A Piszkos alku sajnálatos módon manapság már a kevésbé ismert film noirok közé tartozik, pedig több oknál fogva is unikum a maga kategóriájában. Az első és legszembetűnőbb, hogy a film narrátora nő, ellentétben a többi noirral, ahol ezt a funkciót általában a férfi főszereplő tölti be. A legérdekesebb és izgalmasabb szála pedig nem is a krimi rész, hanem a szokatlan szerelmi háromszöge, amelyben két nő verseng egy férfi kegyeiért. Erre vannak ugyan példák több film noirban is, de a Piszkos alkuban nem a szokásos "végzet asszonya a rendes nő elleni" felállást kapjuk, ahol a femme fatale által elcsábított, ezáltal moralitását elvesztő férfi bukását okozza, hanem fordítva: a férfi főszereplő iránt érzett vonzalma miatt a rendes nő moralitása válik megkérdőjelezhetővé. Ráadásul a két női karakter sokkal összetettebb és kevésbé sztereotipikus, mint sok más klasszikus film noirban.
Joe Sullivan (Dennis O'Keefe) börtönbüntetését tölti egy olyan bűncselekményét, amit nem ő követett el, szívességet téve a kegyetlen alvilági főnöknek Rick Coylenak (Raymond Burr) abban a hiszemben, hogy szabadulása után megkapja az ezért járó 50 ezer dollárját. Barátnője Pat (Claire Trevor) egyik látogatásakor elmondja Joenak, hogy aznap éjjel megszöktetik. Igen ám, de egyikük sem tudja, hogy Ricknek esze ágában sincs kifizetni Joet, és a szöktetést csak amiatt rendezte, hogy Joet megöljék. Neki azonban sikerül elmenekülnie Pat segítségével, és menekülés közben túszul ejtik Annt (Marsha Hunt) Joe ügyvédjét, aki börtönbüntetése alatt folyamatosan látogatta a férfit, miközben próbálta jó útra téríteni. Közben a rendőrség és Rick emberei is üldözik a menekülőket, mialatt Ann és Joe egymás iránti vonzalma egyre inkább nyilvánvalóvá válik Pat számára. Amikor Joe az alvilági alakokkal verekszik, Ann, a konszolidált ügyvédnő a férfi védelmében lelövi egyiküket, ami nyilvánvalóan további bonyodalmakhoz vezet...
A Piszkos alku krimi szála film noirokban gyakori, aminek lényege, hogy a főszereplő antihős hiába akar új életet kezdeni, sötét múltja elöl nem menekülhet. Korábban hozott rossz döntése, ez esetben a piszkos alkuja a maffia főnökkel visszaüt rá, és emiatt kell bűnhődnie. Ebből a szempontból egyike a "kísért a múlt" típusú noiroknak. A karakterizálása az az összetevő, ami teljesen egyedivé teszi ezt a low budgetes noirt. A piszkos alkuban ugyanis felborul az femme fatale-antihős-jó kislány" karakterek jól bevált és megszokott sémája.
A három főszereplőnek nem csak személyisége, de egymásra gyakorolt hatásuk is más, mint amit eddig megszoktunk. A két nő és egy férfi szerelmi háromszöggel felálló noirokban az egyik nő a csábító és szexepiles végzet asszonya, aki a férfi gyengeségét kihasználva, azt valamiféle bűncselekmény (aminek a fő célja a pénzszerzés) elkövetésére vesz rá, és emiatt aztán a férfit utoléri a végzete, ami általában a halál. Ezzel ellentétben a rendes nő a férfi erősségeire, jó oldalára próbál hatni, hogy azt a jó útra térítse, azonban szinte mindig alulmarad a végzet asszonyával szemben. Eleve nem sok esélye van, nemcsak mert kevésbé vonzó és izgalmas karakter, hanem már csak olyan egyszerű oknál fogva sem, hogy szinte soha nem tölt annyit a képernyőn, mint a végzet asszonya. Kivéve a Piszkos alkut. 
Itt ugyanis már a film elején érzékelhető, hogy a két női karakter egyforma súlyt fog kapni, amikor véletlenül egyszerre látogatják meg Joet a börtönben. Sőt az is látható, hogy az első ránézésre a femme fatalenak tűnő Pat az, akinek várnia kell, amíg Joe Annel, a konszolidált ügyvédjével és szociális munkással beszélget. Ez mindjárt az elején szöget üt egy tapasztaltabb film noir rajongó fejében, ugyanis a femme fataleok dominanciája a rendes nők felett szinte soha nem kérdőjelezhető meg, itt pedig már mindjárt a film elején a második helyre csúszik. Ahogy megy előre a történet, úgy válik ez egyre nyilvánvalóbbá, ami által a két női fekete-fehér karakter szürkévé válik:
A három főszereplő közül szerintem Claire Trevor a legjobb a nem klasszikus femme fatale, Pat szerepében. Trevor gyakorlott végzet asszonya, hiszen olyan noirokban játszott, mint a Murder, My Sweet, a Born to Kill, vagy éppen a Key Largo, és ez utóbbiért még legjobb női mellékszereplő Oscart is nyert. A Piszkos alkuban a történetet és hármójuk egymás iránti érzéseiket nem csak a cselekményből tudhatjuk és érezhetjük, hanem Pat szinte suttogó narrálásán keresztül is. Ezáltal nemcsak átérezzük az érzéseit, ami által egyre növekvő szimpátiát érzünk iránta, de az is kiderül, hogy ő a legőszintébb ember hármójuk közül. Pat soha nem hazudik magának, ellentétben Annel és Joeval. Ugyanis aki önmagának hazudik, az nagy valószínűséggel másokat is megtéveszt, még ha nem is szándékosan vagy rosszindulatúan. Pat a film elején kissé életunt nő, aki már fiatal kora óta kétes alakokkal lógott, ugyanakkor lojális Joehoz, aki iránti szerelmét a szöktetésben fizikai bátorságával és keménységgel is bizonyította. Ugyanakkor a film elején ő okozza a szöktetéssel, hogy a férfi elindul végzetes útján, tehát ebből a szempontból hozza a femme fatale romlásba döntő szerepét.
Azonban az, hogy ő nem klasszikus végzet asszonya több mindenből is kiderül. Egyrészről a köztük lévő kapcsolat nem a szokásos szexuális vonzalmon alapul, hanem inkább egy egymásban megbízó és segítő barátságon, főleg a férfi részéről. Másrészről Patet nem a gazdagság és a pénzszerzés motiválja, hanem az, hogy tényleg szereti a férfit. Laza erkölcsű múltja ellenére valójában kispolgári életre vágyik és arra, hogy végre megállapodhasson Joe mellett. Amikor látja Joe és Ann között egyre jobban kifejlődő vonzalmat - amit ők ketten önmaguk előtt is sokáig tagadnak - féltékennyé válik. Pat karaktere állandóan a szimpatikus-nem szimpatikus kategóriák között ugrál, amely kettősséget is remekül visszaadja Trevor játéka. A néző alapból előítéletes vele szemben, azt gondolván, hogy a féltékenység rosszindulatúvá teszi, és ez fogja majd hármójuk bukását okozni. Ugyanakkor szimpatizálunk vele, mert Pat empatikus is. Amikor Joe hazaküldi Annt, akkor azt halljuk Pattől, hogy "Gondolom most valami győzelemszerűséget kellene éreznem, de nem érzem..." mindezt azért mondja, mert átérzi a másik szerelmes nő érzéseit. Aztán meg bizonyítottnak látjuk rosszindulatát, amikor eltitkolja Joe előtt, hogy Ann életveszélyben van. Bár ezt egyrészről valóban önzőségből teszi, de egyben amiatti aggodalmában is, hogy Joet megölik, ha visszamegy. Aztán szintén kettős dolog vezérli, amikor végül mégis elmondja a férfinek az igazat. Szomorúan konstatálja, hogy a férfi soha nem szerette oly módon, mint Annt, és hiába lesz vele és telepednek le együtt, az mindig Annre fog gondolni, ezért tulajdonképpen elengedi Joet. Azonban ezt sem annyira önzetlenségből vagy azért teszi mert annyira aggódna a másik nő sorsáért, hanem inkább gyakorlatiasságból. Pat összességében egy szimpatikus karakter, akinek nehéz érzelmi döntéseket kellett meghoznia a történet során. Bár esetenként rosszul dönt, azonban ezt megbocsájtjuk neki, mivel ezek hátterében nem aljas, hanem nagyon is emberi okok állnak.
Ann a rendes nő szerepében Marsha Hunt látható, akinek bár nem rendelkezett film noiros hátterrel és tapasztalattal, szintén egész jó volt, bár néha kicsit túljátssza a szerepét. Ann karakterénél is érződik már mindjárt az elején, hogy ő sem a tipikus romlatlan és erkölcsös rendes nő, aminek hiszi saját magát, és aminek a néző az ilyen típusú karakterektől megszokhatta. Bár próbálja a férfit a helyes vágányra terelni mindjárt az első jelenetben, amikor meglátogatja Joet a börtönben, ugyanakkor az is érződik, hogy a férfi sorsa iránti érdeklődése nemcsak szociális munkájából fakad, ugyanis köztük inkább érezhető a szexuális vonzalom a film elején, semmint a férfi és a femme fatale között. Ann önismeret híján és kissé álszenten azt gondolja magáról, hogy mindig helyesen élte az életét és mindig a helyes döntéseket hozta, meg van győződve arról, hogy kétséget kizáróan tudatában és birtokában van az erkölcsös élet nyitjának, amit próbál a férfinek is átadni. Ez lehet, hogy igaz volt a múltban, azonban az, hogy tudatosabban élte az életét és nem került olyan szituációba ahol - érzelmileg - nehéz döntéseket kellett volna meghoznia, nem jelenti azt, hogy ne lenne benne olyan romboló ösztön, ami bizonyos körülmények között ne jöhetne elő belőle. Ráadásul ő, a tanult ember követi el azt a hibát, hogy hazudik önmagának nemcsak saját magáról, de a férfi iránti érzéseiről is a film első felében. Erkölcsi felsőbbrendűségébe vetett hite tovább erősödik, amikor realizálja azt, hogy Joe menekülése érdekében lelőtt volna két rendőrt, ám ő képes volt a szituációt erőszak nélkül megoldani. Egészen addig tart ez, amíg Joe harcba nem keveredik Rick embereivel, amely szituációban Marsha szinte gondolkodás nélkül lelő egy gengsztert a férfi védelmében. Ekkor szembesül végre nemcsak a saját - valódi - természetével, aminek legnagyobb döbbenetére része az erőszak és a gyilkolás képessége, de Joe iránti érzéseivel is. Erkölcsi felsőbbrendűsége Joe-val és Pattel szemben egy pillanat alatt szertefoszlik. A két nő egy szintre kerül nemcsak azáltal, mert ugyanazt a kétes erkölcsű embert szeretik, hanem tetteik és belső természetük révén is. Ekkorra már ő is a szürke zónába kerül, és rájön, hogy semmiben sem különbözik a másik két szereplőtől.
A film férfi főszereplője Dennis O'Keefe jól hozza a két nő között őrlődő Joet. Az ő karaktere szintén hazudik önmagának, de talán egy fokkal kevésbé, mint Ann. Joe ugyanis nagyobb élettapasztalattal rendelkezik, és ösztönösen érzi, hogy a nő vonzódik hozzá, amiért néha provokálja is, mint például a börtönjelenetnél, amikor váratlanul megkérdezi a nőt, hogy várna-e rá három évet, amíg szabadul. Aztán a nő zavarát látva átfogalmazza úgy, hogy Ann, mint nő várna-e bármilyen férfire is ilyen hosszan. Joenak nem is az a bűne, hogy vonzódik Annhez, hanem az, hogy érzelmei tagadásával hazudik és hitegeti Patet. Azt a Patet, akiről tudja, hogy szereti, és lojális hozzá. Ebben a filmben nem is feltétlenül a régi bűne miatt éri az antihősünket utol a sors keze, hanem emiatt a hazugsága miatt. Akkor követi el az igazán végzetes hibát, amikor szökés után felmegy Ann lakására azzal az indokkal, hogy autót szerezzen és túszként tartsa magánál a nőt, ami valójában bevallatlanul azért történt, mert nem akarta, hogy Ann eltűnjön az életéből. Ezzel veszi kezdetét az igazi bonyodalom, ami nagyobb problémákat okoz, mint a börtönből való szökés, amit először a néző a drámai események forrásának vél. Az is egyértelmű, hogy Joenak kell mindezért megbűnhődnie, mert az ő cselekedetei és rossz döntéseinek sorozata miatt kerültek mindhárman ebbe a senki számára nem nyerhető helyzetbe. A két nő büntetése, hogy mindketten elveszítik a férfit, akit szeretnek, ráadásul Annek, aki önvédelemből ugyan, de embert ölt, szembesülni kell saját megkérdőjelezhető moralitásával is. A férfi végzetét pedig ebben a filmben nem a femme fatale hozza el, hanem a rendes nő, akinek védelme érdekében a halálába rohan.
Anthony Mann rendezőnek sikerült egy nagyon egyedi film noirt összeraknia nem megszokott karakterekkel úgy, hogy a noiros hangulat nem, hogy nem szenvedett kárt, de a karakterek nem sztereotipius alkalmazásával és személyiségjegyeik összekavarásával inkább csak tovább fokozza azt. Annak ellenére, hogy a film a kevésbé ismert noirok közé tartozik, mindenképpen érdemes megnézni.
Értékelés: 7/10
