Ez a 8 Oscar-díjra jelölt kalandfilm azon ritka filmek közé tartozik, amelynek végül sikerült a Best Pictures kategóriát megnyernie anélkül, hogy bármilyen más kategóriában győztesen került volna ki, annak ellenére, hogy az 1935-ös év legnagyobb kasszasikere volt. Továbbá arról is nevezetes, hogy a mai napig az egyetlen film, amelynek három színészét is legjobb férfi főszereplőnek jelölték. A Lázadás a Bountyn 1998-ban az AFI legjobb filmek listájának 86-ik helyén állt, és Cpt. Blight (Charles Laughton karaktere) pedig a 19. legjobb villain karakter jelenleg. A film valós történeten alapul, ami a történelem talán leghíresebb tengeri lázadásáról szól.

1787-ben egy angol kereskedelmi hajó, a Bounty két éves útra indul Tahitire a durva és kapzsi Blight kapitány (Charles Laughton) parancsnoksága alatt. Blight annyira kegyetlen, hogy mire Tahiti szigetére érnek, már forrnak az indulatok a legénység tagjai között, amelyet Fletcher Christian (Clark Gable), a hajó másodkapitánya is átérez. Tahiti szigetén annyira jól érzik magukat az emberek, hogy Christian vezetésével fellázadnak és átveszik a hajó irányítását. A kapitányt nem ölik meg, hanem néhány hűséges emberével együtt egy csónakba teszik, és a tengerre bízzák a sorsukat. A lázadók visszatérnek Tahitire, azonban legnagyobb meglepetésre Blight túléli a tengeri kalandot, és egy hajóval tér vissza, hogy a lázadókat vasra verve vigye Angliába, ahol hadbíróság és nagy valószínűséggel halál vár rájuk. Christian barátja, Roger Byam (Franchot Tone) ennek ellenére Angliába való visszatérés mellett dönt. Christian vezetésével a lázadók nagyobbik része inkább újra hajóra száll, és egy elhagyatott szigeten telepedik le.A Lázadás a Bountyn egy igazi korai, old school kalandfilm, ami talán műfajának legjobbja volt a maga korában, a ’30-as években. A történetet számtalanszor feldolgozták könyvben, színpadon és filmen. Moziban ötféle verzióban volt látható: az 1916-os The Mutiny of the Bounty című hollywoodi némafilm nyitotta meg a sort, amelyet az 1933-as ausztrál In The Wake of the Bounty követett Errol Flynnel a főszerepben, majd két múlva készült el ez a változat. Modernebb verziói pedig az 1962-es Mutiny on the Bounty Marlon Brandoval, és az 1984-es Bounty Mel Gibsonnal és Anthony Hopkins-szal a főszerepekben. A legtöbb kritikus egyetért abban, hogy ez az 1935-ös Frank Lloyd rendezte verzió a legjobb az összes között, kiváló színészekkel, és remek fényképezéssel, ami messze megelőzte korát látványosságával. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy számos jelenetet egzotikus helyszíneken forgattak, ami elképesztően extrának számított a maga korában, amikor a stúdiófelvételek domináltak, és a helyszíneket háttér vetítésekkel próbálták szimulálni.

Bár a film történelmileg nem teljesen hiteles, ez azonban nem von le semmit a filmélményből. A valóságban Blight kapitány korántsem volt annyira kegyetlen és szadista, mint a filmben, például nem alkalmazott büntetésként „keelhaul-t”, ami a hajó alatt kötélen történő áthúzást jelent. Ezt a büntetési módszert a holland haditengerészetben alkalmazták sokáig, és amelynek nagyon súlyos vágások, esetenként végtag elvesztése volt az eredménye. Az igazi Bountyn összesen két haláleset történt, az egyik skorbut, a másik pedig pedig alkohol miatt, ellentétben a filmmel, ahol Blight kapitány szigorú és embertelen módszerei miatt halnak meg többen is. Mivel ez egy korai hollywoodi kalandfilm, ezért nem érhet véget happy end nélkül, valójában azonban a lázadók többsége meghalt a maguk választotta szigeten belső feszültségek és harcok miatt. Mindazonáltal a sziget jelenlegi kb. 50 fős lakosságának többsége a lázadók leszármazottja.Charles Nordhoff és James Norman Hall azonos című regényéből Talbot Jennings, Jules Furthman és Carey Wilson írta a forgatókönyvet, aminek a központi témája, hogy igazolható-e - és ha igen, akkor milyen körülmények között – a lázadás egy hajón. A film ennek a kérdésnek az eldöntésére jelentősen eltúlozta a kapitány keménységét és embertelenségét, azonban még így sem teljesen egyértelmű a válasz.

A filmet alapvetően öt szakaszra lehet bontani:

Az első rész a Bounty kihajózása, és az azt megelőző történések, amelyben rögtön kiderül, hogy Blight kapitány a kemény fegyelmezés híve.

A következő szakaszban teljesedik ki karakterének kegyetlensége az általa elrendelt számos válogatott büntetésen keresztül. Személyiségének bosszúálló természetét is megismerjük azáltal, hogy nyilvánvalóan irigy és nehezen viseli, hogy két beosztott tisztje, Christian és Byam is magasabb társadalmi osztályból származik, mint ő.

A harmadik rész a film fordulópontja, amikor a hajó megérkezik Tahitire. A sziget maga a Paradicsom a kiéheztetett és megkínzott legénység számára a gyümölcseivel, és nem utolsósorban a gyönyörű és ledér helyi lányokkal. A film elkészültekor már egy éve érvényben volt Hollywoodban a Hays Code, kész csoda, hogy ezek a hiányos öltözetű (akkori szemmel nézve) lányokkal teli jelenetek átmentek a cenzúrán. Mindemellett persze a film nem hagyta ki azt a lehetőséget sem, hogy megmutassa Clark Gable felsőtestét, ami egy évvel korábban már bedöntötte az amerikai atlétatrikó ipart az It Happened One Night c. filmje után.A negyedik a lázadás szakasza, ami után Blightot és hűséges embereit csónakba teszik. Blight karakterének pozitívuma is megmutatkozik ekkor, ugyanis kiderül, hogy mennyire remek tengerész, hiszen sikerül neki a lehetetlen: eléri csónakjával Holland Kelet-India partjait a 7 hetes, 3500 mérföldes út után.

Az utolsó szakaszban visszatérünk Angliába a kapitánnyal, és szemtanúi leszünk az általa elfogott és visszavitt tengerészek hadbírósági tárgyalásának, majd ezután Fletcher Christian története is befejeződik Pitcairn szigetén. Talán ez a szakasz a leggyengébb, ami sajnos kicsit elrontja a film eddigi remek ütemet és megtöri a lendületet a hadbírósági tárgyalással, emiatt pont a végén lassul le egy kicsit a film. Alapjában véve nem volt erre a jelenetre olyan nagy szükség, sőt akár a Pitcairn-szigeteki letelepedést is ki lehetett volna hagyni, és narrációval, vagy feliratokkal megoldani a végét.

A film szerkezete lineáris és a történet kronológiai sorrendben bontakozik ki. Talán érdekesebb lett volna egy, a történésekben részt vett szereplő visszaemlékezésein keresztül látni a történetet, na de végül is nem egy film noirról van szó.

A film karakterizálása a kornak megfelelő: alapvetően egy gonosz és egy hősies fickó áll egymással szemben, azonban ennek ellenére sem teljesen leegyszerűsített ez a két karakter, amelyeket az őket játszó színészek ikonikussá tettek.Fletcher Christian, a lázadók jóképű és emberséges első tisztje arisztokrata családból származik, aki lázadásával megtagad minden elfogadott társadalmi és osztály szabályt. Ő tisztában van mindezzel, és tudja azt, hogy döntésével kiírta magát saját országából, osztályából, családjából, ezért is dönt úgy, hogy felgyújtja a hajót kizárván gyakorlatilag is a visszatérés lehetőségét. Fletcher Christianként Clark Gable maga a megtestesült férfiasság, még úgy is, hogy ikonikussá vált bajuszkáját le kellett borotválni a film kedvéért, ugyanis az Brit Royal Navynél tilos volt bármilyen arcszőrzet a 18. században. Gable annak ellenére remek volt, hogy egyike volt azon hollywoodi sztároknak, akik nem tudtak akcentusokat utánozni, és ha valaki angol nyelven nézi a filmet, akkor feltűnő az amerikai kiejtése a sok angol között. Bár ennek túl sok jelentősége nincs, már csak azért sem, mert ő volt a kor, mármint a ’30-as évek legnagyobb hollywoodi szívtiprója, akinek mosolyáért és sármos maszkulinitásáért a nők mindig bementek a moziba, akár volt bajsza, akár nem volt bajsza.

Blight kapitány minden kegyetlensége ellenére szakmájához értő tengerész, akinek a vezetői képességeiben a történtek ellenére is jó páran hisznek. A legtöbb zsarnokkal ellentétben, ő nem kisebbrendűségi érzés miatt vált szadista önkényúrrá, hanem csak mert egyszerűen megtehette. Persze felmerülhet a kérdés, hogyan lehetséges, hogy ez a tapasztalt tengerész nem látta előre a lázadás lehetőségét egy olyan úton, ahol a megalázott és kiéhezett tengerészek kikötnek egy egzotikus szigeten, ahol félmeztelen lányok futkároznak és kényeztetik őket. Ennek persze az az oka, hogy Blight kapitány zsarnoki és kegyetlen természete erősen eltúlzott a filmben, a valóságban nem volt rosszabb, mint korának többi hajóskapitánya, akit emiatt aztán valóban meglepett a lázadás. Charles Laughton annyira jó volt Blight kapitány szerepében, hogy még a jóképű Gable elől is el tudta lopni a showt jó néhány közös jelenetükben. Ugyanakkor jóképűnek vagy férfiasnak nem igazán nevezhető Laughtont – akinek önértékelési problémái voltak, mindazonáltal sokkal tehetségesebb színész volt, mint Clark Gable - állítólag nagyon feszélyezte Gable jóképűsége és férfiassága, ezért minden egyes mozdulatánál, lépésénél, gesztusánál rendkívül koncentrált, hogy kettejük közötti különbségek ne legyenek annyira szembetűnőek.A film harmadik főszereplője és szintén Oscar-díjra jelölt színésze Franchot Tone volt Roger Byam karakterében, aki egy kicsit elhalványul Laughton és Gable mellett, de ennek nem az ő játéka, mintsem inkább karakterének visszafogott jellege az oka. Byam egy kiegyensúlyozott és normális ember – úgy is lehetne fogalmazni, hogy átlagos és unalmas - aki a két extravagáns főszereplő között őrlődik.

A filmet az az Arthur Edeson fényképezte, aki a későbbiekben majd a Máltai sólyom operatőre is lesz, és aki a film sikeréhez nagymértékben hozzájárult. A forgatás többek között Francia Polénéziában, Tahitin, és a Csendes-óceán déli részein történt, és ritkán fordul elő velem, de Mutiny on the Bounty esetén azt kívánom, hogy bárcsak színes film lenne, mert ez esetben sokat emelt volna a látványon. Bár már 1929-ben megjelent az első teljesen színes Technicolor film, ez borsos ára és technikai nehézségek miatt nem vált elterjedté. 1939 hozott némi áttörést Hollywoodban az Óz, a nagy varászló és az Elfújta a szél hatalmas sikere után, azonban A Mutiny on the Bounty jó pár évvel ezek előtt készült. Mindazonáltal a fényképezésre így sem lehet semmilyen panaszunk.

Bármilyen hihetetlen, de a Lázadás a Bountyn 80 éves kora ellenére a mai napig egy érdekes és izgalmas kalandfilm, ami korát és műfaját meghazudtolva időtálló. Mindehhez persze kellett egy Charles Laughton és egy Clark Gable nevű színész is.

Értékelés: 1935-ben 10/10 2015-ben: 8/10