Ez a két Oscar-díjra jelölt kalandfilm és dráma produkálta az 1940-es év legnagyobb kasszabevételét, ami nem meglepő annak tükrében, hogy a főszereplők Clark Gable, Spencer Tracy, Claudetze Colbert és Hedy Lamarr, akik a kor legnagyobb sztárjai közé tartoztak. Az MGM stúdió harmincas évek második felének legnagyobb bevételeit produkáló aranybányája, Clark Gable megint hozta a tőle elvárt eredményt: egy kasszasikert.

Két jó barát, „Big” John McMasters (Clark Gable) és „Square” John Sand (Spencer Tracy) más felszerelését használó „vad” olajfúrók a nagy fogásról álmodoznak. Miután találnak egy remek lelőhelyet, már a pénzt is sikerül összeszedni egy saját fúrótoronyra. Square John titokzatos levelező partneréről Betsynek nevezi el az olajmezőt. A nő, Betsy Bartlett McMasters (Claudette Colbert) közben megismerkedik Big Johnnak is - akivel nem közli, hogy barátjával levelezik -, és összeházasodnak. Amikor ez kiderül, a két férfi barátsága és texasi közös vállalkozása véget ér: üzletük sorsát pénzfeldobással döntik el. A szerencse Square John mellé áll, Big John és felesége pedig New Yorkba költözik. A következő évek során mindegyik férfi keresztül megy néhány hullámvölgyön és hullámhegyen, és miután Square John elveszti vagyonát Dél-Amerikában, visszatér Amerikába. Időközben Big John új vállalatot épít fel, akinek egyik üzleti riválisa megbíz egy csinos nőt, Karen Vanmeert (Hedy Lamarr), hogy próbáljon minél több információt szerezni Big Johnról. Square John eddig nem avatkozott barátja és volt szerelme házasságába, azonban most azt gyanítja, hogy Big Johnnak kapcsolata van a csinos Karennel. Gyanúja tovább erősödik, amikor Betsy öngyilkosságot kísérel meg. Square John, hogy megmentse barátja házasságát, megkéri Karen kezét, a nő azonban átlát a szitán és visszautasítja. Square John úgy gondolja, hogy célja elérése érdekében nem maradt más választása, minthogy anyagilag tönkretegye a munkamániás Big Johnt...Az ember a történet elején azt gondolná, hogy az Olajváros a természetet meghódító erős férfiakról szóló félig a western, félig a dráma kategóriába tartozó film, de aztán a végén rájövünk, hogy nem más, mint egy remek szereplőgárdával rendelkező szappanopera, természetesen a jobbik fajtából. Persze mindez teljesen mindegy, amikor az évtized legnépszerűbb színészei játszanak együtt, hiszen a moziba járók nagy része akkor is a nagy nevek miatt ült be egy-egy filmre. Ráadásul Clark Gable előző filmének a címe Elfújta a szél volt, ami a mai napig az inflációt figyelembe vevő legnagyobb bevételt könyvelheti el Hollywoodban. Persze Gable mellett ott van a legtöbb Oscar-jelölést begyűjtő színészlegenda Spencer Tracy, valamint Claudette Colbert is, akivel pedig az 1934-es év mára már legendássá vált It Happened One Night c. nagy sikerű film után szerepelt újra együtt. Egyszóval a kasszasiker már azelőtt garantált volt, hogy a közönség akár egy percet is látott volna a filmből.

A film forgatókönyvét John Mahin írta egy James Edward Grant Cosmopolitan magazinban megjelent cikke nyomán. A film egy nagyon amerikai téma körül forog, ami nem más, mint a pénzszerzés, annak elvesztése, majd az újbóli talpra állás. Mivel azonban a film készítői is érezték azt, hogy a Boom Town legerősebb része a színészgárdája, ezért tulajdonképpen személy szerint rájuk írták a szerepeket, különös tekintettel Gable-re, minden más nagyjából mellékes volt.

Gable karaktere, Big John több szempontból is emlékeztet Rhett Butlerre. Ő is ugyanolyan kissé önhitt és nagyképű, ugyanakkor bátor és erős férfi, mint az Elfújta a szél főszereplője, továbbá abban is megegyeznek, hogy mindegyikük egy imádnivaló kalandor, akik a saját szabályaik szerint élik az életüket, miközben persze a lelkük mélyén aranyszívű emberek. A karaktert és a filmet legfőképpen Clark Gable jutalomjátékának szánták az Elfújta  a szél után, hasonlóan a To Have and Have not-hoz, amit meg pár évvel később a Warner Bros Humphrey Bogart számára készített a Casablanca nagy sikere után. Gable azért is akarta a Boom Town főszerepét, mert ő is olajfúróként dolgozott édesapjával anyja halála után. Azonban nem véletlen, hogy a film hatalmas sikere után mégsem készült több film erről a témáról: egyszerűen nem elegyedik jól a romantikával, ami kiderült ebből a filmből.A forgatókönyv és rendezés talán legnagyobb hibája, hogy a két fő szálat, a férfiak barátságát és üzleti kapcsolatát nem sikerül jól összeszőni a szerelmi szállal, inkább csak ugrálunk egyikből a másikba, miközben a karakterek sem változnak túl sokat közben: Big John makacs és jóképű, míg Square John ugyanolyan makacs, mint  barátja, csak nem olyan jóképű, viszont egy kicsit érzékenyebb a másiknál. Ami persze nem olyan nagy katasztrófa egy szappanoperánál, főleg ha nem várunk tőle többet, minthogy szórakoztató legyen.

A film szerelmi szála gyengébb, mint a két férfi kalandjai és kapcsolata. Az Olajváros akció és kalandrészének egyébként remek üteme nagyon lelassul a szerelmi háromszög, később négyszög hatására, ugyanakkor mégiscsak kihagyhatatlan volt a filmből, hiszen a karakterek sorsával mégiscsak a szerelmi szál miatt törődünk. A nézőket emocionálisan nem lehet megszólítani csak azzal, hogy milyen erős és ügyes emberek a főszereplők, akik többször is meggazdagodnak, és a lejtmenetek után sem adják fel, pedig ez az optimizmus és küzdenitudása film legfőbb mondanivaló és tanmeséje, amelyek a "legamerikaibb" tulajdonságoknak számítanak, és amelyeket követendő példának mutat be a film. Arról az apróságról már nem is beszélve, hogy ekkoriban - bár már nem fiatalon, de mégiscsak jóképűen és ereje teljében lévő -, Clark Gable teljesen elképzelhetetlen volt egy filmben lábai elé omló nők nélkül, és az is valószínű, hogy a film a közönségének legalább felét - a nőket – elvesztette volna. Talán még az ő neve sem tudta volna egy olyan filmre beültetni őket, amiben koszos férfiak olajat fúrnak. Még ha a kosz alól Clark Gable fehér fogsorú mosolya is villan ki.Mindazonáltal a szereplők kapcsolatai között a szerelmi szálak mégiscsak elsikkadnak egy kicsit a két John állandóan változó baráti és üzleti kapcsolata mellett, ami miatt ez egyértelműen egy férfi film, a nők igazából csak tölteléknek vannak benne, akiken a két jó barát összeveszhet. Emiatt aztán igazából sem Claudette Colbert, sem Hedy Lamarr személye és tehetsége sem volt kellőképpen kihasználva, ráadásul az utóbbi csak a film második felében tűnik fel, mi másként is, mint egy egzotikus femme fatale-ként, aki itt még csak majdnem dönt romba egy házasságot. Ő későbbiekben számos film noirban játszott végzet asszonyaként, amely szerepajánlatokhoz az itteni szexis alakítása is közrejátszott, függetlenül attól, hogy ez nem egy film noir. Claudette Colbert képességei sajnos még ennyire sem voltak kihasználva, ő igazából csak őrlődik a film folyamán, majd a férje munkamániája miatt öngyilkosságot kísérel meg.

Talán azzal sem árulok el nagy titkot, hogy a film végén Square John is lemond önző céljáról, konkrétan arról, hogy barátja házasságának tönkretételével megkaparintsa a nőt, akibe mindig is szerelmes volt. Természetesen meggondolja magát, amivel hozzájárul mindenki boldogságához. Ennek nem csak az az oka, hogy az ilyen jellegű filmeknek szinte kötelezően happy enddel kell végződnie Hollywoodban, hanem az is, hogy elképzelhetetlen lett volna 1940-ben az, hogy a népszerű, de jóképűnek nem nevezhető Spencer Tracy ellopjon egy nőt a nagyon maszkulin és jóképű Clark Gable elől egy filmben. Ezen szerintem a kor közönsége jobban meglepődött volna, mintha piros hó esik. Ezen ok miatt a szerelmi háromszögben/négyszögben igazából nincs semmi feszültség annak kiszámíthatósága miatt. Szegény Spencer Tracy egyik csinos nőnek sem kellett, pedig sokkal jobb színész volt Clark Gablenél, de hát az élet már csak ilyen. Főleg egy szappanoperában, aminek a kimenetelét már az első jelenetektől kezdve sejteni lehetett, mégpedig azt, hogy egy érzékeny és okos figura a nők utáni hajszában nem veheti fel a versenyt Gable férfias kisugárzásával szemben.Érdekes módon a Boom Town esetében nem érvényes az az általános "szabály", hogy a film üzenete és karakterei akkor kapnak bizonyos mélységet, amikor a kezdetben kalandfilmnek tűnő darab átfordul egy emberi gyengeségekről szóló drámába. Itt ugyanis ettől inkább csak kissé gyerekessé válnak a férfi főszereplők, akik néha olyannak tűnnek, mint az óvodások, akik összevesznek egy játékautó felett. De tulajdonképpen még ebben a szálban is vannak vicces vagy jó jelenetek, például amikor a két férfi összeverekszik Big John irodájába. Aztán a film megint irányt vált, és újra a pénzügyi dolgok kerülnek előtérbe, aminek eredménye lesz a film csúcspontja, Square John tárgyalótermi beszéde. A Boom Town dialógusai, monológjai között ez a leghíresebb, aminek alapvető mondanivalója erősíti a film nagyon amerikai üzenetét: a szabad vállalkozás védelmét. Az egyetlen probléma vele, hogy a beszédével sokkal inkább a felelőtlen üzletvezetést védte, hiszen Big John illegálisan vonta össze az olajkitermelést a finomítókkal. Persze a mi főhősünk mindezt nemességből tette, és inkább csak a nyomozóhatóságok áldozatának tűnik a bíróságon. De akárhogy is, kellett egy Spencer Tracy ahhoz, hogy ne válljon ez a szöveg kissé kinossá.

A film színészgárdája annak ellenére nagyszerűen és professzionálisan játszott, hogy nem sok minden volt, amibe kapaszkodhattak volna, és mégis élvezhetővé és szórakoztatóvá tették a filmet annak eszméletlenül ügyetlen és sok esetben logikátlan forgatókönyve ellenére. Az, hogy mennyire jók voltak, csak a film végén fogalmazódik meg az emberben, miután az úgy ér véget, ahol elkezdődött. Mondhatnám azt is, hogy sok hűhó semmiért. Illetve dehogy semmiért, egy valójában nem sok értelmet felmutató filmért, aminek nézésével mégsem vesztegettünk el két órát az életünkből, hála a szereplőknek. Tulajdonképpen ebből a filmből remek szappanopera sorozatot lehetne készíteni, és nem lennék meglepve, ha a Dallas alapötletét innen vették volna.Clark Gable a férfias kisugárzásával és Spencer Tracy az érzékenységével vitték a hátukon a filmet, amelyben majdhogynem önmagukat alakították. Szórakozásunkhoz már annyi is elég, hogy párosukat nézzük, hiszen nagyszerűen kiegészítették egymást minden közös filmjükben azáltal, ahogy rájátszottak a másik erősségére és gyengeségére. Gable Big Johnja egy keményfejű alak, aki „hibát” követ el akkor, amikor elveszi barátja szerelmét, azonban teljesen ártatlan a dologban, hiszen nem tudta, hogy kit vesz el feleségül. Az valahogy nem érdekelte sem a film készítőit, sem a férfi karaktereket a filmben, hogy Betsy mit akar, hiszen ha ezt figyelembe vették volna, akkor le se forgatták volna a filmet, hiszen nem lenne konfliktus a férfiak között.

Spencer Tracy elég sokat problémázott a forgatás alatt, elsősorban azt kifogásolta, hogy ő nem kap ugyanakkora gázsit, mint Clark Gable, pedig ő is főszereplő volt. Az MGM azonban nem volt hajlandó két csúcsfizetés miatt csökkenteni a bevételeit, ezért aztán nem is készült több Gable-Spencer film.

A nőknek talán még nehezebb dolguk volt ebben a filmben igazán hitelesen játszani, mint a férfiaknak, ugyanakkor tehetségükre jellemző, hogy talán csak egyszer buknak el ebben a küzdelemben, amikor csinos ruhában kirándulnak egyet az olajfinomítókhoz. Claudette Colbertnek sajnos nem sok dolga volt a már hosszú ideje boldogtalan és emiatt szenvedő feleség szerepében, amely karakter ráadásul nem is igazán illett hozzá, de azt a keveset ebben a számára elég hálátlan szerepet ízlésesen megoldotta.Hedy Lamarrnak legalább a karaktere színesebb volt egy kicsit, amiben hozta, amit hoznia kellett: a lenyűgöző és elbűvölő csábítót.A film a színészek miatt sokkal jobb lett, mint ami benne volt, és összességében akár még az is érthető, hogy miért is lett ez a film 75 évvel ezelőt az év legnagyobb sikere.

A film két Oscar jelölését a legjobb fényképezés és a legjobb effektek kategóriájában nyerte. Harold Rosson operatőr a leglátványosabb jeleneteket természetesen a film kalandrészében, az olajkutaknál alkotta, a kitörés, a robbanás, majd a tűz eloltása során. A film zeneszerzője is nagy név, a Sunset Boulevard későbbi Oscar-díjasa, Franz Waxman. 

Jack Conway a régi vágású rendezők közé tartozott ebben az időszakban, aki már 1912-ben, a némafilmek korszakának első felében is forgatott filmet. Az ő, 1940-ben már egy kicsit old schoolnak számító stílusa meg is látszik a filmen, ami a két fő szál elkülönülése miatt kicsit darabosra sikeredett.

A film minden szappanoperasága és hibája ellenére szórakoztató, aminek legnagyobb erejét nem csak 1940-ben, de 2015-ben is a színészek jelentik, akik egyszerűen túl jók voltak ehhez a forgatókönyvhöz. A Boom Town egyetlen igazi újdonsága az olajfúrás témája volt, amiről aztán kiderült, hogy mégsem annyira jó téma egy hollywoodi filmhez. Az Olajváros a maga idejében hatalmas durranásnak számított, ami felett azonban mára már egy kicsit eljárt az idő.

Értékelés: 7,5/10

A siker és a bukás egyszerre kezdődik az olaj feltörésével és barátok összeveszésével Betsyn: