Ez a neo-noir krimi a Coen testvérek debütáló filmje (ők írták, rendezték és a producerei is egyben), ami rögtön megmutatta a testvérek kreatív erejét, és amit később olyan filmek követtek, mint a Fargo vagy a The Big Lebowski. Ugyanez a film indította el Francis McDormand színésznőt is azon az úton, ami a Fargoval meghozta számára az Oscar-díjat. A színésznő és Joel Coen még ugyanebben az évben (1984) összeházasodtak, és a későbbiek folyamán Coenék hat filmjében játszott (eddig). A Véresen egyszerűben minden megtalálható, ami a Coen testvéreket naggyá tette: a megnyerő történet elbeszélés, a kidolgozott és érdekes karakterek, a találékony rendezői stílus, fekete humor és azok a jelenetek, amelyekben az érzéketlen erőszakosság bizarr és szürreális emberi viselkedéssel karöltve járnak. A Blood Simple egy nagyon sötét történet az erkölcsi romlottság különböző fokain álló átlag emberekkel, akik az árulások, az átvágások, a paranoia és a félreértések hálójába gabalyodnak.
A történet Texasban játszódik, ahol Abby Marty (Frances McDormand) megcsalja férjét, a bártulajdonos Julian Martyt (Dan Hedaya) Rayjel, a férje egyik csaposával (John Getz). Marty a pár tudtára adja, hogy tud a kapcsolatukról, és figyelmezteti Rayt, hogy ne bízzon meg Abbyben. Közben azonban felfogad egy magánnyomozót Loren Vissert (M.Emmet Walsh), hogy ölje meg őket. A nyomozónak azonban más terve van, amitől azt reméli, hogy mindenkit átvágva több pénzt hozzon ki ebből az ügyből, mint amennyit megbízója felkínál neki a gyilkosságokért. A terve azonban vérfagyasztó eseményekké alakulnak és nem várt befejezésbe torkollik...
A Blood Simple film noir gyökereire már a címe is utal, ugyanis a "blood simple" Dashiell Hammett Red Harvest c. regényének egyik gyakori kifejezése volt. Dashiell Hammett detektív regényei, novellái, karakterei pedig a klasszikus noirok forgatókönyvíróinak egyik kedvenc kiindulópontja volt (pl: The Maltese Falcon, The Glass Key). A Véresen egyszerű ezt a klasszikus magándetektíves krimi vonalat ötvözi modern környezettel és gonoszkodó fekete humorral, aminek része a noir paródia is.A film témája, stílusa, hangulata (cinikus, nihilista, üres, korrupt), a karakterek motivációi (pénz, szex és manipuláció, hogy a férj és a szerető közötti ellentét létrejöjjön) egyértelműen klasszikus film noirokból jön, ugyanakkor a kegyetlen és néhány esetben bizarr brutalitása, fekete humora és képi világa miatt látható, hogy filmet nem a '40-es években készítették. A noirok egyes elemei "komoly" részei a filmnek, más elemei pedig paródiaszerűen a film fekete humorát szolgálják. Noir paródiát nem nehéz készíteni a műfaj nagyon karakteres elemei miatt, azonban olyan filmet, ami egyszerre működik egy izgalmas neo-noir krimiként, ugyanakkor bizonyos fokig a klasszikus noir műfajának paródiájaként is, már nem olyan egyszerű. A Coen testvérek ezzel az első filmjükkel nemcsak megalapozták a saját jellegzetes világukat, de kis túlzással élve egy önálló műfajt is teremtettek vele: az feszültséggel és izgalommal teli noir paródiát.
A történet és annak szerkezete egyszerű, amelyet azonban idővel átsző a félrevezetés, a zavarodottság, és a félreértésekből fakadó humor. A történet kibontása és film első felének jelenetei nagyon lassúnak tűnnek, ahol a néző szinte észre sem veszi, hogy felszállt a morbid izgalom gyorsvonatára, a végállomáson viszont realizálódik benne, hogy itt valami olyasmit látott, amit előtte soha.A történet egyszerűsége már a karakterek számából is látható, hiszen alapvetően négy ember körül forog a sztori: a férj, a feleség, a szerető és a magándetektív. Ők mindannyian tipikus alap karakterek, akiknek nincs pszichológiai mélységük. Minden egyes cselekedetük az előző cselekedetükből illetve azok következményeiből fakad, ezért aztán minden egyes jelenet is az előző jelenetre épül, miközben a szereplők semmit nem oldanak meg a felmerült problémákból, sőt, a helyzet mindig csak bonyolultabbá válik, miközben ők négyen egyre mélyebbre és mélyebbre ássák magukat az egyre büdösebb kakában. (Ennek a sémának a csúcspontját a Fargoban fogják Coenék elérni.) A film karakterei azonban vakok és nem érzékelik mindezt, miközben mindannyian azt gondolják, hogy ismerik az eseményeket, sőt azokat az irányításuk alatt is tartják, és arról is meg vannak győződve, hogy túl tudnak járni a többiek eszén. Nos, ez természetesen nincs így, aminek következtében egyik végzetes hibát halmoznak a másikra.
A szereplők motivációi is egyszerűek, és alap emberi ösztönből fakad: a túlélés. Azonban ezt a túlélést megnehezíti a félreértések sorozata, ami alatt egyre jobban elhatalmasodik rajtuk a paranoia, a bűntudat, a félelem, amelyek aztán az eredetileg egyszerű történetet egy nagyon komplikált szituációvá alakítják. A karakterek közti félreértéseknek több következménye is lesz a pár egymás iránti gyanakvásán kívül. Lesz, aki más piszkos munkáját végzi el vagy fejezi be, vagy takarít utána, lesz, aki tudja, hogy embert ölt, de abban már nem biztos, hogyan és miért, és lesz, aki folyamatosan attól tart, hogy elfelejtett valami apró részletet, ami a bukását okozhatja. Ilyen is lesz, ugyanakkor nem (csak) az, aki ezt gondolja.Mind a négy főszereplő remek, de ebben a filmben M. Emmett Walsh, a veterán karakterszínész lopja el a showt a hízelgő és önelégült magándetektív, Visser karakterében a többi színész elöl. Visser az, aki a legokosabbnak gondolja magát. A korrupt és minden szempontból gusztustalan és vihogó Visser karakterét Walsh képes humorával a szimpla ellenszenves rossz fiúból valamiféle tréfacsinálóba átvezetni. Az első pillanattól kezdve világos, hogy Martyval, a férjjel nem csípik egymást és nem is bíznak egymásban, és az is érezhető, hogy az ravasz Visser át fogja verni megbízóját. A detektív motivációja a pénzszerzés és a lebukás elkerülése. Az eseménysorozat alatt egyre kegyetlenebbül és erőszakosabban cselekszik, ami közben kiderül, hogy se nem annyira elővigyázatos, okos, vagy ügyes, mint amilyennek gondolja magát. Visser nem a film noirok klasszikus detektív karaktere, akik minden emberi gyengeségük ellenére általában megmaradnak pozitív szereplőnek, hanem sokkal inkább merítkezik a femme fataleokból: ő indítja el a véres eseménysorozatot, amit a pénzszerzés motivál, ráadásul ravasz és megtévesztő. Külsőleg ronda és visszataszító, humora bár cinikus, de mégsem szellemes, inkább csak vihorászik, pont az ellenkezője pl. Phillip Marlowe vagy Sam Spade szellemes karaktereinek.Frances McDormandet láthatjuk a nyughatatlan és váltani akaró feleség, Abby szerepében, aki a konfliktusok forrása. Azonban ellentétben a klasszikus végzet asszonyaival, itt még sem ő keveri a lapokat. Az ő motivációja is illeszkedik a filmet minden szinten és téren átszövő egyszerűségbe: ő csak bunkó férjétől akar megszabadulni, miközben támaszra lel Ray személyében. Alapvetően nem vezeti rossz szándék, ugyanakkor mégiscsak ő az, aki egy femme fatalehoz méltóan több férfi életét is tönkreteszi az iránta érzett érzelmeikből fakadó rossz döntéseiken keresztül. Férje az ő hűtlensége miatt tervezi az egész gyilkosságot, és Ray pedig miatta keveredik cselekvően is a véres eseménysorozatba.
Szeretője, az egyszerű, jóravaló figura, a szűkszavú Ray az, aki általában mindent utoljára tud meg, ezáltal a karakterben benne van a klasszikus noirok antihős lúzer figurája. Raynek van vér a pucájában, szembe mer nézni főnökével, miután kiderül kapcsolata Abbyvel, és még ölni is képes a nőért. John Getz is nagyon jó, ahogy bemutatja karakterének érzelmi változásait, hiszen a sztoikus, nyugodt és alapvetően bátor ember felett idővel a rémület, a paranoia és kétségbeesés veszi át az irányítást. Néha már-már sajnálatraméltó megkínzott szemekkel néz és hat a nézőre, aki a szexuális vágyai miatt kerül egy olyan helyzetbe, amit nem hogy irányítani nem tud, de nem is érti az egészet. Fogalma sincs, hogy került bele, a végén már abban is elbizonytalanodik, hogy ki kit ölt meg, miért és hogyan.A férj szerepében Dan Hedaya karakter színészt láthatjuk, aki akár sorozatokból is ismerős lehet. Nem egy szimpatikus figura, sőt talán a legkevésbé az. Azt hiszi, hogy pénzzel bármit megszerezhet és azt birtokolhatja. Nem bírja elviselni a gondolatot, hogy felesége el akarja hagyni, ráadásul az egyik alkalmazottáért. Ő pont az ellenkezője Raynek: gyáva, akinek nincs gyomra ahhoz, hogy saját kezűleg vegyen elégtételt a büszkeségén esett folton.
Joel Coen rendező nagyszerűen tud atmoszférát teremteni, a noiros hangulat ebben az esetben egy texasi kisvárost jár át. A feszültség, elszigeteltség és ellenségeskedést a rövid dialógusokkal, a gyors lélegzetvételekkel, izzadással, kosszal, na meg persze Texas kihalt útjaival és hatalmas mezőivel teremti meg többek közt. A film egyszerűsége, lecsupaszítottsága miatt minden egyformán fontos, még a legapróbb részletek is. Ráadásul olyan fura tárgyakkal is összefűzi a különböző jeleneteket, mint a ventilátor, négy hal és három pisztolytöltény, amelyek mindegyike szimbolizál valamit. Az állandóan forgó ventilátor minden szereplő feje fölött olyan, mint Damoklész kardja, a négy döglött hal, és a három töltény meg magáért beszél. A film egyik legjobb jelenete - ami előrevetíti a Fargo bizarrságát és abszurditását -, amikor Raynek meg kell szabadulnia a holttesttől. Anélkül, hogy a jelenetet elmondanám, itt aztán van minden, ami egy Coen filmet vérfagyasztóvá, már-már horrorisztikussá, bizarrá és egyben viccessé is tud tenni. Nem várt hirtelen fordulat, vér, élve eltemetés, csütörtököt mondó pisztoly és egy sírhalom a texasi puszta közepén. Ez mind abból a puszta tényből következi, hogy nem is olyan könnyű valakit megölni.A film operatőre Barry Sonnenfeld, aki ezt megelőzően nagyrészt pornókon dolgozott, később pedig olyan filmeket rendezett, mint a Men in Black, nagyban hozzájárult Coenék stílusának kialakításához. A maga egyszerűségében nagyon látványos a film, ami későbbiekben szintén Coenék névjegyévé vált. A film sokszor sötét, ugyanakkor mégis nagyon színes, de a látvány soha nem válik fontosabbá, mint a történet. A klasszikus noirokban megszokott fények és árnyékok itt is megjelennek, és egyes jelenetekben kimondottan látványosak. pl a film végén, amikor a golyók szaggatta falon keresztül a fény beszivárog a szobába.
A Blood Simple az egyik leglenyűgözőbb debütáló film, ami jóval megelőzte korát, és ami innovativitásban majdnem megközelíti John Huston elsőjét, a Máltai sólymot. A két film abban is hasonlít, hogy mindegyike teljesen időtlen, aminek az is az oka, hogy mindkettőt alapvetően a noir műfajára jellemzően az emberi természet örök életű és egyszerű összetevői mozgatják. A történet kibontásának lassú üteme ne rettentsen vissza senkit, mert kár lenne lemaradni erről a stílusos, fura, bizarr és néhol horrorisztikus noirról, amiben jól látható szinte minden későbbiekben Coenesnek nevezett stílusjegy.
