8 Oscar-jelöléséből négyet díjra tudott váltani - ráadásul a legfontosabb kategóriákban, mint a legjobb film, rendező, férfi főszereplő és forgatókönyv - Delbert Mann rendező romantikus drámája, ami ráadásul egyike annak a két amerikai filmnek, amelyik nem csak a legjobb film Oscarját, de a Cannes-i Filmfesztivál fődíját is megnyerte. (A másik a Férfiszenvedély.) A Marty fókuszában egy 34 éves nem túl vonzó külsővel megáldott bronxi agglegény áll, akit az egész környezete azzal szekál, hogy miért nem nősül már meg.

Marty (Ernest Borgnine) jóképűnek nem nevezhető kövérkés hentes, aki 34 évesen még domináns anyjával (Esther Minciotti) lakik valahol Bronxban, miközben minden testvére és rokona megházasodott már. Nem telik el úgy nap a férfi életében, hogy valaki ne kérné számon rajta, hogy miért is nem nősült már meg, és mindenki randikat akar neki szervezni. Pedig nem arról van szó, hogy ne szeretne egy megértő társat és ne próbálkozna folyamatosan. Marty ugyanis hiába egy kedves és érzékeny ember, ha se a külseje, se a foglalkozása nem olyan, ami vonzaná a nőket, és amelyek miatt folyamatos elutasításban van része. A lassan középkorúvá váló (legalábbis 1955-ös standard szerint) férfinek egy idő után elege is lesz az egészből, és eljut arra a pontra, hogy feladja az egész barátnő és leendő feleség keresést, mert annyira reménytelennek látja az egészet, és lassan megbékél azzal a tudattal, hogy agglegény marad egész életében. Még egyszer utoljára elmegy egy táncestre - leginkább csak anyja nyomására - , ahol teljesen váratlanul találkozik Claraval (Betsy Blair), egy hozzá hasonlóan magányos és nem túl előnyös külsővel rendelkező nővel, aki szintén megjárta már a hadak, azaz a folyamatos elutasítások útját. A két magányos lélek szinte kivirul az első találkozás után, amikor Martynak azzal kell szembesülnie, hogy azok az emberek, akik addig folyamatosan azért szekálták, mert nem talált magának nőt, most ellenérzésüket fejezik ki Clara iránt, és megpróbálják a férfit lebeszélni a kapcsolatról, olyannyira, hogy Martynak választania kell a családja és barátai, valamint a hosszú küzdelem után megtalált lelki társa között...Delbert Mann rendező filmje indította el az '50-es évek közepén azt a folyamatot Hollywoodban, hogy a korszakban népszerű nagy költségvetésű látványos epikus filmekkel párhuzamosan egyre több, eredetileg televízióra írt filmnek készítették el a moziverzióját. Ennek legfőbb oka az volt, hogy általában nagyon jó alapanyagot tartalmaztak, amit ráadásul olcsón filmvászonra lehetett vinni. A Marty talán a legismertebb és legjobb a tévéjátékból készült mozifilmek között ebből a korszakból, és a legjobban mutatja azt, hogy nem kell különösebb látványosság vagy drága extra összetevők ahhoz, hogy egy jó filmet kapjunk. Éppen elegendő azokra a klasszikus elemekre koncentrálni, amit jó pár ekkoriban már kissé old schoolnak számító rendező vallott: a jó filmhez nem kell más, mint egy jó forgatókönyv, ami mindennek az origója, és amit aztán a karaktereknek megfelelő jó színészekkel kell eljátszatni egy jó rendező vezetésével, aki nem téveszti szem elől a végső célt. 

És ez a Marty lényege is, ami egy átlagos és realisztikus környezetben játszódó történet mindennapinak nevezhető átlagember karakterekkel, akiknek a problémáik is teljesen átlagosak. Itt nem a világ legcsinosabb színésznője, Audrey Hepburn és a legjóképűbb színésze, Gregorgy Peck szeretnek egymásba egy otthonról megszökött hercegnővel játszódó történetben, hanem egy bronxi hentes jön össze egy tanítónővel Ernest Borgninevel és Betsy Blairrel a főszerepekben. A nézők így sokkal könnyebben azonosulhattak a film karaktereivel, és sokkal jobban átélhették a problémáikat. Nagy valószínűséggel ebben gyökerezett a Marty hatalmas - szakmai és közönség  - sikere egy olyan korban, amikor romantikus filmet szinte elképzelni sem lehetett csillogó és jóképű sztárok nélkül. A Marty így aztán sokkal inkább a Késői találkozás nyomdokaiban jár, semmint a Római vakációéban a maga egyszerű és csendes történetével, ami ezen tulajdonsága ellenére, vagy éppen ezért ellenállhatatlan.A forgatókönyvet Paddy Chayefsky írta saját 1953-as tévéjátékából, és remekül ráérzett arra, hogy a legromantikusabb történetek és legjobb karakterek mindig nagyon hétköznapiak, amelyeken keresztül azt is láthatjuk, hogy mennyire tönkre tudja tenni egy-egy ember életét az, ha átveszi a társadalom értékítéletét és általában más emberek véleményével foglalkozik a saját életét illetően. Más emberek véleménye ugyanis az esetek többségében roppant szűklátókörű és igazságtalan, amelyeket ráadásul önző szempontok alapján fogalmaznak meg, akár tudatosan, akár tudat alatt.

A film megpróbál a történetben látható kapcsolatok felszíne alá kukkantani, amibe leginkább Marty különböző kapcsolatai tartoznak, többek között Claraval, az anyjával és legjobb barátjával, Angievel. A történet helyszíne Bronx, New York egyik nem túl előkelő környéke, a főszereplő családja pedig egy olasz bevándorló család, azonban mindennek nincs túl sok jelentősége azonkívül, hogy mindezzel a szereplők mindennapiságát és átlagosságát akarták erősíteni, a film témái viszont teljesen univerzálisak és elvonatkoztathatóak az itt látott környezettől vagy akár kortól is.

Az egyszerűség nem csak a film egészére, a történetre vagy a karakterekre, a lineáris, egyszerű történetére igaz, ami Marty életének egy 36 órás periódusát követi nyomon szombat délutántól vasárnap estig, hanem a forgatókönyv szövegére is, aminek hétköznapi és természetes jellege nem csak illeszkedik a film általános atmoszférájához, de lényegében kristálytisztán elmond mindent, amit a nézőnek tudnia kell a karakterekről, az érzéseikről és a köztük lévő kapcsolatokról, mindezt ráadásul úgy, hogy közben mégsem tűnik szájbarágósnak.A történet középpontjában Marty, a hátrányos külseje miatt még 34 évesen is agglegény hentes áll, aki nem csak a társadalmi nyomás, de belső késztetése miatt is egy megértő párt kereső férfi. Az érzékeny Martynak azonban egy idő után már nem csak magányosságával és meg nem értettségével kell megküzdenie, de azokkal a tolakodó véleményekkel is, amelyek abból a társadalmi stigmából fakadtak, ami az egyedülálló embereket körbevette ekkoriban, főleg ha már 30 felett volt, "valami biztos nem stimmel vele" alapon. Pedig Martyval minden stimmel, csak nem úgy néz ki, mint Gregory Peck.

Marty: "Hallgass ide Angie, egész életemben minden szombat estémet egy lány keresésével töltöttem. 34 éves vagyok. Egyszerűen belefáradtam a keresésbe, ez minden. Persze, szeretnék találni egy lányt. Mindenki azt szajkózza, hogy nősülj meg, nősülj meg, nősülj meg. Nem gondolod, hogy meg akarok nősülni? Meg akarok nősülni. Egyszerűen megőrjítetek."

Marty közben beleesik abba a csapdába, hogy bár jól tudja mennyire igazságtalan a társadalmi ítélet személyét illetően, mégis a hatása alá kerül, és feladja a küzdelmet, mert ő is úgy gondolja egy idő után, hogy neki lehetetlen párt találnia, elfeledkezve arról, hogy ez a társadalmi ítélet csakis a külsejére alapozódik, ami miatt aztán minden téren lekezelik.

A 34 éves felnőtt és egészséges munkaképes férfi mindeközben otthon lakik anyjával, ami szintén nem tűnt akkoriban túl egészségesnek. Manapság a "mama hotel" elterjedésével egy mai néző talán fenn sem akad ezen, vagy észre sem veszi ennek visszásságát, de akkoriban, amikor az iskola elvégzése után általában önállósodtak az emberek - akár tizenévesen is -, ez is megütközést keltett. Ezzel a körülménnyel akartak a film készítői Marty személyiségének némi "puhaságot", "töketlenséget" adni, akin ezáltal még inkább érezhető domináns anyja befolyása.Aztán megtörténik a csoda. Marty megismerkedik a lelki párjával, és már az első pillanatoktól kezdve nyilvánvaló, hogy egymásnak teremtette őket a sors. Persze egy-két cinikusabb nézőben felmerülhet az a kérdés, hogy egy olyan társadalomban is lelki társak lennének-e, amelyikben nem számít a külső? Marty és Clara ugyanis azért vannak egy hullámhosszon és azért rendelkeznek hasonló élettapasztalattal, mert ugyanabban a felületesen ítélő és ítélkező társadalomban élnek. Ugyanakkor őszintén szólva olyan hasonlóságok nem derülnek ki róluk, amelyek az életüket megnehezítő negatív társadalmi környezeti hatás nélkül is fennállnának. Szóval a film készítői itt egy kicsit a saját farkukba haraptak, ugyanis pont azon oknál fogva "találtak" párt Martynak és Claranak, ami miatt addig a társadalom magányosságra ítélte őket: mindketten csúnyácskák, akiknek emiatt számtalan elutasításban volt részük. Emiatt mindketten sokat szenvedtek, viszont ezért is értik annyira jól meg egymást. De ne legyünk cinikusak, és lássuk csak azt, amit a film láttatni akar: olyan, a folyamatos visszautasítások miatt sokat szenvedett férfi és nő Marty és Clara, akik a társadalmi ítélet szerint nem túl érdekes vagy vonzó emberek, akik azonban mégis látnak egymásban valami nagyon izgalmasat és szépet, amit rajtuk kívül senki, és végre megélhetik a kibontakozó szerelem izgalmát és melegségét egy olyan partnerrel, aki meghallgatja és megérti őket.  

Marty: "Minden testvérem és sógorom azt mondogatja, hogy milyen jószívű fickó vagyok. Nem véletlenül lesz valaki melegszívű. Ha folyamatosan szekálnak valakit, akkor az egy idő után a szenvedés professzorává válik."    

A karakterizálás ezen pontjával is van egy kis problémán. Elég elterjedt nézet, hogy a szenvedés "jobbá" teszi az embereket, amivel alapvetően nem értek egyet. (A "jobbá" a keresztény kultúrközeg értelmezése alapján - a nem vallásosok szerint is - általában melegszívűséget jelent.) A szenvedés és a kisebb-nagyobb érzelmi traumák valójában sokkal inkább keményebbé és erősebbé, esetleg cinikusabbá teszi az embereket, mintsem melegszívűvé, mint a film két főszereplőjét, na de hát hagyjuk meg a romantikus film nézőit az eredeti értelmezésben.Aztán persze jön az a forgatókönyvi elem, ami nélkül nem létezik romantikus film. Marty és Clara egymásra találása után ugyanis jön az elmaradhatatlan akadály, amit a szerelmeseknek le kell tudni győzni annak érdekében, hogy ne veszítsék el a nehezen megtalált boldogságot, illetve pontosabban szólva annak lehetőségét. A történet ezen pontján mindazok, akik addig a legjobban vegzálták Martyt amiatt, mert nincs nője, hirtelen nem tetszésüket fejezik ki Clara miatt. Mindenféle mondvacsinált okot hoznak fel a nő ellen, a lényeg azonban az, hogy ezek az emberek hirtelen megijednek attól, hogy Marty nélkül egyedül maradnak. A két legfontosabb ilyen karakter Marty anyja és Angie, a legjobb barátja. Ők egészen eddig abban a biztos tudatban mondogatták Martynak, hogy nősüljön már meg, hogy úgy gondolták, hogy soha nem fog tudni megnősülni, amiből kiderül az, hogy milyen szinten lekezelték fiúkat és barátjukat.  

Aztán amint felmerül az a nem várt lehetőség, hogy Marty valóban megnősül, hirtelen kiderül és nyilvánvalóvá válik személyiségük önző jellege. Ezen a ponton ugyanis képtelenek igazán annak örülni, hogy Marty végre megtalálta a boldogságot, csakis magukra gondolnak és arra, hogy az ő életük hogyan változik meg ezzel, mennyire lesznek ők magányosak azután, hogy Marty teljesíti az általuk addig kéretlenül és tolakodóan hangoztatott társadalmi elvárásokat és kilép az életükből. Az anyjának a testvére, Catherine néni hívja fel a figyelmét arra, hogy ha Marty megnősül és elköltözik, akkor az özvegyasszony életének vége, mert nem lesz már kiről gondoskodnia. Hozzá hasonlóan Angie haverja is a saját magányosságától rémül meg, amikor Clarat szidja Marty előtt. Martynak a saját boldogsága érdekében végre a sarkára kell állnia.

Marty: "Szóval nem tetszik neked. Anyának sem tetszik. Csúnyácska, én pedig egy kövér ronda férfi vagyok. Én viszont csak annyit tudok, hogy jól éreztem magam vele tegnap este. És jól fogom érezni magam vele ma este is. És ha elég sok jó esténk lesz, akkor pedig térdre borulok előtte. Könyörögni fogok ennek a nőnek, hogy feleségül jöjjön hozzám. És ha rendezünk majd együtt egy szilveszteri partit, akkor szervezek neked egy randit. Nem tetszik Clara? Nem érdekel."Marty szerepe meghozta Ernest Borgninenak az áttörést, ami után az addig csak főleg westernek rossz arcú villain mellékszerepeit játszó színész vezető színésszé vált. Martyként remekül hozta a kedves természetű, de szomorú és állandóan lekezelt embert, aki megtanult úgy nyelni, hogy közben azért az optimizmusa megmaradjon minden nehézség ellenére. Borgnine tulajdonképpen nem eljátszotta Martyt, hanem ő maga volt Marty, aki a filmben is és az életben is képes volt megváltoztatni a saját életét és sorsát ezzel és ebben a filmben. Clara, az érzékeny tanítónő szerepében Betty Blair egy nagyon hasonló karaktert játszott, akire szintén nem lehet panasz, de talán ő még sem volt annyira jó, mint Borgnine. Meg kell még említeni Esther Minciottit, aki Marty anyját alakította, és aki nagyon érdekes színfoltja volt a filmnek.

Delbert Mann csillogástól mentes egyenes és tiszta rendezése tökéletesen illeszkedett a film egyszerű történetvezetéséhez, nyelvezetéhez, atmoszférájához, amely kiváló keretet biztosított ennek a realisztikus romantikus történetnek, ami két olyan átlagos ember egymásra találásáról szól, akiknek életét addig megnehezítette a felületes és rossz szempontok alapján történő társadalmi értékítélet. A Marty egy kedves és humanista történet, ami esetenként nem mentes ugyan némi szentimentalizmustól, esetleg néhány téves következtetéstől, azonban a kiváló forgatókönyv, a történet emberi oldalának univerzalizmusa és a nagyszerű színészi játék feledteti tudja kevéske hibáját. Bár a Martynak nincsenek rejtett rétegei, üzenetei vagy mondanivalója, de mégis egy kiváló film a maga nemes egyszerűségében, vagy még inkább bátor egyszerűségében, ami meglehetősen szokatlan volt a maga korában.

Értékelés: 9/10

A film nyitójelenete, amiben az egyik törzsvásárlója, anyja ismerőse kéri éppen számon rajta nőtlenségét: