Time Goes By

Madarak (The Birds) 1963

2016. november 17. 16:31 - Time Goes By

A Madarak Alfred Hitchcock 1 Oscar-díjra jelölt horror filmje, amely közvetlenül élete legnagyobb sikerét, a Psychot követte pályafutása során, igaz, hogy a kettő bemutatója között eltelt három év. A több éves kihagyás ellenére a Madarak a híres rendező egyik legnagyobb népszerűséget elért darabja lett, amely azonban manapság már a forgatás alatti zaklatásokról is hírhedté vált és az idő vasfoga is erősen nyomot hagyott rajta. A film története pár napos időszakot mutat be, amely során a egy kis kaliforniai városkában a madarak minden előzmény és magyarázat nélkül emberekre támadnak.

Melanie Daniels (Tippi Hedren) gazdag és kissé rossz hírű, csinos, fiatal nő, aki megszokta, hogy általában megkapja, amit akar. Egy kis san francisco-i állatkereskedésben találkozik Mitch Brenner (Rod Taylor) ügyvéddel, akivel  rögtön flörtölni kezd és elhatározza, hogy megszerzi magának a férfit. Vesz pár madarat, és elviszi Bodega Bay-be, abba a kisvárosba, ahol Mitch a hétvégét tölti húgával Cathyvel (Veronica Cartwright) és a fiát kisajátítani akaró anyjával Lydiaval (Jessica Tandy). A kisvárosban aztán megismerkedik Annie-vel (Suzanne Pleshette) is, a helyi tanítónővel, akiről kiderül, hogy Mitch volt szerelme. A férfi anyja meghiúsította kapcsolatukat, azonban Annie érzései még nem múltak el, és a tanítónői állást is azért vállalta el ebben az isten háta mögötti kisvárosban, hogy a férfi közelében maradhasson. Melanie érkezése után a madarak egyre furcsábban és agresszívebben kezdenek viselkedni...Hitchcock filmjeiben szinte soha nem a cselekmény, a történet vagy a gyilkosság áll a fókuszban, hanem a szereplők pszichológiája, az ehhez kapcsolódó szexuális felhangok, na és persze a feszültségépítés. Nincs ez másként a Madarak esetében sem, azonban mindez ebben a filmben talán kevésbé sikerült olyan jól, mint jobb darabjaiban, pedig itt is hasonló eszközöket és karaktereket használ. A két legszembetűnőbb, a férfit megkaparintani akaró, ezáltal nőiességéből kivetkőzött kissé agresszív nő(k), aki ennek ellenére a férfi védelmére és segítségére szorul, na és persze egyik kedvenc karaktere, a domináns anya, aki ki akarja sajátítani fiacskáját, és amivel nem csak megnehezíti az életét, de adott esetben a boldogsága útjában is áll. Lényegében ez a film összegzi Hitchcock nőgyűlöletét, talán nem is véletlen, hogy zaklatásai - amelyeket nem sok szőke színésznője úszott meg pályafutása során - is itt kezdődtekTippi Hedren színésznővel szemben. (Erről bővebben itt.)

A forgatókönyvet Evan Hunter írta Daphne du Maurier története alapján, és mint a legtöbb klasszikus Hitchcock filmnek, úgy ennek is van egy olyan központi témája, ami átszövi a filmjeit, és ami mintegy összefogja a többi üzenetet, témát. Ilyen például a Vertigoban a megszállottság, a Rear Windowban a kíváncsiság, a Madarakban pedig a félelem. Félelem a káosztól, amelyet olyan nők idéznek elő, akik felrúgják a társadalom addigi gyakorlatát és a nőktől elvárt viselkedésformákat, ami miatt aztán az addigi nyugodt élet káoszba és horrorba torkollik.A Madarakban négy fontosabb szereplő található, amelyek között egy férfi van, és akinek karaktere a legkevésbé kidolgozott. Kis túlzással élve Mitch Brennan ügyvéd MacGuffin-ként funkcionál a filmben, ami nem más, mint az a valami, amit mindenki meg akar szerezni a filmben, ugyanakkor róla nem sok mindent tudunk meg. Karaktere csak annyira fontos, hogy a többi karakter hozzá fűződő kapcsolatainak jellegéből mélyebben megismerhetjük a körülötte lévő nőket és motivációikat. Mitch Brenner karaktere iszonyatosan hálátlan feladat volt Rod Taylor számára, hiszen szerepe kimerül abban, hogy bölcsen tűri a körülötte lévő nők birtoklási vágyát, és a végén majd megmenti Melanie-t. Sem Hitchcockot, sem a forgatókönyvírót nem érdekelte különösebben ez a karakter, ennek megfelelően Rod Taylor is nagyjából semmilyen volt ebben a szerepében, leszámítva egy kis merevséget. 

A film női karakterei már egy fokkal kidolgozottabbak, de ez igazából csak Mitch-hez képest értendő. A nőknek legalább már van valamilyen tulajdonságuk, rendelkeznek motivációval, azonban ezek sem igazán összetettek, vagy lépnek túl a korábbi Hitchcock filmekben már megismert alaptípusokon. Mondhatnám azt is, hogy a női karakterek szimpla Hitchcock-klisék, akik bár agresszívek - ami alatt azt kell érteni, hogy nő létükre tudják, hogy mit akarnak -, de mégiscsak gyenge, segítsége szoruló, érzelmeik által vezérelt önző és nem túl intelligens lények. Kritikus szituációkban mindig a higgadtságát minden körülmények között megtartó Mitchnek kell megmenteni őket, mert a nők ilyen helyzetekben, különös tekintettel Melanie-re, mindig sokkot kapnak a félelemtől és cselekvőképtelenné válnak, pedig néha tényleg csak egy ajtót kellene kinyitni a menekülés érdekében. Melanie Daniels felsőosztálybeli modern nő, amely modernséget Hitchcock egyértelműen negatívan mutat be ezen a karakteren keresztül. Melanie büszke arra, hogy minden gazdagsága ellenére dolgozik, ugyanakkor ezek a munkák nem igényelnek több időt, mint pár órát egy héten, amivel nemcsak hipokratizmusa látszik, de az tudatlansága is, amivel az ilyen jellegű elfoglaltságot egyenrangúnak tekinti azzal, ha valaki a mindennapi munkából él. De modernségének legunszimpatikusabb vonása és a horrorisztikus események elindítója az, ahogy átveszi a férfi a "feladatkörét". Melanie az, aki a Mitch-csel való flörtölésében az aktív szerepet játssza, ő akarja az első találkozás után mindenáron megszerezni a férfit, ő az aki a másik után megy a kisvárosba és ő az, aki ajándékot visz, és ez Hitchcocknál természetellenes, amit a természet a madarak személyében meg is fog büntetni. Tippi Hedren elképesztően csinos, jól öltözött és minden tapasztalatlansága ellenére remek a magabiztosan csábító, de mégiscsak törékeny nő szerepében (nem véletlenül kattant rá annyira Hitchcock), azonban a filmben a legfőbb feladata mégiscsak az volt, hogy a megfelelő módon rettegjen.

A film legjobb színésze talán Jessica Tandy volt Lydia Brenner, Mitch anyja karakterében. Lydia pár évvel ezelőtt vesztette el férjét, és ez is közrejátszik abban, hogy nem akarja elengedni fiát. Lydiát nem is feltétlenül a fia iránt érzett szeretete mozgatja, hanem azon egyszerű és végtelenül önző ok, hogy nem akar egyedül maradni. Nem is nagyon feltételezi a néző Lydiáról, hogy tudna igazán szeretni, mert talán ő a leghidegebb karakter az összes nő között. Ennek megfelelően minden fia körül felbukkanó nővel szemben végtelenül gyanakvóan, fiával szemben pedig sokszor hidegen viselkedik.Mitch a korábbi barátnőjével, Annie-vel is az anyja mesterkedései és viselkedése miatt szakított. Annie azonban ennek ellenére letelepedett a kisvárosban, csak hogy a férfi közelében maradhasson. Nyilvánvalóan nem lépett még túl az iránta való érzelmein, és valószínűleg azon szándékán sem, hogy végül mégiscsak megszerezze magának. Persze Melanienak és a környezetének ezt tagadja, és csak Mitch iránti baráti érzéseit vallja be, de ezzel senkit se téveszt meg. A sötétbarna hajú, érzékenyebbnek tűnő Suzanne Pleshette játszotta a hidegszőke Hedren kontrasztját, azonban annak ellenére, hogy Melanie is Mitch-re pályázik, a két fiatal nő barátságosan és szövetségesként viselkedik egymással, a legnagyobb ellenfelüknek és vetélytársuknak Lydiát tekintik. Annie karakterének talán legnagyobb bűne (már amellett, hogy nő), hogy barna a haja, ami eldobhatóvá teszi Hitchcock szemében. 

Hitchcock még a legfiatalabb generációhoz tartozó nőket is a gonosz eszközeként mutatja be a filmben, hiszen Mitch tinédzserkorú húga, Cathy (Veronica Cartwright) az, aki Melanie-t meghívja a partijára, ezáltal mintegy beinvitálva a gonoszt a házukba.A film látszólag nem magyarázza meg azt a kérdést, hogy miért is támadnak a madarak a kisvárosra és a benne élő emberekre, azonban a karakterek ismeretében mindez nyilvánvalóvá válik: Melanie, a megtestesült gonosz hozza rájuk ezt a horrort. Annie és Lydia karaktere is negatív Hitchcock szemében, akik mindketten ki akarják sajátítani a férfit, azonban ez a két karakter mégsem áll távol a nők hagyományos szerepétől és viselkedésétől, hiszen ők mindezt passzív és/vagy nőknek tulajdonított viselkedéssel próbálják elérni: anyai manipulációval, vagy Annie a passzív jelenlétével. Melanie azonban velük szemben nagyon is aktívan cselekszik, átvéve a férfi feladatkörét. Ez utóbbit HItchcock annyira gonosznak látja, hogy meg is bünteti azt a közösséget, ahol mindez megtörténhet, és rájuk zúdítja a madarait.

A film egyik jelenetében az egyik kisvárosi anya, aki a hagyományos nőt szimbolizálja Melanie független, nagyvárosi modern karakterével szemben, rá is támad és őt hibáztatja a madarak támadásáért:

" Why are they doing this? Why are they doing this? They said when you got here the whole thing started. Who are you? What are you? Where did you come from? I think you're the cause of all of this. I think you're evil. EVIL!"

azaz

" Miért csinálják ezt? Miért csinálják ezt? Azt mondják, hogy akkor kezdődött ez az egész, amikor te idejöttél. Ki vagy te? Mi vagy te? Honnan jöttél? Szerintem te okozod mindezt. Szerintem te gonosz vagy. GONOSZ!Hitchcock a feszültség építését és általában véve a film felépítését - hasonlóan a többi darabjához -, itt sem kapkodja el, ami által élesen két szakaszra osztható:

Hitchcock az első egy órát a karakterépítésnek szánta, amely szakasz elég ellentmondásosra sikeredett. Egyrészről a karakterek a rájuk szánt idő ellenére sem lettek túl mélyek vagy összetettek, ugyanakkor mégiscsak itt derülnek ki egyes szereplők motivációi, amelyek igazából érdekessé teszik ezt a filmet. Annak ellenére, hogy Hitchcock szemmel láthatólag élvezi Melanie és Mitch közötti játékot, a legtöbb nézőnek szerintem még csak meg sem marad ez a szakasz az emlékezetében, ugyanakkor ennek ellenére véleményem szerint mégiscsak ez a jobbik rész. Ehhez az is hozzájárul, hogy a film első madár támadása - amiben egyetlenegy sirály megtámadja Melanie-t - itt látható, ami egyszerűsége ellenére kiváló, mivel teljesen váratlanul és felkészületlenül éri a nézőt, ami után már folyamatosan gyanakodva figyeli a madarakat a filmben. A jelenet nagyszerűen megalapozza a további félelmeket.

A második rész - amelyben már egyre agresszívebben és egyre nagyobb tömegben támadnak a madarak - manapság már szinte nézhetetlen a speciális effektek öregsége miatt és sokszor nagyon gagyi hatást kelt, ami a kiváltani szándékozott félelmet is eltünteti. Ugyanakkor a kora közönsége nyilvánvalóan ezen szakasz miatt kedvelte a filmet, és ami a hatvanas évek elején egyes képei miatt, szinte sokkolónak számítottak.Bár félni szerintem már senki sem fél manapság a film alatt, azonban az izgalmát és feszültségét mégsem veszíti el teljesen köszönhetően a Hitchcocktól már megszokott kiváló feszültségépítésnek. Az egyik legfontosabb eszköze ebben a filmben az, ahogy felhasználja a kisváros mindennapi környezetének egyes elemeit, mint pl. a villanyvezetékeket, a játszóteret, a kerítéseket ahol összegyűlnek a támadásra kész madarak. A feszültség másik része pedig abból a thrillerekben/horrorokban manapság már általánosan használt eszközből fakad, hogy nem tudjuk, hogy a támadás(ok) mikor következnek be, ugyanis Hitchcock madarai sem támadnak minden alkalommal, amikor erre lehetőségük lenne, van amikor egyszerűen csak vészjóslóan jelen vannak és figyelnek. Talán ezek a film legfeszültebb pillanatai.

A Madarakat az a Robert Burks operatőr fényképezte, aki a legtöbb Hitchcock filmet is jegyzi, amelyek egyik jellemzője az, hogy olyan perspektívából fényképezték őket, mintha a nézők valamilyen titok után leskelődnének. Esetenként itt is látható ez, amit vegyített a gyakori, nagyon közeli, arca irányuló felvételekkel. Ennek célja az volt, hogy a szereplők rettegését felnagyítsa, amely eszköz segítségével a nézők még inkább átérezték a karakterek félelmét. Mindenhez matt, de a maga korában nagyon látványosnak számító színeket használt, ami miatt a Madarak "szép" filmnek számít. A madártámadásos jeleneteket pedig a Psycho fürdőszobás jelenetéhez hasonlóan rengeteg vágással véglegesítették. A sok vágás célja pedig az volt (mindkét esetben), hogy a néző többet képzeljen a képernyőre, mint amennyi valójában történik. A Madarak egyetlen Oscar-jelölését a legjobb speciális effektek kategóriájában kapta Ub Iwerks, és ami ironikus módon manapság a film leggyengébb része. A filmet nézvén rögtön lehet látni, hogy mikor használnak nem igazi madarakat (legtöbbször ez a helyzet), és mikor nem.

Hitchcock úgy döntött, hogy a Madarakhoz nem irat klasszikus filmzenét, hanem csak hang effektekkel és kiszámított csönddel oldja meg a kérdést, amivel a feszültség további növelése volt a célja. Ennek érdekében egy Mixtur-Trautonium nevű elektroakusztikus eszközt használt, amivel a madarak zaját, és legfőképpen szárnycsapásait imitálta. Ezt az elektronikus háttérzenét Remi Gassman tervezte meg, Hitchcock leggyakrabban használt zeneszerzője Bernard Herrman pedig mint zenei tanácsadó vett részt a film készítésében. Annak ellenére, hogy a hangeffektek kiválóak voltak, legalábbis olyan értelemben, hogy valóban fokozták a feszültséget, nekem néha hiányzott a háttérzene.

Bodega Bay tökéletes helyszínnek bizonyult ehhez a horror filmhez, hiszen egy tengerparttal rendelkező, de a világtól egy kicsit mégis elzárt kisváros, ahonnan úgy tűnik nincs menekvés a madarak elől, hiszen ahhoz ki kell mozdulni a ha sokat nem is, de valamilyen fedezéket mégiscsak adó házakból. A film végén a főszereplőknek nem lesz más választása, mint az, hogy autóba szálljanak a menekülés érdekében, miközben a madarak vészjóslóan figyelik őket. Hitchcock lezáratlanul hagyta azt a kérdést, hogy sikeres volt-e a megmenekülésük vagy sem.

Hitchcock cameoja a film 2. perce körül:A Madarak egyike Alfred Hitchcock legnagyobb közönségsikereinek, azonban sem karakterizálása, sem pszichologizálása nem mondható összetettnek, a szereplők motivációinak, a film témájának egyszerűsége, azok mizogén jellege, öregedésének gyorsasága és mértéke miatt korántsem éri el igazi és maradandó klasszikusainak színvonalát. Mindazonáltal már csak ellentmondásossága miatt is érdemes megnézni, főleg Hitchcock rajongóknak kötelező. 

Értékelés: 1963-ban: 7,5/10 2016-ban: 6/10

A film eredeti trailere majdnem jobb, mint a film. Nem véletlen az az általánosnak mondható vélemény, hogy filmjeihez mindig Hitchcock csinálta a legjobb reklámot:

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr6911969397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tt611 2021.06.01. 20:19:27

Engem, őszintén szólva nem zavar, hogy néha látszik a háttérvetítés. Végülis vagy belemegyünk Hitchcock játékába, vagy nem. (A Spellbound végén is van egy feszült jelenet, amit már szinte provokatívan "bénán" fényképeztek, sztem ugyanebből a megfontolásból.) A film egy kicsit arra játszik rá, hogy az egyéni problémáink mellett vannak közös "alapparáink", akkoriban éppen az atomháborútól féltek, mostanában a pusztító járványok kerültek előtérbe. Jó, hogy nincs a film végén feloldás vagy magyarázat, a para örökké velünk marad. Amúgy én bírom Hitchcock humorát, ami egy ilyen típusú filmben is megvan. A kedvenc jelenetem, amikor a madárkereskedésben egy kis madárka kiszabadul a kalitkából, próbálják hárman is elkapni, csak a nyújtózkodó kezüket látjuk, a madárka meg hülyét csinál belőlük. :) Szóval nálam 10/10-es a film.
süti beállítások módosítása