Robert de Niro rendezte ezt a kevésbé ismert gengszter drámát, ami a ’60-es évek viharos változásai közepette játszódik, és egy olasz-amerikai fiú férfivá válását követi nyomon. A film főszereplője két apafigura, az édesapa és a helyi gengszterfőnök között őrlődik, akik mindketten azt szeretnék, ha a fiú az ő életfilozófiájukat tenné magáévá, miközben a maguk módján mindketten jót akarnak neki.

A 9 éves Calogero „C” Anello (Francis Capra/Lillo Brancanato) Bronx olasz negyedében él szüleivel, ahol mindennapos az erőszak, köszönhetően a környéket uraló maffiózóknak. Apja, Lorenzo Anello (Robert de Niro) keményen dolgozik, hogy el tudja tartani családját, míg a környék urának, Sonny LoSpecchio-nak (Chazz Palminteri), a helyi gengszter főnöknek mindene megvan, amit egy ilyen szegényebb környéken csak kívánhat az ember. Calogero szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, amit Sony követ el fényes nappal a nyílt utcán, azonban a rendőrségi szembesítéskor nem árulja el a gengszterfőnököt. Sonny figyelmét felkelti a fiú, és a szárnyai alá veszi annak ellenére, hogy az apjának ez nem tetszik, amit a gengszter tudtára is ad. Calogerot azonban lenyűgözi Sonny hatalma, utcai vagánysága és bölcsessége, Sonny pedig elkezdi tanítgatni a fiút, akit nagyon megszeret annak ellenére, hogy mindenre elszánt bűnöző, és általában véve nem bízik senkiben. Próbálja elmagyarázni C-nek, hogy a gengszter életforma mennyire veszélyes, a fiú azonban félreérti Sonny tanításait, és olyanná akar válni, mint ő. A dolgok még komplikáltabbakká válnak, amikor 17 évesen beleszeret egy fekete lányba, Jane-be (Taral Hicks) miközben a környékbeli legjobb haverjai nagyon rasszisták...Robert de Niro hatalmas tapasztalatot szerzett színészi karrierje folyamán a gengszterfilmek műfajában, amelyek után szinte természetesnek tűnt, hogy első rendezői próbálkozása is ebben a műfajban valósul meg. Ugyanakkor a Bonxi mese nem egy tradicionális gengszterfilm, ami a maffiózók életstílusát dicsőítené, hanem szokatlan módon a fókuszt egy gyerekre/tinédzserre helyezi, akit két férfi eltérő személyisége, gondolkodásmódja és tanításai befolyásolnak. Annak ellenére, hogy nagyon fontos a film történetében a gengszterek által meghatározott környezet, a Bronxi mese mégis inkább egy fiúból férfivá válás típusú történet, amelyben a fiatalembernek számos, az egész életét és személyiségét meghatározó fontos döntést kell meghoznia. A történet folyamán C-nek többször is választania kell a "jó" és a "rossz út" között, és bármelyik rossz döntésnek az lehet a végeredménye, hogy elszúrja az életét, ami még csak most kezdődik.

Robert de Niro jó érzékkel nyúlt nem csak a témához, de az ’50-60-as évek hatalmas társadalmi változásokat produkáló korszakának bemutatásához is, amely eredménye egy atmoszférikus film lett. A rendező ugyanilyen jó érzékkel találta meg az arányokat is a filmben, ugyanis nem engedi, hogy a gengszter rész elnyomja a történet fő szálát, a felnőtté válás folyamatát, és a tinédzser őrlődését a két, számára fontos és életét meghatározó ember között. A gengszterszálban pedig nem enged a kísértésnek, hogy túlzottan dicsőítse a maffiózokat, és szerencsére a filmre nem jellemző az sem, hogy öncélú erőszakos jelenetek lennének benne, csak azért, mert a történetben a gengszterek fontos szerepet játszanak. Mindez lehetővé teszi azt, hogy úgy követhessük nyomon Calogero utazását, hogy közben nem kell lemondani sem a film időszakának, sem a környezetének hangulatáról, és ennek köszönhetően a Bronxi mese végig nagyon természetes és hiteles marad.A forgatókönyvet Chazz Palminteri írta saját önéletrajzi ihletésű, egy emberes darabjából, ami megjelenésekor sikeres színházi karriert futott be. Ezek után Palminteri csak azzal a feltétellel volt hajlandó eladni a megfilmesítési jogokat, ha ő írhatja a forgatókönyvet és eljátszhatja Sonny karakterét a filmben. Robert de Niro végül beleegyezett ezekbe a feltételekbe, és egyáltalán nem járt vele rosszul, hiszen mind a forgatókönyv, mind Palminteri játéka kiválónak bizonyult.

A film szövegei, dialógusai többsége az életről, szerelemről, maffiáról szólnak telis-teli – jó értelemben véve - utcai bölcsességekkel, amelyek egy része ráadásul még vicces is. Bár a Bronxi mese nem tartozik a noirok közé, mégis hallható benne a főszereplő általi narráció, ami ad egyfajta klasszikus hatást a filmnek.

A karakterek többsége is összetett, jó és rossz tulajdonságok érdekes keverékei, amelyek között a három legfontosabb Calogero,az útján kereső srác, Lorenzo, a vér szerinti apa, és Sonny, a helyi maffiafőnök, aki apaként kezeli Calogerot. A fiút az apja becsületes munkára és életre tanítja, aminek a legnagyobb előnye, hogy nyugodtan és félelem nélkül alszik és él az ember, míg Sonnytól utcai bölcsességeket tanul, amely által különlegesebbnek és vagányabbnak érzi magát, és nem utolsó sorban a könnyű(nek látszódó) pénzkereseti lehetőség is tetszik neki. Lorenzonak, az apának nincs könnyű dolga, hiszen az általa ajánlott első példa nem igazán versenyképes a másodikkal szemben egy tinédzser fiú szemében. C felnéz Sonnyra, akire nagyon szeretne hasonlítani, ezért nem veszi észre, hogy a maffiózó is megpróbálja benne tudatosítani, hogy az az életstílus, amit ő választott, és ami miatt nem bízhat meg soha senkiben, nem követendő példa, mert állandó félelemben kell élnie, és annak is nagy a valószínűsége, hogy az élete sem lesz túl hosszú. Calogero azonban ezeket nem akarja meghallani, illetve félreértelmezi a maffiózó szavait. A két apafigura minden különbözősége ellenére egy dologban megegyeznek: mindketten jót akarnak Calogeronak, és próbálják saját élettapasztalataikat átadni, annak érdekében, hogy a fiú jól elboldoguljon az életben.A filmet alapvetően két szakaszra lehet bontani Calogero életkora alapján.

Az első szakaszban megismerjük őt 9 évesen, a kis haverjait, a családját, na és persze a maffiózókat, élükön Sonnyval. Ebben a szakaszban kialakul a dualitás a két apafigurán keresztül. A kis Calogero szereti és felnéz buszsofőr édesapjára, aki a családjának él, és még a buszára is felül, csak hogy vele lehessen. A helyzet azonban megváltozik, amikor Sonny belép az életébe. Természetesen azelőtt is tudta, hogy kicsoda Sonny, hiszen mindenki ismeri a környék urát, aki nagyon imponál a gyerekeknek, akik még a mozdulatait is utánozzák. C nagyon különlegesnek kezdi magát érezni, amikor Sonny pártfogoltjává válik, és aminek hatására egyre inkább eltávolodik apjától, akit – főleg tinédzser korában – már inkább csak egy robotoló lúzernek gondol.

A filmben végig nagy jelentősége van a dualitásnak, és nemcsak a két apafigurán keresztül, hanem a második szakaszban is, amikor rasszista barátai és a szerelme között kell választani, ami szintén két különböző életstílus és gondolkodásmód közötti választást jelent. Barátai pitiáner bűnözőpalánták, akiknek az egyik legnagyobb szórakozása, hogy a környékükön áthaladó feketéket agyabugyálják el baseball ütővel, a környék védelme nevében. Ezt a mentalitást persze Sonnytól tanulták, akit gyerekkorukban mindannyian utánoztak, azonban a gengszter mindezt nem rasszalapon tette, hanem sokkal inkább a hatalmának megőrzése céljából.A filmnek ez az a pontja, ahol a két apafigura karakterei összetettebbé válnak. Lorenzóról, aki mindig is a becsületes életet tanította fiának, kiderül, hogy sokkal rasszistább az erőszakos gengszternél. Amikor Calogero megkérdezi apját, hogy mi a véleménye arról, ha valaki fekete lányt választ. Lorenzo azt mondja, amit a legtöbben gondolnak az olasz környéken:

„Tudod, hogy én mindenkivel kijövök, de ha házasságról van szó, akkor úgy gondolom, hogy mindenkinek a sajátjai közül kellene választania.”

Míg Sonnytól – aki már csak „foglalkozásából” kifolyólag sem foglalkozik túl sokat a társadalmi konvenciókkal ('60-as évek közepe) -, kapja meg azt a választ, amit ő is hallani szeretne:

„Az egyetlen dolog, ami fontos, hogy mi a jó neked, és mit éreztek egymás iránt.”

Sőt, Sonny annyira bátorítja a fiút a kapcsolatban, hogy még a saját autóját is odaadja, hogy a randi minél jobban sikerüljön. Sonny ugyanúgy meg akarja menteni C-t a csúfos végtől, mint apja Sonny befolyásától, csak a maffiózó mindezt hatékonyabban teszi, amikor kirángatja a haverjai autójából.

Persze az is kiderül, hogy nem csak az olaszok (akik ez esetben a fehérek), hanem a feketék is ugyanolyan rasszisták, hiszen Jane testvére sem nézi jó szemmel, hogy húga egy fehér fiúval barátkozik. Ez a szál – ellentétben a két apafigurával – egy kicsit erőltetettebb és kiszámíthatóbb, ugyanakkor tovább erősíti a Calogerora ható duális nyomást, és a két apafigurát is árnyaltabbá teszi.Mindezek ellenére ez a rész kevésbé jól sikerült vagy legalábbis nem igazán illeszkedik a fő szálhoz, és lehet olyan érzésünk, hogy két különböző filmet néznénk. Azt a szerelmi szálat tovább gyengíti egyszerűsége, és az a tulajdonsága, hogy meglehetősen sok kliséből áll. Persze ettől függetlenül nem rossz ez a szál, de talán mégis ez az oka annak, hogy a film nem vált igazán nagy klasszikussá, ugyanakkor mégis ügyesen adja át az üzeneteit és mondanivalóját, és azok jellege ellenére sem válik prédikálóvá.

A Bronxi Tale remekül használja a kor legjobb és legnépszerűbb zenéit, mint például Frank Sinatra, Jimi Hendrix, Cream számokat stb., amelyek sokszor az éppen a filmben zajló eseményeket és általában véve az atmoszféráját erősítik.

A színészgárda is kiváló, a forgatókönyvíró, mint a maffiafőnök, vagy Robert de Niro ebben a csillogónak nem mondható, egyszerű és realista karakterben, na és persze Lillo Brancato, mint összezavarodott kamasz.Francis Capra is remek volt 9 éves Calogeroként, ahogy az általa lenyűgözőnek talált gengszter mozdulatait utánozza, a karakter azonban tinédzser korban válik összetettebbé és igazán összezavarodottá, amit Lillo Brancato nagyon érzékletesen adott át, miközben karaktere tudatosan vagy tudattalanul, de az egész filmben azzal birkózik, hogy meghozza a helyes döntést, döntéseket. Lillo Brancatonak karakterével ellentétben a valódi életében nem sikerült meghoznia a megfelelő döntést. Ő kolumbiai születésű gyerek volt, aki négy éves korától olasz családban nevelkedett. 2005-ben rablógyilkosság vádjával állt bíróság elé, ami Bronxban hajtott végre egy társával, és amely rablás során egy rendőr életét vesztette a lövöldözésben. Később a gyilkosság vádja alól felmentették, de a rablás miatt tíz évet kapott, 2013-ban szabadult. Társát életfogytiglanra ítélték, mivel az ő fegyveréből származott a halálos lövés.

Robert de Niroról hasonló jókat lehet elmondani, annak ellenére, hogy Lorenzo karaktere a legkevésbé látványos a három főszereplő közül. Ez a szerep azonban lehetővé tette, hogy egy olyan oldalát mutathassa meg, amelyet más gengszterfilmjében nem láthattunk. Lorenzo a keményen dolgozó átlag ember, aki ugyan semmivel sem tűnik ki a környezetéből, azonban mégsem kevésbé „bátor” vagy erős, mint a maffiózó. Lorenzo ki akarja zárni a világ erőszakosságát a lakásán kívül, azonban mégsem tudja függetleníteni sem a saját, sem a családja életét a környezetétől. De ő sem tökéletes. Bármennyire is azt gondolja, hogy ő mindenben etikus és becsületes, mégsem mindenben szolgál jó példával tinédzser korú fiának, aki egy fekete lányba szerelmes. Robert de Niro remekül játszotta ezt a tőle szokatlan szerepet egy szokatlannak nevezhető gengszterfilmben.Chazz Palminteri játszotta Sonnyt, a környék gengszterfőnökét, aki el tudta kerülni azt, hogy egy szokásos sztereotipikus maffiózó váljon karakteréből. Egyrészről természetesen megfelelően kegyetlen, aki semmilyen erőszaktól sem riad vissza, hogy megvédje hatalmát, ugyanakkor van egy másik, érzelmesebb oldala is, ami C-vel való apa-fiú jellegű kapcsolatában mutatkozik meg. Ez az apai része az, amelyik megpróbálja elmagyarázni Calogeronak mindazt, amit tudnia kell az életről, szerelemről, emberekről, életmódokról, bizalomról, pontosabban szólva annak hiányáról és magányosságról, amivel összességében megpróbálja a fiút lebeszélni arról, hogy az ő nyomdokaiba lépjen, és amit végül Calogero is megért. A karakter ezen oldala miatt tulajdonképpen szimpatikus a nézőnek, és mindezt a film úgy éri el, hogy Calogeroval együtt bennünk nézőkben is tudatosul, hogy a már annyi filmben bemutatott gengszter romantika valójában csak egy illúzió. Chazz Palminteri tökéletesen alakítja karakterét.

Robert de Niro számos filmet, főként gengszterfilmet forgatott Martin Scorsesevel, akinek hatása erősen érződik a Bronxi mesén, ugyanakkor Robert de Niro képes volt saját képére formálni ezt a filmjét, ami lehet, hogy meglepő lesz azoknak, akit őt a Goodfellasból vagy a Casinoból ismerik, ugyanis a Bronxi mese a műfaj érzékenyebb, árnyaltabb drámai vonalába tartozik. Annak ellenére, hogy történet két felét nem sikerült a legdöccenőmentesebben összegyúrni, a Bronxi mese szinte minden eleme kiváló a rendezéstől kezdve, a forgatókönyvön, a zenén, az erős atmoszférán át a színészi játékig. Robert de Niro első rendezői próbálkozása során remek munkát végzett, aminek a végeredménye egy olyan film lett, ami az első másodpercétől az utolsóig teljesen leköti a nézőt.

Értékelés: 9/10

A gyilkosság jelenete: