Ez a 4 Oscarra jelölt old school kalandfilmet Huston már az '50-es évek óta tervezte, azonban végül csak 1975-ben készült el, ami annak ellenére sikeres tudott lenni, hogy ennek a műfajnak már rég leáldozott a csillaga eddigre. The Man Who Would Be King egyike a legjobban megírt kalandtörténeteknek, amely nem csak izgalmas, de humoros és látványos is, egyszóval szórakoztató, ami ezzel együtt erkölcsi üzenete(ke)t is küld a néző felé.

1885-ben Rudyard Kipling (Christopher Plummer) újságírót egy rongyos, sebhelyes arcú koldus látogatja meg, aki azt állítja, hogy az író egyik régi ismerőse Peachy Carnahan (Michael Caine). Kipling (és a néző) Carnahan visszaemlékezéséből ismerheti meg a történetét, ami Carnahan Daniel Dravottal (Sean Connery) közös kalandos vállalkozásáról szól. A két, angol gyarmatokon szolgált leszerelt katona elhatározza, hogy gazdagon tér vissza Angliába, ezért úgy döntenek, hogy szerencsét próbálnak Afganisztán ismeretlen területén Kafiristanban. Mindenféle kalandon mennek át, mire elérnek Sikandergul szent városába, ahol még él Nagy Sándor legendája. A város lakói Nagy Sándort az istenüknek tartják, és akinek visszatérését várják. Danielről mindenféle félreértés miatt azt gondolják, hogy Nagy Sándor fia, ezért megteszik királyuknak, aki így már a város mesés kincsei felett is rendelkezik. Peachy szeretne már visszatérni Angliába a kincsekkel, azonban Daniel kezdi elveszíteni józan eszét, és egyre inkább hinni kezd saját halhatatlanságban és beleéli magát a királyi szerepbe...Ez a film John Huston egyik szenvedélyes projectje volt, amit kis túlzással élve azóta el akart készíteni, hogy gyerekkorában olvasta Rudyard Kipling novelláját. Az ’50-es években eredetileg Humphrey Bogartnak és Clark Gablenek szánta a főszerepeket, majd ezen színészek halála után Burt Lancesternek és Kirk Douglasnak adta volna, azonban ahogy telt az idő és csúszott a project, úgy változtak a szóba jöhető színészek. Őket a ’60-as években Richard Burton és Peter O’Toole követte, majd a ’70-es években Robert Redford és Paul Newmanre gondolt a rendező. Newman azonban azt tanácsolta Hustonnak, hogy angol színészeket keressen erre a filmre, mert úgy sokkal hitelesebb lenne, és egyben a figyelmébe ajánlotta Michael Caine-t és Sean Connery-t, akik nagyszerűnek bizonyultak a kissé arrogáns és gunyoros gyarmatosító katonák és kalandorok karaktereiben, olyannyira, hogy manapság el sem tudnánk más színészeket képzelni ezekben a szerepekben.

A filmben remekül ötvöződik a látványosság, a csaták, a kalandok, a humor és az érdekes karakterek. A látványvilág a grandiózus epikus filmekre, a történet elbeszélése tragédiákra, a párbeszédek pedig a komédiákra emlékeztetnek, amely mellett a vallás illetve spiritualitás, valamint a nyugati és közel-keleti/keleti kultúrák összeütközése is helyet kap. Ugyanakkor a film valójában két barátról és szövetségesről szól, akik elhatározzák, hogy minden kaland közepette lojálisak lesznek egymáshoz. Mindezt csak John Huston tudta úgy egybeszőni, hogy az ne hulljon darabjaira, és többrétegűen is sikeres lehessen.Aki király akart lenni egy nagyon látványos film, telis-tele egzotikus helyeken játszódó emlékezetes jelenettel és kalandokkal, amelyek során a főszereplők megküzdenek az elemekkel, a természettel, idegen kultúrákkal, és a saját társadalmuk szabályaival is. Mindezt úgy, hogy a film nagyon kíváncsi természetű, hiszen betekintést nyerhetünk idegen vallásokba , és a gyarmatosítás negatív oldalait is bemutatja a főszereplők a helyiek iránti lekezelő viselkedésén keresztül, és egyben egy pszichológiai tanulmány is, amely leginkább az emberi kapzsiságot és ambíciót helyezi mikroszkóp alá.

A forgatókönyvet John Huston és Gladys Hill írták Rudyard Kipling azonos című 1888-as novellája alapján. Az eredeti rövid történetből Huston egy sokkal grandiózusabb filmet szeretett volna csinálni, ami tulajdonképpen sikerült is neki, néhány apróbb hibát leszámítva. A forgatókönyv egyetlen gyenge pontja az, hogy az arányokat nem mindig találja el, néhány kevésbé fontos jelenet kicsit hosszúra sikerült, míg fontosabbakra talán már nem jutott elég idő, ugyanakkor mégsem panaszkodhatunk, hiszen tartalmaz minden olyan összetevőt, amitől egy forgatókönyv nagyszerűvé válik: jó sztori, érdekes karakterek valamint szellemes, szemtelen és gunyoros párbeszédek tömkelege, amelyeket főleg a két főszereplő szájából hallhatunk.

A filmet története és felépítése alapján három szakaszra lehet bontani, ami egyébként Peachy visszapillantásában bontakozik ki, mégpedig a klasszikus noirokhoz hasonlóan keretezett flashbackben:Az első részben nagyszerűen megalapozza és előkészíti a kalandokat és a főszereplők karaktereit, akik mindketten igazi kalandorok. Először Peachy-t ismerhetjük meg, aki éppen ellopja egy férfi óráját, azonban amikor felfedezi rajta a szabadkőművesek jelét, akkor visszaadja az illetőnek – miután egy helyit ledob a vonatról, akit megvádol a lopással. Ezután már Dannyvel együtt a zsarolást ötlenek ki, amely során a The Northern Star újságírójának akarják kiadni magukat, ezzel azonban az a probléma, hogy az a férfi, akitől Peachy az órát ellopta, Mr. Kipling a The Northern Star újságírója. Ő azonban megmenti a szintén szabadkőműves kalandorokat a börtöntől, akik már egy új akcióban törik a fejüket: Kafiristanba mennének, mert a legenda szerint ott őrzik Nagy Sándor kincseit, ahonnan azonban európai ember élve még nem jött vissza. Fel is készülnek az utazásra és még egy szerződést is iratnak Kiplinggel, ami arról szól, hogy ők ketten mindig segítik egymást, és soha nem engedik, hogy barátságukat, szövetségüket bármi tönkretegye, ennek érdekében még a nőkről is lemondanak utazásuk során.

A második szakaszban meg is valósítják tervük első felét, egymást segítve, mindenféle kalandok közepette elérnek Kafiristanba. Ekkor Dannyt az egyik helyiekkel vívott csata közben egy nyílvessző eltalálja, azonban ezt túléli, köszönhetően annak, hogy az a ruhája alatt lévő vastag szíjba fúródik. Elterjed róla a hír, hogy hallhatatlan. A következő szerencse már Sikandergul szent városában éri, ahol a kezdetben ellenséges főpapok - akik legfontosabb feladata, hogy Nagy Sándor kincseit generációk óta őrizzék – viselkedése megváltozik, amikor meglátják Danny nyakában lógó Szabadkőműves medált, ami megegyezik Nagy Sándor kincses ládikóján lévő jellel. A helyiek azt gondolják, hogy végre megérkezett hozzájuk Nagy Sándor leszármazottja, így várva-várt istenük életre kelt.A film utolsó szakaszában kezdődnek az igazi problémák, amelyeket felépítéséről szólt idáig a film. A bajok akkor jönnek, amikor Danny kezdi komolyan venni isteni státuszát annak ellenére, hogy Peachy állandóan figyelmezteti eredeti céljukra: megszerezni a kincset, és gazdagon visszatérni Angliába. De Danny szeret királykodni, és arról álmodozik, hogy mint egyenrangú fél találkozik majd Victoria királynővel. Holott ők ketten többet elértek a vidéken, mint bárki a történelem folyamán: egyesítették az állandóan egymás ellen harcoló törzseket. A szerencséjük azonban elhagyja őket...

Amikor sorsuk utoléri őket, mindketten tudják, hogy senki nem fog sírni utánuk, azonban ennek ellenére nem bánnak meg semmit, hiszen nem sok ember van a világon, aki annyi mindent látott, mint ők és ezt nem cserélnék el semmire.

A film legfontosabb eleme Peachy és Danny barátsága, kapcsolata, amelynek jellege karaktereikkel együtt változik. Danny válik a történet központi alakjává, de nem ő mozgatja a forgatókönyv szálait. Kezdetben Peachy volt a vezető kettejük között, aki mindig előregondolkodott, és kitalálta, megtervezte a következő akciót, Danny pedig a lojális barát és szövetséges, Peachy erős jobb keze. Danny mindenben követi társát – akinél sokkal ártatlanabbnak tűnik - ugyanakkor egy kicsit mindig is az árnyékában marad. Aztán a kalandok során a véletleneknek köszönhetően Danny válik királlyá a helyiek között, amely státuszt szemmel láthatóan nagyon élvez. Az igazságosság és az arrogancia keverékével irányítja „királyságát”, amely során láthatóvá válik, hogy Danny sokkal ambiciózusabb, mint amennyire kapzsi, míg Peachy, aki sokkal nagyobb szélhámos nála, megmarad a kapzsinak, de legalább a józan eszét – az eredeti célt, a meggazdagodást - nem veszti szem elöl, miközben ő válik a „király” jobb kezévé. Danny beleesik abba a csapdába, hogy elhiszi saját hazugságukat, mi több mélyen bele is éli magát, és ezt várná barátjától is, akit egyre inkább alattvalójaként kezel. Kettejük között a humor is összetartó erő volt kezdetben, amivel kapcsolatuk még szorosabbá vált, azonban Danny mintha elveszítené azt, amikor kezdi uralkodását komolyan venni, hogy aztán a végső pillanatban kijózanodjon.„Ha valaki azt kérdezi tőled, hogy isten vagy-e, akkor mondj igent.”

Igent mondott, és ez lett mindkettejük veszte, de addig is élvezték a kaland minden pillanatát. Mi nézők pedig imádtuk ezt a két szemtelen, gúnyos, nagyképű és arrogáns szélhámost minden hibájuk ellenére.

Oswald Morris operatőr nagyszerűen adja vissza a lenyűgöző tájakat, annak ellenére, hogy nem a helyszínen Indiában és Afganisztánban forgatták a filmet, hanem Marokkóban. Ráadásul ez még a CGI előtti korban készült, ezért aztán a tömeg tényleg tömeg, és nem computer grafika.

Maurice Jarre szerezte a film zenéjét, ami az akció és kaland romantikus ellenpontját adja. A háttérzenében keleties, indiai elemek ötvöződnek a klasszikus nyugati szimfonikus zenével. Az egyik ír hazafias dal, a The Minstrel Boy pedig a történet részévé válik.

Sean Connery és Michael Caine tökéletes párt alkotnak a kalandor Danny és Peachy szerepében. Mindkét karakter bátor, szellemes és elég ambiciózus ahhoz, hogy elkezdje megvalósítani nagyratörő álmaikat, ugyanakkor mindketten remekül érzékeltetik a köztük lévő különbségeket is. Michael Caine-t érte olyan vád, hogy túljátszotta szerepét, ami miatt a film drámai hatása lecsökkent, azonban ezzel nem értek egyet, olyannyira jók voltak együtt, és szemmel láthatólag annyira élvezték szerepeiket, hogy a film nézése közben az ember azt gondolhatja, hogy ez a két ember valóban részt vett ebben a kalandban.

A legfontosabb mellékszereplők közül Christopher Plummer játszotta Kipling szerepét. Sajnos nem sok ideje volt a filmben, pedig ő is nagyon szórakoztató volt.

Az ex-gyarmati katona Billy Fish-t, aki a főszereplők tolmácsa és segítője volt a film második és harmadik felében Saeed Jaffrey játszotta. Ő nem igazán volt meggyőző ebben a szerepben, nála éreztem azt, amivel Caine-t vádolták, ezért aztán az önfeláldozása sem volt igazán hiteles és meggyőző.Roxanne-t, Danny menyasszonyát Shakira Caine, Michael Caine felesége játszotta. És bár a forgatókönyv szempontjából nagyon fontos volt karaktere, igazából csak jól kellett kinéznie.

Az Afrika királynője utáni időszak legjobb John Huston filmnek nevezik az Aki király akart lenni-t, amivel nehéz vitatkozni, kár, hogy eltelt köztük 25 év. Huston, aki maga is nagy kalandor volt, nagyszerű munkát végzett ahogy elkapta Kipling történetének legfontosabb elemeit, az izgalmat, az egzotikumot, a karaktereket és az erkölcsi üzenetet. Nem csak a film tradicionális kalandfilm, de a rendezése is, mentes minden technikai vagy egyéb kísérletezéstől, engedi, hogy a forgatókönyv, a nagyszerű színészpáros és operatőr eladja sztorit. Annak ellenére, hogy a film nagyobbat ütött volna az ’50-es években, semmint 1975-ben, ettől függetlenül teljesen időtlen, és 2016-ban is nagyszerű szórakozást nyújt.

Értékelés: 8,5/10