Az Ace in the Hole egy nagyon tipikus és jellegzetes Billy Wilder film dráma az ötvenes évek elejéről, és az egyetlen tulajdonsága, ami ellentmond ennek a megállapításnak, hogy megjelenésekor megbukott, mind a közönség, mind a kritika előtt. Idővel persze ez is felértékelődött, ami nem véletlen, hiszen ez egyike azon gyöngyszemeinek, amelyek az idővel egyre csak jobbak lettek. Ha ma mutatnák be, akkor nagy valószínűséggel sokkal nagyobb sikert aratna a közönség soraiban, mivel ez a film kíméletlenül és leplezetlenül mutatja be a média (azon belül is elsősorban a bulvármédia) társadalomromboló hatását, amely folyamatban az átlagembernek ugyanolyan része és felelőssége van, mint a magának a médiának. Billy Wilder egyik legcinikusabb filmje. 

A szakmájában valaha  nagynevű, önző és ambiciózus riporternek, Chuck Tatumnak (Kirk Douglas) sikerült magát vezető new yorki újságoktól leküzdenie egy poros, istenháta mögötti városkának a jelentéktelen újságához. Egy éve eltelik itt teljesen eseménytelenül, amikor egy helyi ember, Leo Minosa (Richard Benedict) beszorul a sziklák alá egy barlang baleset következtében. Tatum rutinos újságíró orrával kiszagolja, hogy ez lehet az a szenzációs hír, amivel visszaküzdheti magát az élvonalba. Természetesen a szenzációnak be kell egy kicsit segíteni, ezért manipulálni kezdi a mentésben résztvevőket, annak érdekében, hogy lelassítsa a folyamatot, és hogy az eredeti 12 óra helyett hat napig tartson a mentőakció, mivel így tovább tud exkluzív riportokat készíteni. Meggyőzi a már a következő választásokra gondoló gátlástalan sheriffet, hogy helyezze nyomás alá a mentéssel megbízott építési vállalkozót, hogy ne a meglévő járatoknál fúrjon, hanem a felülről, mert oly módon sokkal tovább tart, így sokkal nagyobb publicitást kaphat az ügy és természetesen benne minden kulcsszereplő. Az áldozat felesége Lorraine Minosa (Jan Sterling) legfőbb vágya Tatumhoz hasonlóan, hogy lelépjen ebből a porfészekből, amivel együtt a már megunt férjét is maga mögött hagyhatja. Az újságíró őt is meggyőzi, hogy sokkal több pénzzel léphet le, ha kihasználja a hajcihőt, ha egy kis ideig eljátssza az aggódó feleség szerepét az éttermében, ahova özönlenek már a katasztrófaturisták. A mentőakció csigalassúsága minden szereplőnek nagyon kedvező, Tatum megírhatja az áhítozott nagy sztorit, a sheriffnek is, aki egyre népszerűbbé válik miközben "intézkedik", és persze az építési vállalkozónak is, aki a fúrást végzi, és a mentés nagyszerű reklámot jelent a számára, Lorraine éttermébe pedig özönlenek a cirkuszra vágyó emberek, miközben Leo Minosa igazából senkit nem érdekel, és állapota gyorsan romlik...Billy Wilder forgatókönyvíró és rendező  filmjeinek egyik legfőbb jellemzője a cinizmus, többek között ezért is voltak olyan jók a noirjai (Alkony sugárút, Double Indemnity), aminek ez a film, az Ace in the Hole az egyik Csimborasszója. A film annyira kegyetlenül cinikus, hogy kora közönsége nem is igazán tudta megemészteni, és nagy valószínűséggel ez volt az egyik oka a film bukásának. A közönség előzetesen azt várta, hogy a bulvárújságírás fekete oldalát mutatja majd be a film, azonban ehelyett nem csak a média felelőtlen és cinikus tulajdonságaival szembesítette őket, hanem azzal is, hogy az un. átlag ember, köztük a  film nézői sem különbek ennél. A Paramount Stúdió már a tesztvetítés előtt érezte, hogy a film túl „sok” lehet a nézőknek, ezért változtatta meg az eredeti címet The Big Carnival-ra, azonban a bukást ezzel nem lehetett megakadályozni, és Billy Wilder is "tanult" az esetből és (sajnos) nem készített ezután már olyannyira cinikus filmet, mint A nagy karnevál.

A film nem csak  bulvármédia, az un. „sárga újságírás” (szenzáció hajhász cikkek írása, amelyek sokszor olyannyira elferdítették a történetet, hogy az eredetire már rá sem lehetett ismerni) árnyoldalait mutatja be, de azt is, hogy ennek eredménye még katasztrofálisabb lesz, ha mindez ambícióval, kapzsisággal vagy egyéb hátsó szándékkal párosul. Márpedig szükségszerűen párosul, különben nem létezne. Bár nagy valószínűséggel a film történetét direkt túlzónak szánta a rendező az ütősség és cinizmus növelése érdekében, és emiatt a közönségének nem is tetszett Billy Wilder által eléjük tartott tükörben látott kép, azonban manapság – az álhírek és ellen álhírek, a sekélyes bulvárcikkek kattintásszámait számláló reklámozók és a facebook lájkokra utazó szelfiző katasztrófa turisták korszakában - már egyáltalán nem érződik túlzónak a film egyetlen eleme sem, sőt a mai néző valószínűleg még csak nem is értik, hogy 70 évvel ezelőtt miért is okozott ez problémát, inkább csak konstatálja, hogy igen, így működik a világ és az emberi faj. (Bár az is valószínű, hogy az emberiség 1951-ben sem volt különb, mint 2018-ban, inkább csak egy kicsit hipokritább, így ezt a változást akár fejlődésnek is felfoghatjuk.)

Bár az Ace in the Hole nem film noir, hanem egy dráma (vagy kis túlzással akár társadalom szatíra), azonban annyira erős a noiros jellege, hogy az sem téved túl nagyot, aki besorolja a kedvenc műfajunkba, annak ellenére, hogy a történet nem - vagy legalábbis nem közvetlenül - egy bűncselekmény körül forog. Mindazonáltal a filmben látható emberek viselkedése mégiscsak lefedné a „társadalmi bűncselekmény” kategóriáját, ha lenne ilyen. A történetben nem csak az újságíró, hanem minden egyes kulcsszereplő a maga pecsenyéjét sütögeti, miközben egy másik ember az élete annyit sem számít nekik, mint egy porszem a sivatagban. A filmben látható katasztrófaturisták, a magukat társadalmilag hasznosnak, érdeklődőnek és empatikusnak gondoló átlagemberek pedig legalább olyan mértékben tűnnek ostobának, mint akármelyik aktivista csoport kommentelője a Facebookon manapság. A csoport neve bekötött szemmel, kalapból kihúzva választható a 21. században, ahogy Billy Wilder mondaná, ha élne.A film legfontosabb karakterei is végtelenül noirosak az antihős és femme fatale típusú karaktereivel és egyéb, erkölcsileg nagyon alacsony fokon álló gyenge szereplőivel. Már az ókori rómaiak is tudták, hogy kenyér és cirkusz kell a népnek, amivel a 20. század újságírója, Chuck Tatum is tisztában van, ezért ha nincs cirkusz, akkor teremt nekik egyet, bele sem gondolván annak lehetséges rossz kimenetelébe, pedig ő az az újságíró, aki tudja, hogy a „rossz hírt lehet a legjobban eladni, a jó hír nem hír.” Chuck Tatum egyszerre az a valaha szebb napokat látott, ma már inkább csak kissé lepukkant és kissé alkoholista noir antihős, aki frusztráltan kergeti a sikert, más szóval az amerikai álmot, és amiért bármire képes. Bár eredetileg nem volt ugyan bűnöző, azonban tetteinek következményeként mégiscsak meghal valaki. Tatum azonban nem csak az antihős ebben a filmben, de egyben ő - ha nem is végzet asszonya, de - a film végzet férfija is, akiben megtalálható a femme fataleokra jellemző manipulatív viselkedés, amivel egy pókhálóját szövögető pók módjára hálózza be a kisvárosban zajló dráma minden fontosabb szereplőjét, amivel elindítja azt a folyamatot, ami végül katasztrófához vezet.

A filmben azonban nem ő az egyetlen alacsony moralitással rendelkező alak, ő inkább csak az, aki előhozza ezt a tulajdonságot másokból, mégpedig olyan gyorsan és olyan könnyedén, ami arra utal, hogy ez nem volt annyira mélyen elrejtve senkiben...Mintha csak arra vártak volna, hogy valaki megjelenjen ennek az immorális "coming outnak" a katalizátoraként. Mégpedig egy olyan valaki, aki elég intelligens és nagyvárosi ahhoz, hogy úgy érezhessék, hogy erkölcsileg is felmentést kapnak tőle viselkedésükért. Ahogy megy előre a film, úgy válik egyre sötétebbé, aminek legfőbb oka, hogy a történet elején még úgy érezheti a néző, az átlagember, hogy csak a média moralitása áll ilyen gyenge lábakon, azonban a későbbiekben szembesülniük kell azzal, hogy nem csak a személytelen és sokat szidott média illetve az abban dolgozó alkalmazottak a bűnösek, hanem minden egyes ember. Ezért olyan a világ, amilyen. Ráadásul ezek az emberek nem csak ostobaságban és felszínességben bűnösek, hanem legalább annyira önzőek és érzéketlenek, mint a média embere, Chuck Tatum, aki viszont legalább rendelkezik kezdeményezőképességgel és intelligenciával, és aki ráadásul tisztában van saját viselkedésének erkölcstelenségével, szemben a nagy átlaggal.A folyamatosan gúnyolódó és a kisvárosiakat lenéző, kemény és önző Chuck Tatumot Kirk Douglas hatalmas energiával, sármmal és mély cinizmussal alakítja. Ő mindenkitől és mindig megkapja  a kisvárosban, amit meg akar kapni, aki azonban minden ellenszenves tulajdonsága ellenére is megfogja a nézőt. Pedig ez egyáltalán nem volt könnyű feladat számára, azonban karaktere minden cinizmusa, szemtelensége és kezelhetetlensége ellenére sikerült neki. Kirk Douglas élete egyik legjobb alakítását nyújtotta ebben a filmben.  

Bár Kirk Douglas játéka határozza meg a filmet, azért rajta kívül még rengeteg kiváló színészi alakítást láthatunk. Mint Robert Arthurt a fiatal fényképész-riporter szerepében, aki legalább annyira vágyik a nagy kiugrásra, mint Tatum a nagy visszatérésre. Mintha csak az ambiciózus, de mára már kiégett főszereplőt látnánk fiatalkorában. Jan Sterling is remek volt a barlangba szorult áldozat feleségeként, aki úgy érzi, hogy ez a megfelelő időpont, hogy lelépjen poros kisvárosból és maga mögött hagyja szürke életét és házasságát. Az ő rossz oldala nem is feltétlenül ebben az ambíciójában mutatkozik meg, hanem azokban az érzéketlen mondatokban derül ki egyértelműen, amikor férjéről beszél. Hozzá hasonlóan kiváló volt Ray Teal a fényképeszek és riporterek előtt magát kompetensnek mutató, behízelgő modorú sheriff szerepében, akit valójában csakis az újraválasztása érdekli. Porter Hall Tatum főszerkesztőjét, Jacob Bootot alakítja, aki Chuckkal ellentétben még az újságírás old school típusát képviseli, aki még az „igazságot” akarja megírni lapjában. Amikor azonban realizálja, hogy Tatum mit is művel, akkor bár távolságot tart tőle, de nem állítja le, hanem inkább csak nézi, hogy milyen messzire megy el Tatum a nagy sztorival. Ray Benedictet láthatjuk Leo Minosa, a barlangba szorult áldozat szerepében, aki azonban maga is bűnös abban, ami történik vele. Minosa ugyanis több száz éves indián temetkezési helyen esik csapdába, aminek leleteit egy sírrabló módjára lopkodta rendszeresen.A film egyik legnagyobb erőssége  Walter Newman, Lesser Samuels és Billy Wilder forgatókönyve, amit nem véletlenül jelöltek Oscar-díjra: nem csak egy jól felépített cinikus történetet, noirosan gyenge és erkölcstelen karaktereket, de nagyon cinikus és noiros párbeszédeket is tartalmaz.

„Egy csomó kemény tojással találkoztam már életemben, de te legalább húsz perces vagy”

A zenét Hugo Friedhofer szerezte, ami nagyon drámai tud lenni helyenként, függetlenül attól, hogy közben mégis sokkal visszafogottabb, mint a korszak filmjeié általában. Charles Lang operatőr remekül visszaadja nemcsak a sivatagos és poros New Mexikói kisváros kietlenségét és sivárságát, de a barlang és egyéb belső helyek hangulatát is.

Az Ace in the Hole egy kvintesszenciális Billy Wilder film, az utolsó igazi film drámája, mielőtt a vígjáték műfajára váltott volna az ’50-es évek közepétől. Tartalmaz mindent olyan „Billy Wilderes” összetevőt, amiért kedveljük: a kiváló forgatókönyv a mindent átható cinizmusával, szellemességével, éles párbeszédeivel, a kiváló színészi játékával, rendezésével, látványos fényképezésével, és nem utolsó sorban a korban még „kellemetlennek” ható témájával, noirosan pesszimista jövőképével. Szinte nincs olyan ezután készült film a médiáról, ami ne használt volna fel valamit ebből a filmből. Az Ace in the Hole, mint Billy Wilder minden noirja vagy drámája a mai napig is, 70 év után is magába szívja nézőjét és nem utolsó sorban aktuálisabb, mint valaha, amikor háborúk kezdődnek ál- vagy ellen-álhírek alapján.

Értékelés: 10/10

Az újságíró meggyőzi a sheriffet és az építési vállalkozót a mentés lassításáról: