Jane Austen számtalanszor feldolgozott, leghíresebb regényén alapul a BBC 1995-ös Büszkeség és balítéletet című 6 részes mini sorozata, ami méltán vált az összes verzió közül a legnépszerűbbé és legnagyobb hatásúvá. A film férfi főszereplőjét, Mr. Darcyt alakító Colin Firth-t egycsapásra sztárrá tette, olyannyira, hogy Helen Fielding írónőt is az ő filmbeli karaktere és játéka inspirálta arra, hogy regényének, a Bridget Jones naplójának főhősét róla mintázza és nevezze el, amit a későbbiekben ki más, mint a múzsa maga, Colin Firth játszott el.  A regény és a film a 19. század eleji Angliába visz minket, ahol a Bennet család legfőbb gondja, hogy jól férjhez adja öt eladósorba jutott lányát.

Mr. Bennet-nek (Benjamin Whitrow) - öt lány édesapjának - egy hatalmas problémát kell megoldania, mégpedig nagyon sürgősen. A család megélhetését jelentő és évi kétezer fontot hozó birtokát elveszti, ha férfi örökös nélkül hal meg, ezért aztán nagyon sürgősen férjhez kell adnia lányait, de legalábbis egyet mindenképpen. A legfőbb menyasszony jelölt a legidősebb és egyben legszebb lánya, Jane (Susannah Harker), akinek a legnagyobb az esélye ötük közül egy jó házasságra. Mr. Bennet kedvence az öt lány közül a második legidősebb, a szellemes és éles eszű Elizabeth (Jennifer Ehle), vagy Lizzy, ahogy mindenki hívja. A középsőt, a könyveibe bújó, merev és csúnyácska Maryt (Lucy Briers) a legkevésbé sem érdekli a téma, míg a két legkisebbet, a kissé szertelen Kittyt (Polly Maberly) és a legfiatalabb, Mrs. Bennet kedvencét, az önző és felelőtlen Lydiát (Julia Sawalha) a kelleténél jobban is foglalkoztatja a férjszerzés. Amikor a jómódú, évi ötezer font bevétellel rendelkező Mr. Charles Bingely (Crispin Bonham-Carter) megveszi a környék előkelő birtokát, Benneték előtt felvillan a lehetőség, hogy férjhez adják legidősebb lányukat, Jane-t, aki az első szempillantásra megtetszik Bingleynek. A probléma az, hogy a férfi kellemetlen és gőgösnek tűnő, mindenkit lenéző, előkelő családból való és nagyon gazdag barátja, Mr. Fitzwilliam Darcy (Colin Firth) lebeszéli az esküvőről, mert rangon alulinak és nem megfelelő választásnak érzi barátja számára a Bennet lányt. Közben Lizzy megismerkedik egy jóképű katonatiszttel, egy bizonyos Mr. Wickhammel (Adrian Lukis), aki szemmel láthatóan nagyon utálja Mr. Darcyt. Wickham nagyon sötét képet fest Darcyról, elrejtve saját valódi szerepét abban a bizonyos régi ügyben. Bár Mr. Darcy elválasztotta barátját, Bingleyt Janetől, azonban nem számol azzal, hogy beleszeret a makacs és okos, ugyanakkor kissé előítéletes Lizzybe, aki annak ellenére visszautasítja a férfi közeledését - sőt a házassági ajánlatát - , hogy Anglia egyik legbefolyásosabb és legvagyonosabb családjába kerülne. Lizzy nem csak Darcy, de egy kétbalkezes, álszent és ellenszenves lelkész, Mr. Collins (David Bamber) házassági ajánlatát is visszautasítja, anyja legnagyobb bánatára. A család élete tovább bonyolódik és jövőbeli lehetőségeiket a katasztrófa szélére sodorja Lydia meggondolatlansága, amikor elszökik a szoknyavadász Mr. Wickhammel, aki soha nem tervezte, hogy feleségül veszi a nem sok hozománnyal rendelkező Bennet lányt. Lydia felelőtlensége miatt az egész családra az erkölcstelenség árnya vetül, ami megakadályozhatja a többi lány férjhez menetelét is, pedig Lizzy és Mr. Darcy már éppen kezdene összebarátkozni...Nem véletlen, hogy Jane Austen 1813-as, azaz több, mint 200 éves regénye egyike a legtöbbször feldogozott irodalmi alkotásoknak, hiszen olyan általános emberi érzésekről, természetről, motivációkról szól, ami azóta sem változott, és nagy valószínűséggel nem is fog, amíg ember él ezen a földön. A regény emberi témái, mint szerelem, szeretet, tisztelet, büszkeség, előítéletesség, hamisság, önzés, rosszindulat, anyagi biztonság iránti vágy olyannyira univerzálisak, hogy lényegében ugyanazt jelentik 1995-ben, vagy  2018-ban, mint amit jelentett 1813-ban. Jane Austen regényét mindig is szerették "női regénynek" elkönyvelni, nemcsak írónője miatt, de amiatt is, mert túlnyomórészt a női főszereplőinek vágyait, álmait jeleníti meg elsősorban, amiben aztán szükségszerűen helyet kap pár férfi szereplő is. A kiváló forgatókönyvvel, zenével, fényképezéssel, kosztümmel, és nem utolsó sorban színészcsapattal rendelkező sorozat - ahogy egy híres kritikus mondta - "egy romantikus történet és egy társadalmi korrajz szellemes keveréke, amibe nagyon okosan szőtték bele az angol vidéki köznemesség ambíciót és illúzióit."

A regény számtalan más feldolgozását is láthattuk már moziban vagy a tévében ezt megelőzően és ezt követően is. Csak a BBC ötször dolgozta fel (1938, 1952, 1958, 1967 és 1980), ami mellett Hollywood sem maradt sokkal le, hiszen 1940-ben Laurence Olivierrel, majd 2005-ben Keira Knightlyval a főszerepekben is elkészítette a maga verzióit, nem is beszélve az olyan alkotásokról, amelyeket szintén nagyon erőteljesen inspirált, mint például a Bridget Jones naplója. (2016-ban a kor "követelményeinek" engedelmeskedve egy zombis verzió sem maradhatott ki sajnos.)Az 1995-ös mini sorozat adaptációját Andrew Davies írta, aki kiváló munkát végzett. A sorozat számos nagyon erős elemmel rendelkezik, amelyek között az egyik mindenképpen a forgatókönyve. Míg a mozi verziók nagy előnye a látvány, addig egy minisorozat az időben bővelkedik, ami lehetőséget teremt a regény hű feldolgozására. A 6 részből, így kb. 6 órából álló sorozat esetében a film készítői nem kényszerültek arra, hogy a regény történetét jelentősen megvágják, olyannyira nem, hogy esetenként szinte szóról-szóra követi azt, így ez a verzió mondhatja el magáról leginkább, hogy a regényt a leghűségesebben jeleníti meg a vásznon vagy a képernyőn. Ennél fogva a sorozat tartalmazza a regény minden fontosabb eseményét, a karakterek összetettségét és érdekességét, és a köztük lévő, szinte folyamatosan változó kapcsolatokat mindig izgalmasan és szellemesen jeleníti meg, hasonlóan a könyvhöz. Még arra is figyeltek, hogy a regény számtalan mellékszála se vesszen vagy sikkadjon el a két főszereplő kapcsolata mellett. A regény hűséges prezentációja mellett az is sikerült a film készítőinek, hogy a 19. századi Anglia visszafogottabb érzelmeit úgy "modernesítsék" a mai néző számára, hogy a regény eredeti hangulata, kisugárzása is megmaradt. Mindezekkel együtt a forgatókönyvíró Jane Austen szúrós, ironikus humorára és ravasz karakterformálására koncentrált, amivel elejét vette annak, hogy a rengeteg szereplővel játszódó történet szappanoperába csússzon át.

A film modernesítése abban is látható, érezhető, hogy nagyon fontos részét adja a humor és az irónia, amiben a cinizmus is felfedezhető helyenként, és ami jóval erősebbnek tűnik, mint a könyvben. A humor legfőbb forrása pedig abban áll, ahogy az olvasó és a néző együtt nevet az írónővel és a film készítőivel az emberi természet negatív oldalain, tudván és elfogadván azt, hogy az megváltoztathatatlan. Az irónia és cinizmus mellett a humort vígjátékszerű elemekkel is erősítették, többek között azzal, hogy egy-két negatív karaktert, vagy legalábbis néhány kevésbé szimpatikus szereplő negatív oldalát kicsit felturbózták és felnagyították. Ilyen karakter például az álszent seggnyaló Mr. Collins és a buta, kissé közönséges és hisztérikus Mrs. Bennet karaktere.A történetben a két főszereplő mellett számtalan mellékszereplő és szál látható, amelyeken keresztül lényegében mindenfajta emberi érzelem és (korabeli) társadalmi kapcsolat megjelenik. Ezek a karakterek és szálak persze kihatnak a két főszereplő kapcsolatára, bonyolítják, megnehezítik vagy éppen segítik a két főszereplő egymásra találását. Ilyen mellékszál Jane és Mr. Bingley szerelme, amiben a két legártatlanabb és legjobb szívű karakter végül minden ellenük irányuló ármány ellenére összejönnek. Vagy a már említett ellenszenves lelkész, Mr. Collins állandó és ostoba fontoskodása, aki mindig mindenben úgy foglal állást, hogy az elnyerje pártfogója, a befolyásos Lady Catherine tetszését, aki egyébként Mr. Darcy nagynénje, és akihez férjhez akarja adni a semmilyen tehetséggel nem rendelkező lányát. Vagy éppen a semmirekellő, és  a környezetét sokáig megtévesztő Mr. Wickham, aki talán a legnagyobb problémát okozza a Bennet család és benne Lizzy számára mindenki közül. A forgatókönyv egyik legnagyobb erénye, hogy a számtalan történetszál segítségével meg tudták tartani Austen történetvezetését, aminek a lényege, hogy a társadalmi elvárásoknak megfelelően senki nem mondja ki nyíltan, hogy mit is akar és érez valójában. De jobb is ez így, mivel, ha mindenki őszinte lenne, akkor nem lenne egy ilyen remek és komplex történetünk, ami lehetőséget ad  összetett karakterek és kapcsolatrendszerek felépítésére, arról nem is beszélve, hogy Lizzy és Mr. Darcy kapcsolata sem lett volna ennyire romantikus.

Márpedig a film minden humora, iróniája, összetettsége és mellékszála ellenére a lényeg azért Elizabeth Bennet és Mr. Darcy szerelme és kapcsolata.

Már a címből is tudható, hogy főszereplőink is nagyon emberi karakterek, mivel ők sincsenek gyengeségek és hibák híján. Lizzy előítéletes, pontosabban szólva rosszul ítéli meg a férfit, Mr. Darcy pedig túl büszke, olyannyira, hogy látszatra már a gőgösség határát súrolja.A számtalan ármánykodó vagy saját érdekei miatt folyamatosan ügyködő és gáncsoskodó mellékszereplő ellenére a főszereplők között kialakuló szerelmet és kapcsolatot legfőképpen ez a két rossz tulajdonságuk akadályozza. Büszkeség és balítélet. Lizzy esetében tovább rontja a helyzetet az, hogy a lány még hazudik is önmagának az érzéseiről. Vagy legalábbis nem ismeri fel azokat, annak ellenére, hogy egy okos nő. A férfi esetében pedig elmosódik a határ a személyes és a társadalmi helyzetéből fakadó gőgösség között, ami felerősíti a köztük lévő társadalmi különbséget, annak ellenére, hogy mindketten nemesek. A helyzetet tovább rontja, hogy mindketten a két rossz tulajdonságuk mögé rejtik a valódi érzelmeiket, amivel egyben igazolják is önmagukat. A történet elején fensőbbségesnek, sznobnak és lekezelőnek tűnő Mr. Darcy megbántja a Bennet családot, közte Lizzyt is, aki pedig első benyomás, valamint rosszindulatú pletykák alapján ítél meg s férfit, nem adva esélyt arra, hogy a másik bebizonyíthassa, hogy tévedett vele kapcsolatban, aki az ellenszenves viselkedésével csak a zavarát és érzelmeit akarta elrejteni és palástolni. Mondjuk Lizzy ellenszenve azért nem minden alap nélküli és nem csak előítéletességből fakad, mert Darcy még feleségül is úgy kéri először a nőt, hogy közben vérig sérti:

" Hiába volt minden vívódásom, nem használt semmit. Nem tudom elfojtani érzéseimet. Meg kell mondanom mennyire imádom, milyen forrón szeretem." - majd kitér Lizzy alacsonyabb társadalmi rangjára - "Tisztában vagyok azzal, hogy mindezzel erősen a családom és a barátaim kívánsága ellen megyek, és talán nem szükséges hozzátennem, hogy a saját értékítéletem ellen is. Tisztában vagyok családjaink társadalmi helyzete közötti különbséggel, ami kifogásolhatóvá tesz bármilyen köztünk lévő kapcsolatot. Egy olyan racionális embernek, mint én, erre tekintettel kellene lennie, de nem tudok..."

Ahhoz, hogy szerelmük beteljesedhessen, nyilvánvalóan mindkettejüknek le kell győznie önmagát.

A sorozat további erényei közé tartozik az, hogy érthetővé teszi a modern közönség számára a két főszereplő negatív tulajdonságából fakadó rossz döntéseiket, viselkedésüket. A film remek jelenetekben mutatja be a Bennet család egyes tagjainak, elsősorban Mrs. Bennet és a három kisebbik lány (annak idején) vulgárisnak számító viselkedését, ami miatt Mr. Darcy lenézte a családot, és benne a két nagyobb lányt, Janet és Lizzyt is, annak ellenére, hogy ők különbek anyjuknál és testvéreiknél. Mindazonáltal Lizzy kezdeti ellenszenve is igazoltabb a filmben, mivel Mr. Darcy határozottan nagyobb seggfejnek tűnik kezdetben, mint a regényben.A család legokosabb, legtalpraesettebb és legszellemesebb tagját, Elizabeth Bennetet Jennifer Ehle alakította, aki elragadó játékával életre keltette Jane Austen főhősnőjét. Végtelenül szellemesen, gondosan kontrollált testbeszédével és nagyszerű arcjátékkal, sokszor csak szemeivel is képes volt kifejezni karaktere összetett érzéseit és gondolatait, anélkül, hogy hosszú monológokra lett volna szüksége mindehhez. Az egyetlen "hibája", hogy túl szép erre a szerepre, szebb, mint Susannah Harker Jane karakterében, ami azért fura egy kicsit, mert Lizzy inkább karakán, semmit szép eredetileg, ez utóbbi tulajdonsággal ugyanis Jane rendelkezik a regényben. Jennifer Ehle el is nyert a BAFTA TV díját (az amerikai Emmy-díj angol megfelelője) a legjobb női főszereplő kategóriában, azonban a sorozat után nem váltotta hollywoodi karrierre a hirtelen jövő népszerűségét, mint Colin Firth és inkább színházi pályafutására koncentrált, függetlenül attól, hogy láthattuk néhány filmben mellékszereplőként, mint például A király beszédében, amiben 15 év után játszott újra Colin Firth-szel. De láthattuk például Szabó István A napfény íze című történelmi drámájában is.

A gőgös vagy érzelmeit kifejezni nem, vagy nem jól tudó, de nagyon jóképű és erős szexepillel rendelkező Mr. Darcyt Colin Firth játszotta olyannyira kiválóan, hogy ezzel egyben megalapozta hollywoodi karrierjét is. Karaktere a filmben kicsit keményebb, sötétebb, mint a könyvben, ahol inkább csak tartózkodó. Ezt a "sötétséget" akarták azzal is erősíteni és kiemelni, hogy világosabb árnyalatú barna haját sötétebbre festették, a szemöldökével és szempilláival egyetemben. Colin Firth többször is visszautasította ezt a szerepet, mielőtt végül rászánta volna magát a film elkészítésére. Az ok az volt, hogy nem gondolta, hogy ő lenne a megfelelő színész erre a romantikus és női szíveket megdobogtató szerepre, ráadásul Jane Austen női perspektívája sem igazán vonzotta. Mindenesetre szerencsére elvállalta, hogy aztán a brit tévétörténelem egyik leghíresebb jelenetét produkálja egy vizes, mellkashoz tapadó fehér ingben.Habár nem volt Colin Firth ellenére akkoriban, hogy vonzó romantikus hősként is elismerjék, a későbbiekben azonban nagyon vigyázott arra, hogy ne ragadjon ebben a skatulyában, aminek érdekében nagyon változatos szerepekben és filmekben vállalt munkát. Persze Mark Darcy szerepét nem utasíthatta vissza a 2001-es Bridget Jones naplójában (valamint folytatásaiban), amely karaktert a regény írónője, Helen Fielding róla és tévé sorozatbeli karakteréről, Mr. Fitzwilliam Darcyról mintázta, amivel párhuzamosan a regénye és a belőlük készült filmek pedig ha lazán is, de Jane Austen regényén alapulnak, amiben Bridget és Mark kapcsolata visszatükrözi Lizzy és Mr. Darcy kapcsolatát. Mindenesetre Colin Firth nagyon eltalálta Jane Austen főhősének karakterét, olyannyira, hogy a filmtörténelem a legjobb Mr. Darcyként fog  rá emlékezni, akár akarja ezt a címet akár nem.

Mellettük számtalan kiváló mellékszereplő látható, akik mindannyian életre keltették Jane Austen regényének érdekesebbnél érdekesebb karakterét és amelyek lényegét sikeresen meg is tudták jeleníteni a sorozatban.

Mint Lizzy testvéreit alakító Susannah Harker a végtelenül naiv és jóságos, másról rosszat feltételezni nem tudó szép Janeként, Lucy Briers a csúnyácska,  merev és tudálékos könyvmoly Maryként, valamint Polly Maberly a az önző Lydia irányítása alá kerülő, nagyon befolyásolható Kitty, na és persze a család legnagyobb fejfájását okozó buta, frivol és felelőtlen, a hozzá olyannyira hasonló anyja kedvence, Lydia szerepében Julia Sawalha.

Apjukat, a Lizzyhez hasonlóan intelligens és szellemes Mr. Bennetet Benjamin Whitrow játszotta. Lányaihoz hasonlóan ő sem mentes hibáktól. Fiatalkori gyengeségének köszönhetően kellett feleségül vennie Mrs. Bennetet, ami miatt egy olyan nő mellett kénytelen leélni az életét, aki sem érzelmileg, sem intellektuálisan nem partnere, és akit igazából tisztelni sem tud. Mr. Bennet legnagyobb kedvence a családban Lizzy, aki megtestesíti azt a nőt, akire valójában vágyna az ostoba Mrs. Bennet helyett. Mr, Bennet mostanra azonban már beletörődött sorsába, és legtöbbször enged felesége követeléseinek. A családfő másik nagy gyengéje, hogy nem tud bánni a pénzzel, aminek köszönhetően a család több szempontból is kiszolgáltatott helyzetekben találja magát és általában véve szeret nem törődni az eseményekkel és mindent ostoba feleségére hagyni. Ő inkább csak olvasgat, és csak akkor lép közbe, amikor már nagyon muszáj, de akkor már általában késő.Feleségét, Mrs. Bennetet Alison Steadman alakította, aki nem csak buta, de ráadásul még egy erőszakos törtető is, akinek a legfontosabb célja, hogy társadalmilag minél feljebb kerüljön. Ennek megvalósításának legfontosabb eszköze pedig a jó házasság, akár magáról, akár lányairól van szó.  Alison Steadman kissé campszerűen és mégis kiválóan játszotta ezt a karaktert, aminek gyengeségeit  a könyvhöz képest a humor növelése érdekében erősen eltúlozták a filmben.

Crispin Bonham-Carter alakította Mr. Darcy barátját, akivel a karaktere egyébként szöges ellentétben áll. Mr. Darcy merevebb, társadalmi rangját öntudatosabban megélő, adott esetben gőgös tulajdonságaival szemben Mr. Bingley ugyanolyan naiv és jóindulatú, mint szerelme Jane. Bingley és Darcy kontrasztját erősítették a két férfi ellentétes külső tulajdonságaival is. Így a sötétbarna, magas és széles vállú Mr. Darcyval szemben Bingley kisebb, törékenyebb és szőke hajú - hasonlóan Janehez.

Aztán meg kell még említeni a jóképű, de hamis katonatisztet, Mr. Wickhamet játszó Adrian Lukist, aki szintén kiválóan visszaadta karakterének vonzó és taszító oldalát egyaránt, ahogy sármossággal álcázza kapzsi és erkölcstelen jellemét.A film egyik legszórakoztatóbb színésze David Bamber volt Mr. Collins ellenszenves és tenyérbemászó karakterében.

A sorozatot nyolc stúdióban és 24 különböző helyszínen forgatták, az operatőr pedig John Kenway volt, aki kiválóan visszaadta a különböző társadalmi helyzetű szereplők hátterét a helyszíni forgatásoknál. Mivel ez egy periódus darab, ezért aztán nagy jelentősége van a kosztümöknek is, amelyek nem csak korhűek, de szintén tükrözik a szereplők társadalmi, vagyoni helyzetét, valamint a ruhák színein keresztül a személyes tulajdonságaikat is. Dinah Collin jelmeztervező számos múzeumot is megtekintett, mielőtt nekiállt volna a munkának, annak érdekében, hogy minél autentikusabb ruhákat tervezhessen. A zenét Carl Davis írta, aki megpróbálta visszaadni a regény szellemességét és vitalitását. A történet házassági és romantikus témájának megjelenítéséhez pedig korabeli klasszikus zenét, elsősorban Beethoven egyes darabjait használta.

Simon Langton rendező minden tudását és profizmusát felhasználta a sorozat készítése során, aminek köszönhetően annyi félig-meddig jó vagy rossz feldolgozás után tökéletesen megjelenítette a képernyőn Jane Austen halhatatlan romantikus regényét, annak minden témájával, részletével, szellemességével, hangulatával, miközben még a 19. század eleji brit társadalmat is hitelesen és érdekesen mutatja meg a modern néző számára. A sorozat egész egyszerűen megunhatatlan, és lényegében akárhányszor újranézhető.

Értékelés: 10/10

A film ikonikussá vált jelenete, amiben a vizes ingű és nem megfelelően felöltözött Mr. Darcy próbálja zavarodottságát leplezni és méltóságát megőrizni, nem sok sikerrel: