Vincent Sherman rendezte ezt a film noir drámát, ami a címe ellenére nem is annyira a történet femme fatale-járól, mintsem inkább a tragikus sorsú antihős főszereplőjéről szól, aki szó szerint és átvitt értelemben is mindent feláldoz egy nő iránti egyre megszállottabb szerelme miatt. 

Dr. Richard Talbot (Kent Smith) élete a sikeres orvosi praxisa ellenére is meglehetősen unalmassá és rutinszerűvé vált, aminek legfőbb oka felesége (Rosemary DeCamp) érzelemmentes és hideg viselkedése. Egyik nap véletlenül megismerkedik egy éjszakai mulató énekesnőjével, Nora Prentiss-szel (Ann Sheridan), akivel viszonyt kezdenek. A férfi gyorsan és egyre jobban beleszeret Noraba, olyannyira, hogy vele szeretné leélni a további életét, azonban nincs bátorsága és ereje ahhoz, hogy közölje mindezt feleségével és elváljon tőle, valamint elhagyja gyerekeit. Közben Nora is kezd ráunni a férfi gyengeségére és gyávaságára, ami miatt el is akarja hagyni. Egy váratlan lehetőséget kihasználva Dr. Talbot úgy dönt, hogy megrendezi saját halálát. Egyik teljesen magányosan élő páciense - akinek testfelépítése hasonló az övéhez - szívinfarktusban meghal, ami után a holttestet a saját autójával együtt felgyújtja és egy szakadékba löki. Kezdetben azt hazudja Noranak, hogy mindent elmondott a feleségének és már válófélben vannak, azonban sehol nem mer nyilvánosság előtt mutatkozni a nővel, amiből aztán megint elege lesz Noranak. Végül Talbot bevallja, hogy nem válófélben van, hanem megrendezte a halálát, ami után San Franciscoból New Yorkba költöznek, ahol az orvos felveszi a Robert Thompson nevet. Így viszont már nem tud a szakmájában dolgozni, ezért a nőnek kell újrakezdenie énekesnői munkáját, hogy meg tudjanak élni. A férfi közben alkoholista lesz és egyre féltékenyebbé válik, ráadásul az újságokból megtudja, hogy a rendőrség nyomozást indított dr. Richard Talbot halála miatt, mert a körülmények bizonyos összjátékából arra gondolnak, hogy az orvos gyilkosság áldozata lett...A Nora Prentiss a Warner egyik elfeledett noir drámája, pedig Ann Sheridan pályafutásának egyik legnagyobb sikere volt. A filmet (tévesen) "női noirnak" is szokták nevezni, amely ellentétben a többi hasonlóan kategorizált filmmel szemben minden tragikussága ellenére elég kemény és rideg marad. A Nora Prentisst előszeretettel szokták a The Damned Don't Cry c. noirhoz hasonlítani, (amit egyébként szintén Vincent Sherman rendezett és Kent Smith is játszik benne Joan Crawford partnereként) és amivel a Nora Prentiss azon előnyös pontjára próbálnak rámutatni, hogy függetlenül a besorolástól, mégsem válik melodrámaivá, mint ami a Joan Crawford filmekre általában jellemző volt. Egyébként a Nora Prentisst azon egyszerű oknál fogva szokták "női noirként" emlegetni, mert a film legnagyobb sztárja Ann Sheridan színésznő volt, ugyanakkor ez a kategorizálás roppant mód téves szerintem, mivel a Nora Prentiss főszereplője a címe ellenére egyértelműen a vesztébe rohanó elátkozott antihős karakter. A Nora Prentiss atmoszféráját átszövő erős elátkozottság érzettől pedig semmi nem téríti el, ami végig mind az atmoszférában, mind a történetében nagyon erősen meghatározó elem marad.

A Nora Prentiss egy domestic noir, aminek jellemzően nem magándetektívek vagy egyéb nyomozók és alvilági alakok a főszereplői, hanem átlagemberek, akik általában az amerikai középosztály nagy ház, két-három gyerek és négy kerék életét élik. Ez az életforma mindig nagyon idealizáltan jelent meg a korszak hollywoodi filmjeiben, leszámítva a noirokat, amelyekben a főszereplők bukását az indítja el, hogy valami miatt elégedetlenek ezzel az élettel. Így ezeknek a domestic noiroknak két célja és eredménye is van: egyrészről megmutatják, hogy ez az élet önmagában nem biztos, hogy kielégíti az ember minden vágyát, másrészről meg megbünteti azokat a karaktereket, akik elégedetlenek ezzel, üzenvén azt, hogy még mindig ez a legjobb mindenki számára.Dr. Richard Talbot is így jár ebben a filmben, akinek tragikus karakterén keresztül számos nagyon noiros téma, mint az elidegenedés, középkorúak kapuzárási pánikja és az identitásválság is megjelenik, amiben jelentős szerepe van a férfi maszkulinitás elvesztésének valamelyik női karakter miatt, amely elemet egészen a falig nyomták ebben a filmben. Talbot ugyanis az életét meghatározó két erős nő - felesége és szeretője - hatására nem csak a maszkulinitását veszti el - aki nem elég tökös ahhoz, hogy egyszerűen elváljon feleségétől - , hanem ennek eredményeképpen az egész identitását, aminek következő lépése a totális, minden téren való megsemmisülés. Richard indentitás válságát szimbolizálja a névváltozása is, amely az önfeladás folyamatát mutatják be. Mint általában a noirokban, úgy itt is egy nő vagy nők hatására történik mindez, a teljes bukásért azonban Dr. Talbot csakis saját magát okolhatja, ellentétben más antihősökkel, mivel az ő életében lévő két nő erős ugyan, de nem manipulatív és legfőképpen nem céljuk a férfi tönkretétele. Ennél fogva ezek a nők nem is nevezhetőek igazi klasszikus femme fataleknak, függetlenül attól, hogy Nora megjelenése adja meg a löketet ahhoz, hogy megpróbáljon kilépni addigi látszólag sikeres, valójában üres középosztálybeli életéből. A noirokban a maszkulinitásukat elvesztő antihősök szinte mindig elbuknak, de Talbot pusztulásának vagy még inkább önpusztításának mértéke és jellege szinte sokkoló a többi antihőséhez képest.

A film másik fontos és nagyon noiros témája a nagyvárosi elidegenedés, ami szintén nagyon jellemző  a noirok antihős karaktereire, függetlenül attól, hogy családosak-e vagy sem. Ha családosak, akkor ez általában még rosszabb, mivel ez általában azzal jár, hogy a férfi főszereplő még frusztráltabb és még inkább hajlamos elveszíteni a fejét egy csinos nő miatt, mint ahogy Dr. Talbottal is történik. A filmben ráadásul nem csak Dr. Talbot az egyetlen magányos és elidegenedett férfi, hanem az az egyedül élő páciense is, aki szívinfarktusban meghal, és akinek holttestét felhasználja halála megrendezéséhez.

"Ez egy nagyváros és nincs senki, aki tudná,  hogy életben vagy-e vagy meghaltál, mindez csak nagyon kevés embert érdekel."A noirok nagyvárosi környezete az, amelyik ha nem is feltétlenül okozza, de mindenképpen elősegíti az elidegenedés folyamatát a névtelenségével és érdektelenségével. Talbot is egyik nagyvárosból költözik a másikba a filmben, mert ez az a környezet, ami biztosítja azt, hogy egy új névvel és személyazonossággal élhessen.

"Ez egy nagyváros, még a közvetlen szomszédodat sem ismered."

Már az elsőben egy magányos férfivá vált családos állapota ellenére, a másikban azonban tovább romlik a helyzet, mivel most már olyan nő mellett válik még elidegenedettebb emberré, akit szeret és aki viszontszereti.

A forgatókönyvet N. Richard Nash írta Paul Webster és Jack Sobell történetéből. A sztori érdekes és fordulatos, ugyanakkor talán kicsit hosszú időt szántak a bevezetésre, és a film első fele ebből kifolyólag meglehetősen lassú még a kor standardjéhez képest is. A lassú felépítés miatt a feszültség és izgalom igazából inkább csak a film második felére jellemző, függetlenül attól, hogy az elátkozottság érzet folyamatosan fennáll a hatékony nyitó jelenetnek köszönhetően. A történet jó noir módjára keretezett flashbackben jelenik meg, és már a felütés is egészen kiváló, amivel megteremtik az egész film és benne a főszereplő antihősének elátkozott jellegét. Egy börtöncellában ülő ember gondol vissza arra, hogy mi is történt addig, amíg ide került. Már ekkor, a film legelején tudható, hogy valami nagyon félresiklott ennek a férfinek az életében. A fordulatok érdekessége, főleg az utolsó csavara egészen kiváló ironikus, egzisztencialista jellegű véget ad a filmnek, ami egyszerűen, de nagyon nagy erővel és hatással képes átadni és a falig vinni a noirok néhány alapvető üzenetét.

Mindazonáltal elég lett volna a B noirok szokásos 80 perces játékideje is, nem kellett volna 1 óra 50 percet szánni minderre, aminek az volt az egyetlen célja, hogy "A" filmmé tegyék, ugyanakkor mind a viszonylag alacsony számú karakter, mind a főszereplő színész Kent Smith személye és a történet jellege is sokkal inkább B filmek jellemzőit hordozza magában, annak minden pozitív és negatív értelmében. A filmben egyre alaposabban megismerjük Dr. Talbot életét, aki saját gyengeségéből fakadó rossz döntéseivel egy olyan elementáris erővel lefelé húzó spirálba kerül, amiből már nem szabadulhat. Az élet - vagy a noirok sors keze - pedig egyetlen rossz döntést sem szokott megtorlatlanul hagyni. Tragédiáját fokozza, hogy mindennek csak annyi oka volt, hogy nem volt elég férfi ahhoz, hogy felesége elé álljon azzal, hogy el akar válni. Persze akkoriban a válás nem volt annyira egyszerű, sőt természetes dolog, mint manapság, de annyira már nem is volt elfogadhatatlan, főleg nem Amerikában, hogy azt ne lehetett volna felvállalni. A film elátkozott és tipikus noir antihős karakterét egy másodvonalbeli Warner színész volt, Kent Smith (pl. Damned Don't Cry) játszotta, akinél választhattak volna tehetségesebb és érdekesebb színészt is erre a szerepre. Smith nem volt elég energikus, amivel lehet, hogy karakterének férfiatlanságát és általában véve gyengeségét próbálta bemutatni, azonban sok esetben inkább csak lagymatagnak tűnt. Mindazonáltal nem volt teljesen rossznak nevezhető, mert karakterének átalakulását és lecsúszását át tudta adni.  

Ráadásul Nora nagyon vonzó és erős nő, aki mi más is lehetne egy noirban, mint egy éjszakai lokál énekesnője. Ő azonban ennek ellenére sem egy hideg manipulatív femme fatale, aki valami rejtett oknál fogva át akarná vágni vagy ki akarná használni a férfit, hanem egy olyan érzékeny nő, aki maga is társra és szeretetre vágyik ebben a hideg világban, amiben eddig őt is csak kihasználni akarták. Mindamellett persze Nora kifejezetten egy olyan típusú nő, aki miatt általában hajlamosak a férfiak hülyeségeket csinálni. Bár kezdetben nem lehetünk biztosak a jellegében mégiscsak végzet asszonyos karakterről, hogy mik is a valódi szándékai, azonban hamarosan ráérzünk és rájövünk arra, hogy ő nem egyike a noirok kegyetlen és férfiakat kihasználni akaró szépségeinek. Sőt, jó kislányos módon próbálná megmenteni az orvost a rossz döntéseinek következményeitől. Norara jellemző, hogy remekül uralja a beszélgetéseket, és az őt játszó Ann Sheridan (kis túlzással élve) úgy mondja és ejti ki a száján a noirokra jellemző keményebb szöveget, utcai bölcsességeket, mint más filmek detektív karakterei. Messze jobb volt, mint Kent Smith.Bár a Nora Prentiss nagyváros(ok)ban játszódik és a filmben kifejezetten fontos ez a tény, azonban a történet nagy részében a rejtőzködő és elidegenedett férfi főszereplő miatt a jelenetek túlnyomó többsége valamilyen belső térben játszódik, így az árnyékos és sötét sikátorok helyett inkább lepukkantabb hotelszobákat, éjszakai lokálokat láthatunk, amelyekbe egy középosztálybeli környezetből, családi házból és irodából jut el az antihős. James Wong Howe operatőr mindemellett jól elkapja Talbot karakterének egyre fokozódó paranoiáját és kétségbeesettségét is. A zenét Franz Waxman szerezte, amiben hallható egy remek és a film témájához, hangulatához illő és azt erősítő dal is Ann Sheridan előadásában "Kit érdekel, hogy mit mondanak az emberek?" címmel.

Vincent Sherman rendezőnek egyszerre sikerül egy nagyon erős szimpátia érzetet keltenie a főszereplők irányába, ugyanakkor egy veszélyes és rosszat sejtető noir atmoszférát teremteni, ami miatt már az elejétől érzi azt a néző, hogy ennek jó vége nem lehet. Filmjének másik előnyös vonása, hogy telis-tele pakolta iróniával, amelyek nem csak ütősek, de témáit illetően is több rétegű jelentéssel bírnak, amelyek összességében egy érdekes és szórakoztató történetet eredményeznek egy emberről, aki saját magát árulta el. Ha a feszültség felépítésben és a film helyes ütemének, valamint férfi főszereplőjének kiválasztásában is ilyen jó lett volna Sherman, akkor egy remek domestic noirt kaphattunk volna.

Értékelés: 7,5/10

Dr. Talbot megrendezi a halálát: