek két német futárt, és ellopják a náluk lévő fontos dokumentumokat (letter of transit), ami korlátlan utazásra jogosít fel, Ugarte (Peter Lorre) egy kisstílű bűnöző Ricknek adja az iratokat megőrzésre. Ugartét elfogják és kihallgatás közben meghal. Renault kapitány elmondja Ricknek, hogy Victor László (Paul Henreid) a cseh ellenállás vezetője Casablancába jött és akit a Gestapo helyi vezetője Strasser őrnagy (Conrad Veindt) mindenképpen itt akar tartani. Figyelmezteti Ricket, hogy esze ágába se jusson vízumot eladni Lászlónak. László és felesége Ilsa Lund (Ingrid Bergman) természetesen Rick kávéházába megy, hogy találkozzon Ugarteval, és megvegye tőle a dokumentumokat, de annak halála miatt más forrás után kell nézniük. Időközben kiderül Rick cinizmusának is az oka: Párizsban szerelmes lett egy nőbe, akivel már a házasságot tervezték, és együtt akarták Párizst elhagyni, amikor a németek bevonultak, ám a nő nem ment el a vasútállomásra a megbeszélt időpontban. Ez a nő persze nem más, mint Ilsa. Amikor Rick meglátja Ilsát, a sebek újra feltépődnek mindkét oldalon. Ilsa nagyon tiszteli és felnéz a férjére, ugyanakkor igazából Rickbe szerelmes. Nyilvánvalóan Rick cinikus álcája mögött érző szív dobog, de vajon ez mire készteti Ricket? Eladja-e Victor Lászlót, hogy el tudjon menni Ilsával Amerikába vagy segít nekik megszökniük? Jelenet(ek) a filmből, Rick alkoholba fojtja szerelmi bánatát.
A Casablanca - ami eredetileg egy háborús propagandafilmnek készült - úgy vált idővel egy háborúellenes drámává, hogy sikeresen propagálta az amerikaiak felé, hogy miért is kellene belépni az európai hadszíntérre az USA-nak. A háborúellenesség tulajdonképpen majdnem minden jelenetben látható és érzékelhető a karakterek személyes mizériáján keresztül, ahogy mindenkinek az éltét felborítja és megváltoztatja a háború, és ahol nagyon olcsó az emberélet. Ugyanakkor a háború szükséges voltát is jól ábrázolja, ha egy végtelenül embertelen rendszer (ez esetben a nácizmus) terjedését vagy végső győzelmét kell megakadályozni. A Casblanca ugyanakkor leginkább a szerelmi szála és híres szerelmi háromszöge miatt vált híressé és népszerűvé, amely végül alárendelődik a háborús erőfeszítéseknek. 
Michael Curtiz 6 Oscar-díjra jelölt film noir melodrámája egy tipikus rejtélyes gyilkosságról szóló krimi és egy szappanopera elemekkel rendelkező melodráma keveréke, az 1945-ös év egyik legnagyobb kritikai és közönség sikere volt Amerikában. A film egyik legérdekesebb eleme - ami nagyon speciális a noirok között - az az, hogy a manipulatív femme fatale által tönkretett ember és egyben a film főszereplője egy nő. A Mildred Pierceben szinte az összes karakter szimbolizál valamit a háború utáni USA átalakuló társadalmában, központi témái pedig a szeretet, szerelem, siker, pénz, hatalom, a nő társadalmi szerepe, és aminek a végén senki nem nyer semmit. (2011-ben megjelent James M. Cain regényének egy újabb feldolgozása egy tévés minisorozat formájában, Kate Winslettel a címszerepben.)
A rendőrség kihallgatja Mildred Pierce-t (Joan Crawford), mivel második férjét, Monte Beragon-t (Zachary Scott) lelőtték és az első férje, Burt Pierce (Bruce Bennett) bevallotta a gyilkosságot. Ezután kezdődik a visszapillantás, amiben Mildred visszagondol az életére. Miután Mildred és első férje Bert elválnak, a férje volt üzleti partnere, Wally Fay (Jack Carson) ajánlatot tesz Mildrednek, de ő inkább csak két lányát Veda-t (Ann Blyth) és Kay-t (Jo Ann Marlowe) szeretné rendesen felnevelni. A mind anyagilag mind társadalmilag magasabb osztályba vágyó idősebb lány igényeit nem könnyű kielégítenie, aki elöl Mildred eltitkolja, hogy nem talált más munkát, mint pincérnőit egy étteremben. Miután a kisebbik lánya meghal tüdőgyulladásban, a gyászoló Mildred, hogy lekösse gondolatait, elindít egy vállalkozást és saját éttermet nyit. A rengeteg munkának meg lesz az eredménye és Mildred meggazdagodik, azonban lányának ez már nem elég. Ő társadalmilag is feljebb akar jutni. Lánya kielégíthetetlen ambíciói végül mindannyiuk bukását okozza így vagy úgy...A film nyitójelenete
A film főszereplője az önállósodó és egyre sikeresebb nő, Mildred Pierce alsó-középosztálybeli háziasszonyból egy független elvált nő lesz, aki az üzleti életben is megállja a helyét. Ezt nem úszhatta meg 1945-ben, azonban a független női karakterek akkor még szükséges bukását nem a hasonló karakterekre általában jellemző szexuális vagy erkölcsi szabadossága okozza, hanem a nők klasszikus szerepéből, az anyaságból fakad. Mildred erős anyai ösztönei az oka önfeláldozásának és vak szeretetének, ami végül a bukását eredményezi. A film sikerének egyik kulcsa Joan Crawford Oscar-díjas alakítása volt. 
8 Oscar-díj jelölése és 3 győzelme mellett számos más dologról is ismert ez a biografikus musical, ami George M. Cohan életét dolgozza fel. Cohant nem véletlenül tartják az "amerikai musical komédiák atyának", akit az első világháború táján úgy is hívtak, hogy "az ember, akié a Broadway volt", hiszen ő az, aki dalaival, előadásaival megteremtette ezt a műfajt. A Yankee Doodle Dandy az AFI legjobb filmjeinek listáján a 98., a legjobb musicalekén pedig a 18. helyén áll jelenleg, és ami megjelenésekor a Warner Brothers filmstúdió addigi legnagyobb bevételét produkálta. De leginkább arról ismert, hogy James Cagney elnyerte élete egyetlen Oscar-díját a filmben látható alakításáért, amit számos filmkritikus a "filmtörténelem egyik legszenzációsabb alakításának" nevez, teljesen jogosan.
A film elején a középkorú George M. Cohan (James Cagney) a Fehér Házba igyekszik, hogy átvegye kitüntetését, majd Roosevelt elnökkel való csevej során visszaemlékezik életére és karrierjére, ami aztán az ő visszapillantásában bontakozik ki a néző előtt. A kis George júl. 4.-én született egy zenész, táncos családba, akik egy revü társulat tagjai voltak. Már gyerekkorában fellépett ő is a családi revüben apjával, Jerryvel (Walter Huston), anyjával, Nellievel (Rosemary DeCamp) és húgával, Josievel (Jeanne Cagney) és bár értek el sikereket, George sokkal többre és nagyobbra vágyott ennél, ő a musicalek királya akart lenni. Karrierje felemelkedése közben megismerkedik feleségével, Maryvel (Joan Leslie), aki nem csak partnere, de társa is lesz munkájában. George M. Cohan nem csak álmait valósítja meg, de azt túl is szárnyalja. És bár neve feledésbe merül a nagyközönség előtt idővel, a dalait mégis énekelik a mai napig is...Vicces jelenet a filmből.
Az ugyanebben az évben megjelent Casablancához hasonlóan ez is egy háborús propagandafilmnek készült eredetileg, aztán ebből is műfajának egyik klasszikusa vált az idők folyamán. Egy háborús propagandafilmhez illően a musical két legfontosabb témája a hazafiság és a siker, az igazi amerikai álom megvalósítása. A film hatalmas sikerének kulcsa pedig James Cagney játéka volt, akit Michael Curtiz remek érzékkel irányított, sőt, tőle szokatlan módon még az improvizálást is engedte a színésznek, aminek eredménye Cagney végtelenül energikus, vicces, de elkötelezett és sármos alakítása lett, néhány nagyon szórakoztató táncjelenettel együtt.
Bár a rendezői creditet hivatalosan Lloyd Baconnek adják, a filmet valójában Michael Curtiz rendezte, az éppen nászúton lévő Bacon helyett. Ez a női dráma és gengszter film a Warner Bros. filmstúdió egyik legnagyobb sikerének számított 1937-ben, ami egyben Bette Davis egyik legfontosabb korai, még sztár státusza előtti filmje volt, valamint Humphrey Bogart egyik – igen ritka – jó fiú szerepe a ’30-as években, és az egyetlen közös filmje harmadik feleségével Mayo Methottal. A film a manhattani alvilágban játszódik, amiben öt prostituált végül erőt és bátorságot merít az egyik lány halálból és tanúvallomást tesznek az alvilágot és a prostitúciót irányító gengszterfőnök ellen. A film valódi eseményeken alapul.
A ’30-as évek new yorki alvilágának egyik legkegyetlenebb és legerősebb gengszter főnöke Johnny Vanning (Eduardo Ciannelli) megveszi azt az éjszakai lokált, ahol Mary (Bette Davis) és társai: Gabby (Lola Lane), Emmy (Isabel Jewell) Estelle (Mayo Methot) és Florrie (Rosalind Marquis) „hostessként” dolgoznak. A lányok feladata a mulatóba érkező pénzes férfiak szórakoztatása, lehetőleg úgy, hogy minél több pénzt kisajtoljanak belőlük. Mary egyik partnere nagyon sok pénzt veszít szerencsejátékon, és azt fedezetlen csekkel fizeti ki, ami miatt Vanning megöleti. Másnap a lányok lakásába váratlanul beállít Mary húga, Betty (Jane Bryan), aki semmi se tud nővére és a többi lány valódi foglalkozásáról, ezzel egyidőben azonban a nyomozók letartóztatják Maryt, mivel a halott férfinál megtalálják a nő nevét és címét. A fiatal és ambiciózus kerületi ügyész, David Graham (Humphrey Bogart) már régóta le szeretné csukatni Vanningot, azonban bizonyítékok és tanúk hiányában eddigi próbálkozásai nem jártak sikerrel. Graham megpróbálja rávenni Maryt, hogy tanúskodjon Vanning ellen, azonban a lány cserben hagyja a bírósági tárgyaláson. Ezután Emma elviszi a naiv Bettyt Vanning egyik privát partijára, ami végül a lány halálával ér véget. Mary ekkor önként megy el Grahamhez, hogy segítsen neki lecsukatni a gengszter főnököt, azonban ez nem egyszerű feladat, mert Maryt nagyon megverik, az arcát is megvágják, amivel a többi lányt nagyon megfélemlítik...Bogart és harmadik felesége, Mayo Methot két közös jelenete.
Bár a Megcsúfolt nőt gengszter filmként is szokták aposztrofálni, azonban nem igazán tartozik ebbe a műfajba, ugyanis ezektől eltérően nem a férfi bűnözők szemszögéből látjuk a filmet, hanem női áldozataikon keresztül, ezért aztán a Marked Woman sokkal inkább egy női dráma, semmint egy férfi gengszter film. Annyiban hasonlít a gengszterfilmekhez, hogy bemutatja a maffia mentalitását, kegyetlenségét, és azt hogy mennyire kihasználják az emberek félelmét a saját céljaik elérése érdekében. 
Az Angels with Dirty Faces egyike a '30-as évek legjobb moralizálós gengszter filmjeinek, amit 3 Oscar-díjra jelöltek, a legjobb rendező, férfi főszereplő és forgatókönyv kategóriában. A legfontosabb és legkiválóbb eleme pedig James Cagney és a tőle megszokott nagyon energikus játéka. A további érdekessége, hogy egyike az ebben az időszakban népszerű "Dead End Kids" filmeknek. Ez egy csoport tinédzser színész fiút jelentett, akik 1937 és 1939 között hét filmben játszottak, amelyek közül a legjobbakban általában szegény utcagyerekek voltak, akiket az a veszély fenyeget, hogy gengszterré válhatnak, de valahogy mindig sikerül a jó úton maradniuk.
Rocky Sullivan (James Cagney) és Jerry Connolly (Pat O'Brien) gyerekkorukban ki akartak rabolni egy vasúti kocsit, ami rosszul sült el, mert menekülés közben Jerry lába beszorult a sínek közé. Rocky megmenti az életét azzal, hogy segít neki kiszabadulni, ami miatt viszont őt az őrök elkapják, miközben Jerrynek sikerül elfutnia. Rocky javítóintézetben tölti további gyerekkorát, ahol aztán elszánt gengszterré cseperedik, miközben Jerry pap lesz. Amikor Rocky felnőttként visszatér gyerekkora környékére, Jerry éppen egy csapat utcagyereket próbál a jó úton tartani, azonban nincs könnyű dolga, mert a srácok istenítik a gengszter Rockyt, aki eközben üzleti kapcsolatait akarja lerendezni a korrupt ügyvéddel Jim Frazier-rel (Humphrey Bogart) valamint a zavarosban halászgató és hivatalnokokat korrumpáló Mac Keefer-rel (George Bancroft), akik rengeteg pénzzel tartoznak neki. Ők ketten azonban fizetés helyett inkább meg akarnak tőle szabadulni, azonban Rocky megtalálja a noteszüket, amiben a korrupt hivatalnokok és politikusok listája szerepel. A Jerry nyilvánosságra hozza az információkat, miután Rocky erre nem volt hajlandó, ezért Keeferék úgy döntenek, hogy megölik a papot. Rocky azonban barátja védelme érdekében megöli a két alvilági alakot, de menekülés közben elfogják és halálra ítélik. Jerry a kivégzése előtt meglátogatja és kér tőle egy utolsó szívességet. Azt szeretné, hogy a büszke Rocky gyáván viselkedjen az ítélet végrehajtása közben, hogy a srácok ne lássanak benne hőst...Jelenet a filmből
A film erős erkölcsi üzeneteket akar küldeni, amelyek azonban sokkal összetettebbek, semmint azt első hallásra egy pap-gengszter felállásból gondolnánk. A Mocskos arcú angyalok legérdekesebb és központi része Rocky és Jerry, a gengszter és a pap kapcsolata és egymásra gyakorolt hatása. A filmnek több olyan üzenete is van, ami kissé ellentmondott korának egyházképének. Egyrészről a gengszter az, aki többször is megmenti a pap életét önzetlenül, saját érdekeivel nem törődve, ami esetében a kivégzéséhez vezet, ugyanakkor fordítva ez az önzetlen áldozatkészség nem áll fenn. Mindemellett persze a lényeg, hogy mindenki számára nyitva áll az út legalább az üdvözülés előtt - ha a földi életében már nem is fog megjavulni.
A Nem vagyunk angyalok Humphrey Bogart ritka komédiáinak - és színes filmjeinek - egyike, amiben igazán remek szereposztás látható. A Nem vagyunk angyalok magában hordozza a karácsonyi filmek műfajára jellemző szívmelengető hangulatot, ugyanakkor még sem nevezhető konvencionális karácsonyi filmnek ez a fekete humorú és kissé morbid komédia.
Három rab, Joseph (Humphrey Bogart), Albert (Aldo Ray) és Jules (Peter Ustinov) megszöknek a hírhedt Ördög Szigeten lévő börtönből, és azt tervezik, hogy kirabolnak egy boltot, ahol ruhát és pénzt szereznek, hogy elhajózhassanak egy másik helyre. Tetőjavítóknak adják ki magukat annak érdekében, hogy tervüket megvalósítsák, azonban szembesülniük kell azzal, hogy a boltot működtető Ducotel család koránt sincs anyagilag kedvező helyzetben. A három rab a karácsonyt a családnál töltik, ahol annyira jól érzik magukat, hogy elhatározzák, inkább mégsem rabolják ki és ölik meg őket, hanem inkább segítenek a problémáik megoldásában. A Ducotel házaspár, Amelie (Joan Bennett) és Felix (Leo G. Carroll) 18 éves lánya Isabelle (Gloria Talbott) Paul Trochardba (John Baer) szerelmes, aki azonban egy másik lányt akar feleségül venni. A bolt tulajdonosa Anrdé Trochard (Basil Rathbone), Paul nagybátyja ráadásul egy teljes ellenőrzést akar tartani a boltban azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a családot kitehesse a házból és az üzletből. A bűnözők közbelépnek...Jelenet a filmből
Az, hogy a film témája ellenére sem megy át egy émelyítő giccsbe, és a bűnözők sem válnak szentekké, pedig megmutatják a bennük lévő jóságot, a kiváló színészi játéknak, na és persze a film humorának köszönhető -, ami helyenként száraz, helyenként morbid és fekete, néhol pedig screwball comedy jellegű -, és amelyek által nagyszerűen egyensúlyoz a klasszikus karácsonyi filmek és a fekete komédiák határán, úgy, hogy közben megmarad egy igazi családi filmnek, néhány nagyon morbid mondat ellenére is. 
Ernest Hemingway To Have and Have Not című regényéből három film is készült az idők folyamán, amelyek között az elsőről, az azonos című, Howard Hawks rendezte 1944-es Humphrey Bogart-Lauren Bacall féle verzióról már esett szó ezen a blogon. Michael Curtiz The Breaking Point című noir adaptációja azért készült, hogy legyen egy olyan film, ami - az előzővel ellentétben -, hasonlít az eredeti regényhez. (A harmadik adaptáció 1958-ban készült The Gun Runners címmel, ami azonban már meg sem közelíti az első kettő színvonalát.)
Sporthorgász hajójának kiadásából él és tartja el családját Harry Morgan (John Garfield) kapitány, feleségét Lucyt (Phyllis Thaxter) és két kislányát. Az üzlet azonban nem megy túl jól, ezért Harry egy felettébb gyanús ügyvéd, Duncan (Wallace Ford) javaslatára bevándorlókat kezd el csempészni. Harry mindezt azért teszi, hogy eltarthassa családját, felesége azonban azt szeretné, ha felhagyna az illegális tevékenységgel. Ezzel egyidőben Harry megismerkedik a csinos Leonával (Patricia Neal) is, aki további problémákat okoz majd a férfi házasságában. Miután a csempészés rosszul sül el, Harry még inkább az ügyvéd befolyása alá kerül, és beleegyezik, hogy négy, törvény elől menekülő bűnözőt szöktessen hajójával...
A The Breaking Point sötét és cinikus pesszimizmusa, tragédiája egy kiváló noirrá teszik, mindamellett, hogy képes a "Hemingway atmoszférát" is megteremteni a képernyőn. A film kapcsán mindig megemlítik szívfacsaró zárójelenetét, amely biztos, hogy megmarad az néző emlékezetében, és amelyben megvillan Kertész Mihály zsenialitása is.
A Hét tenger ördöge egy 4 Oscarra jelölt fekete-fehér kalandfilm, ami egyike Kertész háború előtti hatalmas közönség sikert aratott swashbuckler filmjeinek. A többi hasonló műfajú kardozós filmmel ellentétben ez még a mai napig is élvezhető, és még csak gyerekesnek sem nevezhető. Bár Amerika még nem állt hadban senkivel ekkor, de már elkezdődött a 2. vh, amire a filmben számos utalás látható, ezért félig-meddig ez is felfogható egy háborús propaganda filmnek. A történetben látható spanyolok szimbolizálják a terjeszkedő Németországot, akiket az angoloknak (alias amerikaiaknak) meg kell állítaniuk. A film a angolok és a spanyolok tengeri csatáinak korába viszi a nézőket, amelynek főszereplője Őfelsége legjóképűbb kalóza, Errol Flynn.
Geoffrey Thorpe (Errol Flynn) angol hajóskapitány egyike I. Erzsébet királynő nem hivatalos kalózainak, akinek az a dolga, hogy az angol érdekeket védje a tengeren a spanyolok ellen, amibe természetsen az is beletartozik, hogy kirabolja őket. Thorpe az egyik ilyen alkalommal megismerkedik az új spanyol nagykövettel, Don José Alvarez de Cordoba-val (Claude Rains) és unokahúgával, Maria-val (Brenda Marshall). Thorpe is Erzsébet azon alattvallói közé tartozik, aki sürgeti a királynőt, hogy építsen flottát, mert a spanyolok előbb-utóbb háborút indítanak Anglia ellen. Thorpe a királynő engedélyével Közép-Amerika felé hajózik, hogy megszerezze a spanyolok aranyát, de elárulják és spanyol fogságba esik, akik gályarabságra ítélik. Sikerül megszöknie és visszaindul Angliába a spanyolok háborús szándékainak bizonyítékával...
A történelmi hitelességet ne kérjük számon egy swashbuckler filmtől, főleg ne attól, amit félig-meddig propaganda célokból készítettek. A Hét tenger ördöge ennélfogva az angolszáz erkölcsi és intellektuális felsőbbrendűséget hirdeti, és nem lehet kérdéses, hogy a végén ki győz. A Hét tenger ördöge nem csak a kicsit komolyabb, komorabb hangulatában különbözik a többi Kertész Mihály - Errol Flynn swashbucklertől, hanem abban is, hogy a női főszereplője nem Olivia de Havilland, Flynn megszokott partnere, mivel a színésznő már nagyon unta a swashbucklerek készítését.
A híres jazz trombitás, Bix Beiderbecke életén alapul ez a dráma, ami ugyanakkor nem csak a trombitás életéről, de magáról a jazz zenéről is szól, hiszen számos zenei betét hallható a filmben. A jazz volt a '40-es évek rock and rollja, és ezt a filmet olyannak is érdemes megnéznie, aki esetleg nincs oda az életrajzi drámákért, ugyanakkor imádja a jazzt. (A film narrátora Hoagy Carmichael, a kor egyik legnagyobb jazz zenésze, zeneszerzője, aki a To Have and Have not c. Bogart-Bacall filmben is közreműködött.)
A film Bix Beiderbecke, a jazz-korszak legendás trombitásának élettörténetét dolgozza fel (a filmben Rick Martin néven) Kirk Douglas-szel a címszerepben. A trombitás megtapasztalja a sikert és a gazdagságot, ráadásul amikor megismerkedik a gazdag és csinos Amyvel (Lauren Bacall), akkor úgy érzi, hogy a magánélete is rendbe jön. Ám a házassága hamar megromlik, ő pedig alkoholizmusa miatt elveszít mindent. (A film – szemben Beiderbecke életével, és a regénnyel - happy enddel végződik.)
Mint általában a régi filmek, úgy ez is próbál valamiféle erkölcsi üzeneteket küldeni a nézője felé. Az egyik az, hogy nem szerencsés az életben mindent egy lapra feltenni, mivel ha az nem jön össze, vagy nem úgy alakul, ahogy az ember eltervezi, akkor könnyen elvesztheti az élete értelmét vagy célját, ami szükségszerűen együtt jár azzal, hogy kicsúszik az ember lába alól a talaj. A másik pedig a meggondolatlan szerelemtől óv, aminek része az is, ha nem a hozzánk illő, számunkra megfelelő emberbe szeretünk bele, amit tovább fokoz, ha ez túl gyorsan történik meg.
A Robin Hood kihagyhatatlan egy Michael Curtiz listáról, hiszen ez a leghíresebb, 4 Oscar-díjra jelölt romantikus swashbuckler kalandfilmje, megint csak Errol Flynnel a főszerepben. A Robin Hood egyike a nagyon korai színes filmeknek, ami jelentősen hozzájárult a hatalmas sikeréhez. A színes filmek gyártási költségei a fekete-fehérek sokszorosára rúgtak, ezért csak olyan filmeket forgattak így ebben a korban, amelyek esetében biztosak voltak abban, hogy az ára megtérül. Nos, megtérült.
Az Úr 1191-es évében Oroszlánszívű Richárd (Ian Hunter), angol király csatlakozott a keresztes seregekhez, távollétében pedig ambiciózus és gonosz testvére, János herceg (Claude Rains) szerzi meg a trónt. Hatalmas adókkal gyötri az embereket, és aki nem tud fizetni, azt felakasztatja. Egy angolszász nemes, Sir Robin of Locksley, alias Robin Hood (Errol Flynn) elhatározza, hogy megvédi a szegényeket. Elrejtőzik a sherwoodi erdőben, és az üldözöttek élén felveszi a harcot Jánossal, és a herceg jobbkezével, Sir Guy of Gisbourne-nal (Basil Rathbone), miközben Lady Mariannel (Olivia de Havilland) egymásba szeretnek...
A Robin Hood kalandjait manapság már valószínűleg csak gyerekek élvezik igazán, mert a swashbuckler filmek könnyedebb és kissé meseszerű típusához tartozik, amit egyébként gyönyörűen felújított Technicolor színei is erősítenek. Van benne minden, ami kell egy ilyen filmbe: kardozás, nyilazás és egy jóképű szerelmes hős.
A filmtörténelem leghíresebb Kertész Mihály rendezte jelenete:
