Time Goes By

Csernobil (Chernobyl) 2019 TV minisorozat

2019. december 05. 10:30 - Time Goes By

A Csernobil az HBO és a Sky UK közös produkciójában készült történelmi tévé minisorozat, ami az 1986-os Szovjetunióbeli atomkatasztrófa eseményeit, okait, következményeit dolgozza fel úgy, hogy közben részletgazdagon és autentikusan mutatja be a kommunista rendszer embertelen és hazug jellegét, működését. A kiváló sorozat kiemelkedő sikert aratott mind a szakma, mind a közönség körében, nem véletlenül jelölték 19 Emmy-díjra, közte a három főszereplőt, Jared Harrist, Stellan Skarsgardot és Emily Watsont is.

Szovjetunió, Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság, Csernobil, 1986. április 26.-án. Egy éjszakai biztonsági teszt során műszaki, szakmai és emberi hibák sorozata miatt a csernobili atomerőmű 4-es reaktora felrobban. A robbanás következtében azonnal hatalmas mennyiségű mérgező és sugárzó anyag kerül a levegőbe, azonban sem az erőmű, sem a politikai vezetés nem ismeri fel, nem akarja felismerni először a katasztrófa súlyosságát, amivel nem csak az erőmű közvetlen közelében élő 50 000 ember életét veszélyezteti, de egy még nagyobb nukleáris robbanás lehetőségét is. Gorbacsov pártfőtitkár a film főszereplőit, Valerij Legaszov (Jared Harris) kémikus, fizikus professzort és Borisz Scserbinát (Stellan Skarsgard), a keményvonalas kommunistát, a Miniszterek Tanácsának egyik alelnökét bízza meg a katasztrófa súlyosságának felmérésével, majd a további robbanásveszély elhárításával és végül a tisztítási munkálatok megszervezésével, irányításával. Hozzájuk csatlakozik a későbbiekben Uljana Homjuk (Emily Watson) fizikus is, akit Legaszov azzal bíz meg, hogy beszéljen a tesztben részt vett, már haldokló mérnökökkel, hogy kideríthessék lépésről-lépésre, döntésről-döntésre, hogy mi vezetett a robbanáshoz. A tudósok rájönnek, hogy nem csak emberi hiba okozta a katasztrófát, hanem az erőmű hibás műszaki tervezése is, azonban ezt büntetlenül nem lehet felvetni egy olyan diktatúrában, ami az atomiparára különösen büszke, miközben a KGB ott van mindenki sarkában, mindent lehallgat és mindenkit megfélemlít. Az országban azonban számos további olyan típusú atomerőmű működik, mint a csernobili, amelyek hatalmas biztonsági kockázattal járnak, ezért Legaszov professzornak el kell döntenie, hogy kockáztatja-e az életét, karrierjét az igazságért, a biztonságért és nem utolsó sorban emberek millióiért, miközben a robbanás utáni erősen sugárzó hely „kitakarítására” "likvidátorokat", bányászokat, katonákat, helikopter pilótákat és civileket vezényelnek ki. Három év alatt összesen több, mint 600 000 likvidátor dolgozik a terület megtisztításán, akik emberfeletti munkája nélkül ma nem biztos, hogy lenne élet Európa nagy részében...Craig Mazin, a sorozat írója és kreátora már 2014-ben elkezdete a téma kutatását. Számos könyvet elolvasott, és több riportot is készített a katasztrófa túlélőivel, szereplőivel, sőt még a Csernobili Lezárt Területre is ellátogatott, annak érdekében, hogy katasztrófát, a körülményeit, okait, hatását minél hitelesebben és autentikusabban adhassa vissza filmsorozatában. A Csernobil legnagyobb ereje az, hogy a katasztrófa eseményein keresztül tökéletesen bemutatja és nagyon erős, nyomasztó atmoszféráján keresztül érzékelteti a kommunista rendszer embertelen, megfélemlítő és hazugságokra épülő jellegét is, amely lényegében a katasztrófa első számú oka volt.

A Csernobili katasztrófát a kommunizmus metafórájaként is lehet értelmezni a tudományt és műszaki fejlődést jelképező atomiparral, miközben bukásának már induláskor megágyazott a hibás tervezéssel, a hamisított, kozmetikázott adataival, jelentéseivel, amiért hazug vezetők kitüntetéseket kaptak, továbbá a használhatatlan, csődöt mondó eszközeivel, semmit nem érő felszereléseivel, nem a racionalitáson, hanem ideológián és félelmen alapuló döntéseivel, végül az ezek által előidézett robbanással, azaz az elkerülhetetlen összeomlással, ami után még sok-sok évig tisztogatják a mocskát, amit kiokádott magából, megfertőzvén a környezetet és az emberek testét, lelkét, pszichéjét, intellektusát, míg 30 évvel később, 2017-ben végül rá nem került egy szarkofág, azaz el nem tűnt volna a történelem szemétdombján, miközben a közvetlen környezete még mindig élhetetlen az ember számára. Nem véletlenül írta egyik visszaemlékezésében Mihail Gorbacsov volt szovjet pártfőtitkár, hogy „Csernobil volt talán a Szovjetunió öt évvel később bekövetkező összeomlásának igazi kiváltó oka.”

A Csernobil c. sorozat nem atomenergia ellenes és nem is ez a téma áll fókuszban, hanem sokkal inkább a kommunizmus, aminek rendszere előidézte a katasztrófát. Az atomenergia kérdéskörében inkább csak annyit mondd, hogy megfelelő szakmaisággal és alázattal kell kezelni, amibe nem fér bele sem politikai ideológia, sem egyéni ambíciók, sem a tudatlanság vagy felelőtlenség, mert ezeket megbosszulja, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.A sorozat öt darab egy órás részből áll, ami a katasztrófa okai, következményei és a tisztogatási munkálatok mellett, vagy még inkább ezeken keresztül a kommunista rendszer működését mutatja be több részletgazdag történetszálon keresztül. Az egyik legfontosabb Legaszov professzor egyéni tragikus sorsa, akinek nem csak egy olyan katasztrófával kell megküzdenie, amilyen még nem fordult elő a történelem folyamán, de közben még talán ennél is több energiát és legfőképpen ideget szív ki belőle az a harc, amit a fenyegető, fojtogató és minden kezdeményezést ideológiai okokból vagy szimpla tudatlanságból alapból elutasító, akadályozó, hazug, hozzá nem értő kommunista bürokratákkal, vezetőkkel kell folytatnia, akik még a nyilvánvalót és a napot is letagadnák az égről politikai okokból. Ott csak a csillag maradhat. És ez még akkor is folytatódik, amikor már tisztában vannak a veszély nagyságával. Még akkor is, ha emberek millióinak élete múlik rajta, mert az elsődleges szempont a rendszer és nem az emberek védelme. A kommunizmusban nem csak a kenyér, de az emberélet is nagyon olcsó volt. 

A Csernobili katasztrófa nem jöhetett volna létre a kommunizmus nélkül. Bár a baleset körülményeinek egy jó nagy része ún. emberi hiba volt, de ezen emberek gondolkodását, pszichéjét, viselkedését, döntéseit, cselekvését a rendszer elvárásai, szokásai, követelményei határozták meg. És ebbe mindenki beletartozott. Mindenki, még az a három ember is, akit végül leültettek a katasztrófa miatt, valamilyen szinten a rendszer áldozata, aminek működéséhez azonban ők maguk is erősen hozzájárultak. Az erőmű alkalmazottai rettegnek és kiszolgáltatottak az arrogáns főnöküknek, míg ugyanez a főmérnök az erőmű vezetőjének jóindulatától függ, aki meg a veterán párttikártól tart, hogy aztán együtt féljenek a moszkvai még nagyobb komcsitól, akit pedig szemmel láthatón a KGB tölt el félelemmel. Az is látható, hogy ha valakinek „leszólnak” telefonon valamilyen szakmai ügyben, annak nagyon nehéz nemet mondania ekkora politikai-ideológiai nyomás mellett – főleg ha még ambíciózus is, és előre akar lépni - még akkor is nehéz, ha a "kérés" egy atomreaktor biztonsági tesztjét veszélyezteti…Amikor pedig bekövetkezik a baj, az első reakció minden szinten a probléma elhallgatása, kisebbítése, ami nem csak a tudatlanságból, hanem inkább paranoid kommunista beidegződésből és a rendszer védelme érdekéből fakad. Mindenki tisztában van azzal, hogy a pártvezetés sokkal jobban szeret öntömjénező cirádákat hallgatni a rendszerről és persze magukról, semmint olyan problémával szembesülni, ami ideológiailag nem vet jó fényt rájuk és az általuk irányított és működtetett rendszerre. „A szovjet szocializmusba vetett hitünk mindig kifizetődik”- mondja az egyik tekintélyes öreg bolsevik, majd elvágatja az összes telefonzsinórt a robbanás után, nehogy „dezinformációt” terjesszenek az emberek, azaz bárki igazat mondjon a veszély nagyságáról, ami egyben azt is jelenti, hogy rendszerhűségével könnyű szívvel - és büszkén - halálra ítéli az erőmű közvetlen közelében élő 50 ezer embert.

A film kiválóan mutatja be a kommunista rendszer egyik alapját, a hazugságot. Az átlagember tisztában van azzal, hogy a kommunista vezetők minden egyes alkalommal hazudnak, amikor csak kinyitják a szájukat. Persze ezek a vezetők is tisztában vannak azzal, hogy az emberek tudják, hogy hazudnak, ennek ellenére folyamatosan hazudnak továbbra is, mert a rendszer, a többi kommunista ezt várja el tőlük. A kisember pedig félelmében tűr, mert nincs más választása egy kommunista diktatúrában. A helyzet azonban változik egy csöppet a katasztrófa idején. Ekkor mintha egy kicsit fordulna a kocka, és a vezetők tűnnek egyre kiszolgáltatottabbnak, akiknek most nagy szüksége van az átlagember valódi támogatására, sőt akár önfeláldozására is a katasztrófa helyzet megszüntetésében. Ekkor viszont eljutunk arra a pontra, amikor a kisember félelme és a rendszertől való kiszolgáltatottsága egyszerűen megszűnik, hiszen így is, úgy is halál vár rá, akkor miért is engedelmeskedjen? Jól érzékeli ezt néhány vezető, akik ebben a helyzetben immár kénytelenek lesznek néha igazat is mondani, vagy tiszteletlen beszólásokat, akár megalázó helyzetet is eltűrni, mint például a szénbányászati miniszter, amiért azelőtt valószínűleg gondolkodás nélkül agyonlövették volna az illetőt. Aztán persze amikor elmúlik a vészhelyzet, akkor majd megint minden a kommunizmus természetes medrében folyik tovább és senki se mozdítja majd a kisujját sem azokért, akik eltakarították azt a sok szennyet, amit a rendszer és annak vezetői az emberek fejére zúdítottak. A filmnek ez a szála nagyon érdekes, ugyanakkor a sorozatban kicsit eltúlzottnak éreztem még ebben a szituációban is pl. a szénbányászok vezetőjének öntudatát és bátorságát, mert a valóságban a likvidátorok döntő többségének nem volt választása, és a legtöbbjüknek fogalma sem volt arról, hogy mekkora veszélynek vannak kitéve.Pedig ezek az emberek jobbat érdemeltek volna, hiszen közülük kerülnek ki azok a mindennapi névtelen hősök, akik önfeláldozásukkal megmentik Európát az atomkatasztrófától. A kitüntetéseket persze nem ők kapják majd, hanem a katasztrófa elhárítást vezető tábornokok és pártemberek. Az igazi hősök névtelenül halnak meg majd pár évvel később valamilyen rákban, miközben senki nem törődik már velük a munka elvégzése után. Márpedig a munka nagy részét, kb. 90%-t kézi munkával, embertelen körülmények között kellett elvégezni, amihez közel 600 ezer emberre volt szükség. Ilyenek voltak a sugárzó reaktor alatt alagutat ásó szénbányászok, az égő reaktorra homokot szóró helikopter pilóták, az erőmű tetejét a sugárzó grafittól megtisztító munkások, a környéket tisztító és fertőzött állatokra vadászó katonák, a búvárruhában a sugárzó atomreaktor belsejében vizet elzáró férfiak. 

Remekül mutatják be a film készítői a kommunizmus abszurditását a sugárzásmérők használatával (is). A filmben kétfajta mérő műszer van az erőműben (és van egy harmadik, az igazán jó, de azzal csak a hadsereg rendelkezik). Az egyiket tartják mindennapos használatra, ami csak minimális sugárértékig tud mérni, és lényegében teljesen használhatatlan súlyos probléma esetén, na de legalább olcsó. Ezt egyébként az is mutatja, hogy használatkor szinte azonnal elromlik. A másikat, a magasabb értékig mérő műszert elzárva tartják, ami így katasztrófa esetén nem hozzáférhető, előbb meg kell keresni az embert, akinél a kulcs van. Majd amikor ez a műszer a maximum értéknél kiakad, akkor a vezetőség elintézi azzal, hogy ezek szerint ez is szar. Sugallmazva azt, hogy még ők is, akik mindig a szovjet ipar kiválóságáról beszélnek, valójában úgy gondolják, hogy a szovjet ipar csak szart tud gyártani. De hát a szovjet iparról a melósoknak is meg van a véleménye, amit jól szemléltet a szénbányászok vezetője által elmesélt vicc is:

Mi az, ami olyan nagy, mint egy ház, 20 liter üzemanyagot zabál minden órában, rohadtul füstöl, zakatol és háromfelé vág egy almát? Olyan szovjet gép, amit arra készítettek, hogy négyfelé vágjon egy almát.”

Na most egy almaszeletelőnél nem olyan nagy probléma a műszaki hiba, mert megeszzük azt háromfelé vágva is és valószínűleg mindenki túléli, de egy atomerőműnél már katasztrófát okozhat mindez.  A sorozatban látható fontosabb karakterek nagy része természetesen a valóságban is élt. Ezek a szereplők megfelelően összetettek, realisztikusak, részletezettek. Dramaturgi okokból kicsit egyszerűsíteni kellett, ezért úgy tűnhet, hogy a két főszereplő, Valerij Legaszov tudós és Borisz Scserbina kommunista pártvezető végzi a katasztrófa kezelését, irányítását, azonban a valóságban a döntéseket mindig különböző ülésező pártbizottságok hozták meg, és kettejük szerepe bár nagyon fontos, de mégiscsak kisebb volt a sorozatban látottaknál.

Jared Harris alakította Valerij Legaszov tudós professzort, akinek valahogy át kell törnie az ideológia gátakat és értelmet kell csiholnia a kommunista vezetés fejében ahhoz, hogy a még nagyobb katasztrófa elhárítható legyen, és a már meglévő sugárzást megfeszített és emberfeletti munka árán fel lehessen számolni. Mindez nem könnyű feladat, hiszen egy olyan rendszerben él és dolgozik, amikor egy rossz(nak ítélt) mondat valaki karrierjének, vagy az életének a végét is jelentheti. A tudós Legaszov azonban nagyon szenvedélyes ember, és bár az objektív tudás átadása lenne a legfőbb dolga, néha annyira frusztrálttá válik a pártvezetőkkel, kezdetben főleg Scserbinával való harcban, hogy megfeledkezik erről és elveszti a türelmét. De a végzetét nem indulatossága és a higgadtság hiánya okozza majd, hanem az, hogy megpróbálja áttörni a mindenki biztonságát veszélyeztető hazugság falait. Ezt azonban büntetlenül senki nem teheti meg a kommunizmusban. Mindazonáltal ő is ellentmondásos figura, hiszen bár utálja a (rendszer) hazugságait, ugyanakkor ő, aki tudós professzorként a „reform”kommunista értelmiségi elit tagja, ugyanúgy kellemetlennek találja az „átlagemberrel” való találkozást, kommunikációt, és ő is megpróbál minél több mindent elhallgatni előlük, vagy akár hazudik is nekik (pl. a bárpultnál), mint a pártvezetők.Stellan Skarsgardot láthatjuk Borisz Scserbinaként, aki egész életében párthű, keményvonalas komcsi volt, Legaszov ellentétpárja ebben a filmben. Kettejük párosa nagyon érdekes átalakuláson megy keresztül a történet során. A szenvedélyes tudóssal szemben az igazából semmihez sem értő, egész életében csak pártvonalon mozgó politikus mindig próbál észnél lenni, már csak azért is, mert ő aztán tökéletesen ismeri a rendszer működését. Kezdetben nagyon utálja Legaszovot, mert úgy érzi, hogy a tudós forrófejűsége még az ő karrierjét is veszélyezteti, a későbbiekben azonban józanságával és tapasztalatával, vezetői képességével többször is kimenti Legaszovot néhány helyzetben, és ilyenkor az is kiderül róla, hogy okosabb, mint azt előzetesen akár a professzor, akár mi, nézők gondoltuk volna. Minden tapasztaltsága és józansága ellenére idővel ő is egyre szenvedélyesebbé válik, ahogy nyilvánvalóvá válik számára a katasztrófa mértéke, és ahogy egyre inkább elkötelezi magát a feladat mellett. Mégpedig olyannyira, hogy bizonyos helyzetben már ő, aki mindig nagyon óvatos a nála nagyobb hatalmú emberekkel szemben, még ő is elveszti a nyugalmát. Magabiztos, ugyanakkor semmihez sem értő, de magát felsőbbrendűnek érző, minden alatta álló embert lenéző, hatalmát fitogtató keményvolnalas komcsiból egy gyakorlatiasabb és emberibb figurába megy át. 1990-ben, azaz az események után 4 évvel halt meg a Csernobilban összeszedett sugárzás miatt.

Jared Harris és Stellan Skarsgard nagyszerű párost alkottak. Nem csak karaktereiket játszották hitelesen és kiválóan, néha csak apró mozdultokkal és finom arcjátékkal, néha rendkívül intenzíven átadva érzéseiket, gondolataikat, de a köztük lévő változó kapcsolatot is végtelenül érdekesen mutatták be. Annak ellenére, hogy ez más filmekből már jól ismert megszokott ívet írja le, azaz idővel a kezdeti kölcsönös ellenszenvből egyre inkább átmennek egy jól működő szövetségbe, ami a végén már akár barátinak is nevezhető, ez mégsem ennyire evidens ebben a sorozatban, mivel az őket körülvevő (politikai) környezet jól érezhetően olyannyira veszélyes, hogy bármikor szét tud törni egy-egy emberi kapcsolatot.Emily Watson játszotta Uljana Homjuk fizikusnő karakterét, aki az előző kettővel ellentétben fikciós szereplő. A film készítői ebben a szereplőben sok olyan tudóst gyúrtak egybe, akik közreműködtek a Csernobili katasztrófa felszámolásában. Közülük jó párat letartóztatott a KGB, mert veszélyesnek ítélték meg a tevékenységüket. Ami ugye abból áll, hogy megpróbálták a katasztrófa által okozott problémákat megoldani. A filmben Homjuk képviseli Legaszov lelkiismeretét, aki arra biztatja, hogy mondja el ország-világ előtt az igazat az atomerőmű tervezési hibájáról annak érdekében, hogy a vezetést rákényszeríthessék ennek kijavítására, különben nem garantált, hogy máshol nem történik meg ugyanaz, mint Csernobilban.

A film drámai és nyomasztó atmoszférájának megteremtésében nagy szerepe van a látványos fényképezésnek, ami Jakob Ihre operatőr nevéhez fűződik, és a végtelenül nyomasztó, sötét, szorongást kiváltó, gépies fémhangokból álló, ugyanakkor furcsa módon mégis érzelmesnek nevezhető zenének, amit Hildur Gudnadóttir írt.  

A film készítői, Craig Mazin író, kreátor és Johan Renck rendező törekedtek a történelmi hűségre, azonban dramaturgiai okokból néhol egyszerűsíteni kellett néhány összetevőben, ahogy azt láthattuk a karakterizálásnál. A valóságtól való legnagyobb eltérés abban áll, hogy a film utolsó részében a „tárgyalásos jelenetben”, a csernobili perben, ahol elítélik a felelősöket, Legaszov tanúskodik, sőt az egyik legfontosabb tanú, miközben a valóságban nem volt ott a tárgyaláson. Mindez azonban a lényegen, a végeredményen, a témákon és az autentikusságon nem változtatott.A Csernobil minisorozat minden elemében kiváló. Autentikus, részletgazdag, megdöbbentő és izgalmas - még a történelmi ismeretek és tapasztalatok birtokában is -, kiválóan meséli el, mutatja be a katasztrófát és az azt kiváltó okokat, valamint a társadalmi, politikai környezetet. A film minden egyes képe, akár az iparváros szürke panelrengetege, akár az ütött-kopott belső terek, az ezekben állandóan cigarettázó kissé lepukkant szereplők, mind, mind árasztják magukból a szocializmus korának nyomasztó és kopottas kelet-európai életérzését, miközben nagyon tisztelettudó a kommunizmust átélő és túlélő kisemberek irányában.

A sorozatot még Oroszországban is pozitívan fogadták, főleg a még életben lévő csernobili túlélőknek, likvidátorokoknak, és leszármazottaiknak tetszett. Ilyen például Nyikolaj Tarakanov tábornok, aki a csernobili „tisztítási” hadművelet parancsnoka volt, és akit a filmben Ralph Ineson angol színész játszott, vagy éppen Vlagyimir Megyinszkij orosz kulturális miniszternek, akinek apja likvidátorként dolgozott Csernobilban. Negatív reakciót csak a kommunistákból váltott ki, az Orosz Kommunista Párt undorítónak nevezte. Szóval teljesen biztosak lehetünk benne, hogy a Csernobil egy egészen kiváló, autentikus sorozat az atomerőmű katasztrófájáról és a kommunista rendszerről.

Értékelés: 10/10

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr6615338774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Könyveslány 2019.12.06. 12:03:51

Na végre, új poszt!
Mindig halasztgatom a sorozat megnézését a pozitív életszemlélet jegyében, de kedvet adtál hozzá.

Gyingizik 2019.12.06. 13:02:10

Nem vitatva a csernobili események súlyát, azért elég orosz és atomenergia ellenes propaganda szagú ez a HBO sorozat. Itt olvashatjuk, hogy máshol is történtek nukleáris katasztrófák:

www.portfolio.hu/uzlet/20170513/ez-volt-a-vilag-10-legsulyosabb-nuklearis-katasztrofaja-250417?page=2

melyek szintén emberi mulasztás következményei, a kárenyhítésre nincsenek felkészülve, a mindenkori hatalom pedig igyekszik eltussolni azokat (pl. Kanadában, Nagy-Britanniában is).

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2019.12.06. 13:11:53

@Gyingizik: "elég orosz és atomenergia ellenes propaganda szagú ez a HBO sorozat"
Ebből a megjeygzésedből azt a követeztetést vonom le, hogy nem láttad a sorozatot és nem éltél a kommunizmusban.
Ahogy a posztban is írtam, nem atomenergiaellenes, és legfőképpen NEM oroszellenes, hanem ha valami ellenes, akkor kommunista rendszerellenes. Persze, voltak máshol is atombalesetek, de ez volt messze a legnagyobb és legveszélyesebb a robbanás után fennálló további robbanásveszély miatt, és a hatóságok hozzáállása miatt, miközben ezt határozta meg leginkább az őt körbevevő politikai rendszer. A mindenkori hatalom mindenhol igyekszik eltusolni a veszély nagyságát, de a kommunizmusban minderre nagyságrendekkel nagyobb energiát fordítottak, és itt az életével játszott, aki beszélt.
Szerintem nézd meg a sorozatot.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2019.12.06. 13:17:49

@Gyingizik: Az orosz kisember, de esetenként még egyes katonák, tábornokok esetén kifejezetten kiemeli az egyéni hősiességet és józan észt, okosságot. Oroszellenesnek senki nem nevezi, még az oroszok sem, nem véletlenül aratott nagy sikert ott is a sorozat. Csak a komcsik utálják. :)

Gyingizik 2019.12.06. 15:33:37

@Time Goes By: Csodálatos, hogy tisztáztad a félreértést. Egyes véleményformálók a Roszatom és az atomerőművek elleni propagandaként tálalják e művet. Valamint a szovjet apparatcsikok viselkedését párhuzamba hozzák a Trump-adiminsztrációval.
Ezért ezt a sorozatot a nyugatos neolibcsik imádják :)

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2019.12.06. 15:40:21

@Gyingizik: ez a párhuzam nyilvánvaló hülyeség, és ezt azonnal látja mindenki, aki megnézi a sorozatot. Sőt, ha mindenáron párhuzamot akarunk vonni a mai politikai szereplőkkel, akkor a komcsik ideológia mentén való gondolkodás és döntésmódja sokkal inkább hasonlít a véleményfasiszta libsik attitűdjére, semmint Trumpéra, vagy általában véve a mai jobboldaléra.
Tényleg nézd meg a sorozatot, és ne előítéletek alapján alakítsd ki a véleményed.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2019.12.06. 16:25:04

@Gyingizik: helyes, örülök neki. :) Majd megnézés után, ha van kedved, mondd el a véleményed.

Kyria 2019.12.06. 17:34:48

Az első három részt láttam, az elsőnél sírtam, a másodiknál lesokkolódtam, a harmadik részre pedig nincsenek szavaim. A 4-5. részre azóta sem bírtam rászánni magam, mindezt úgy, hogy már évekkel ezelőtt olvastam a híres "Csernobili ima" c. dokumentumregényt, tehát kb. tudtam is, mit fogok látni.
(A katasztrófa idején már nem voltam gyerek, úgyhogy jól emlékszem a mendemondákra, a szájról-szájra terjedő hírekre is.)
Nemrég, a NatGeo-n láttam egy Csernobilról szóló dokumentumfilmet, amelyben szemrebbenés nélkül nyilatkozták azt, hogy természetesen a környező településeket már a katasztrófa másnapján kiürítették...azt nem tudom, hogy mehetett ez le adásban (a csatornánál vajon senki sem nézte meg előtte?), de számomra erősen megkérdőjelezte a bemutatottak "valóságtartalmát" (más, számomra finoman szólva is gyanús állításokkal egyetemben, de a posztnak nem ez a témája, úgyhogy nem is taglalom tovább).

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2019.12.06. 17:42:43

@Kyria: nézd meg a maradék két részt is, az ötödikben a tárgyalásos jelenetben a maradék hiányzó kockák is a helyükre kerülnek, és pontosan bemutatják, hogy mi mimért és hogyan történt, lépésről-lépésre. És hogy mi lesz Legaszov professzor sorsa...
A NAtGeo meg a többi "doku" csatorna, come on, ezek felületesebbek, mint a legtöbb hollywoodi film :)

Kyria 2019.12.07. 15:31:22

@Time Goes By: Meg fogom nézni, csak ahhoz össze kell szednem magam. Iszonyúan megviselt, látni "élőben", ahogy a sugárzás szétroncsolja az embereket (a maszkmestereknek amúgy minden elismerésem).
Engem nagyon meglepett, én eddig azt hittem, hogy a dokucsatornák tényleg komolyan veszik magukat, majd leestem a székről, amikor szembesültem az említett film nyilvánvaló hazugságaival.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2019.12.07. 15:31:55

@Könyveslány: Furcsa módon a sorozat egyik része sem nyomasztó, annak ellenére, hogy nagyon súlyos eseményeket beszél el, és nagyjából semmi nincs benne, ami ellenpontozná ezt.

Az egész lenyűgözően hihető, a telepen rohangáló gyerekek ciplőjéig bezáróan hitelesnek tűnik, ha éltél már akkoriban, akkor egy csomó tárgy, akár komplett enteriőr is ismerős lesz! Szinte érzi az ember a tapétából áradó olcsó cigeretta-szagot...

Talán az apró "győzelmek" sora az, ami miatt nézhető és érezhető marad anélkül, hogy nyomasztóvá válna. Halad a történet, emelkedik a tét, fejlődnek a szereplők, és közben annyira közérthető marad, hogy már csak azért is nézi az ember, mert érthetően elmagyarázzák, hogy mitől is robban fel egy RBKM-reaktor...