10 Oscar-jelöléséből ötöt - jellemzően kevésbé fontos kategóriákban - megnyerő brit epikus romantikus és háborús film története Oroszországban, majd később a Szovjetunióban játszódik nagyrészt az I. világháború, a kommunista forradalom és polgárháború időszakában, 1917 és 1922 között. A film alapját Boris Paszternák regénye szolgáltatta, amit az ötvenes években csempésztek ki a Szovjetunióból, és amiért később megkapta az irodalmi Nobel-díjat. A regény rögtön népszerűvé vált Nyugaton, amihez az is hozzájárult, hogy a kommunista országokban betiltották, így nem volt kétséges, hogy a filmes feldolgozása sem várat túl sokáig magára. A Doktor Zsivágó főszereplője egy tanult és művelt orosz orvos és költő, aki a forradalom és a polgárháború, a kommunista hatalomátvétel időszakában mind politikailag, mind magánéletét tekintve két fél között őrlődik.

Jurij Zsivágó (Omar Sharif) a kommunizmussal szimpatizáló, ugyanakkor a háború, az öldöklés és a  tisztogatások miatt szenvedő orvos küszködik az individualista jellegű humanizmus és a kommunizmus személyiségromboló és lélekölő kollektivista ideológiái között. Gyerekkorában az árván maradt Zsivágót a gazdag Alexander Gromeko (Ralph Richardson) fogadta örökbe és nevelte fel. Felnővén orvos lesz belőle, aki feleségül veszi Gromeko lányát, Tonyát (Geraldine Chaplin). Az esküvő után azonban nagyon hamar az első világháborúban majd a polgárháborúban találja magát, ahol frontorvosként és sebészként szolgál, miközben közelebbi ismeretségbe kerül Larával (Julie Christie), akivel korábban már találkozott Moszkvában, amikor a nő még Viktor Komarovszkij (Rod Steiger) szeretője volt, aki a cári rendszer egyik korrupt és szürke figurája. A nőbe azonban Pasha (Tom Courtenay), a nagyon határozott és idealista kommunista agitátor is szerelmes, aki feleségül is veszi a nőt. Pashából a forradalom alatt kegyetlen kommunista tömeggyilkos válik Sztrelnyikov néven. Jurij és Lara is szerelmesek lesznek egymásba a frontszolgálat alatt, azonban a háború viharai szétválasztják őket. Doktor Zsivágó és családja házába idegeneket telepít a Moszkvában már győztes bolsevik rendszer, és féltestvére, a hithű kommunista rendőrré vált és mint ilyen véreskezű Yevgraf (Alec Guinness) figyelmezteti, hogy az életével játszik, ha a fővárosban marad. Zsivágó családjával, feleségével, kisfiával és apósával elindulnak az Urálban található házukba, ahova még nem ért el a vörös terror keze. Közben megint találkozik Larával, akivel immár szeretőkké válnak, aminek következtében Zsivágó már nem csak ideológiailag őrlődik, de a két nő közül sem igazán tud választani. A történelem és politika azonban megint közbeszól...David Lean rendező Doktor Zsivágójának alapját egy, a kommuni-mus valódi természetét ismerő, ugyanakkor idealizmusban szenvedő baloldali író nagyon összetett munkája adja, amit aztán annak érdekében, hogy nyugaton, azon belül is elsősorban Amerikában eladható és fogyasztható legyen, megforgatták egy kissé szirupos és giccses romantikus öntetben. Jó alaposan. Ennek következtében a könyv korabeli részletes társadalomrajza nagyrészt elveszett, így a filmben a romantika vonal háttérbe szorítja a politikai, társadalmi szálakat. 

Borisz Paszternák a könyvében egy nagyon részletes korrajzot ad a korabeli orosz, majd szovjet társadalomról és annak különböző rétegeiről, miközben szemtanúi lehetünk az emberek egzisztenciális küzdelmeinek. A főszereplő számtalan karakterrel találkozik a történet folyamán, akik által átérzi vagy éppen elszenvedi a világ és azon belül is a politikai, társadalmi környezet változásait, azonban ezen pokolbéli utazása során mégis kívülálló marad egész életében. Paszternák nyilvánvalóan saját életéből merített és a kommunizmus időszakában megélt 30-40 éves tapasztalatait is felhasználta könyve és a főszereplő karakterének megírásánál, amit egyébként már a II. világháború időszakában elkezdett írni, azonban csak 1956-ban fejezett be. A kéziratot sikerült kicsempészni a Szovjetunióból, ami aztán 1957-ben meg is jelent nyugaton. Népszerűségének az is jót tett, hogy a szovjet kommunista vezetés a regény megjelenése ellen kampányolt, ami így aztán azonnal szenzációvá vált, és 26 héten át vezette a New York Times bestseller listáját, Paszternák pedig irodalmi Nobel-díjat nyert 1958-ban. Az író soha nem vehette át a díjat, örökösei kaphatták csak meg 28 évvel a szerző halála után 1988-ban. Paszternák a regényéből készült filmet sem láthatta, mivel öt évvel korábban, 1960-ban meghalt. Paszternák regénye alapján Robert Bolt írta a forgatókönyvet, aminek elbeszélése flashbackek és (egy nem igazán szükséges) dialógusokba egyenesen átmenő narráció segítségével  történik. A középpontban elviekben Jurij Zsivágó politikai és személyes utazása áll, amelyet ezernyi mellékszál köt össze. A könyvvel ellentétben ezek a szálak nem alkotnak igazán egy kerek egészet, és a filmen úgy érződik, mintha nem lenne narratív fókusza, függetlenül attól, hogy szinte nincs olyan jelenet, amiben Zsivágó karaktere ne szerepelne. A 3 óra 20 perces filmet egy szünet szakítja ketté, ami a történetet két részre osztja, és amelyek között az első szakasz messze jobb, mint a második. Az első részben még a társadalmi, történelmi helyzet dominál Zsivágó magánéletével szemben, így kevésbé giccses, kevésbé vontatott és mindenek felett sokkal érdekesebb, mint a második, ahol az arányok sajnos megfordulnak a romantikus szál javára.

A történet során bepillantást kapunk Zsivágó gyerekkorába, majd az igazságtalan és nagyon egyenlőtlen cári rendszerbe is, ami a film szerint alapjául szolgált a kommunista puccsnak és hatalomátvételnek. A kommunizmus és annak vezetői azonban már a forradalom és polgárháború első pillanataitól kezdve megmutatják a cári rendszernél sokkal kegyetlenebb arcukat. A film antikommunizmusának legpozitívabb pontja, hogy nem szűkíti le a kommunizmus bűneit "sztálinizmus bűneire", amivel általában a baloldali ideológiákban szenvedők próbálják a saját politikai oldaluk bűneit kicsinyíteni, mosdatni, azt kifejezvén, hogy a kommunizmus egy "jó ideológia" csak aztán valahol eltérítették az útjáról. Ezzel ellentétben az osztályterroron alapuló kommunizmus pont azt az utat járta be a világon mindenhol, ahogy meg volt írva. A sztálinizmus a marxizmus és leninizmus egyenes folytatása volt, ami ebben a filmben szerencsére kiderül.

A film egyik legkönyörtelenebb embere Sztrelnyikov, akinek falán egy Lenin kép lóg a polgárháború időszakában. Hol van ekkor még a sztálinista hatalom átvétel, ami közhiedelemmel ellentétben nem különbözött nagyon a leninizmustól és rendszerétől, a "hadikommunizmustól", hanem ugyanannak a kegyetlenségnek a folytatása volt. A gulagok megnyitása és a tömeges kivégzések, valamint a túlélés miatt kannibalizmusra kényszerült embertömegek nem (csak) a sztálinizmus termékei, hanem a leninizmusé (is). A filmben megjelenik általában véve a háborúk szörnyűségei és embertelensége, valamint a kommunizmus tömeggyilkosságai, igazságtalansága, kegyetlensége, amelyek során láthatjuk a marxista-leninista osztályalapú ideológiájával nem kompatibilis társadalmi osztályok, rétegek kiirtását, elhurcolását, vagyonuk elkobzását, amely folyamat során azok sincsenek biztonságban, akik egyébként kommunista szimpatizánsok, mint például Jurij Zsivágó. Zsivágó doktor ugyanis családja felső osztálybeli helyzete ellenére alapvetően baloldali érzelmű, akinek azonban a  kommunista puccs első pillanataitól kezdve szembesülnie kell azzal, hogy végtelenül naiv - ennélfogva ön és közveszélyes - humanista idealizmusa és az ezzel teljesen ellentétes kollektivista szemléletű kommunizmus között kibékíthetetlen és alapvető ellentét húzódik.Az ideológiai kettősség nem csak politikai/társadalmi helyzetében nyilvánul meg, de a magánéletét is dominálja. Jurij Zsivágó ugyanis két nő között őrlődik. És ez a két nő két pedig teljesen eltérő világot és személyiséget is jelent. Egyrészről felesége, a társadalom felső rétegéből származó, elegáns, tiszta, nyugodt és mindig megbízható jó barát Tonya, aki egyben egyfajta anyafigurát is jelent az árván felnőtt doktor számára, másrészről pedig az izgalmasabb, szexisebb, alacsonyabb társadalmi rétegből jövő, (kezdetben) megkérdőjelezhető erkölcsiségű  Lara szerelmére, szeretetére is vágyik, aki az igazi szenvedélyt jelenti számára. Annak ellenére, hogy mind a két nő, mind a velük való kapcsolata nagyon különböző, mégis mindegyikük melegséget tud adni Zsivágónak ebben a kegyetlen világban. 

A filmben található egy nagyon érdekes és kiváló, az egész történetet átszövő párhuzam, ami a külső politikai, társadalmi környezet igazságtalansága, könyörtelensége és a legalább ennyire kegyetlen orosz tél embert próbáló hidegsége között áll fenn. Minél embertelenebb a rendszer vagy vetít elő valami rosszat Zsivágó számára, úgy válik az időjárás egyre hidegebbé, havasabbá, jegesebbé. Amikor a film elején,az 1900-as évek elején meghal az édesanyja, még nem esik a hó, nem fagy, mivel Zsivágó jó helyre kerül, ugyanakkor azért egy nagyon kellemetlennek tűnő szélvihar söpör végig felette, előrevetítve a társadalmi és politikai változásokat és azok negatív hatását Jurij életére. A cárizmus alatt is havasak az utcák - jelezvén a hideg társadalmi környezetet - amikor a tüntetőket szétveri a cári katonaság, de Gromekoék házában még meleg van, hiszen családjuk még funkcionál, és legfőképpen szeretik egymást. A kívülről, a társadalomból áradó veszélyt azonban jól mutatják a jégvirágok az ablakukon. A kommunista hatalomátvétellel együtt beköszönt az igazi orosz tél, a csontig hatoló hideg, ami egy hús-vér ember számára szinte élhetetlen. Néha hoz kisebb enyhülést az, ha be tudnak fűteni a lakásban - ami a személyes, magánéletbeli boldogságot, melegséget jelenti -, de a külső környezet csak akkor változik és süt ki, amikor az uráli, még nem vörösök által uralt területre érkeznek. De rögtön beborul az ég, amikor jön a hír, hogy a cárt kivégezték, ami mutatja azt, hogy a kommunisták által okozott társadalmi felfordulás immáron irreverzibilis. A kommunizmus jeges hidegsége egy idő után azonban már a házak belsejébe is behatol, mivel a rendszer már a boldog magánéletet is alapjaiban nehezíti meg, vagy lehetetleníti el.Jurij számára a legrosszabb időszak akkor jön, amikor vörös partizánok elrabolják, és arra kényszerítik, hogy családját elhagyván orvosként dolgozzon náluk, aminek eredményeképpen elszakad családjától, Tonyától, a kisfiától és apósától. Zsivágó majdnem megfagy a hazafelé úton, miután megszökik a vörösöktől. Már nem csak a környezete fagyott, de ő maga is. Még a szakálláról, hajáról is jégcsapok lógnak és a lába is elfagy a kemény kommunista télben. Lara házában sikerül csak felmelegednie, ott próbálja életre kelteni elfagyott lábát, miközben megírja élete legszebb verseit a kommunizmus szemében ideológiailag nem kívánatos személyes érzéseiről és Lara iránti szerelméről. Boldogságuk azonban rövid életűnek bizonyul, mert a kommunizmus és a politika megint behatol a személyes terükbe...

A film másik szimbóluma Zsivágó balalajkája, amit édesanyjától örökölt, ez az egyetlen dolog, ami rá emlékezteti, és amit az egész film alatt mindenhova magával cipel. A balalajka nem csak az anyja iránti érzelmeit, de művészi hajlamait is szimbolizálják, amit soha nem akar vagy tud elhagyni. A művészet, azon belül is az írás jelenti számára az érzelmi és pszichés túlélést ebben a kegyetlen világban, amelyek segítségével kifejezheti a gondolatait, érzelmeit. Akkor sem hagyja ezt el, amikor ez már a fizikai létét veszélyezteti a kollektivista kommunizmusban, ahol már felforgatónak számítanak az egyén érzelmeit kifejező sorai.

A Zsivágó doktor leggyengébb pontja a színészi játék, ami sajnos erősen csökkenti a film autentikusságát. A film főszereplőit - Omar Sharifet, Geraldine Chaplint és Julie Christiet ugyanis nagyon rosszul választották ki, egyikőjük sem illik ebbe a filmbe és/vagy történelmi helyzetbe, ráadásul mindezt egy olyan filmben, amit meghatároz a főszereplőt alakító színész játéka.Omar Sharif egyiptomi származású színész, akivel David Lean már az Arábiai Lawrenceben is együtt dolgozott, olyannyira nem illik ebbe a XX. század első felében Kelet-Európában játszódó politikai, társadalmi és romantikus drámába, hogy teljesen hiteltelennek tűnt Jurij Zsivágó, orosz költő és orvos karakterében, amivel szemmel láthatólag nem is igazán tudott mit kezdeni azon kívül, hogy a romantikus jeleneteket ennek ellensúlyozásaként végtelenül giccsesen túljátszotta. A film leggyengébb pontja volt.  

Zsivágó feleségét, Tonyát Charlie Chaplin lánya, Geraldine Chaplin játszotta, aki itt sokkal inkább tűnik egy divatlap címoldalán lévő modellnek, semmint egy színésznőnek ebben az egyébként nagyon csendes és finom karakterben, aminek a legfőbb jellemzője, hogy nagyon ragaszkodik férjéhez és elkötelezett iránta. Ő a régi világ nő alakja, akinek már nincs helye a megváltozott világban, a kommunizmusban. Ezen kívül sok mindent nem lehet elmondani karakteréről, mivel a forgatókönyvíró számára szemmel láthatóan nem volt túl fontos.

Lara szinte mindenben az ellentéte Tonyának, akár a társadalmi helyzetét, akár a küzdelmeit illetően. Lara kezdetben ugyanúgy egy férfitől, Victortól, majd később Pashától függ, azonban ő egyre erősebbé és függetlenebbé válik a történet folyamán, szemben Tonyával, aki inkább a férje oldalán, feleségként és anyaként akarja önmagát meghatározni. Ez egy fokkal összetettebb karakter, amivel ezelőtt leginkább csak a brit tévében látható Julie Christie egy csapásra híressé vált. A három főszereplő között még ő volt a legjobb, bár hitelességi problémák nála is fennálltak, amit tovább rontott a 60-as évekbeli csinos frizurája és sminkje ebben a Kelet-Európában a '20-as évek elején játszódó filmben, bár ezt inkább a sminkeseken és a rendezőn kell számon kérni.A mellékszereplők, köztük Pasha, Yevgráf és Victor már sokkal inkább a történet politikai, társadalmi oldalát erősítik, és sokkal jobbak is voltak az előzőeknél.

Tom Courtenay alakítja Pashát, a nagyon magabiztos és kezdetben idealista kommunistát, akin azonban az elvakultság már ekkor is kiütközik. Ő az a típusú komcsi, aki fanatizmusában azt hiszi, hogy ők vannak többségben. Ez az a karaktertípus, amivel a balosok a kommunizmust mosdatni szokták általában (nem itt szerencsére), és amellyel a kommunizmus progresszív jellegét (jelentse ez akár milliók elpusztítását is) és "jó szándékát" bizonyítani akarják, a.k.a „a jó elmélet rossz gyakorlati megvalósítása”. Ő ugye kezdetben a „jó ember” - valójában csak egy agresszív idióta -, aki hisz a szabadság, egyenlőség és testvériség hármas - egyébként egymást kizáró - jelszavában, és aki nem veszi észre azt, hogy nagy idealizmusában és mindent eltörölni, átalakítani kívánó erőszakosságában úgy rombol mindent a földig, hogy rosszabbat ad helyette és csak szenvedést hoz emberek millióira. Karakterének erőszakos és szadista jellege ki is teljesedik a film második felében, ahol különleges osztagával tömeggyilkosságokat hajt végre, miközben páncélvonatával - amolyan Szamuely Tiboros, Lenin-fiúk módon - száguldozik az orosz sztyeppén. 

Alec Guinnes alakítja Jurij kommunista fél testvérét, Yevgrafot, aki egyben a történet narrátora is. Az ő karakterével szemben azonban nagyon nagy ellenérzéseim vannak, Yevgraf ugyanis egy nyugodt és szimpatikus (?!) kommunista rendőr, aki kivégző osztagot (is) vezényelt kommunista karrierje során, és aki segít Jurijnak esetenként. 

Rod Steiger játssza Victor Komarovszkijt, a pimasz és korrupt ügyvédet, akit Jurij az első pillanattól kezdve utál. Az ügyvéd is Larát szeretné megszerezni, de őt egészen más motiválja, mint a szerelmes Zsivágót. Ő az a karakter, akinek az a feladata, hogy bizonyítsa azt, hogy a cári rendszer mennyire igazságtalan és pusztulásra ítélt volt, ami után azonban az emberek nem egy igazságosabb társadalmat, hanem Sztrelnyikovot és elvtársait kapják majd a nyakukba.A film legerősebb pontja a fényképezése, ami egyszer már elhangzott egy korábbi David Lean film esetén, mégpedig az Arábiai Lawrencenél. És ahhoz hasonlóan, itt is a képi világ az az összetevő, ami igazán epikussá tudja tenni ezt a hosszú filmet. Freddie Young operatőr látványos fagyott, havas, jeges, jégvirágos képei egyszerre képesek visszaadni a kietlen téli orosz táj romantikáját és a kommunista rendszer kegyetlen hidegségét, ami annyira hideg, hogy egy érző ember számára élhetetlen. Az egy pillanatig nem volt kétséges, hogy Freddie Young Oscar-díjat nyer majd ezzel a munkájával. Vele egyetemben dicsérni szokták a film díszlet és kosztüm tervezőit is, akik szintén növelték a látványosságot, azonban érdekes módon számomra annak ellenére sem tették autentikusabbá a filmet, hogy a ruhák és a díszletek korhűek. A Zsivágó doktor mindent elsöprő és nagyon epikusnak szánt nagyzenekari és oroszos témájú háttérzenéjét Maurice Jarre szerezte, amiben a The Love Theme (vagy Lara's Theme) a hollywoodi filmek egyik legismertebb témájává vált idővel. 

David Lean itt is elsősorban a látványosságra törekedett, mint már annyiszor korábbi filmjeiben, ami sikerült is, azonban az Arábiai Lawrence képi világának magasságába még sem sikerült felemelkednie. A filmet - hasonlóan főszereplőjéhez - minden téren és minden összetevőjében a kettősség jellemez. A forgatókönyve sok mellékszálat tartalmaz, ugyanakkor mégsem tudja visszaadni Paszternák könyvének összetett társadalmi korrajzát, a kommunizmus valódi természetének bemutatásában helyenként kifejezetten jónak mondható, kiemelvén azt, hogy hál istennek nem szűkíti le a borzalmakat a sztálinista időkre, ugyanakkor a hollywoodi epikus filmekre jellemző giccsesség miatt mégsem érződik igazán autentikusnak, kiegészülve az inkább ehhez és nem a történethez illeszkedő rossz színészi játékkal. Mindazonáltal minden hibája ellenére nézeti magát a film, amit manapság már nem nagyon emlegetnek - mintha a(z európai) kommunizmussal együtt ez is eltűnt volna a történelem süllyesztőben, azonban egy kelet-európai ember számára szerintem a mai napig is érdekes, aki adott esetben még át is tudja érezni. 

Értékelés: 7,5/10