Alfred Hitchcock egyik korai, még Angliában készült kémfilmje, amit jelenleg a 4. helyen rangsorolnak a legjobb 20. századi brit filmek listáján. A 39 lépcsőfok nagyon jelentős volt, nem csak a rendező, de a brit filmgyártás életében is, hiszen emiatt figyelt fel Hitchcockra David O. Selznick amerikai producer, aki öt évvel később Hollywoodba invitálta a rendezőt és nem utolsósorban az angol filmgyártás is áttörte addigi határait. Ezt a kémfilmet a későbbiekben kétszer, 1959-ben és 1978-ban is remakelték, de nem sok sikerrel, már csak azért sem, mert egyikhez sem volt a híres angol rendezőnek semmi köze. A 39 lépcsőfok Alfred Hitchcock első olyan hangosfilmje, amiben megjelenik későbbi pályafutásának egyik legfontosabb és leggyakoribb témája, az ártatlanul vádolt menekülő férfi, akinek be kell bizonyítania ártatlanságát.

A kanadai Richard Hannay (Robert Donat) már pár hónapja Londonban él, amikor elmegy Mr. Memory (Wylie Watson) varieté műsorára, aki abból él, hogy kivételes memóriáját bizonyítja különböző show műsorokban. Az előadás során egy pisztolylövés hallatszik, majd a kitörő pánikban egy rejtélyes és zaklatott nő, Annabella (Lucie Mannheim) védelmet kér Hannaytól. Felmegy a férfi lakására, ahol egy elég fantasztikusnak hangzó kémsztoriról beszél a férfinek. A nő azt állítja, hogy ő egy fizetett ügynök, akit két férfi meg akar ölni, mert meg akarja akadályozni őket abban, hogy megszerezzenek egy titkos tervet, és a csoport főnöke egy skót férfi, akinek hiányzik egy darab az egyik kisujjából. Megemlíti azt, is hogy „39 lépcsőfok”, azonban magyarzatot nem ad rá. A nőt még Hannay lakásában megölik, valaki kést szúr a hátába. A férfinek így már nem csak a kémek, de a rendőrség elől is menekülnie kell, miközben megpróbálja megoldani a kémügyet, hogy tisztára moshassa a nevét. A szálak Skóciába vezetnek, azonban a veszélyes út során kénytelen lesz összebilincselve együtt utazni egy Pamela nevű szőke nővel (Madeleine Carroll), aki tovább növeli gondjait…Alfred Hitchcock már a ’20-as évek legelejétől részt vett angol filmek készítésében, de rendezői karrierje igazából 1925-ben kezdődött. Tíz év alatt, a 39 lépcsőfok megjelenéséig már több mint húsz filmet rendezett, igazából csak az ezt megelőző1934-es Férfi, aki túl sokat tudott-tal, de még inkább ezzel a kémfilmjével szerzett nem csak országos, de nemzetközi hírnevet magának és stúdiójának, a Gaumontnak, ami lényegében ezzel a két Hitchcock filmmel alapozta meg az angol filmek és filmgyártás későbbi hírnevét és sikereit. A 39 lépcsőfok az első „igazi” Hitchcock film, annak ellenére, hogy már a Férfi, aki túl sokat tudott is elég jó lenyomatot adott a rendező későbbi filmjeihez. Bár túl nagy érzelmi és tematikai mélységgel ez sem rendelkezik, de már tartalmazza  a későbbiekben tipikusnak nevezett hitchcocki elemeket.

Ebben az időszakban, a '30-as évek közepén a feszült európai politikai légkörben a kémfilmek kezdtek egyre népszerűbbé válni, ami nem utolsósorban a nácik 1933-as hatalomra jutásának egyik következménye volt. Már az előző filmje kapcsán is említettem, hogy Hitchcockot nem érdekelte a politika, de a kémfilmek műfajához mégis nagyon vonzódott, mivel úgy gondolta, hogy ez remek keretet és lehetőséget biztosít a feszültség megteremtéséhez, ami nála mindig is a legfontosabb szempont volt. Ebben a filmjében is ez a hozzáállás tükröződik vissza, amelyben nincs az ellenséges kémcsoport ideológiailag beazonosítva vagy megnevezve. Nála nincsenek nácik/ komcsik, mint általában a 20. századi kémfilmekben vagy egyéb politikai, ideológiai, vallási indittatású terroristák, mint a 21. századiakban, hanem csak valamilyen ellenséges csoport van, akik egyébként sokkal inkább tűnnek bűnözőknek, semmint bármilyen ideológiával rendelkező politikai csoportnak.A kémfilmek műfaja nem csak a feszültségépítésnek, de Hitchcock védjegyévé vált „ártatlanul vádolt, menekülő és kétfrontos harcra kényszerülő főszereplő” kalandjainak is remek keretet teremt. A főszereplőt közvetett bizonyétékok alapján a rendőrség bűnösnek gondolja, aki innentől kezdve nem csak a valódi bűnözőkkel, kémekkel kell megküzdenie, akik általában az életére törnek, hanem a hatóságokkal is versenyfutásban van, hogy bebizonyítsa ártatlanságát, mielőtt még elfognák, és ami után minderre már nem lenne lehetősége.  

Mint Hitchcock kémfilmek mindegyike, úgy a 39 lépcsőfok is rendelkezik „MacGuffin” elemmel, azaz egy olyan dologgal, amiért a filmben elviekben a hajsza folyik. Ennek az elemnek azonban csak történet mozgató feladata van, mert önmagában teljesen lényegtelen és amiről ennek megfelelően nem is tudunk meg igazából semmit, vagy legalábbis nem sokat. Ez itt egyébként egy fontos műszaki tervrajz, ami azon kívül, hogy önmagában nagyszerűen érzékelteti a második világháború előszelét a katonai készülődéssel, más szerepe nincs és annyira banális, hogy szerintem a moziból kijövő nézők már addigra elfelejtették, hogy mi is volt ez konkrétan.  

Nincs hitckcocki kémfilm jeges, távolságtartó és rejtélyes szőke nő nélkül, aki a főszereplő társa lesz a menekülés közben valami miatt, és akinek egészen a film végéig nem tudhatjuk biztosan a valódi szándékait. Merthogy lehetséges, hogy a nő valójában ártani szándékozik a főhősnek, de az is lehet, hogy végül a hideg szőke szépség felolvad a karjaiban. Hitchock a főszereplővel való ellentmondásos kapcsolatán keresztül ezzel a karakterrel tudja a filmjeiben elmaradhatatlan romantikát és vígjátékot beleszőni a történetbe. A két főszereplő állandó hadakozásán és szópárbaján keresztül még mindig átjön egyfajta finom és szellemes erotika is, amit azért az 1935-ös sztenderdek szerint kell érteni. A tréfálkozós jellegű humor a feszültséggel párosítva félig komoly, félig bohókás jelleget ad a filmnek, ami nagyon jól megalapozta a rendező egyik legnagyobb sikerét, az 1959-es  North by Northwestet, aminek több szempontból is előfutárának tekinthető. Bár Cary Grant főszereplésével készült kémfilm nem a 39 lépcsőfok remakeje, de akár lehetne is, annyira sok elemükben mutatnak nagy hasonlóságot egymással.A forgatókönyvet Charles Bennett írta John Buchan 1915-ös kalandregénye, a The Thirty-Nine Steps alapján, aki összesen 8 Hitchcock filmben működött közre, főleg a harmincas években. Maga sztori majdnem annyira lehetetlen és hihetetlen, majdhogynem gyerekes, mint amilyen a Férfi, aki túl sokat tudott volt egy évvel korábban, azonban mégis leköti az embert. Szóval tekintsünk el olyan összetevőktől, hogy egy profi kém, Annabella csak úgy felfedi kilétét és küldetését egy átlagember előtt, a Scotland Yard nem tud elkapni valakit egy vonaton és még az ellenséges kémcsoport is annyira béna, hogy nem tudja beazonosítani az egyébként összebilincselt párt.

Mint annyi sok Hitchcock filmnél, itt sem a sztori a lényeg, hanem az, hogy mit is hoz ki ezekből az egymáshoz inkább csak lazán kapcsolódó jelenetekből a híres rendező. Hitchcock és Bennett egyébként majd’ mindent megváltoztattak az eredeti regényhez képest oly módon, hogy a jelenetek lényegében felcserélhetőek, a fordulópontok helyettesíthetőek lettek, ami már önmagában ad egy nagyon könnyed jelleget a filmnek. Megkérdezték az eredeti regény íróját, Buchant, hogy mit szól a filmhez, aki állítólag azt válaszolta, hogy „Elbűvölő! Nagyon kíváncsi voltam hogyan ér véget a sztori.”

A szöveg nem rossz és már érzékelhető benne a rendező humora, azonban az még sokkal könnyedebb, tréfálkozósabb jellegű, és nem annyira fekete, akár morbid, mint a későbbiekben. A karakterek azonban egytől egyig hitchcocki sablonok.Ebben a filmben a főszereplő, a menekülő férfi, Richard Hannay legalább annyira rejtélyes, mint a női szereplő(k). A kanadai Hannay egy olyan távolról jött ember, akiről semmit nem tudunk és nem ismerjük a múltját. Ő egy igazi outsider, aki belecsöppent egy számára idegen szituációba. Már az is fura a nyitójeleneteben, amikor megjelenik Mr. Memory showján, hogy tulajdonképpen mit keres ott. Sokkal intelligensebbnek, műveltebbnek tűnik, mint az előadás közönsége általában. Egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a kémekhez hasonlóan neki is kérdéses az identitása. Ez nála leginkább arra vezethető vissza, hogy nem ismerjük a háttértörténetét, ráadásul szemtanúi leszünk a történet folyamán, hogy mennyire könnyedén változtatja az identitását, ha a helyzet megkívánja. Láthatjuk őt tejesemberként, újdonsült férjként, de akár sorozatgyilkosként is. Olyan, mint egy kaméleon. Sőt, még egy politikussal is összetévesztik, így minden előkészület nélkül beszédet kell mondania az egyik jelenetben. Karakterére nagyon jellemzően csak általánosságokról beszél, amikor elievkben az ideológiáját mutatja be, amibe beleszövi saját helyzetét, a menekülő férfiét:

„Tudom, milyen érzés a magányosság és kiszolgáltatottság, amikor úgy érzi valaki, hogy az egész világ ellene van. Ezek olyan dolgok, amit egy férfinak vagy nőnek sem lenne szabad megtapasztalnia.”

A film olymódon is kifejezi Hannay identitásváltó készségét, hogy többször is ruhát cserél. Tudjuk, hogy a ruha teszi az embert, vagy másszóval a ruha az identitás egyik fontos szimbóluma.

Robert Donat azzal a könnyedséggel és hasonló humorral játssza karakterét, Richard Hannayt, mint a már említett North by Northwestben Cary Grant játszotta Roger Thornhillt. Hozzá hasonlóan Robert Donatot is azonnal megkedveljük, pedig karakteréről nem sok személyes dolog derül ki, ellentétben a domináns anyja árnyékában élő Thornhillel.Partnerét, a kezdetben ellenséges hideg szőke szépséget, Pamelát Madeleine Carroll alakította. Pamela identitása és szándékai még rejtélyesebbek, mint Hannay identitása. Na de hát ez a kémvilág lényege, senkiről se tudhatod biztosan, hogy kicsoda és mit akar. Carroll nagyszerűen hozza a higgadtság és érzékiség kettősét, ami karaktere lényege volt. Pamela ugyanis egy rendes lány, bár talán az 1935-ös rendes lányok átlagánál egy fokkal szexisebb, aki kezdetben nem hisz a férfi ártatlanságában, de aztán a férfi sármja mégis leveszi a lábáról.

Pamela és Hannay közös kalandjai adják a történet lényegét és legjobb pillanatait, amelyek valójában sokkal könnyedebbek, mint amit egy kémfilm esetén előzetesen feltételeznénk. Ők hozzák az romantikus vígjátékok szerelmes párját, akik kezdetben utálják egymást, állandóan cívódnak és veszekednek, miközben szó szerint egymáshoz vannak bilincselve, hogy aztán átadják magukat a szerelemnek.

Hannay: „20 millió nő él ezen a szigeten, de hozzád kellett, hogy bilincseljenek.”

Bernard Knowles operatőr fényképezte ezt a fekete-fehér kémfilmet, ami a maga idejében nagyon látványos volt egyes jeleneteiben, különös tekintettel a Skóciában játszódóakra, ahol Knowles nagyszerűen elkapta a hely rejtélyes és veszélyes hangulatát, amivel együtt a film atmoszférájának megteremtéséhez is nagyban hozzájárult. A világítás nem volt tökéletes ugyan, na de ezt ellensúlyozzák az olyan elemek, hogy az egyik jeleneteben például egy gyroplane (helikopter elődje) üldözi a főszereplőt. Bár egyes üldözéses jelenetet felgyorsítottak, ami mai szemmel nézve már nagyon zavaró, de ezt leszámítva az akciójelenetek nagyszerűek megkoregrafáltak voltak, köszönhetően Hitchcock és Knowles munkájának.   

Alfred Hitchcock rendező ez alkalommal sem mulasztja el cameoját, ami 6:56 percnél látható, amikor eldob egy cigisdobozt:A 39 lépcsőfok egy bájos, könnyedebb hangulatú kémfilm romantikus vígjáték elemekkel, amivel Alfred Hitchock megalapozta nem csak későbbi kémfilmjeit, de lényegében az összes olyat, aminek fő témája a „az ártatlanul vádolt menekülő férfi”. Számos hitchocki elem felfedezhető benne, a rejtélyes MacGuffintól a feszült jelenetekig, a menekülő férfitól a szexis szőke nőig, a humortól a romantikáig. A film jó ütemű, kiválóan felépített és megkoreografált jeleneteket tartalmaz, különösen az első felében. A második szakaszban mintha már nem lenne meg az egyensúly a képi és a narratív történet elbeszélés között, amikor már az ütem is döcögősebbé válik, miközben kémsztori is meglehetősen komolytalannak hat ma már. Mindazonáltal a 39 lépcsőfok egy sármos és stílusos film, ami nem érhet fel Hitchock legnagyobb klasszikusaihoz, de látszik rajta, hogy milyen is volt a híres rendező által bejárt ösvény az elején.  

Értékelés: 7,5/10

A film a Youtubeon végignézhető: