A Lesz ez még így se egy 7 Oscar-díjra (2 győzelem Jack Nicholson és Helen Hunt) jelölt drámai elemekkel kombinált romantikus komédia, ami egy szívet melengető történet három teljesen különböző személyiségű és össze nem illő ember kapcsolatáról, akik végül egymás által jobb emberekké válnak. Igazi modern hollywoodi tündérmese remek karakterekkel, kiváló színészekkel és szellemes dumákkal.

A történet New Yorkban, Manhattanban játszódik, ahol Melvin Udall (Jack Nicholson) zsémbes és mogorva, kényszeres rögeszmés regényíró szinte remeteként él tucatnyi zárral biztosított lakásában. Melvin leginkább csak kedvenc kávéházába jár ki, ahol az emberekkel való interakciói többsége is történik. És ami számára általában azt jelenti, hogy valakit vérig sért. Az étterem nem csak a kaja miatt a kedvence, hanem mert itt dolgozik Carol, a pincérnő (Helen Hunt), az egyedüli, aki még kiszolgálja az éles és sértő megjegyzéseivel mindenkit megbántó írót. Mindkettejük élete megváltozik, amikor Carol beteg kisfiának állapota tovább romlik, ami miatt munkahelyet kell váltania és Melvin meleg szomszédját, Simont (Greg Kinnear) kirabolják és megverik...Csoda sokszor történt már a történelemben és az életben is, azonban ezeknél sokkal gyakoribb a hollywoodi filmekben, többek között ebben is. A Lesz ez még így se ennek megfelelően tele van romantikus komédiákban megszokott klisékkel, amiben a látszólag egyáltalán nem összeillő pár végül egymás karjaiban köt ki, miközben az elején utálják egymást (legalábbis az egyik), és a végén mindenki jobb emberré válik. Ráadásul van benne egy cuki kutya is. Minden kliséért meg tudok bocsátani, ha a film amúgy működik, márpedig itt ez a helyzet, de amikor cuki cicával, cuki kutyussal, cuki kisgyerekkel és cuki majommal akarnak cuki érzéseket kelteni: azt nem. Teljesen felesleges volt a filmben, ugyanis az enélkül is eléri a kívánt hatást, sőt inkább azt mondom, hogy ennek ellenére is, és kevésbé lett volna giccses.

Na, miután túl vagyunk a film egyetlen negatívumán, jöjjön az, ami miatt imádom az As Good as It Gets-et. A remekül összerakott film erősségei közé tartozik a rendezés, a színészek játéka és a forgatókönyv a kliséi ellenére is, hiszen érdekes karaktereket láthatunk remek dialógusokkal, valamint csípős és sértő, ugyanakkor mégis nagyon vicces beszólásokkal, amiket legtöbbször Melvin szájából hallhatunk.

A forgatókönyvet Mark Andrus és a rendező James L. Brooks írták, aminek középpontjában az egymástól totálisan eltérő három főszereplő érzelmi összekapcsolódása és személyiségfejlődése áll. A forgatókönyv néha erőltetetten halad a happy end felé a felmerülő akadályokon át, azonban nyilván nem romantikus komédia lenne, ha végül nem érne el oda. Az erőltetettség érzetének legfőképpen az az oka, hogy a három karakter túl érdekes és különleges, főleg Melvin persze, hogy a műfaj szokásos medrében maradjanak.Márpedig mindenáron ott kell maradniuk, hogy a happy end bekövetkezhessen, még Melvin számára is, aki a valóságban nagyon nagy valószínűséggel soha nem érné azt el. Na de had írjam le újból a film műfaját: romantikus komédia, szóval a történet hihetőségét senki ne kérje számon.

Mindhárom főszereplő (Melvin, Carol és Simon) boldogtalan, azonban egymással való kapcsolatuk folyamán szembesülnek saját hibáikkal, ami után képesek változtatni ezeken a saját boldogságuk érdekében. Személyiségük alapja természetesen ugyanaz marad, szerencsére nem válnak tökéletes emberekké, csak elviselhetőbbekké, így már maguk sem állhatnak a saját boldogságuk útjába. Bármennyire is csak egy hollywoodi romantikus vígjáték, amit általában az ember nem vesz túl komolyan, mégis beleéljük magunkat karakterei életébe és a történet egészébe, aminek a végén nagyon örülünk, amikor Melvin - aki egyébként mindent gyűlöl, a baktériumokat, a járda repedéseit, az állatokat, a kölyköket, a feketéket, a buzikat és a zsidókat is beleértve -  rálép a járda repedésére.

A film számos területen és szinte mindegyik karakternél érinti a pszichológiát. Ez persze Melvinnél, az embergyűlölő és kényszeres cselekvő írónál talán a legnyilvánvalóbb, akinek betegsége rögtön elmúlik, de legalábbis mérséklődik amikor képes lesz más emberekkel közelebbi kapcsolatba kerülni. Carol az önutálata miatt (is) fia ápolásába menekül, hogy saját életéről ne kelljen tudomást vennie, vagy bármit is kezdenie vele. Önutálatába édesanyjával való kapcsolata is belejátszik, mert úgy érzi, hogy nem tud neki megfelelni.Simon, akit családja elutasított melegsége miatt, ezért állandóan áldozatként gondol magára, ami jelentősen hozzájárul depressziójához. Hármójuk kapcsolatában Melvin az összekötő kapocs, Carol az erő és energia, Simon pedig az érzékenység. Annak ellenére, hogy Carol az egyedülálló, fiát egyedül nevelő, kemény, de érző szívű nő és Simon, az érzékeny buzi (Melvin szavaival élve "Simon, the fag" ) festőművész elég sztereotíp karaktereknek tűnnek, azonban a történet karakter építésének és a színészek játéka miatt mégsem válnak azokká, vagy legalábbis sikerül elfedni ezt.

Természetesen a film központi és legfontosabb alakja Melvin, amiért Jack Nicholson Oscar-díjat kapott. A forgatókönyv írásakor nem gondoltak konkrétan egyetlen színészre sem, azonban Melvint mintha csak Jack Nicholsonra szabták volna. A zsémbes, mogorva és félreértett író az egész világot megveti és utálja, amibe minden és mindenki beletartozik. A gyűlöletét sértő mondatokban élesen ki is fejezi mindenkinek személyre szólóan, akivel csak összetalálkozik, és nemhogy nem foglalkozik azzal, ha megbánt valakit, de alapvetően ez a célja. Ugyanakkor Melvin általában megússza ezeket, és a néző szimpátiáját is elnyeri, amihez persze Jack Nicholson is nagyban hozzájárul. "Az étvágyuk is akkora, mint az orruk" mondattal kerget el két zsidót az étteremből, akik pechjükre Melvin kedvenc asztalához merészeltek leülni. Aztán persze a film folyamán Melvin a javulás és változás útjára lép, aminek első lépése, hogy befogadja Simon cuki kutyusát, aminek folyamán persze kiderül, hogy Melvinben nagyon is érző szív dobog, és kényszeres rosszindulata tulajdonképpen érzelmi sérülékenységének a takarását szolgálja. Ettől függetlenül azonban nem túl kellemes Melvin társasága, hiszen intelligens, és mint író ismeri az embereket is, és ha egy ilyen ember akar valakit megbántani, akkor az tutira sikerül, és garantáltan nagyon fájdalmas. "Nem értem ezt a helyet. Velem vetettek egy öltönyt, téged meg otthonkában is beengedtek" udvarol Carolnak az író, aki 62 romantikus regényt írt már nőknek.Könyveivel ellentétben az életben viszont nem tudja és nem meri valódi érzéseit kifejezni, sértegetéssel próbálja magára a figyelmet felhívni. Jack Nicholson remek, amikor az ilyen típusú mondatokat mondja, ugyanis úgy tud vicces és komikus lenni, hogy nem veszi el a mondatok élét, és vica versa, úgy tud bántó lenni, hogy vicces és szellemes marad. Nicholson akkor is nagyon jó, amikor az érzelmei kimutatása miatti félelmeit fejezi ki. Jobb - pontosabban szólva egy fokkal kellemesebb - emberré válásának folyamatában persze vannak visszalépések, de végül sikerül elnyernie Carol szerelmét. Persze a történet véget ér az első csóknál, mintha a film készítői is attól féltek volna, hogy a következő pillanatban Melvin mond valami sértőt és vége a romantikának.

Ahhoz, hogy a kapcsolat létrejöhessen Carolnak, a pincérnőnek is változnia kell. Carol, a tüzes egyedülálló anya az asztmás kisfiával az egyetlen, aki elviseli és kezelni tudja Melvint. Carolnak le kell győznie előítéletét és rá kellett jönnie, hogy a "jó emberség" (jaj, de utálom ezt a kifejezést) nem feltétlenül az ember külső megnyilvánulásaiból áll, hanem amit a megnyilvánulásokkal takargat. Ugyanakkor persze érthető, ha Melvin otthonkás beszólása után rögtön egy bókra van szüksége. Emellett Carolnak leginkább az önutálatát kell legyőznie, ami miatt úgy érzi, hogy semmiben nem elég jó, ezért igazán nem is akarhatja őt senki. Ezekben a pillanatokban mindig a fia betegsége mögé bújik, csak hogy ne kelljen önmagát megismernie vagy önmagával foglalkoznia. Helen Hunt jó volt Carol keményebbik oldalának bemutatásával, aki mindig megdolgozott mindenért és aki nem hisz abban, hogy bármi is ingyen van ezen a világon, valamint jó a sérülékenyebb Carol megformálásában is, aki mindig vágyott az anyja vagy később Melvin elismerésére. Helen Hunt is Oscar-díjat nyert a filmbeli szerepéért, aki szintén remek volt, bár az Oscar-díj talán egy kicsit túlzás. Nem mintha nem lett volna jó, de alapvetően azt csinálja, amit máskor is szokott.Simon, a buzi megformálásáért Greg Kinneart sem véletlenül jelölték Oscarra, annak ellenére, hogy egy elég sztereotíp meleg karaktert játszott a végtelenül érzékeny művész szerepében. Vele azonban mégsem lett karikatúraszerű ez a karakter, akit ő naiv, emberséges és érzékeny figurára vett és akinek éppen kicsúszik a kezéből élete irányítása. Depressziójából a homofób író és rajta keresztül Carol segíti ki, így a film végére Simonnak sikerül az önsajnálatát a háta mögött tudnia.

A film zenéjét Hans Zimmer írta illetve állította össze híresebb számokból, ami remekül passzol a film hangulatához és tartalmához.

A Lesz ez még így se egy nagyon profin összetett, az elejétől a végéig szórakoztató és szellemesen vicces romantikus komédia remek karakterekkel, amit minden Jack Nicholson rajongónak látnia kell.

Értékelés: 9/10 (a cuki kutyus miatt egy pontot levontam)