Alfred Hitchcock pszichológiai thrillere több szempontból is mérföldkőnek számít a híres rendező életművében. Ez volt az utolsó alkalom, hogy az alapcsapatához tartozó Robert Burks operatőr, George Tomasini vágó és Bernard Herrmann zeneszerző részt vettek filmje elkészítésében. A Marnie arról is nevezetes, hogy ez volt Hitchcock utolsó olyan filmje, aminek a rendező által mindig is preferált szőke színésznő volt a főszereplője, na meg persze hírhedt Tippi Hedren ellen elkövetett zaklatásai miatt is, akinek még a karrierjét is tönkretette a film után. Ugyanakkor a Marnie egyike a rendező tabutémákról szóló filmjeinek, amelyekkel nagy mértékben hozzájárult a Hollywoodban még ekkor is érvényben lévő cenzúra ledöntéséhez. A film középpontjában egy olyan kleptomániás nő áll, akinek gyerekkorában elszenvedett trauma pszichés problémákat okoz felnőttkorában.
Marnie Edgar (Tippi Hedren) egy okos és csinos fiatal nő, aki minden alkalommal összeomlik, amikor piros színt vagy villámlást lát. Mindemellett egy profi tolvaj, aki könnyen munkaadói bizalmába férkőzik abból a szándékból, hogy utána kirabolja őket. Új munkahelyén felkelti a tulajdonos, Mark Rutland (Sean Connery) figyelmét is, aki megakadályozza a soron következő lopást és arra kényszeríti a nőt, hogy menjen hozzá feleségül. A férfi vonzalmát intellektuális és hideg érdeklődése is fokozza, ugyanis mindenáron ki akarja deríteni, hogy mi áll a nő furcsa viselkedésének és reakcióinak hátterében, amihez kegyetlen eszközöket is felhasznál. Mark sejti, hogy a titok kiderítése érdekében vissza kell menni a nő gyerekkorába...Alfred Hitchcockról számos filmjéből kiderül, hogy a rendező mennyire vonzódott, nem csak a szőke nőkhöz, de a pszichológiához is, és amikor ő és Freud összetalálkozott egy-egy filmjében, annak mindig valami bizarr dolog lett a végeredménye. A jó Hitchcock film receptjét látszólag könnyű leírni, hiszen nem kell más hozzá, mint egy kis freudi bulvár, vagy kicsit szebben fogalmazva freudi pop pszichológia, egy rejtély, romantika csinos (lehetőleg szőke) színésznőkkel és jóképű színészekkel, valamint pár nagyszerűen megkoreografált és kreatívan, ötletesen fényképezett jelenettel. Hitchcock ezen összetevőkkel igazán nagyot hibázni sose tudott, sőt. Ennek a receptnek olyan filmek lettek a végeredményei, mint a Vertigo, Spellbound, és igen, ide tartozik a Marnie is. Mindezek közül talán a Marnie a "legpszichológiaibb" jellegű, aminek főszereplőit ráadásul látványos környezetben láthatjuk viszont, hiszen elegáns villában élnek, vadászaton, lóversenyen vesznek részt, miközben kifinomult(nak ható) párbeszédeket hallhatunk tőlük a látványos díszletek között.
A Marnieban mindemellett számos egyéb, nagyon hitchcocki téma is visszaköszön, mint a szexuális diszfunkció, hiszen főszereplőnője annyira gyűlöli a férfiakat,hogy képtelen szexuális kapcsolatra, de megjelenik a domináns férj, a hatalmaskodó anya, valamint a nők egyfajta tanulmányozandó, fétistárgyként való kezelése is. A film főszereplője látszólag Marnie, a pszichésen problémás nő, akiről aztán számos dolgot megtudhatunk, és a végére lényegében nyitott könyvvé válik a nézők szemében. A film valódi főszereplője azonban sokkal inkább Mark, akinek a(z intellektuális) nyomozásáról szól tulajdonképpen a történet, amivel a racionális férfi megpróbálja "meggyógyítani" a pszichésen és lelkileg kiegyensúlyozatlan nőt. A látszólag sok téma ellenére a film mégis kicsit egyhangúnak tűnik, aminek nem csak az az oka, hogy a számos karakter és helyszín ellenére mégiscsak két szereplős ez a film, hanem az, hogy az összes téma végül egyre, a gyerekkori abúzusra redukálódik a végén.A film nagyon biztatóan kezdődik, a "hitchcockian" fényképezett nyitójelenetben először csak egy sárga női táskát láthatunk, majd ahogy az alak távolodik a kamerától, egy fekete hajú nő alakja rajzolódik ki egy vasútállomáson. A következő jelenetben pedig megtudjuk, hogy egy céget kiraboltak, nem sokkal később pedig azt is, hogy Marnie valójában szőke és a piros szín nagyon kiborítja. Édesanyjáról pedig megtudjuk. hogy valami miatt nagyon hidegen és elutasítóan viselkedik lányával, akinek pedig minden vágya az, hogy elnyerje anyja szeretetét. A film ezzel nagyszerűen megalapozza nem csak a bűnügy, de az elkövető karakter rejtélyességét is, amiben már azt is érezhetjük, tudhatjuk róla, hogy valamilyen pszichés problémája is van. Nyilvánvaló, hogy a közönség érdeklődését felcsigázza annyira a bevezetés, hogy ki akarja találni, mi is áll mindennek a hátterében.
A film a kb. 25 perces bevezető után rá is tér a lényegre, ami nem más, mint Marnie és Mark kapcsolata, ami nem csak egy karaktertanulmány a két főszereplőről, de kapcsolatuk felfogható a pszichoanalízis egyfajta kritikájaként is. (Nyilván mint általában a régi filmeket, és azok minden elemét, úgy ezt is a maga korának viszonyai között kell megítélni.) A korban a terápiák meglehetősen brutálisak voltak mai szemmel nézve, ami alatt akár fizikai erőszakot is értettek, de elég ha csak az elektrosokkra vagy jeges fürdőkre, mint rengetegszer alkalmazott eszközre gondolunk. A Marnie-t ebbe a korba kell tudni helyezni, és akkor máris láthatóvá válik az, ahogy Hitchcock érzékeltette filmjében a terápiák hideg és abuzív jellegét. Mások, akik manapság már leginkább Hitchcock nőgyűlöletének megtestesüléseit látják számos filmjében, úgy ezt is ennek mentén ítélik meg. Azok az emberek, akik hajlamosak arra, hogy valamilyen területen kiválót nyújtó hírességeket emberileg is kiválónak lássanak, valószínűleg számos alkalommal csalódtak már életükben, a legegyszerűbb, ha nem esünk abba a hibába, hogy összemossuk az alkotót és az embert. Ez különösen igaz Alfred Hitchcock esetében, akinek ebben a filmjében a pszichoanalízis kritikája mellett, és ezzel egyidőben megjelenik (a nem is annyira) rejtett nőgyűlölete és saját vágyai, mozgatórugói is Mark karakterén keresztül, ugyanakkor ilyen jellegű véleményeiben nem különbözött a társadalom által elfogadott elméletektől, viszont ő ezt általában zseniálisan, de minimum érdekesen mutatta be. Mert hát mi is láthatunk Marnie és Mark karakterében illetve kettejük kapcsolatában? Marnie, a Vertigo és a Rebecca főszereplőnőihez hasonlóan Hitchcock mikroszkópja alatt látható az egész film során, akiket aztán érzelmileg és pszichésen is megkínoz. Marnie egy önálló és talpraesett nő, akiben intelligenciájának és munkabírásának köszönhetően főnökei megbíznak, amit aztán úgy hálál meg, hogy kirabolja őket. A pénzből aztán anyjának és magának vesz drága ajándékokat és feléli, majd felvesz egy másik identitást és újra állást keres, aminek a végeredménye megint csak a lopás lesz. Bár Marnie nagyon okos - okosabb, mint főnökei, hiszen még a széf kombinációját is elsőre megjegyzi - és úgy tűnik, mintha mindig egy lépéssel a rendőrség előtt jár, tisztán érzékelhető pszichés instabilitása. Erre utaló további jel a minden erkölcstelensége ellenére a személyiségére jellemző gyermeki ártatlanság, férfigyűlölete, és az, ahogy mindenáron meg akarja szerezni a vele hidegen és elutasítóan viselkedő anyja szeretetét. Marnie nem hogy nem tudja életmódja okát, de nem is keresi a választ rá, hiszen nem érzékeli annak immorális jellegét. Mint általában az önálló nők, úgy Marnie is erkölcstelen Hitchcock ezen filmjében is, hasonlóan a Madarak vagy a Vertigo főszereplőjéhez. Ezért természetesen meg kell bűnhődnie, legalábbis addig, amíg rá nem jön, hogy valójában egy férfi védelmére vágyik. Bár Markhoz a férfi zsarolása miatt megy feleségül, aki úgy akarja kizökkenteni a nőt addigi életmódjából, hogy folyamatosan olyan szituációkba helyezi, amelyekben szemmel láthatólag nem érzi jól magát, így kierőszakolván a nő szembenézését önmagával és gyerekkori traumájával, ami után már alkalmas lesz a boldog családi együttélésre, aminek elengedhetetlen része a szex. A férfinek köszönheti, hogy végre megtalálja önmagát, aminek következtében végre együtt élhet azzal, aki a legjobban ismeri őt. Még saját magánál is. Igen, Hitchcok szerint a nő önállósága nem csak erkölcstelen, de egyenesen egy pszichés trauma következménye. Minden normális, beszámítható nő a férje védelmére vágyik, és minimum pszichésen instabil az a nő, akinek nem ez minden vágya. (Hitchcock védelmében szólva ezzel nem állt távol kora általános véleményétől, sőt. Inkább csak remekül bemutatta azt, ahogy már említettem.)Tippi Hedren színésznő második filmjében még nagyon rutintalan volt, ami itt Marnie összetettebb szerepében fel is tűnik, jobban, mint első filmjében a Madarakban, ahol igazából más dolga nem volt, mint hogy megfelelően rettegjen és csinos legyen. Marnie azonban egy olyan karakter, amit nagyon mélyre temetett félelmei, traumái mozgatnak, és a film során érzelmek széles skáláján megy át, amelyeket nem mindig tudott meggyőzően átadni. A filmmel együtt ő is inkább az elején volt jó, amikor érezhető karakterén, hogy valami "baj" van vele, de még nem teljesen világos, hogy mi, és aki mindeközben élvezi a lopást és a szabad életet, amelyben valójában egy csapdahelyzetben mozog. A film második részében, amikor Mark próbálja rávezetni viselkedésének okaira már nem ennyire meggyőző. Mintha egyedül jobban játszana a filmvásznon, mint párban, még ha Sean Connery is a párja. Mentségére legyen mondva, hogy nagyon kiborító és megalázó volt számára ez a forgatás, ami után Hitchcock személyes bosszúból még a karrierjét is tönkretette.
Bármilyen furcsának hangozhat előszörre, de minden titka ellenére nem Marnie a film legrejtélyesebb figurája, hiszen karaktere teljesen kibontakozik és világossá válik a film végére. Vele szemben Mark mozgatórugói sokkal homályosabbak, és a film végére sem ismerjük ki a férfit. Ezt a célt szolgálja az is, hogy Marnie múltját teljesen megismerjük, Markét azonban nem, csak annyit tudunk róla, hogy tanult, gazdag, előkelő, jóképű és része van mindazokban az előnyökben, mint pl. tisztelet, amelyek az előbbi tulajdonságokkal általában együtt járnak. Mindemellett volt már nős és sógornője is meglehetősen szerelmes belé, aki azonban barna hajú, így aztán egy Hitchcock filmben esélye sincs a főszereplő férfi kegyeinek elnyerésére, így a továbbiakban nem is foglalkozom vele. Lényegtelen. Mark mintha az egész film alatt sem tudná eldönteni, hogy birtokolja, védelmezze, szeresse vagy inkább tanulmányozza Marnie-t. A néző számára az egyetlen állandóan jelenlévő érzet sokkal inkább Mark hideg intellektuális kíváncsisága, semmint szerelme, amit sokkal kevesebbszer érzékelhetünk rajta. Persze vonzódik a nőhöz, és talán szerelmes is belé, de erősebbnek tűnik a birtoklás és tanulmányozás motivációja részéről. A házasság után már teljesen kontrollálja Marnie életét, és azt szeretné, ha a nő viszonozná érzelmeit, aminek érdekében lényegében bármilyen bántalmazást megenged magának a gyerekkorában bántalmazott nővel szemben, annak kegyeiért. A nőt arra kényszeríti, hogy - érzelmileg, pszichésen, fizikailag - lemeztelenítse magát előtte, pszichésen manipulálja, és szexuális erőszakot is alkalmaz nászéjszakájukon. Igen. Hitchcocknál a nemi erőszak elengedhetetlen és szükséges eszköze a gyerekkorában szexuális bántalmazás miatt traumát szenvedett nő terápiájának. Bár a férfi a film alapjában véve pozitív hőse, de Mark nem feltétlenül nyeri el a néző teljes szimpátiáját, hiszen sokszor rendkívül hideg és kegyetlen a nyilvánvalóan szenvedő nővel szemben, és néha nem tudjuk eldönteni, hogy tényleg szereti-e, tényleg segíteni akar-e neki, vagy csak élvezi dominanciáját felette.
"Te nem szeretsz engem. Én csak valami vagyok, amit éppen megkaparintottál. Mint valami állatot, amit csapdába csaltál."
"Ez így van. És ez alkalommal valami nagyon vadat fogtam, igaz? Levadásztalak, és istenemre mondom, hogy meg is tartalak magamnak."
A film során Marnie egyszer nagyon helyesen rámutat, hogy a férfi, aki olyannyira ki akarja őt "gyógyítani" traumájából, sem mentes pszichés problémáktól, és remekül meg is fogalmazza ezt a véleményét: "betegesen vonzódsz az olyan nők iránt, akik sikítófrászban törnek ki, amikor te közeledsz feléjük."
Sean Connery egyrészről jól alakította a hideg és prédáját analizáló domináns férfit, ugyanakkor ő sem volt képes teljesen karaktere komplex jellegét bemutatni. Ennek egyik oka az volt, hogy eleve nem tűnt ő jó választásnak a maga fizikai erejével és keménységével a pszichológia iránt érdeklődő felső osztálybeli intellektuális Mark szerepére, ebből kifolyólag karakterének ennek a részében és összetett motivációinak, érzelmeinek bemutatásában nem volt meggyőző, így a két főszereplő összetett kapcsolata sem jött át teljesen a filmben. A film egyik jelenetében, Mark a nászútjuk során lényegében megerőszakolja a nőt, akiről tudja, hogy gyerekkori abúzusa miatt szexuálisan diszfunkcionális és undorodik minden férfitől fizikailag. Mindezt azután, hogy nem sokkal előtte megígérte a nőnek, hogy nem fog szexuálisan közeledni hozzá. Ebben a jelenetben lényegében minden benne van, amit Hitchcock be akart mutatni a filmben. Az addig férfigyűlölő és aszexuális Marnie megadja magát a fizikailag erősebb férfinek, ami a későbbiekben az előnyére fog válni, hiszen ez segíti ahhoz, hogy szembenézzen múltjával. Szóval a nő megerőszakolása mintegy a terápia része, és nem utolsósorban Hitchcock vágya és fantáziája is megjelenik Tippi Hedren iránt. Ez a jelenet látható a poszt végén lévő videóban, amit persze annak tudatában kell értelmezni, hogy Hollywoodban ekkor még érvényben volt a cenzúra, tehát mindezt viszonylag "diszkréten" kellett bemutatni. Tippi Hedren ebben a jelenetben hibátlan sminkben, hideg, kifejezéstelen arccal, szinte baba - és fétisszerűen tűri, hogy a rendező magáévá tegye Sean Connery bőrében. "But I do want to go to bed, Marni. I very much want to go to bed." "De le akarok feküdni veled, Marni. Nagyon is le akarok veled feküdni." (Többen kritikus is megjegyezte már kissé cinikusan, hogy "na igen, ha egy nő nem akar Sean Conneryvel szexelni, annak bizonyára csak valami traumatikus múlt lehet az oka.")
(Mások szerint Hitchcock mélységesen együttérzett a nőkkel, hiszen ő az, aki a legjobban bemutatta kiszolgáltatottságukat különböző filmjeiben, amelyekben kissé kattant férfiak próbálják a maguk képére formálni a nőket, majd így kiélni rajtuk kissé perverz vágyaikat, miközben a nő boldogsága teljesen lényegtelen. Ebben az értelemben pedig a rendező filmjei felfoghatóak egyfajta önvallomásnak is, hiszen mintha a saját vágyai, érzelmei és gondolatai jelennének meg ezeken a fura férfi főszereplőkön keresztül, különös tekintettel Mark karakterére.)Szinte félelmetes, hogy Marnie és Mark kapcsolata mennyire párhuzamba állítható Hitchcock és Tippi Hedren színésznő forgatás alatti kapcsolatával, amiről részletesebben itt lehet olvasni. Olyannyira, hogy fel is merül az emberben, milyen mértékben volt tudatos Hitchcock részéről Tippi Hedren szexuális zaklatása.
A forgatókönyvet Jay Presson Allen írta Winston Graham 1961-es novellájából, amelynek szövegét, párbeszédeit fanyar humorral és szofisztikáltsággal fűszerezték, a történetét pedig Marnie személyiségének fokozatos megismerése és lebontása, majd újraépítése mozgatja előre. Sajnos a forgatókönyv és a film feszessége, érdekessége és izgalma nem tart ki a történet végéig. Persze ennek lehet, hogy az is az oka, hogy több, mint két órás, konkrétan 131 perces - a második leghosszabb Hitchcock filmjei között - ugyanakkor nem mindig éreztem úgy, hogy szükség volt erre az időre ebben a filmben, ami sajnos úgy veszti el fokozatosan a néző figyelmét, ahogy halad előre. Mindenesetre Hitchcock nyilvánvalóan élvezte a kegyetlen játékot Marnieval (és Tippi Hedrennel).
A filmben a nyitójelenet mellett több hitchcockinak nevezhető jelenetet, képsort láthatunk, amelyek között talán a széf kirablása a legjobb, annak minden feszültségével és fekete humorával. A jelenet alatt nincs háttér zene, kezdetben teljes csönd van, amelyet később néha szakítanak meg természetes hangok, mint a felmosórongy hanga felmosás közben vagy a pénz pakolása. Marnie a széf kirablása után magassarkú cipőit levéve próbál halkan kiosonni a helyiségből úgy, hogy a takarítónő ne vegye észre. Aztán amikor már a legnagyobb a feszültség, a zsebéből kicsúszik a cipő és lepottyan a földre. Bár nem koppan nagyot, de mégiscsak olyan hatása van, mintha egy ágyú dörrent volna a néző fülében... Majd egy kicsivel később kiderül, hogy a takarítónő nagyot hall.Hitchcock másik remek jelenete a film végén látható, amikor megismerhetjük Marnie gyerekkorának titkát, aminek fényképezéséhez valami fura lencsét használtak, és aminek hatására a falak mintha mozognának, amely során még a klausztrofóbiás érzet is erősen megnövekedik, amivel a néző számára is átélhetően érzékelteti Marnie gyerekkorában átélt traumáját.
A film zenéjét Bernard Herrmann szerezte számos más Hitchcock filmhez hasonlóan, azonban ez volt az utolsó - befejezett - együttműködésük, mivel a rendező a következő filmje, a Torn Curtain készítése közben kirúgta. A Marnie zenéje mintha egyesítette volna a Rebecca túláradóan drámai, a Vertigo romantikusan dallamos, és a Pszicho feszültséget végtelenül felfokozó nyikorgó hegedűzenéjét, amivel teljesen meg is felelt az elemeiben is hasonlóakkal operáló filmhez. A nagyon színes és gazdag fényképezés Robert Burks nevéhez fűződik, akinek szintén ez volt utolsó Hitchcock filmje, és aki mint mindig, itt is remek munkát végzett. (Az esetenkénti háttérvetítések miatt kicsit ugyan mesterkéltnek hathat helyenként a fényképezés, de szerencsére nem sokszor látunk ilyen, mindenesetre ez a vadászjelenetet kicsit elrontotta.)
Hitchcock cameója a film elején, az ötödik perc körül:Alfred Hitchcock nemcsak imádta Freudot (benne a nőkről alkotott ma már furának ható elméleteit), de imádott elméleteiből filmeket is készíteni, amelyeket megspékelt egy kis romantikával, rejtéllyel, remekül felépített jelenetekkel, és amelyeknek számos ma már klasszikussá vált film lett a végeredménye. Persze egyes elemei, mint például az önálló és okos nőktől való irtózat felett az idő már eljárt, vagy a pszichológiai összetevői felett is, amelyek nem mélyebbek, mint korának bulvárlapjai, azonban ő mindezekkel együtt mégis úttörőnek számított, mivel minden egyes filmjébe belevitt valami tabutémát, mint itt a gyerekkori abúzust, ami nem volt kis dolog a cenzúrától sújtott Hollywoodban. Kicsit felemásak az érzéseim a Marnie esetén, amit sokan nem véletlenül neveznek az "utolsó igazi Hitchcock filmnek", hiszen egy izgalmas suspense és melodráma, ugyanakkor a csúcspont mintha már valahol a film felénél elérkezett volna, és nem tudja folyamatosan emelni a feszültséget. A film ráadásul helyenként mesterkéltnek tűnt nekem nemcsak a háttérvetítések, de néhány esetben a színészi játék miatt is, ami nem segített abban, hogy igazán hiteles legyen az atmoszférája.
