Martin Scorsese gengszterfilmjeihez vagy általában véve a filmjeihez soha nem kellett különösebben nagy reklám, elég csak annyit mondania, hogy nem szuperhős film és a klasszikus értelemben vett jó filmek rajongóinak hada türelmetlenül várja megjelenését. A Casino műfajának megfelelően véres és brutális történet a maffia által működtetett szerencsejáték világáról és az ezzel szoros összefüggésben álló kapzsiság és egyéb emberi gyarlóság destruktív erejéről, aminek a végén mindenki elveszít valamit. A Casino egy „felemelkedés és bukás” jellegű epikus gengszerfilm, amelyet előszeretettel hasonlítanak a rendező néhány évvel korábban bemutatott Nagymenők (1990) c. filmjéhez. A film főszereplői pedig olyan színészek, akik már ezelőtt is megmutatták képességeiket különböző, mára már ikonikussá vált gengszterszerepekben, mint Robert De Niro és Joe Pesci, valamint női főszereplőként csatlakozik hozzájuk Sharon Stone, akit Oscar-díjra jelöltek ezért az alakításáért.

A szerencsejáték világában jártas és végtelenül profi mentalitással rendelkező Sam „Ace” Rothsteint (Robert De Niro) a chicagói maffia Las Vegasba küldi, hogy átvegye az egyik kaszinójuk, a Tangiers irányítását. Sam remek munkát végez, és milliós profitot termel az alvilág vezetőinek. A problémák akkor kezdődnek, amikor munkája közben megismerkedik egy nagyon szexis luxus prostival, Ginger McKennával (Sharon Stone), akit nagyon gyorsan feleségül is vesz, valamint amikor gyerekkori barátját, az erőszakos szociopatát, Nicky Santorot (Joe Pesci) bízza meg a maffia azzal, hogy Ace testőre és a kaszinó behajtója, "biztonsági" embere legyen. Nicky azonban a saját szakállára is tevékenykedni kezd, amit sem a hivatalos hatóságok, sem a maffia nem néz jó szemmel, mivel rossz fényt vet a kaszinó legális működésére is. Sam szerencsejáték engedélye lejárófélben van, azonban bukméker múltja, Nicky tevékenysége és Sam munkája során szerzett személyes ellenségei miatt úgy néz ki, hogy nem tudja megújítani és nem lehet a kaszinó vezetője. A problémákat csak fokozza Ginger alkoholizmusa és drogfüggősége, akit korábbi stricije, Lester Diamond (James Woods) könnyűszerrel manipulál annak érdekében, hogy pénzt húzzon ki az aranytojást tojó tyúktól. Tönkremenő kapcsolatuk során Ginger attól sem riad vissza, hogy a brutális Nickyt Sam ellen uszítsa…A Casinot sokan nevezik a Goodfellas remakejének, ami egy kicsit igazságtalan ezzel a filmmel szemben, függetlenül attól, hogy valóban nagyon hasonlítanak egymásra több elemükben is és az ilyen összehasonlításokból általában ez a film kerül ki vesztesen. A két gengszterfilm közötti hasonlóság nem merül ki műfajukban, ami egyben a témáik hasonlóságát is jelenti és a bennük látható, egyes jelenetekben akár sokkolónak is nevezhető erőszakban, a hasonló karakterekben, sőt még az ezeket eljátszó színészek személyében sem. Mindez a hasonlóság ugyanis olyan elemekben is érzékelhető, mint a narráció erőteljes használata, ami elmagyarázza a maffia mindennapos működését, az általában az erőszakhoz kapcsolódó fekete humor, a korabeli, a 60-70-es évek ikonikus zenéinek használata, és nem utolsósorban abban, hogy mindkettő forgatókönyvét Nicholas Pileggi írta saját, nem-fikciós regényeiből.

A két filmnek ennek ellenére sincs semmi köze egymáshoz, azonban a nagy mértékű hasonlóság szinte kiprovokálja az összehasonlítást. Mivel mindegyik a maffia mindennapi működését mutatja be, ezért a témáikban nagymértékű átfedés fedezhető fel, azonban a filmek fókusza másra irányul.

Mindegyik azt mutatja be, hogy az alvilági körökben megvetik azokat, akik a megélhetésükért dolgoznak, mert ezeket tartják a világ legnagyobb lúzereinek (hogy aztán a filmek végén kiderüljön, hogy azok a legnagyobb vesztesek, akik ezt gondolják), és mindkét filmben a gyors és nem munkával szerzett pénzszerzés áll a középpontban. Goodfellasban a történet fókuszában a szervezet hierarchiájának alacsonyabb helyén lévő egyszerű "utcai" gengszterek állnak, akik a maffián belül elvégzik a piszkos munkát, és megkeresik a pénzt a mindennapi lopásokkal, rablásokkal, gyilkosságokkal, míg a Casino a maffia vezetőségére összpontosít, azokra, akik lefölözik az alvilág „melósai” munkájának gyümölcsét.A Goodfellasban látható gengsztertevékenység, minden egyes pénzszerző akció szigorúan törvényellenes, ahol a kívülálló néző tudja, hogy ez a hatóságok minden korrupciója ellenére sem folytatódhat mindörökké, és előbb vagy utóbb az ebben részt vevőknek meg kell fizetnie számlát valamilyen módon. Ezzel szemben a Casinoban látható szerencsejáték legális tevékenység, amihez még engedélyük is van. Mindezek ellenére a morál vagy a törvény itt sem jelent semmit, hiszen a csillogó külsőt, azaz a legális tevékenységet ugyanolyan elszánt brutalitással tartják fenn, mint amilyennel az utcai rablások működnek.

A történetek helyszíne is különbözik, ami egyben a filmek atmoszférájára is kihat. A Nagymenők helyszíne a nagyváros rossz hírű környékei, munkásnegyedei, ahonnan az alacsonyabb társadalmi osztályú gengszterek származnak, ezért ennek atmoszférája sokkal karcosabb, sivárabb, sötétebb. A Casinora pedig a szándékosan szinte gagyi hatású csillogó színpompás atmoszféra jellemző, megfelelvén a történet helyszínének, a csillogó gyagyit a pompával összekeverő sekélyes és felszínes Las Vegasnak, ahol minden a könnyen és gyorsan szerezhető nagy pénzről szól. Mindent elmond a városról, hogy a maffiai hozta létre kifejezetten a szerencsejáték, azaz a gyors pénzkereset érdekében, ami így lényegében pár év alatt nőtt ki a sivatagból és semmilyen korábbi történelemmel, kultúrával nem rendelkezik. A város tökéletesen illik a maffia managementjéhez, ami ugyanolyan tanulatlan, alacsony sorból származó emberekből tevődik össze, mint a Nagymenők utcai gengszterei, ezért ízlésük, műveltségük ugyanolyan szinten áll és nem változik a rengeteg pénz hatására sem, mivel mindezt nem személyes fejlődésre hanem drága és sokszor felesleges, ízléstelen luxusholmikra költik. És ez még a munkájában profi és okos Samre is igaz, aki ugyanúgy trófeafeleséget választ magának egy luxusprosti személyében, aki igaz, hogy jól néz ki, de akkor is egy prosti, annak minden velejárórával együtt, ezért az értéke a csillogó felszín alatt nagyon alacsony, és ezt Acenek is meg kell majd tapasztalnia.   Mint minden gengszterfilm, úgy a Casino is megjeleníti az alvilágban megszokott, ahhoz szorosan kapcsolódó erőszakot, kapzsiságot, bizalmatlanságot, csalást és árulást, amelyek együttesen végül minden fontosabb szereplő végzetét elhozza majd. Ennek már csak azért is be kell következnie, mert ebben a világban lehetetlen a munkát a magánélettől elválasztani, itt aztán (meg sehol máshol) nem érvényes, hogy „ez csak üzlet, és nem személyes ügy”, ugyanis a kettő elkerülhetetlenül összekapcsolódik és szükségszerűen erőszakba torkollik.

A forgatókönyvet Nicholas Pileggi írta saját, valós történeten alapuló könyvéből, a Casino: Love and Honor in Las Vegasból. A filmben látható történet nagyrészt a valóságban is megtörtént, ennek megfelelően a legfontosabb karakterei is valóságos személyeken alapulnak. A forgatókönyv nagyon ambiciózus, hiszen egy 3 órás epikus történetről van szó, aminek első harmadában a kaszinók működését mutatja be, többek között azt is, hogy hogyan vágják át a szerencsejátékosokat, akiknek ugyanez a szándéka a kaszinóval. Láthatjuk hogyan számolják a kártyákat, a vezetőség hogyan figyeli az osztókat és lényegében mindenkit, és hogyan veszi el a csaló kuncsaftok kedvét a továbbiaktól.

A Casino ezen szakaszának kis túlzással élve dokumentumfilm jellege van, aminél jól jött volna egy szigorúbb vágás, függetlenül attól, hogy ez a rész is nagyon szórakoztató. A történet azonban akkor kezd el igazán működni, amikor már Sam, Ginger és Nicky között folyamatosan alakuló, változó emberi kapcsolatokat helyezi a fókuszba.A film számos noir elemmel rendelkezik, főleg, ami a szerkezetét és a történet elbeszélésnek módját illeti, hiszen keretezett flashbackben bontakozik ki a történet, aminek első és utolsó jelenete 1983-ban játszódik és Sam autójának felrobbanását mutatja. Ez egy nagyon acélos kezdés, és már az induláskor tudja a néző, hogy nem lesz olyan sima a pénzkeresetnek ez a módja és egyben megágyaz az izgalomnak is, hiszen innentől kezdve minden egyes olyan karaktert gyanakodva fogadunk, akivel Sam kapcsolatba kerül. A keretben pedig nagyon intenzíven használja a narrációt arra, hogy extra információkat adjon át a nézőknek erről a világról.

A film káromkodással teli és gengszteres szövege is remek, mondjuk jellemző rá, hogy állítólag még a Guinness Rekordokba is bekerült azzal, hogy összesen 422-szer mondják ki a "fuck" szót, ami azt jelenti, hogy percenként 2 és félszer hangzik el. 

Ebben a történetben mindenki megcsal és elárul mindenkit vagy morálisan, vagy szexuálisan vagy bármilyen egyéb módon. Ennek veszélyével persze tisztában is vannak a szereplők, ezért aztán mindannyian figyelnek vagy figyeltetnek mindenki mást.  Ace, azaz Sam karaktere Frank „Lefty” Rosenthal kaszinó manageren alapul, aki a Stardust, a Fremont, a Marina és a Hacienda nevű kaszinókért volt felelős 1970 és 1981 között. A melójában végtelenül profi Ace több hibát is elkövet a történet során. Első lépésben nyilván azt, hogy a maffiának dolgozik, aztán az összes többi már ebből fakad majd, kezdve azzal, hogy nem megfelelő dolgokba szeret bele: a kaszinókba és Gingerbe. Azonban amíg a kaszinóban minden szerelme ellenére tisztában van azzal, hogy mindent ellenőriznie kell, mert egy pillanatig sem bízhat meg senkiben, addig a magánéletében és másik szerelmével, Gingerrel szemben már nem ennyire óvatos, pedig ott legalább ekkora elővigyázatosságra lenne szüksége, hiszen a nő egy cseppet sem jobb, mint a kaszinók világa, sőt. Nickyvel szemben pedig lényegében tehetetlen és kiszolgáltatott, mivel barátja olaszként már a maffia felkent tagja, ami széles előjogokat biztosít neki a zsidó származású kívülálló Sammel szemben, hiába ő az, aki a legtöbb pénzt hozza a szervezetnek. Robert De Niro remek alakítást nyújt Sam karakterében, aki egyszerre tud szimpatikus és esetenként ellenszenves lenni, egyszerre okos és egyben ugyanolyan alacsony műveltségű és ízlésű, mint a többi alvilági alak, egyszerre része, sőt fontos fogaskereke az alvilág üzletmenetében, ugyanakkor mégis kívülálló marad egész életében.

Nicky karaktere Anthony Spilotro nevű maffiózon alapul, aki még az FBI-t is lehallgatta. Az ambiciózus, kapzsi, forrófejű és brutálisan erőszakos Nicky képes bárkit befenyíteni, kirabolni vagy brutálisan bántalmazni, miközben az lenne a feladata, hogy megkönnyítse Ace dolgát és biztosítsa a csendes üzletmenetet. Nicky sok mindenre alkalmas, csak éppen pont erre nem. Komoly veszélyt jelent a nála sokkal profibban viselkedő és „dolgozó” Samre nézve többféle módon is. Nicky nagyobb szeletet szeretne a las vegasi tortából, mint az kaszinó „biztonsági főnöke”, így saját szakállára kezd tevékenykedni amolyan old school gengszter módon, ami sem a hatóságoknak, sem a kaszinót legálisan működtető és ezáltal hatalmas profitra szert tevő maffiának nem tetszik. Samről pedig mindenki tudja, hogy Nicky régi barátja, így fennállhat az a lehetőség, hogy egy kalap alá kerül vele. Majd a későbbiekben privát okokból, Ginger hatására Nicky már közvetlen veszélyt is jelent Samre. Nicky régóta magába fojtott irigysége is előtör, aki úgy érzi, hogy ő nem kap annyi megbecsülést a szervezeten belül, mint Sam, pedig képes lenne nagyobb horderejű feladatokra is, mint barátja testőrének lenni, aki ráadásul nem is olasz és így nem is lehet tagja a szervezetnek. A Nagymenők óta, ha szociopata gengszterkarakter kerül szóba, akkor mindenkinek Joe Pesci jut először eszébe. Itt is nagyon hasonló karaktert játszik, és itt sem okoz csalódást a kezelhetetlen, brutális és öntörvényű gengszter karakterében.Ace narrációja: „Mindegy, hogy mekkora a faszi, Nicky nekimegy. Ha ököllel jobb vagy Nickynél, akkor baseball ütővel megy neked. Ha kést rántasz, akkor pisztolyt fog rád. És ha nálad is pisztoly van, akkor jobb, ha megölöd, mert ő addig nem áll le, amíg az egyikőtök meg nem hal.”  

Sam és Nicky nagyon érdekes kettőst alkotnak, azonban a történet több időt tölt Sam és Ginger problémás kapcsolatával és többször talán szükségtelenül el is vonja a figyelmet a két gyerekkori barát viszonyáról, függetlenül attól, hogy ez a szál is jelentős feszültséget ad a filmnek.

Sam és Ginger kapcsolatának boldog szakaszát hamar letudja a történet, és hosszas figyelmet szentel a szebb napok után hamar bekövetkező veszekedésekkel teli különválásuknak. Megismerkedésükkor Ginger Las Vegas legszebb és legszexibb nője, hogy aztán idővel kiderüljön róla, hogy a csillogó felszín alatt ugyanolyan rothadt, mint a csili-vili város. (Az ő karaktere Geri McGee modellen alapul, aki Frank Rosenthal felesége lett.) Kapcsolatban marad pitiáner és lepukkant, végtelenül taszító stricijével, akit előnyben részesít férjével szemben. Hiába, ez ő ízlése se jobb, mint akárki másé Las Vegasban. Ginger eszére jellemző, hogy nem ismeri fel, hogy a két férfi közül melyik szereti igazán, és melyik az, amelyik csak kihasználni akarja. Karakterének ezen tulajdonsága nagyon emlékeztetett a Scarlet Street 1944 femme fataléjára, Kittyre. Az esze azután sem lett több, hogy otthagyja prostituált karrierjét és férjhez ment. Közben inni, drogozni kezd, és a valaha végtelenül szexis nő egyre lejjebb csúszik. Sam, aki tényleg szereti a nőt és kapcsolatukra „igaziként” tekint, amiben Gingert feleségként kezeli és nem prostiként, és elköveti azt a hibát, hogy nem fizeti ki a luxusprostiból feleséggé avanzsált Gingert, aki enélkül nem tud és akar lelépni.  Sharon Stone nagyszerűen kelti életre ezt a femme fatale karaktert is, olyannyira, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem az Elemi ösztön puncivillantó végzet asszonyáért szerezte élete egyetlen Oscar-jelölését, hanem a Casino manipulatív, ugyanakkor mégiscsak buta, valaha gyönyörű s szexi, ugyanakkor belülről nagyon csúnya és gyenge Gingeréért.

A film egyik érdekes színfoltja James Woods Ginger stricijének, Lester Diamond karakterében, aki nagyon szórakoztatóan undorító. Pitiáner és gyáva, mint minden strici, mesterkélten nyálas és manipulatív, azonban még ebben is gyenge, mert nagyon könnyű átlátni rajta. Lesternek mindezek ellenére hatalma van a nő fölött, akiből folyamatosan pénzt próbál kihúzni.

A Casinot Robert Richardson fényképezte, aki innentől kezdve Scorsese (és Tarantino) állandó operatőre lett. A film csillogó és káprázatos látványvilága szokatlan egy gengszterfilmtől, azonban mégis remekül illik ehhez a történethez és legfőképpen annak helyszínéhez, amivel nagyszerűen érzékelteti a csillogó felszín alatti ízléstelenséget. A film kosztümtervezőjét is dicséret illeti, hiszen a szereplők ruhái is egyszerre kor autentikusak, ugyanakkor azok többsége is az ízléstelenebbek közül való, mint például Ace roppant színes öltönyei, vagy a tigriscsíkos ruhahuzat, hasonlóan a neoncsillogáshoz és a fényképezés nagyon vastag, nagyon élénk színeihez.  A filmnek nincs külön háttérzenéje, hanem a kor ismert zenéi közül válogattak, és olyan klasszikus pop, rock, blues számok hangoznak fel, amelyek még érzelmileg is illenek az adott jelenethez, olyan előadóktól, mint Muddy Waters, B.B. King, Fleetwood Mac vagy éppen a Rolling Stones.

Martin Scorsese egyszerűen nem tud rossz epikus gengszterfilmet készíteni, ugyanakkor a Casino mégsem éri el a már sokszor emlegetett Goodfellas minőségét. Ennek egyrészről a történet az oka, ami egész egyszerűen kevésbé érdekes, mint Henry Hill gengszterkarrierje, valamint kevésbé koherens. A film első szakasza a kaszinók működésének elmagyarázásával telik el, amiben nem sok jelentősége van a történet érdemi részét jelentő karakterek változó kapcsolatai körüli bonyodalmaknak, drámának, és emiatt a film szinte élesen két részre bontható. Ennek ellenére a Casino is egy roppant éleslátó, remekül eljátszott, nagyon látványos és szórakoztató film a maffia világáról, még ha egy kicsit kevésbé szenvedélyes is, mint a Nagymenők.

Értékelés: 9/10

A film magyarul a Youtubeon megnézhető: