Martin Scorsese egyik legjobb alkotása ez a gengszter film, ami nem kis szó ismervén filmográfiáját, és attól függetlenül, hogy 6 Oscar-jelöléséből csak egy díjat tudott megnyerni Joe Pescinek köszönhetően a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. A film egy tipikusnak nevezhető gengszter sztori, ami Henry Hill felemelkedéséről és bukásáról szól, miközben betekintést láthatunk a new yorki olasz-amerikai alvilág életébe, működésébe az 1955 és 1980 közötti időszakban. A Nagymenőket jelenleg a 92. legjobb amerikai és 2. legjobb gengszterfilmnek tartják számon A keresztapa mögött, a főszerepeket pedig Ray Liotta, Robert De Niro és Joe Pesci játszák.

A biografikus elemekkel rendelkező film a félig olasz, félig ír származású, már fiatal korában gengszterré váló Henry Hill (Ray Liotta) életét követi nyomon a szervezethez csatlakozásától az elkerülhetetlen bukásáig. A kamasz Henry New York egyik olyan munkásosztálybeli környékén nő fel, ahol az olasz maffia az úr. Már gyerekkorában lenyűgözi a gengszterek hatalma, pénze, életstílusa, és nagyon hamar csatlakozik is hozzájuk, először, mint parkoló fiú. Henry végigjárja a maffia által kínált ösvényt és egyre komolyabb bűnözővé válik, majd középkorúan drogfüggő kokain dílerré avanzsál. Már „karrierje” elején összebarátkozik a legnagyobb volumenű rablások kitervelőjével, végrehajtójával, a nagypályás, de paranoiára hajlamos Jimmy Conwayjel (Robert de Niro), valamint a brutális pszichopata Tommy DeVitoval (Joe Pesci), akikkel számos közös balhét hajt végre. Természetesen nem úszhatja meg a börtönt sem, miközben problémás és veszekedésekkel tarkított magánéletébe, és feleségével, Karennel (Lorraine Bracco) való kapcsolatába is beleláthatunk. Henry a bortönben a maffiafőnök, Paulie Cicero (Paul Sorvino) háta mögött, majd később határozott tiltása ellenére drogdílerkedni kezd, amibe családtagjait is bevonja, úgy hogy közben az FBI minden lépését nyomon követi. Az események egyenes úton haladnak a mindegyikük számára mást jelentő, de elkerülhetetlen vég felé, addig a pontig, ahol már nem számít a barátság, mindenki csak túlélni akar…A világ egyik legismertebb filmkritikusa, Roger Ebert írta azt, hogy „nincs olyan film, amelyik jobban bemutatná a szervezett bűnözés világát, mint a Godfellas. Még a Keresztapa sem.” És ebben tökéletesen igaza van, még akkor is, ha igazságtalan ez az összehasonlítás a Keresztapára nézve, mert ott szándékosan nem ezen van a hangsúly, ellentétben a Nagymenőkkel. Míg A keresztapa fókusza a családon belüli személyes kapcsolatokon, a karakterek motivációin nyugszik, addig a Godfellas célja kimondottan az olasz-amerikai szervezett bűnözés működésének bemutatása volt valóságos alvilági alakok életén keresztül. A film ennek a marginalizált társadalmi csoport életét meséli el, megjelenítve motivációikat, hatalom és pénzéhségüket. A filmben látható erőszak esetenként nagyon grafikusan ábrázolt, ami akár sokkoló is lehet gengszterfilmekhez nem szokott nézőknek még akár manapság is, 30 évvel a film elkészülte után. Mindez azonban szükséges volt ahhoz, hogy ezt a világot hitelesen lehessen bemutatni.

A forgatókönyvet Nicholas Pileggi és Martin Scorsese írták Pileggi 1985-ös Wiseguy című nem fikciós regényéből, aminek alapját valódi események és szereplők adták. Bár néhány nevet megváltoztattak, a történet a Lucchese maffiacsalád életén alapul. Robert De Niro karakterét, Jimmy Conwayt egy ír-amerikai bűnözőről, James Burkeről mintázták, aki 1978-ban megszervezte és végrehajtotta a Lufthansa kirablását a Kennedy reptéren, ahol a rablók 6 millió dollárt zsákmányoltak. Paulie Cicero valóságbeli neve pedig Paul Vario, aki a Lucchese család egyik vezetője volt.A film története szereplőinek életét, pályafutását mutatja be számtalan történetszálon keresztül. Lényegében mindegyik szereplő egy-egy különálló mellékszálat jelent a fő sztori, Henry gengszter pályafutása mellett, úgy hogy közben ezen szálak összessége az egymásra gyakorolt hatásuk révén egy kerek egészet alkotnak, amiben mindenki élete, cselekedetei valamilyen módon kihatással van a többiek életére és nem utolsó sorban végzetére. Ennek megfelelően a Godfellas sava-borsa a forgatókönyv kiváló karakterizálása, ugyanis enélkül a film nem működne olyan nagyszerűen, mint ahogy működik, függetlenül a többi számos kiváló elemétől. Persze egyik szereplő esetében sem ás szociografikus igényességgel a mélybe, ezt nem is teheti, mert ehhez egyszerűen túl sok a fontos szereplő, de mindenképpen egyfajta átfogónak nevezhető képet szeretett volna adni erről a szubkultúráról a maga valóságtól elszakadó, moziszerű, ám különös módon mégis realisztikus ábrázolásával..

A különböző karakterek motivációja nagyon hasonló, hiszen mindannyiuknak a luxus, a „könnyű és jó élet” elérése, és az ún. tisztelet megszerzése a céljuk, amit nyilvánvalóan az mozgat, hogy előtte senkik voltak és pont ez a két dolog hiányzott az életükből. Mert mondjuk cipőt pucoltak az utcán. Persze ez az agresszióval megszerzett tisztelet valójában nem tisztelet a szó hagyományos értelmében, hanem sokkal inkább az erőszaktól való félelem. Mint ahogy a "könnyű és jó" életről is kiderül, hogy ilyen a valóságban nem létezik, mert egy idő után nagyon nehézzé válik, és nagyon nagy árat kell érte fizetni, mivel mindenről le kell mondani, ami valójában boldoggá tehet egy embert. A történet szereplői azonban ezzel nincsenek tisztában, talán még a valamilyen módon bekövetkező végzet pillanatában sem értik meg ezt. Vagy megértik, de úgy gondolják, hogy mégis megérte. A film remekül mutatja be az ilyen típusú és ebbe a hibába eső karakterek színes és széles spektrumát, amibe a maffiózókhoz szeretőként vagy feleségként csatlakozó nők, vagy akár az anyák is beletartoznak.A csoport tagjai között a motiváción túl számos más szembeötlő hasonlóságra mutat rá a film. A történet összes szereplője lényegében alsóosztálybeli lumpenproli, akiknek az utca és az alvilág volt a legfontosabb tanítója, és ennek megfelelően csak az erőszakban hisznek, tudásuk pedig kimerül az utcai bölcsességekben. Ennek nem csak a mindent és mindenkit uraló brutális erőszak lesz a következménye, hanem az is, hogy ez örökké így is marad, hiszen a főnökök is ugyanilyen háttérrel rendelkeznek, akik közülük emelkednek ki, így az attitűd és az erőszak folytonossága garantált.

A szervezet egyik legfontosabb elvárása tagjai felé az abszolút lojalitás, ami a túlélés egyik legfontosabb eszköze az egyén számára. Azonban a tisztelethez hasonlóan erről is kiderül, hogy valójában semmit nem jelent, hiszen az első adandó alkalommal a főnök megszabadul  a valamilyen szempontból fenyegetést jelentő csoporttagtól vagy tagoktól, teljesen függetlenül azok lojalitásától.

Henry Hill: „Amikor egy csapat tagja vagy, soha senki nem mondja meg, ha meg akarnak ölni. Ez nem így történik. Nincsenek ilyenkor viták vagy szitkozódások, mint a filmekben. A gyilkosod a barátodként, mosollyal az arcán jön hozzád. Olyan ember, aki egész életedben közel állt hozzád. És általában életed legrosszabb pillanatában jönnek, amikor a leggyengébb, legkiszolgáltatottabb vagy és a legnagyobb szükséged lenne a barátaid segítségére.”A film másik nagy erőssége annak a kettősségnek a bemutatása, ahogy a gengszter szereplők gondolni szeretnek magukra, és amilyenek valójában. Mind a három főszereplő, Henry, Jimmy és Tommy (és lényegében az összes maffiózó) egy nagypályás, sikeres valakinek szereti látni és láttatni magát, akik bármit megengedhetnek maguknak. Valójában azonban ugyanolyan bunkó és erőszakos lumpenprolik, mint voltak a „sikereik” és "felemelkedésük" előtt, akik társaságából minden normális ember igyekszik elmenekülni. A lumpenproliság egyik legbiztosabb jele – amit ebben a filmben is remekül mutatnak be -, ha valaki nem tud élni a pénz nyújtotta előnyökkel és egy jottányit sem tud intellektuálisan, pszichésen vagy éppen érzelmileg fejlődni és felülemelkedni korábbi önmagán, hanem mindenféle luxus tárgyra szórja el a pénzt, amelyek többsége ráadásul teljesen felesleges vagy ízléstelen.

A történet főszereplője, Henry Hil pályafutásán keresztül válik láthatóvá a szervezett bűnözés csábító és egyben végzetes oldala is. A legtöbb alacsonyabb osztályból származó kamaszfiú, főleg ha egy olyan környéken nő fel, amit a félelmetes és maguknak mindent megengedhető gengszterek uralnak, nagy valószínűséggel vonzódni kezd a világukhoz, amiben a vakmerő és kegyetlen erőszak, a sok pénz, csajozás, és férfiak közötti egyfajta szent testvérig játssza a főszerepet. Ez az életstílus olyan erővel vonzz egyeseket, hogy nincs elég magas ár, amit meg ne adnának azért, hogy a részesei lehessenek. Főleg, ha az előtte lévő nem maffiózó férfi példaképek nem nyújtanak versenyképes alternatívát a gengszterek csábító világával szemben. Mint Henry apja, aki elmerül és belekeseredik a szürke átlag hétköznapiság mocsarába, ahonnan nincs kitörés.

Henry Hill: „Amióta csak az eszemet tudom, mindig gengszter akartam lenni.”Aztán persze idővel jön majd a pia és drog, a paranoia, a tönkremenő emberi kapcsolatok és végül az árulás, amikor aztán mindez semmivé válik. Nem csak Henry, de a csoport összes tagja abnormális karakter, akik teljesen elszeparálódva a társadalomtól élik életüket zárt közösségükben, ami azzal jár egy idő után, hogy saját abnormális világukat érzik az igazinak, amiben az erkölcsi normák teljesen átértékelődnek. És nem telik el sok idő, míg a maffia kifutó fiúja holttesteket ás el éjszaka.

A legtöbb gengszterfilmben a nők általában végtelenül szexis, csinos és vonzó nők, amolyan femme fataleok, akik elérendő státuszszimbólumként jelennek meg. Ebben a filmben egy kicsit más a helyzet. Bár látható egy-két csinosabb nő is az éjszakai lokálokban a gengszterek társaságában, de a legtöbb gengszterfeleség férjeikhez hasonló társadalmi háttérrel rendelkező alsóosztálybeli nő, akik sokkal inkább a helyi bunkó csávók helyi bevásárló szatyros háziasszonyai, semmint igazi végzet asszonyok. Idővel ugyan bundát hordanak majd és ízléstelen make upot viselnek, de lélekben maradnak ugyanazok az alsóosztálybeli nők, mint voltak. Férjeikhez hasonlóan ők sem tudnak feljebb emelkedni sem társadalmilag, sem egyéni szinten nem fejlődnek, és bundában is ugyanolyan közönségesek és kiszolgáltatottak, mint bunda nélkül voltak. Az ő gondolkodásmódjuk legalább annyira kifordított, mint a gengsztereké. Ők arra büszkék, hogy férjeik nem munkanélküliek és nem otthon lógatják a lábukat, hanem lopnak, rabolnak és gyilkolnak családjuk megélhetéséért és életszínvonaluk javításáért. Henry felesége, Karen egy kicsit kivétel és egy fokkal modernebb nő, ami annak is tulajdonítható, hogy neki középosztálybeli zsidó családi háttere van és nem alsóosztálybeli olasz, szemben a többiekkel, de aztán egy idő után alkalmazkodik és hasonul új környezetéhez. Mindemellett nála látható a nők között a legjobban az a végzet asszonyos tulajdonság, hogy vonzódik a rossz fiúkhoz.Karen: „Egy idő után mindezt normálisnak éreztem. Nem tűnt bűnözésnek. Sokkal inkább olyan volt, mintha Henry vállalkozó lett volna saját üzlettel és a társaival együtt rámenősen keres némi extra dohányt, miközben más fickók otthon ülnek a seggükön munkanélküli segélyre várva. Férjeink nem agysebészek, hanem kétkezi melósok. Az egyetlen módja, hogy igazi pénzt keressenek, ha megszegnek pár szabályt.”

Az olasz maffián belül a lojalitáson és a tiszteleten túl volt még egy nagyon kifordított lózung, mégpedig a házasság és a családi élet fontossága. Ez megjelenik szinte minden maffiáról szóló filmben, a Keresztapában is, és mindenhol látható ennek hamissága. A Keresztapában a családra hivatkozva hajtottak vége mindenféle bűncselekményt, miközben az látható, hogy pont a család sínyli meg az egészet a legjobban, addig itt azt elnézik Henrynek, ha kicsapongó életet él, hiszen ez része a szubkultúrának, de azért megszólják, ha a kicsapongás után nem megy haza a feleségéhez, hanem a szeretőjénél marad.

Ray Liotta játszotta Henryt, a maffián belül gyorsan karriert csináló kifutó fiút. Henry minden erőszakos cselekedete ellenére kevésbé brutális, mint társai, Jimmy és Tommy. Henryben nem tűnt el teljesen az a fajta romantikus gyengédség vagy humanizmus, ami fiatalkorában látszott rajta, amikor egy ismeretlen meglőtt ember kezét bekötötte, amiért meg is szólta az egyik gengszter, hogy túl puha. De mindezen tulajdonsága még egy fél éve lelőtt és eltemetett hulla kiásásakor is előjön, azzal, hogy ő az egyetlen a társai között, akinek a gyomra mindezt nem veszi be és okádik, miközben Jimmy és Tommy teljesen érzéketlenül viccelődnek vele. Henry feleségével, Karennel való kapcsolatában is felvillannak ugyanazok a tulajdonságai, mint a munkájában. Szenvedélyes és romantikára hajlamos, ugyanakkor ezen jellemzői még sem akadályozzák meg abban, hogy megcsalja. Mint ahogy mindent megcsal és elárul, még önmagát is, azonban biztosak lehetünk benne, hogy még ennek tudatában is ugyanezt az életet választaná. Ray Liotta nem csak a létező összes érzelmet tudta hitelesen átadni játékával, de még narrációja is nagyon szórakoztató volt, amit karakterének megfelelően végtelenül önelégülten adott elő.És bár Henry is alapjában véve egy erőszakos bűnöző, de hozzá képest Jimmy sokkal rosszabbnak tűnik, akit Robert De Niro alakít. Ő magát a legnagyobb pályás gengszternek gondoló, látszólag nagyon magabiztos, nagy volumenű balhékat megszervező és végrehajtó bűnöző, aki valójában egy paranoid és egocentrikus gyilkos, aki azt gondolja, hogy csak akkor lehet biztonságban, ha mindenkit kinyír. Nem téved nagyot. Robert De Niro remekül átadta karakterével a maffia élet csábító és veszélyes oldalát egyaránt karizmatikus, utcai keménységű és ravaszságú karakterével. Hármójuk közül a legveszélyesebb és legfélelmetesebb bűnöző egyértelműen a telhetetlen szociopatának tűnő Tommy, akinek eljátszásáért Joe Pesci Oscar-díjat kapott. Tommyt leginkább kiszámíthatatlansága teszi végtelenül félelmetesé, ugyanis nála nem lehet tudni, hogy a következő pillanatban testvérileg megcsókol, vagy agyonver, ugyanis hajlamos túlreagálni a legkisebb sértést, vagy sértésnek felfogni teljesen ártatlan dolgokat, és még rá is játszik erre a tulajdonságára. „Hogy érted, hogy vicces vagyok?”

Nem csak a három főszereplőről, de mindenki másról elmondható, hogy kiváló alakítást nyújtottak. Lorraine Bracco Karen szenvedő, de rossz fiú férjéhez mégis erősen vonzódó maffia feleségeként egyszerre erős, ugyanakkor végtelenül sérülékeny nő. Vagy éppen Paul Sorvino, az erős belső erővel rendelkező nyugodt, de bárkit ki és felhasználó, majd eldobó Paul Ciceo maffiafőnökként.  A film operatőre Michael Balhaus volt, a forgatás pedig New Yorkban, New Jerseyben és Long Islanden történt. A fényképezés egyik jellemzője, hogy előszeretettel használnak benne hosszabb felvételeket, főleg különböző bárokban, éttermekben, ahol hosszan körbejár a kamera. Scorsese nem akart külön háttér zenét íratni a filmhez, hanem az adott korszakra jellemző ismert és népszerű zenéket használt, mint Aretha Franklin, Cream vagy éppen Muddy Waters egy-egy számát.  

Martin Scorsese rendező filmje fura módon egyszerre realisztikus, ugyanakkor mégis nagyon moziszerű, amely megközelítés a maffiavilág bemutatásához ellenállhatatlanul lenyűgözi nézőjét. A végetlenül intenzív és energikus, ugyanakkor egymással leginkább csak laza kapcsolatban álló jelenetek sora egyszerűen beszippant minket Scorsese maffia világába. A Goodfellas egyike a híres rendező azon filmjeinek, amelyektől neve és stílusa világszerte közismert lett. Nem alaptalanul.

Értékelés: 10/10

Tommynak (Joes Pesci) nem tetszik, hogy cipőpucoló fiú múltjával szívatják: