Time Goes By

Hollywood aranykorának pletykái és botrányai 3. rész

2014. szeptember 19. 22:46 - Time Goes By

Az Ingrid Bergman-botrány, avagy hogyan váljunk leggyorsabban szentből a gonosz eszközévé

Ingrid Bergman karrierjét - majdnem - megtörő botrány 1950-ben robbant ki, amikor a férjezett színésznő házasságon kívüli kapcsolata - és terhessége -  Roberto Rossellini nős olasz rendezővel napvilágot látott, és ami miatt évekre el kellett hagynia az Egyesült Államokat. A botrány jelentős, de szerencsére nem végleges törést okozott karrierjében. 

Ingrid Bergman (1915-1982) svéd származású amerikai, hétszeres Oscar-díj jelölt, amiből hármat (Gaslight 1944, Anastasia 1956, Murder on the Orient Express 1974) meg is nyert és számtalan egyéb díj jelöltje és győztese, a '40 -'50-es évek egyik meghatározó színésznője volt, és akit jelenleg Hollywood negyedik legnagyobb sztár színésznőjeként tart számon az Amerikai Filmintézet. 

A stockholmi születésű Ingrid Bergman korán árvaságra jutott, így nagynénéi nevelték fel. 17 évesen elnyert egy ösztöndíjat a Royal Dramatic Theatre Schoolba (ugyanitt tanult korábban Greta Garbo is), aminek köszönhetően hamar színpadon találta magát. Egy év után otthagyta az iskolát a filmezés kedvéért, és 1933-38 között egy tucatnyi svéd filmben szerepelt. 1937-ben férjhez ment Petter Lindström orvoshoz, akitől született egy lánya Pia. David O. Selznick hollywoodi filmproducer figyelt fel a fiatal színésznőre, aki az Intermezzo c. filmjének női főszerepét kínálta fel Bergmannak. Mivel angolul ekkor még nem igazán beszélt, úgy gondolta, hogy ezután a film után hazatér Svédországba, férjéhez és kislányához, Piahoz, aki ekkor egy éves volt. A film azonban hatalmas siker lett, és Ingrid Bergman egycsapásra sztárrá vált. Selznick először szerette volna mind a külsejét, mind a nevét kicsit "amerikanizálni", ő azonban ragaszkodott mindegyikhez. Később a producer is belátta, hogy ezáltal Bergman jobban ki tud tűnni kora hollywoodi sorozatgyártott és kissé mesterkélt dámái közül, ami miatt a svéd színésznő, mint "természetes északi szépségként" vonult be a köztudatba. Ezután játszott pár kevésbé fontos filmben, majd 1942-ben jött a Casablanca, ami később Hollywood egyik legfontosabb filmjévé vált. Ekkor már a férje és kislánya is Amerikában éltek. A Casablanca után számos híres szerep és film következett, mint az Akiért a harang szól, a Gázláng, három korai nagy sikerű Hitchcock film, Szent Mary harangjai és a Joan of Arc, amelyekért 3 Oscar-jelölést, és egy győzelmet söpörhetett be. Mivel az egyik filmjében apácát, a másikban meg egy szent szüzet játszott, a közvélemény hajlamos volt arra, hogy a színésznőt azonosítsák a karaktereivel, és őt is egyfajta szentnek tekintsék. Holott nyilván nem volt szent, és mint mindenki Hollywoodban, ő is élte az életét a színfalak mögött. Több filmbeli partnerével is volt hosszabb-rövidebb ideig tartó kapcsolata, többek között Gregory Peckkel és Gary Cooperrel.

Férje Petter Aron Lindström (1907-2000) sikeres orvos, svéd agysebész, aki kialakított egy eljárást, amely utrahang segítségével végzett mély agyi műtéteket, anélkül, hogy az változást okozott volna az agy működésében.

1931-ben doktorált fogorvosként, ami után magán praxist nyitott Stockholmban. Ingrid Bergmannal 1937-ben házasodott meg, aki két év múlva Hollywoodba költözött. Lindström követte feleségét Amerikába, miután megszerezte orvosi diplomáját is. Rezidensi éveit a Los Angeles Megyei Kórházban töltötte, majd 1947-ben  idegsebész lett.1949-ben már az idegsebészeti osztály vezetője volt a Los Angeles County Harbor Hospitalban. A korabeli magazinok szerint a doktor a "család fejének tekintette magát, amit a színésznő örömmel elfogadott". Ragaszkodott ahhoz, hogy Bergman meghúzza a határvonalat a foglalkozása és a magánélete között, mert nem szerette volna, ha Hollywood hamis csillogása befolyásolná a családi életüket. Ő volt a menedzsere, ügynöke és egyfajta apafigurája is a korán árvaságra jutó színésznőnek, ugyanakkor házasságuk már évek óta nem volt boldog.

 

Roberto Rossellini (1906-1977) olasz filmrendező és forgatókönyvíró, a neorealizmus egyik leghíresebb alakja. A '30-as években kezdett dolgozni Olaszországban, amikor a filmkészítést nagyban meghatározta Mussolini rendszere, amiben elsősorban hazafias filmek és vígjátékok készültek. A rendező csillaga 1945 után ragyogott fel a Róma, nyílt város c. filmjével. A rendező realisztikusan szerette volna a világot ábrázolni, ezért általában eredeti helyszínen forgatott, és sokszor használt amatőr színészeket. Úgy gondolta, hogy az allűrmentes színészi játék és a történetek realizmusa teszik hitelessé a filmet. A neorealizmus azonban az 50-es években már elvesztette népszerűségét, az emberek inkább szórakoztató amerikai filmekre vágytak, ráadásul a háború után erősen balra tolódott olasz értelmiségi körök elutasították, mert nem volt kommunista. A Bergman-botrány után pedig a jobboldali, kereszténydemokrata csoportok  - ahova tartozónak vallotta magát - is elfordultak tőle.

1948-ban Rossellini levelet kapott Ingrid Bergmantól, aki egy esetleges együttműködésről érdeklődött:

"Dear Mr. Rossellini,

I saw your films Open City and Paisan, and enjoyed them very much. If you need a Swedish actress who speaks English very well, who has not forgotten her German, who is not very understandable in French, and who in Italian knows only "ti amo", I am ready to come and make a film with you.

Ingrid Bergman"

"Kedves Mr. Rossellini,

Láttam a Nyílt város és a Paisá c. filmeit, amelyek nagyon tetszettek. Ha szüksége lenne egy svéd színésznőre, aki nagyon jól beszél angolul és nem felejtett el németül, aki nem igazán érthető franciául, és aki olaszul csak annyit tud, hogy "szeretlek", akkor készen állok arra, hogy filmet készítsek önnel.

Ingrid Bergman"Nem hiszem, hogy létezne olyan ember a földön, aki erre nemet tudott volna mondani. Főleg nem a közismert szoknyavadász Rossellini, aki rögtön kirúgta következő filmjének, a Stromboli főszereplőjét - és szeretőjét - Anna Magnanit négy másik szeretőjével együtt, és újraírta a forgatókönyvet, hogy az jobban passzoljon Begmannak. 1949-ben találkoztak, amikor Bergman még Hitchcock A baktérítő alatt c. filmjén dolgozott, és megbeszélték leendő első filmjüket. A pletykák szerint Rossellini fogadott egy barátjával, hogy két héten belül lefekteti Bergmant. Nem biztos, hogy igaz a fogadásról szóló pletyka, de ha az lett volna, akkor Rossellini megnyerte volna a fogadást. A Stromboli forgatása alatt ugyanis Bergman terherbe esett. Mire a film elkészült és Bergman hazaindult Amerikába, már három hónapos terhes volt. Azonban mindketten házasok voltak, ami az 50-es évek elején - enyhén szólva - nem vette jól ki magát a közvélemény előtt.

Az esetre a média rögtön rácuppant, és Bergman szerencsétlenségére két egymással rivalizáló pletyka rovatvezető újságíró Louella Parsons (William Randolph Hearts lapjaiban dolgozott) és Hedda Hopper (a képen balra) harcának a közepébe került. Mindketten meg voltak győződve a saját társadalmi és erkölcsi döntőbíró szerepéről, feljogosítva érezték magukat, hogy lerántsák a leplet és egyben erkölcsi véleményt is mondjanak Bergmanról. Hedda Hopper volt a rosszabb a kettő közül. Ő, aki színésznőként kezdte pályafutását, de sikert nem aratott (később játszott az Alkony sugárútban, ahol önmagát alakította a film végén), nem bánt kesztyűs kézzel a sikeresebbekkel, ráadásul állandóan rá akart a régebb óta és kevésbé rosszindulatúan tevékenykedő Parsonsra tenni egy lapáttal. Bergman tagadta Hoppernek a terhességét, amiről Parsons pár nappal később, mint tényről számolt be. Hopper bosszúból megsemmisítette Bergmant azáltal, hogy amilyen gyakran és alaposan csak tudta a színésznőt megalázta és lényegében kurvának állította be. A botrány akkorára duzzadt, hogy már egyes politikusok sem mehettek el mellette anélkül, hogy meg ne próbálták volna megvédeni Amerika asszonyainak  erkölcsét Ingrid Bergman fertőjétől.

Colorado állam demokrata kormányzója és szenátora Edwin C.Johnson (a képen balra) felszólalt a szenátusban kritizálván Bergman házasságon kívüli kapcsolatát a híressé/hírhedté váló beszédében, amiben "szabad szerelem imádónak" , "a női nem szörnyű példájának" és a "gonosz eszközének" nevezte a színésznőt. Bergmannak szinte menekülnie kellett az USA-ból (kislányát Piát ott kellett hagynia), vissza Olaszországba, ahol megszülte első Rossellinivel közös gyerekét Robertinot, miközben még Lindstörmmel volt házas. A férje nem könnyítette meg a helyzetet, és megtagadta a gyors válást mintegy kierőszakolván, hogy a gyerek "fattyúként" szülessen meg. Közös gyerekük, Pia az apával maradt, elég nagy lelki törést okozva mind a kislánynak, mind a színésznőnek, aki kénytelen volt lemondani róla. A botrányos válás másik témája a Lindström által követelt tartásdíj körül is forgott, és mire az egész véget ért Ingrid Bergman imázsa a romokban hevert Amerikában. Később voltak erőtlen próbálkozások arra, hogy csökkentsék a károkat, de ez nem volt elég hatásos. Habár a második világháború után az '50-es években már nyíltabban beszéltek a szexualitásról, az még mindig az ördög eszköze volt, és amikor Bergman esete szóba került akár baráti beszélgetésekben, akár újságokban, az általában mindig ott ért véget, hogy egy nőtől milyen viselkedés az elfogadható és milyen elfogadhatatlan. Ingrid Bergman esete 1949-ben még az utóbbi kategóriába esett.

A válás után rögtön összeházasodtak Rossellinivel, később született két ikerlányuk Isabella és Isotta Rossellini, valamint készítettek a Stromboli után még négy közös filmet. A neo-realizmus leáldozása miatt ezek egyike sem lett igazán sikeres, és mint minden nagy szerelem ez is elmúlt. Ebbe belejátszott a rendező állandó csajozása, a közös filmek sikertelensége és az, hogy Bergman nem igazán tudott beilleszkedni Olaszországban. Később ezt úgy fogalmazta meg, hogy "a svéd és az olasz mentalitás egész egyszerűen nem passzolnak egymáshoz".

A képen Ingrid Bergman a négy gyerekével (Pia+3 Rossellini gyerek) együtt látható:A botrány az '50-es évek közepére már teljesen lecsendesült, ekkor kaphatott Bergman újra munkát Hollywoodban és a visszatérése fenomenálisra sikerült, ugyanis az 1956-os Anastasia c. filmjéért Oscar-díjat nyert.1972-ben 22 évvel Edwin C.Johnson szenátusi beszéde után Charles H.Percy, Illionis állam republikánus szenátora hivatalosan is bocsánatot kért Bergmantól az őt ért szenátusi támadás miatt, ami bekerült a kongresszus hivatalos jegyzőkönyvébe.

A szerelmi háromszög minden tagja a későbbiekben újraházasodott, Lindström nagyszerű orvosi karriert futott be, és második házassága sikeresebbnek bizonyult az elsőnél, ugyanakkor élete végéig maradt benne tüske Ingrid Bergman iránt. Rossellininek több házassága és hasonló botránya is lett a későbbiekben, az egyik miatt még Indiából is kiutasították. Bergmannak sikerült karrierjét megmentenie, és harmadik házasságát Lars Schmidttel nevezte a későbbiekben a legsikeresebbnek, habár az a házasság is válással ért véget 17 év után: "Mindketten svédek voltunk, és sok mindenben hasonlítottunk. Imádtuk a színházat. Ugyanabból az anyagból voltunk gyúrva. De az idő nagy részében egymástól távol éltünk, és végül elváltunk."

60 évesen kapta harmadik Oscar-díját, mint legjobb női mellékszereplő a Gyilkosság az Orient Expresszen Greta Ohlsson karakteréért:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr166692587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása