Tizenkét Oscar-jelöléséből kilencet megnyert Anthony Minghella brit-amerikai koprodukcióban készült epikus romantikus háborús drámája, amely a második világháborút és azt megelőzően játszódik, és a magyar felfedező, repülős, Afrika-kutató Almásy László gróf fikciós történetét meséli el, miközben egy kanadai ápolónő életébe is betekintést kapunk. A film kiváló színészcsapattal dolgozott, akik között megtalálható többek között Ralph Fiennes Juliette Binoche, Willem Dafoe, Kristin Scott Thomas, vagy éppen Colin Firth.

A második világháború utolsó szakaszában járunk, 1944 vége felé, Olaszországban. A francia-kanadai ápolónő Hana (Juliette Binoche) egy brit mobil orvosi egységben teljesít szolgálatot, aki számos közeli barátját veszíti el a háború folyamán. Mivel a front gyorsan mozog, ezért Hana önként jelentkezik arra a feladatra, hogy hátul maradjon egy súlyos égési sérüléseket szenvedett, szállításra nem alkalmas, arcán eldeformálódott, haldokló és angolnak feltételezett beteggel, akinek majd a halála után csatlakozik újra a többiekhez. Egy lakatlan, elhagyott olasz kolostorban ápolja betegét, akihez lelkileg nagyon közel kerül. Egy brit/kanadai ex-tolvaj és kém, David Caravaggio (Willem Dafoe) érkezése megzavarja kettejük nyugalmát, mivel azt állítja, hogy az angol beteg nem angol, hanem egy német kém, gróf Almásy László (Ralph Fiennes) magyar származású geográfus, térképész, felfedező, Szahara-kutató. Caravaggio háborús bűnökkel vádolja Almásyt, konkrétan azzal, hogy őmiatta kínozták meg őt a németek, és Almásy ölte meg az angol Clifton házaspárt, Geoffreyt (Colin Firth) és Katherine Cliftont (Kristin Scott Thomas). Almásy visszapillantásos jelentekben, részletekben elmeséli történetét, amiben Afrika-kutatói munkáját is megismerjük a ’30-as évekből, valamint láthatjuk a férjezett Katherine Cliftonnal való szenvedélyes szerelmi történetét, majd a háború kitörését, ami mindannyiuk életét tönkreteszi. Almásy történetével párhuzamosan Hana kibontakozó romantikus kapcsolatának a szikh származású Kip Singhgel (Naveen Andrews) is szemtanúi leszünk...Anthony Minghella rendező és forgatókönyvíró filmje az Oscar-eső ellenére is elég ellentmondásos megítélésű, ami ez esetben nagyjából együtt mozog a közönség ítéletével is. A kezdeti hatalmas népszerűség után viszonylag gyorsan kiesett a nézők és a kritikusok kegyeiből is, és elég gyorsan elfeledkezett róla a világ, míg az ezzel kb. egy időben készült, és hasonló műfajú, és szintén nagyon romantikus Titanic a mai napig is megőrizte popularitását. Amerikában a ’90-es évek egyik legnépszerűbb és legfontosabb sorozata a Seinfeld volt, aminek egyik részében kiabálja az egyik karakter azt az Angol beteg nézése közben a film hossza miatti roppant nagy frusztráltságában, hogy „Fejezd már be a hülye történetedet a hülye sivatagról, és halj már meg. HALJ MEG!” Azt, hogy egyetértünk-e Seinfeldékkel vagy sem alapvetően az dönti el, hogy szeretjük-e a lassabb felépítésű hosszabb filmeket, amelyek esetenként vagy szakaszonként elcsendesülnek. A Titanic mellett az Arábiai Lawrencehez szokták még hasonlítani, amelyhez sivatagi helyszínében, tempójában és atmoszférájában, sőt gyönyörű fényképezésében is hasonlít. Az Arábiai Lawrence elemzésekor arra jutottam, hogy nem feltétlenül érdemelte meg mindazt az elismerést, amiben megjelenésekor és azóta is részesül, de vajon mi a helyzet a nagynevű elődjéhez hasonlóan nagyon ambiciózus Angol beteggel?

A forgatókönyvet maga a rendező, Anthony Minghella írta Michael Ondaatje azonos című regényéből, ami gróf Almásy László valós elemekkel kevert, de nagyrészt fikciós története. Az igazi Almásy László gróf valóban imádta a repülést és a sivatagot, pilóta és felfedező volt, aki a ’30-as években feltérképezte a Szahara egy részét. Almásy fedezte fel többek között Gilf Kebiri Úszók Barlangját, és ő tudósított először a magyarabnak nevezett, a mai Egyiptom és Szudán határán élő törzsről. Már az első vh-ban is szolgált a Monarchia seregében, a második világháborúban pedig kezdetben a Magyar Légierő pilótája volt, azonban korábbi különleges munkája, tapasztalata, tudása és helyismerete miatt a magyar hadsereg átadta a szövetséges német hadseregnek, akik ekkoriban még Észak-Afrikában is harcoltak. Almásy így Rommel alatt teljesített felderítői munkát, amelyért Vaskereszttel is kitüntették. A filmben látható története leginkább a szerelmi szálban fikciós, ugyanis Almásy gróf homoszexuális volt. Na és persze korántsem volt olyan jóképű, mint ebben a filmben a legjobb formájában lévő Ralph Fiennes. A film legfontosabb témái egyrészt olyan, általában a szerelemhez kapcsolódó fogalmak, mint a szenvedély, az irányíthatatlan vágy, a féltékenység és szenvedés, valamint a háborús környezetből fakadó, de a szerelemmel is összefüggésbe hozható fogalmak, mint az árulás, lojalitás vagy éppen barátság, valamint pszichológiailag nagyon komplex karakterei és a közöttük lévő szintén nagyon összetett kapcsolatok. 

Az Angol beteget alapvetően határozza meg a modern filmekhez képest viszonylag lassabb felépítése, amiben a történetelbeszélés nem lineáris és több szálon fut, amelyek természetesen a film folyamán összekapcsolódnak majd. Ugyanakkor ez a lassabb tempó, vagy esetenkénti csendesebb hangulat nem jelenti azt, hogy a film unalmas lenne, vagy ne történne benne sok minden, hiszen nagyon sok minden történik itt, több szálon is folyamatosan mozog a történet, sőt, talán túl sokat is bele akartak szőni a cselekménybe.

A történet a közepével kezdődik, amely mintegy választóvonalként funkcionál a jelenben játszódó, valamint időben ez elé a pont elé való visszapillantásos, múltról szóló jelenetek között. A nyitójelenetben egy angol kisrepülőgépet a pilótájával és eszméletlen női utasával a németek lelőnek, ami ezután lezuhan a sivatagban. Itt természetesen nem tudjuk, hogy ki ez a két ember a lezuhanó gépben, mi a történetük és mi a sorsuk. Innen indul a film, ami után a történet mint egy puzzle kerül kibontásra a két fő és több mellékszálon, valamint a keretben futó történeten keresztül, amely során az időben és a különböző történet szálak között is ugrálunk, miközben egyre többet tudunk meg a karakterekről és a történeteikről is, akiknek sorsát a háború is erőteljesen, sok esetben végzetszerűen befolyásolja.A legfontosabb történetszálban láthatjuk az angol beteg háttértörténet és Katherinevel való kapcsolatát a saját visszaemlékezéseiben, a másodikban láthatjuk Hana történetét és Singhel való kapcsolatát, illetve a harmadik, ami lényegében a két romantikus sztorit összekapcsoló keretet adja, amiben meg Hana és Almásy megértő és csendes baráti kapcsolata látható, amit olyan mellékszálak egészítenek ki, mint Cliftonék kapcsolata, vagy Caravaggio története. A két fő történetszál különböző helyszíneken játszódik, míg Almásy és Katherine Clifton szenvedélyes kapcsolata a háború előtt Észak-Afrikában, addig Hana története a háború utolsó szakaszában Olaszországban. Ez a két szál egymással ellentétes irányban halad, ami a harmadik szálban, a keretben domborodik ki és kerül kifejezésre: Almásy folyamatosan romló állapotával, lassú halálával párhuzamosan Hana szép lassan felülemelkedik saját lelki sérülésein és újra visszaszerzi korábbi vitalitását, életörömét, mintha Almásy a történetével együtt az életkedvét is átadná Hanának.

A film legfontosabb és egyben legjobb része természetesen Almásy és Katherine Clifton szenvedélytől égő szerelmének története, függetlenül attól, hogy a film középpontjában nem az angol beteg, hanem Hana áll. Almásy egy pszichológiailag végtelenül komplex karakter. A gróf egy előkelő származású, művelt, ugyanakkor elég magának való ember, akinek a legnagyobb szenvedélye a sivatag. Munkája és hobbija révén kerül kapcsolatba az akkoriban angol gyarmati területnek számító, a mai Egyiptom és Szudán területén dolgozó nemzetközi, de leginkább mégiscsak angol társasággal, köztük Cliftonékkal. Almásy minden műveltsége és udvariassága ellenére a társaságot inkább csak nyűgnek gondolja, mivel szeret elmerülni a gondolataiban, és nem szereti ha figyelme elterelődik szenvedélye tárgyáról, a sivatagról. Előkelő neveltetésénél fogva persze ha kell, akkor látszólag könnyen beilleszkedik az angol társaságba, hiszen úriemberebb tud lenni az angol úriembernél ha akar, ugyanakkor valójában végtelenül kilóg belőle – és nem csak származása miatt, ami miatt az angolok mindig is gyanakvással kezelik, és ezért is titkolja a kórházban személyazonosságát sokáig -, hanem azon tulajdonságánál fogva, amit általában lenéznek egy előkelő angol társaságban: a szenvedélyesség, aminek az ő esetében van egy enyhén dühös tónusa is. Persze ezt ő is tudja, ezért ezt megpróbálja elrejteni és magába zárni. Almásy ráadásul nem csak végtelenül jóképű, nagyon intelligens és művelt, de magának valósága miatt kellőképpen rejtélyes, magyar származása miatt kissé egzotikus az angol társaságban, egyszóval szinte kizárt, hogy egy baráti, de kissé mégis távolságtartó kapcsolatban élő, szenvedélyre éhes nő ne szeressen belé. Cliftonék ugyanis megtestesítik a tipikus udvarias, civilizált, társaságbeli angol házaspárt, akiknek kapcsolatából hiányzik a szenvedély. Katherine a férjét már gyerekkora óta ismeri, akihez mindig is erős, de kényelmes, meleg, lojális baráti kapcsolat fűzte, és akivel a házasság szinte magától adódott. A nő ezáltal soha nem ismerte a szenvedélyes szerelmet, és még azzal sem volt tisztában, hogy valójában a szíve mélyén mennyire is vágyott erre, egészen addig, amíg Almásy be nem lép az életébe. Férje, Geoffrey szinte mindenben a gróf ellentettje. Sokkal gyerekesebbnek tűnik a roppant komolynak ható Almásynál, még a humoruk közötti különbség is ezt mutatja. A tábortűz körül bohóckodó Cliftonnal szemben a gróf szellemes, esetenként akár ironikus és élesnyevű humora legalább annyira pusztító tud lenni, mint a jóképűsége. Az angol Geoffrey jól mozog az angol társaságban, és körülbelül annyira művelt, amennyi ehhez kell, azonban az angolszáz kultúrkörön kívül eső dolgokról fogalma sincs, szemben a sok nyelven beszélő Almásy „világműveltségével”, amibe az olyan egzotikus dolgok is beletartoznak, mint az arab vagy magyar mondák, zenék.

A film egyik legjobb karakterizálós mondata:

Katherine Almásynak: „Annyi nyavalyás nyelven beszélsz, és még sem akarsz soha megszólalni.”

Katherine és a gróf kapcsolata, úgy kezdődik, mint ahogy általában a legromantikusabbak szoktak: látszólagos unszimpátiával, amiben főleg Almásy jár az élen, aki nem tudja elviselni, hogy érkezett egy olyan nő az életébe, aki az első pillanattól kezdve elvonja figyelmét az – addigi – legnagyobb szenvedélyétől és szerelmétől, a sivatagtól és kizökkenti nyugalmából, amikortól kezdve valamit kezdenie kellene feltörő érzelmeivel. Márpedig ez nagyon nehéz feladat egy szenvedélyes ember számára. A végtelen szabadsághoz szokott embernek a szerelem gondolata egyfajta gúzsba kötöttséget, szabadságának elvesztését is jelenti, amikortól kezdve nem dönthet olyan szabadon az életéről, hiszen már egy más valakit is figyelembe kell vennie. Mindezért "természetesen" a fellángoló érzelmei és szenvedélyének okozóját, a nőt hibáztatja. Ezért viselkedik udvariatlanul és ridegen elutasítóan kezdetben Katherinevel, és ezért próbálja Geoffreyt rábeszélni arra, hogy vigye el innen a nőt a sivatagból, miközben erősen küzd saját érzései ellen. A férjezett nőnek pedig meg kell küzdeni a hűtlenségéből fakadó lelkiismeret-furdalásával, hiszen szereti férjét, még ha szenvedélyt nem is érez iránta, és nem akarja megbántani vagy elárulni semmilyen módon. A gróf pedig független ember lévén hiába utálja egy másik ember birtoklásának még a gondolatát is, azonban annyira szenvedélyes, hogy még sem tudja elviselni azt a gondolatot, hogy Katherine egy másik férfi felesége. Geoffrey pedig, akitől addig annyira távol állt minden szenvedély, akkor válik azzá, amikor már érzelmileg elvesztette a nőt.Ralph Fiennes és Kristin Scott Thomas pillantásai lényegében mindent elmondanak összetett kapcsolatukról és személyiségükről.

Ralph Fiennes Oscar-díjra jelölték Almásy gróf megformálásáért, és akinek ezt véleményem szerint meg is kellett volna nyernie. Az angol színész mintha két különböző szerepet játszott volna összetett szerepében, hiszen a lezuhanását követően egy teljesen más jellegű karaktert játszik, még ha ugyan arról az Almásy grófról is van szó. Az összeégése előtt ambiciózus felfedező, a szenvedélyes és kétségbeesetten szerelmes férfi, a bátor pilóta, aki érzelmileg mégis egy kicsit törékenynek látszik a baleset után egy nyugodtabb és bölcsebb, haldoklása ellenére optimistább emberré válik, mindazzal együtt, hogy szép lassan elszáll életereje. Ez számára azonban ekkor már nem csak testi értelemben lesz megváltás, hanem lelkileg is miután el tudta mondani történetét Hanának. Kristin Scott Thomas is kiváló volt a szenvedélyre vágyó, majd azt megtapasztaló angol Katherine Clifton szerepében, bár nála nem jött annyira át talán ez a szenvedély, mint Fiennes esetében, és a karaktere sem volt annyira összetett, mint Almásyé. Mindenesetre őt is Oscar-díjra jelölték.

Colin Firth is jól hozta Geoffrey karakterét, de a többi remek színész között kicsit eltűnt az éterben, de az is lehet, hogy csak karaktere nem volt igazán érdekes és elég nagy. De azért itt is megmutatta tehetségét azzal az arccal, amit akkor mutat, amikor rájön arra, hogy felesége megcsalja. Mindenesetre neki ez volt az első amerikai filmje a roppant nagy sikerű Büszkeség és balítélet után, amit egy kicsit amolyan hollywoodi karrier alapozónak szántak esetében.Az angol beteg másik fő szála, Hana története, aki úgy érzi, hogy el van átkozva, mivel sorban halnak meg körülötte a számára fontos emberek. Amint érzelmileg valaki közel kerül hozzá, az azonnal meghal. Hana többek között ezért is marad hátra egyedül a már amúgy is haldokló angol beteg utolsó napjaira, hogy ápolja, így legalább a többiek „biztonságban” lesznek tőle. Hana azonban arra nem számít, hogy érzelmileg mennyire közel kerül majd betegéhez. Az ápolónő nemcsak saját magát, de az összeégett és morfiumon tartott betegét is sajnálja, aki legalább annyira megszenvedte ezt a háborút, mint ő, és akivel egyfajta lelki közösséget érez. Ironikus módon a beteg jelenléte és története gyógyító hatással lesz rá, a barátai halála miatt szomorú és depressziós ápolónőre, aki egy idő után megerősödik lelkileg és érzelmileg annyira, hogy kapcsolatot kezdjen a tűzszerész Kippel, függetlenül attól, hogy félti a veszélyes szakmát űzi férfit, aki a legkisebb hiba, vagy körülmények szerencsétlen összjátéka miatt bármikor meghalhat. Miközben a gróf a saját múltját dolgozza fel története mesélése folyamán, Hana mindeközben a jövőjét építi pszichésen és érzelmileg. Két nagyon sérült ember végül kölcsönösen meggyógyítják egymást, ami után a gróf nyugalommal halhat meg, míg Hana optimistán, érzelmileg és pszichésen egészségesen kezdheti el új életét a háború után. Ebben persze a bátor szikhnek, Kipnek is szerepe van, aki minden nehézség ellenére mindig mosolygósan és nyitottan közeledik a nőhöz. A fehér Hana és az indiai szikh Kip kapcsolata sem mentes társadalmi béklyótól hasonlóan Almásy és a férjezett Katherinehez, de ez mégis csak szabadabb egy kicsit, amit mindketten leginkább arra használnak, hogy elfeledkezzenek a háború borzalmairól. Juliette Binoche Oscar-díjat nyert alakításával a nagyon melegszívű Hana szerepében.

A film egyik fontos mellékszála a megkínzott ex-tolvaj és kém David Caravaggio, aki talán pont emiatt a legkeményebb és legkönyörtelenebb embernek tűnik mindenki között, akinek a legfontosabb motivációja, hogy megölje Almásyt. Szerinte a gróf tevékenysége egy csomó ember életébe került vagy kerülhetett volna. Aztán Almásy története hatására megérti azt, hogy ezért nem hibáztathatja, mert egyszerűen ilyen a háború természete, és ahogy a gróf mondja: „Így is úgy is meghalt egy csomó ember, csak mások.” Mennyivel nagyobb bűn egy angolt, mint egy németet vagy akárki mást megölni? Ha csak nem számít eredendő bűnnek, ha valaki a másik oldalra született. A nagyobb háborúk után a győztesek ezt általában így ítélik meg, ami nyilvánvalóan igazságtalan, hasonlóan Caravaggio álláspontjához, aki azonban a grófhoz és Hanához hasonlóan a végére megtalálja a lelki békéjét. Willem Dafoe is hozza a maga mindig kiválóan intenzív játékát a kissé könyörtelen karakterében, aki ugyanúgy a háború áldozata, mint Almásy vagy a többi szereplő.A film elképesztően látványos felvételeiért és fényképezéséért az ausztrál John Seale operatőr a „felelős”. A sivatagi jeleneteket Tunéziában vették fel, míg a többit Olaszországban. Seale teljesen megérdemelten nyert Oscar-díjat. A zeneszerzőről Gabriel Yaredről is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A háttérzenének része a nagyon romantikus és fülbemászó, de mégsem giccses nagyzenekari zene, valamint a filmben felhangzik egy magyar népdal is, a Szerelem, szerelem Sebestyén Márta előadásában. A zene és a fényképezés nagyon erősen megnövelték a film epikus jellegét, drámai és romantikus atmoszféráját.

Anthony Minghella rendező filmjét ért legfőbb kritikák a hosszának, lassabb felépítésének szólnak, valamint annak, hogy túl ambiciózus volt, túl sokat akart markolni, ráadásul az arányokat sem mindig jól találja el. Azzal egyetértek, hogy Hana története Juliette Binoche kiváló játéka ellenére sem annyira érdekes, mint Almásyé, ezért az ápolónő történetét rövidebben is meg lehetett volna oldani, valamint a Caravaggio-féle szálat tulajdonképpen teljes egészében ki lehetett volna hagyni belőle. Ugyanakkor ezzel viszont elvesztette volna epikus jellegét és talán a klasszikus státuszát is, szóval nehéz kérdés. Mint ahogy annak eldöntése is az, hogy melyik eleme is a legjobb. Kiváló színészei, akik egy-egy szempillantással mindent el tudnak mondani karaktereikről és kapcsolatukról, a látványos fényképezése, atmoszférateremtő zenéje, a remek kosztümök, vagy az összetett felépítése és narratívája? A döntés valószínűleg lehetetlen, a lényeg, hogy így együttesen egy klasszikust alkotnak, aminek van ugyan pár felesleges jelenete, de ettől függetlenül szerintem Seinfeldéknek kellett volna inkább jóval hamarabb befejezni a sorozatukat.

Értékelés: 9/10

jelenet a filmből, Geoffrey rájön, hogy felesége megcsalja, aki éppen Almásíval találkozik titokban: