Hat Oscar-díjra jelölték Richard Brooks hatalmas sikert aratott drámáját, ami Amerika talán leghíresebb színmű írójának, Tennessee Williams azonos című, 1955-ös Pulitzer-díjas darabjának filmadaptációja. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy színmű filmadaptációja, ami lényegében minden cselekménytől mentesen egy család tagjai között kapcsolatokról és konfrontációkról szól, akkora közönségsikert arasson manapság, mint 60 éve, amikor A macska a forró bádogtetőn a 3. legtöbb bevételt termelő film volt. Mindehhez persze hozzájárult a kiváló színészgárdája valamint a két főszereplő, Elizabeth Taylor és Paul Newman népszerűsége is.

A hatalmas ültetvénnyel rendelkező gazdag mississippi-i Pollitt család feje, a rákból kigyógyuló és éppen a 65. születésnapját ünneplő Big Daddy (Burl Ives) és felesége Big Mama (Judith Anderson) összehívja a családot egy születésnapi partira, ahol megjelenik két fiúk a feleségeikkel és gyerekeikkel. Gooper Pollitt (Jack Carson) ügyvéd és felesége, a kellemetlen Mae (Madeleine Sherwood) látszólag megtestesítik a tökéletes amerikai középosztálybeli a családot az öt idegesítő gyerekükkel és középosztálybeli életvitelükkel, akinek a legfontosabb célja a minél nagyobb örökség megkaparintása. Big Daddy szívéhez a másik fia és menye áll közelebb, a korábbi focista, ma már inkább csak keserűségben és gyászban megfeneklett alkoholista Brick (Paul Newman) és a feltörekvő, szexuálisan frusztrált és jószívű Maggie (Elizabeth Taylor), akiknek házassága szemmel láthatóan romokban áll, aminek egyik legfőbb oka Brick legjobb barátjának, Skippernek a néhány évvel ezelőtti öngyilkossága. A hétvége folyamán a különböző szereplők beszélgetéseiből és összeütközéseiből kiderülnek a család pszichés és érzelmi sérüléseket okozó kibeszéletlen dolgai, sérelmei és a végére a néző előtt kitisztul minden karakter motivációja, valódi érzelmei miközben a problémás ügyeikben végre tiszta vizet öntenek a pohárba.Ahogy azt már Tennessee Williams másik színművéből készült film, a Vágy villamosa esetén is említettem, nem volt könnyű dolog az '50-es években megfilmesíteni az ő darabjait a Hollywoodban az 1968-ig érvényben lévő cenzúra miatt, ami vagy nagyon szigorú szabályok szerint meghatározta vagy éppen tiltotta a szexuális jellegű témák megjelenítését. Márpedig Tenneessee Williams színművei mindig tartalmaztak valamilyen jellegű szexuális elfojtásból fakadó problémát, amelyekben sokszor a homoszexualitásnak is kulcsfontosságú szerepe van. De ez nem véletlen, hiszen Tennessee Williams szinte egész életében a saját homoszexualitásával és annak elfojtásából fakadó alkoholizmusával küzdött, ami megjelent a legtöbb írásában, különös tekintettel a Macska a forró bádogtetőre. Nagyon sok kritika érte a filmet azért, mert szerintük a készítői nem merték vagy tudták ezt a témát nyíltan vagy legalábbis egyértelműen megjeleníteni, pedig a színműben ez a család egyik legfontosabb és életüket meghatározó titka, problémája. Véleményem szerint nem teljesen igaz ez a kritika, ugyanakkor valóban tudni kell a sorok között olvasni ennek megértéséhez. Elia Kazan rendező, aki nem csak két Williams filmadaptációt készített ezelőtt (A vágy villamosa 1951 és Baby Doll 1956), de az eredeti Broadway előadást is rendezte, nem véletlenül nem vállalta el a filmadaptáció elkészítését, mindazonáltal segített és tanácsokat adott Richard Brooks rendezőnek.

Tennessee Williams volt talán a legjobb a nagyon összetett és komplikált érzelmek és családi kapcsolatok bemutatásában, amit már láthattunk a Vágy villamosa esetén is, amelyhez hasonlóan lényegében ez is egy családon belüli nagyon összetett érzelmeket járja körben, miközben megismerjük lényegében karakterek egymás közötti kapcsolatának lényegét és jellegét, valamint kibeszéletlen és elhallgatott kis titkaikat, hazugságaikat az összeütközéseiken, párbeszédeiken keresztül. A darab bemutatója 1955-ben volt a Broadwayn, amiben a családfőt, Big Daddyt és Mae-t a filmben is látható színészek, Burl Ives és Madeleine Sherwood játszották. A film forgatókönyvét Richard Brooks és James Poe írták, ami a kritikusok részéről számos kritikák váltott ki.A tartalom a továbbiakban spoileres, mert ezt a filmet és darabot csak a részletek elárulásával lehet összehasonlítani.

A film a színműnek megfelelően Déli környezetben játszódik, ez esetben Mississippiben és számos nagyon tipikus Tennessee Williams témát jár körbe, mint a halál, homoszexualitás, család, alkoholizmus és hazugságok. Halálból kettő is van és mindegyiket fel kell tudni dolgoznia a családnak. Az egyik Skipperé, a másik pedig Big Daddy közeljövőbeli halála, az összes többi téma lényegében ezeken keresztül, ezek által jön elő. 

A hazudozás mindig is szerves része egy Tennessee Williams családi drámának, ami ebben a filmben is folyamatosan visszatérő téma. Brick nemes egyszerűséggel mindenkit csak hazudozónak és képmutatónak hív maga körül ebben a Déli környezetben, amely arról híres, hogy mindig is kicsit bigottabb volt, mint az Északi, bár hipokritaságban már nehéz a döntés. A hazugságokba nem csak Brick feltételezett és titkolt homoszexualitása, Gooperék szeretetnek és törődésnek álcázott kapzsisága, de az is beletartozik, hogy mindenki hazudik Big Daddy állapotáról, aki valójában nem gyógyult ki a rákból, és halála csak idő kérdése.

Big Daddy: "Mi ez a szag ebben a szobában? Brick, nem érzed? Nem érzed a hazugság  erőteljes és kellemetlen illatát?"

A rejtett és frusztrációt okozó homoszexualitás az eredeti színmű egyik kulcs témája. A jóképű Bricknek és a szexis Maggienek - szemben a nagyon szapora Gooperrel és Mae-vel - nincs gyereke.Házasságuk olyannyira megromlott, hogy nem csak nem szexelnek egymással, de Brick már szinte ránézni sem tud fiatal és szexre éhes feleségére és legszívesebben elválna. Maggie nem akar válni, amibe az érzelmei mellett azért Brick gazdag családi háttere is belejátszik. A már korábban is meddő házasságuk Brick barátja és korábbi focista társa, Skipper halála után romlott meg igazán, amikor a férfi keserűségében, gyászában, haragjában és kibeszéletlen érzelmei miatt nyúlt a pohárhoz. A történet során kiderül, hogy Maggie arra gyanakodott, hogy Brick és Skipper között jóval több van a barátságnál, Skipper pedig, hogy bizonyítsa azt, hogy a nő téved, megpróbálta lefektetni Maggiet, azonban csődöt mondott az ágyban. Az eset után Skipper felhívta Bricket, amikor bevallotta valódi érzelmeit a másik férfi iránt, Brick azonban elutasította, ami után Skipper öngyilkos lett. Bár ezekből a történésekből a színműben is inkább csak Skipper homoszexualitása egyértelmű, azonban Brick érzelmi állapotából és viselkedéséből érezhető az, hogy barátja visszautasítása nem feltétlenül azt jelenti, hogy ő nem homoszexuális, mintsem inkább azt, hogy nem merte ebbe belemenni. A filmben mindez úgy néz ki, hogy ebből a szálból (látszólag) kihagyták a homoszexualitást. Maggie féltékeny volt Skipperre, mert férje több időt töltött barátjával, mint vele, ezért elhatározta, hogy tönkreteszi barátságukat azzal, hogy elcsábítja Skippert és megbontja a két férfi közötti lojalitást. Ugyanakkor érzésem szerint anélkül is lejön a néző számára az, hogy a két férfi között ha máshogy nem is, de érzelmileg több volt egy sima barátságnál, hogy mindez nincs néven nevezve. Elég csak összerakni az információ darabokat, miszerint Brick és Maggie egy fiatal és vonzó pár gyerek nélkül - ami 1958-ban azt jelentette, hogy nem szexelnek - , a nő féltékeny férje barátjára, akivel több időt tölt mint vele. Na és persze ott van Brick és az apja beszélgetése, amiben mindketten arról beszélnek, hogy ideje kimondani az eddig kimondatlan dolgokat.

Manapság már nem következik mindebből, hogy Brick homoszexuális lenne, azonban 1958-ban igen, ugyanis ahogy a filmekben, úgy a hétköznapokon is tabutéma volt, és ehhez hasonlóan utalgattak valakinek a homoszexualitására. De ha mindez nem lenne elég, akkor elég megnézni azokat a jeleneteket, amiben Elizabeth Taylot szexis hálóingben és alsó neműben illegeti magát férje előtt, aki inkább hátat fordít neki egy pohár piával a kezében. Ha ismerjük a téma korabeli megjelenítését a cenzúra sújtott hollywoodi filmekben, akkor szerintem egyértelműen átjön az üzenet: aki ezt a nőt nem akarja megdugni, az tuti buzi.Az, hogy a film ennyire népszerűnek bizonyult még kissé megcsonkított formában is, szerintem azt bizonyítja, hogy a közönség megértette mindezt 1958-ban.

A másik kritika, amit a legtöbbször felhoztak a film ellen, hogy kihagyta ugyan a homoszexualitás témáját, a karakterizálást viszont nem alakította át ennek megfelelően, ami nem csak Bricket illeti, hanem Maggiet is, akinek az új háttér ismeretében nagyobb bajkeverőnek, és kevésbé jószívűnek kellene lennie. Nos, mivel véleményem szerint nem hagyták ki a témát, ezért aztán nagyon jó, hogy nem írták át a karaktereket. Az a tény, hogy a meleg téma itt valóban nem olyan egyértelmű, mint a színműben, tulajdonképpen még jobbá is tette filmet, ugyanis ez adja a rejtett mélységét, amit lehet, hogy inkább csak ösztönösen érzékel, semmint tudatosan ért a néző. 

Amit inkább problémásnak éreztem ebben a témában, az a film végi lezárás, ugyanis ez az, amiben nagyon eltér a színműtől. Maggie mindkettőben azt hazudja a család előtt, hogy gyereket vár, amiről Brick ugye tudja, hogy nem igaz, de a többiek is sejtik. A színműben ezután Brick és Maggie kettesben maradnak, a nő elzárja a piát és azt mondja, hogy a férfinek, hogy "teszek róla, hogy ez igaz legyen." A filmben viszont már csókolóznak, tehát úgy tűnik, hogy Brick is készen áll arra, hogy összehozzon egy gyereket az asszonnyal, ami arra utal, hogy csak Skipper volt homoszexuális, Brick nem. (1958-ban még nem az ABC összes betűjével írták le a melegség különböző verzióit, akkor nagyjából csak a homo és hetero verziók léteztek a köztudatban. A bi inkább csak "lightos buzit" jelentett, amit akkor használtak, ha nem akartak nagyon megsérteni valakit, vagy nem adták fel a reményt esetében, hogy talán még lehet belőle "rendes ember". Nos, Brickből a film végén aztán lesz is.) Ezzel szemben a színműben igazából ez az ígéret inkább csak Maggie részéről áll fenn, tehát itt Williams nyitva hagyta a kérdést Brick szexualitását illetően. Ami 1955-ban azt jelentette, hogy homoszexuális.A család Tennesse Williamsnél soha nem az a fajta idealizált, valóságban nem létező hawaii, dizsi, napfény jellegű dolog volt, mint amelyek általában feltűntek a kor hollywoodi filmjeiben, hanem sokkal inkább egy olyan közösség, amelyik lényegében tönkreteszi tagjainak életét és amiben óriási szerepe van a frusztrációnak, irigységnek, ki nem mutatott szeretetnek és kimondatlan hazugságoknak. A darab és a film erőssége is, hogy az idő múltával egyre inkább kitisztul a kép a karakterek közötti érzelmi és pszichés kapcsolatokat illetően, amelyekbe sok esetben régebbi események, érzelmi sérülések, sérelmek is belejátszanak. Nincsen család kibeszéletlen múlt és problémák nélkül, azonban ezekkel előbb vagy utóbb szembe kell nézni, és amelyek miatt megtörténnek a család különböző tagjai között a konfrontációk.

Brick az a típusú lúzer, aki virágkorát a középiskolában élte, amikor a focicsapat sztárja volt, és amely sikert azóta sem tudta lekörözni. Ő tipikusan az az ember, aki soha nem nőtt fel és a régi dicsőséget sírja vissza anélkül, hogy bármit is tenne igazából helyzete megváltoztatásáért, inkább csak az alkoholhoz menekül. Mindehhez hozzájárulnak kusza érzelmei és szexualitása, amelyek teljesen összezavarják. Maggiehez és Skipperhez fűződő kapcsolatához hasonlóan az apjához is meglehetősen vegyes érzelmek fűzik. Apjától elhidegült és távolságtartó, ugyanakkor kiderül, hogy ennek leginkább az az oka, hogy gyerekkorában soha nem kapta meg tőle azt a szeretetet, amire vágyott. Karakterizálásában két remek szimbólum is látható, az egyik a mankó, a másik a pia. A film elején az atlétika pályán eltöri a lábát, ami miatt jelenleg csak mankóra támaszkodva tud menni. Brick fizikailag és érzelmileg is sérült, amire két támaszt használ, a mankót és az alkoholt, jelenleg csak ezek segítségével tud élni. A titkok kibeszélése után karakterének nem csak fizikai, de érzelmi és pszichés gyógyulását jelzi az is, hogy már mankó nélkül megy fel az emeleti hálószobába, miközben már pia sincs a kezében. Paul Newman alakítását az egekig dicsérték, aki testileg-lelkileg sérült és kissé cinikus karakterének mindenfajta érzelmét kiválóan kifejezte, miközben a saját maszkulinitásában kétkedő részeges gyerekből a film végére egy józan és sérült felnőtt férfivá válik. Különösen a film második felében volt jó, amikor már konfrontálódik a problémáival.Elizabeth Taylor játszotta Brick feleségét, Maggiet, aki tele van frusztrációval, szexuális vággyal, aminek nagy részét férje bizonytalan szexualitása és összezavarodott érzelmei okoznak, aki ráadásul a nőn tölti ki ehhez kapcsolódó dühét, mintegy ellensúlyozván törékenynek látszó maszkulinitását. Maggie alapvetően egy jószívű és megértő nő, azonban férje elutasító viselkedéséből fakadó saját szexuális és érzelmi frusztráltsága őt is hülyeségekre sarkallják, mint például arra, hogy lefeküdjön Skipperrel, férje barátjával, miközben végtelenül magányosnak érzi magát ebben a házasságban. Maggie rendbe szeretné hozni ezt a jelenleg működésképtelennek tűnő kapcsolatot, amely motivációjába nem teljesen csak a szerelem játszik közre, hanem az a tudat is, hogy férje gazdag családja révén esetleg könnyebb és gazdagabb élete lehet, mint addig bármikor a házassága előtt. Maggiet, ezt a szerelemre és szexre éhes, társadalmilag feltörekvő nőt azonban az egész szituáció Brickkel és a családjával annyira idegessé és feszültté teszi, hogy egy pillanatra sem tud megnyugodni vagy relaxálni. Olyan, mint egy macska a forró bádogtetőn. Bár Paul Newmannek és Burl Ivesnek van a legtöbb játékideje, azonban mégis csak ő volt a sztár a filmben, aki ezt szinte sugározta magáról.

A másik fiúnak és házaspárnak Gooperéknek másfajta problémáik vannak, függetlenül attól, hogy megpróbálják magukat a tökéletes középosztálybeli amerikai családnak eladni mások előtt: az ügyvéd férj és a háztartásbeli feleség az öt gyerekkel. Ők mindezt folyamatosan Maggie és Brick orra alá dörzsölik, kiemelve azt a tényt, hogy Brickéknek nincs gyerekük, ellentétben velük, akik szerint már csak ezért is nagyobb részt kell, hogy örököljenek a Pollitt vagyonból. Ők a történetben ironikus módon a "jó amerikai család", akik számára valójában csak egyetlen téma létezik, a pénz és az ezzel kapcsolatos öröklés. Mindent megtesznek azért, hogy manipulálni tudják Big Daddyt ennek érdekében, aki azonban nem hülye, és nem véletlenül szerette mindig is jobban érzékenyebb fiát és kedvesebb menyét függetlenül a komplikált problémáiktól.Gooper és felesége karaktere másodlagos volt ugyan Brick és Maggie mellett, de azért az ő kapcsolatukba is betekintést nyerhetünk. A magáról a menő ügyvéd képét sugározni akaró Gooper valójában egy elég szánalmas alak, aki egész életében dominánsabb emberek befolyása alatt állt. Házassága előtt mindig azt tette, amit apja elvárt tőle, most pedig erőszakos felesége irányítása alatt még rosszabbá válik, mint amilyen valójában, hogy aztán a film végére kicsit megtalálja saját hangját. Ő ugyanis feleségével ellentétben alapvetően nem rossz gyerek, és Brickhez hasonlóan ő is szereti testvérét és apját, akinek szeretetére és elismerésére ugyanannyira vágyakozott, mint Brick. Gooper mindezt azzal próbálta meg elérni, hogy teljesítette apja minden kívánságát, és aszerint élte az életét, ahogy elvárta tőle, ami miatt lényegében elvesztette apja tiszteletét, mert Big Daddy emiatt töketlennek tartja Gooper fiát, és emiatt (is) szerette mindig jobban az öntörvényű Bricket. Jack Carson nagyon jó volt ebben és állandóan önelégülten vigyorgó, valójában kissé szánalmas ügyvéd szerepében, nem akart többet beletenni, mint ami benne volt karakterében, ami nem volt mindig elmondható Madeleine Sherwoodról Mae karakterében. Mae talán a család legunszimpatikusabb tagja, aki a többiekkel ellentétben nem igazán rendelkezik szimpatikus tulajdonságokkal. Erőszakos, pénzéhes és irigy nőszemély. Irigysége leginkább Maggie felé nyilvánul meg, aki szebb és kedvesebb nála, és akit nem véletlenül kedvel jobban anyósa és apósa is, annak ellenére, hogy tőle nincs még unokájuk. Mae képtelen megérteni, hogy nem társadalmi helyzete és öt gyereke által tudja kivívni mások tiszteletét és szimpátiáját, hanem személyiségével. 

A filmben Paul Newman és Elizabeth Taylor kapják a legtöbb jó jelenetet, akik érzelmek egész tárházát járják be karaktereikben, aminek köszönhetően mindkettőt Oscar-díjra jelölték, azonban a díjjal mégsem ők, hanem Big Daddyt alakító Burl Ives mehetett haza, aki már a Broadwayn is játszotta ezt a szerepet. Sajnos azonban nem ezért az alakításáért, hanem az ugyanebben az évben bemutatott The Big Country-beli játékáért. Szerepének egyik érdekessége, hogy a valóságban csak egy évvel volt idősebb a filmben Gooper fiát alakító Jack Carsonnál. Big Daddy egy olyan '50-es évekbeli tipikus domináns patriarchális családfő, aki érzelmeit, szeretetét nem igazán tudta kifejezni családtagjai, felesége és fiai számára, mert úgy gondolja, hogy azzal gyengének látszódna és elvesztené a családfőnek kijáró tiszteletet. Ő is csak halála előtt érti meg, hogy apaként és férjként nem a feltétlen tiszteletet, hanem sokkal inkább családtagjainak szeretetét kellett volna elnyernie, ami által sokkal harmonikusabb családi életet élhettek volna. Pedig nyilvánvalóan szereti, szerette családját, csak éppen soha nem mutatta ki ezt. Feleségét akár abúzus szintig is állandóan letorkolja, és akinek sokkal inkább volt az elmúlt évtizedekben a főnöke, semmint szerető társa. Most, hogy tisztában van közelgő halálával, megpróbálja rendbe tenni családi kapcsolatait és kijavítani korábbi hibáit. Feleségét, a Rebeccából ismert Judith Anderson alakította, akinek Big Mamája legjellemzőbb tulajdonsága az idegesség, amihez nagymértékben hozzájárult domináns férje addigi elnyomó viselkedése. A történet végére azonban ő is erőre kap és megtalálja hangját, főleg az őt manipuláló Gooperékkel szemben.A film fő zenei témáját Charles Wolcott szerezte, míg a többi elhangzó zene, dal más zenészek szerzeményei, többek között Andre Previné vagy éppen Beethovené. A film operatőrét, William H. Daniels Oscarra jelölték, ami nem kis szó egy színműből készült, nagyrészt egy helyszínen és főleg belső térben játszódó film esetén. A rendező és ő is egyértelműen a színes fényképezés mellett álltak, aminek legfőbb oka a két főszerepet játszó színész egyedi és híres szemszíne volt, Taylor a maga lilásba hajló igéző szemeivel, Newman az átható kékjével. A jelenetek is általában mozgalmasabbak és "folyékonyabbak" voltak, mint a legtöbb színműből készült filmmé, aminek oka az volt, hogy Daniels előszeretettel használta a mély fókusz technikát.

Persze Richard Brooks filmje nem tagadhatja le színmű eredetét, mert a szereplők beállításait, mozgásait esetenként kicsit színpadiasnak és mesterkéltnek éreztem, de teljesen természetesen mobilnak ható filmet nagyon nehéz, szinte csak csodaszámba menően lehet készíteni színműből. Mindemmellett nagyszerű ötlet volt a jelenetek helyszínének megválasztása ebben a nagyrészt a házban játszódó filmben. Pár kezdő külső jelenet után a ház válik a család életének helyszínévé. Először a hát felső emeletén lévő hálószobákban történnek a dolgok, majd azzal párhuzamosan, ahogy egyre jobban megismerjük a családi kapcsolatokat és derülnek ki a család kis titkai, úgy haladunk lefelé a házon belül. A felső emelet után a földszinti nappaliba, majd a pincébe jutunk, ami jól szimbolizálja a film készítőinek azt a szándékát, hogy egyre mélyebbre ássanak a család ügyeibe, felfedve problémáik gyökerét. A film készítői néhány problémára konkrét választ adnak, míg másokban a nézőre bízzák a végső következtetés levonását, amiket különbözőképpen lehet értékelni, főleg ami a homoszexuális témát illeti. A Macska a forró bádogtetőn függetlenül attól, hogy kissé lightosabb az eredeti színműnél, mégis csak vissza tudta adni annak érzelmi és pszichés összetettségét, köszönhetően a kiváló színészeknek.

 Értékelés: 8,5/10

Brick és Big Daddy egyik sokat sejtető beszélgetése: