Time Goes By

Meggyónom (I Confess) 1953

2020. június 21. 16:03 - Time Goes By

i_confess_poster1.jpg

Ez a film noir Alfred Hitchcock egyik kissé elfeledett alkotása, ami pedig a maga idejében nem volt botránytól mentes. Írországban például be is tiltották, mivel történetében egy katolikus pap szerelmi viszont folytat egy nővel – még akkor is, ha mindezt még azelőtt tette, hogy papnak állt volna. A film tartalmazza a leghitchcockibbnak nevezhető témát: az ártatlanul vádolt férfi kétfrontos küzdelmét a hatóságokkal és a valódi elkövetővel. Ezúttal egy katolikus papot vádolnak gyilkossággal, aki a gyónási titok miatt nem árulhatja el, hogy ki az igazi bűnös. A film főszerepeiben Montgomery Clift, Anne Baxter és Karl Malden látható.

Quebec City egyik katolikus papja, Michael Logan atya (Montgomery Clift) nagyon komolyan veszi munkáját és teljesen elkötelezett a hivatása mellett. Alkalmazásában áll egy német bevándorló, Otto Keller (O.E.Hasse) és felesége, Alma (Dolly Haas), akik gondnokként és házvezetőnőként dolgoznak nála és akiknek az atya adott munkát, hogy ezzel is elősegítse beilleszkedésüket. Keller másodállásban kertészként dolgozik egy Villette nevű kétes hírű ügyvédnél is, akit az egyik éjjel dulakodás közben véletlenül meggyilkol, amire azért került sor, mert a férfi észrevette, hogy ki akarja rabolni. Keller egy papi köpenyben hagyja el a helyszínt, aminek lesz egy szemtanúja, majd visszaérve a templomba meggyónja bűnét Logan atyának. Logan hamar a rendőrség és az üggyel megbízott nyomozó, Larrue felügyelő (Karl Malden) látókörébe kerül, amikor másnap reggel a bűncselekmény helyszínére megy, ahol beszélgetésbe elegyedik régi ismerősével, és ex-szerelmével, Ruth Grandforttal (Anne Baxter). Ruth jelenleg egy politikus feleségeként egy érzelemmentes házasságban él férjével, szívében pedig még nem halványultak el korábbi szerelme iránti érzelmei. A körülmények összjátéka miatt a gyanú olyannyira Logan atyára terelődik, hogy hivatalosan is megvádolják gyilkossággal. Logan azonban nagyon komolyan veszi hivatását és a gyónási titok miatt nem mondhatja el, hogy ki a valódi bűnös...i_confess_1.jpgManapság már alig lehet hallani erről a noirról, pedig ez is egy háború utáni Alfred Hitchcock thriller, ami azonban minden hitchcocki vonása és kézjegye ellenére is egy kicsit kilóg az angol rendező alkotásainak sorából. Hitchcock a filmjei döntő többségében nyilvánvalóvá tette a közönség számára, hogy ő nem hisz az erkölcsi tisztaságban, mint ahogy a felelősség hiányában sem. Karaktereinek többsége nagyon emberiek, akik személyiségükből, pszichéjükből kifolyólag valamilyen gyengeséggel rendelkeznek, ami odáig vezethet, hogy valamilyen bűncselekményt is elkövethetnek. Sőt, erkölcsi gyengeséggel még az olyan karakterei is rendelkeznek, amelyeket ártatlanul vádolnak valamivel. Ennek a filmnek az ártatlanul vádolt főszereplője, Logan atya azonban kilóg a sorból, mivel az ő moralitása sziklaszilárd lábakon áll. A Meggyónom másik legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy a rendező legtöbb filmjével ellentétben ez nem tartalmaz iróniát, szarkazmust vagy egyáltalán bármilyen humort. Ez egy végtelenül komoly és komor film, sokkal szárazabb, ridegebb, mint Hitchcock háború utáni színes filmjei. A Meggyónom több szempontból is nagyon hasonlít a rendező egyik hasonló témájú, stílusú és hangulatú filmjére, a szintén nagyon sötét és komoly pár évvel későbbi alkotására, a The Wrong Man-re, ami mintha az I Confess által megkezdett utat tökéletesítette volna.

Talán azért is nem beszélnek manapaság túl sokat erről a filmről, mert nem tartozik az olyan „progresszív” és „trendi” filmek közé, amelyek a katolikus vallást és annak papjait csakis negatív kontextusban ábrázolják. Az I Confess középpontjában ugyanis az erkölcsi és vallásos tisztaság áll – ami még a végtelenül individualista, morbidságáról és szarkazmusáról híres Hitchcock világában is létezett. Vagy legalábbis eljátszott a gondolattal. A film harmadik olyan eleme, ami nem volt jellemző Hitchcock munkásságára, hogy nem rendelkezik igazán más, akár felszín felett, vagy akár alatta meghúzódó témával. Kivéve a sors vagy isten keze hatását egyes szereplők esetében, de ez olyannyira megszokott a noirok esetében, hogy tulajdonképpen nem is számít külön témának, hanem sokkal inkább műfaji elemnek, vagy stílusjegynek. Így aztán ez a film arról a nehéz és érdekes, de mégiscsak egyszerű morális dilemmáról szól, hogy a pap megszegje-e a gyónási titkot annak érdekében, hogy megmeneküljön a vád alól, vagy sem. A gyónási titok isteni érvényű, így földi halandó vagy olyan hivatalos közeg, mint a rendőrség, vagy a bíróság, de még a pápa sem oldhatja fel alóla.  Azaz ha Logan atya ezt megtöri, akkor feladja papi hivatását, hitét és mindazt, amiben hisz. Magyarán az életét. Ha nem, akkor pedig elítélik gyilkosság miatt, és felakasztják, amivel pedig fizikailag veszti el az életét. Nehéz ügy.  i_confess_4.jpgA forgatókönyvet George Tabori kezdte el írni Paul Anthelme francia színműve, a Nos deux consciences alapján, amit Hitchcock még 1930-ban látott. Tabori szkriptjével kapcsolatban azonban számos problémája akadt a cenzúrának és a rendezőnek is, azonban a magyar származású forgatókönyvíró nem volt hajlandó átírni és „hollywoodizálni” a történetet. Az első verzióban ugyanis volt a papnak egy házasságon kívüli gyereke, valamint a sztori végén fel is akasztják, ami miatt a stúdió vezetői kikeltek magukból és követelték az átírást, amivel Hitchcock végül William Archibaldot bízta meg, aki ezt meg is tette. Sajnos a szkript lett a film leggyengébb része, aminek nem csak az az oka, hogy a hollywoodi véggel nem lett annyira ütős és drámai, mint amennyire eredetileg volt, de korántsem annyira izgalmas, mint lehetett volna ígéretesen induló története alapján, és dialógusokat sem lehet igazán érdekesnek nevezni, ráadásul a film végi csavar sem igazán ütős csavar. Persze minden relatív, így ezek a problémák egy Hitchcock film esetén tűnnek problémáknak, talán mert tőle mindig valami nagy dobást vár az ember. Ez a szkript sem rossz alapjaiban, inkább csak nem annyira jó, mint amit várnák tőle. 

A történet középpontjában az erkölcsi dilemma mellett Logan atya karakterének pszichológiai tanulmánya áll. A pap tudja, hogy Otto a gyilkos, azonban azt is tudja, hogy neki vége abban az esetben is, ha megszegi a gyónási titkot, és abban az esetben is, ha nem szegi meg. Csak valamiféle isteni csodában reménykedhet. Jól érzékelhető belső vívódása két rossz döntés között, miközben a számára egyedüli üdvözítő csak az lehetne, ha a gyilkos maga vallaná be bűnét. De az már nem az ő döntése, így Logan atya moralitása hiába makulátlan, ez nem sokat segít rajta, ugyanis teljesen kiszolgáltatott egy másik ember moralitásának. Egy rablógyilkosénak. A katolikus pap belső vívódásán keresztül az is kiderül, hogy számára sokkal rosszabb lenne, ha hitét és papi életét kellene feladni, semmint a fizikai életét, ugyanis az első feladása után már semmilyen reménye nem maradhat. A rajta tévesen végrehajtott ítélet után azonban még várja a menyország, és végülis Jézust is latrok között feszítették keresztre. Így abban a döntésében, hogy nem árulja el a gyónási titkot, az is közrejátszik, hogy Jézus útját járhatja. i_confess_3.jpgLogan ezzel lélekben elfogadja azt, hogy földi életében olyanért bűnhődik, amit nem ő követett el, ami nem csak vallásos, de egy erősen noiros téma is, illetve természetesen a kettő szoros kapcsolatban áll egymással. Fritz Lang 1945-ös noirja, a Scarlet Street jelenítette meg először a bűn és bűnhődés kicsit kifordított kapcsolatát, amire a köznyelv „isten nem ver bottal” kifejezést használja, aminek a lényege, hogy a szereplők nem azért bűnhődnek meg, amiben bűnösök, ugyanakkor megérdemlik a sors, vagy isten keze által a büntetést, mert valamiben viszont mégiscsak bűnösök voltak, még ha nem is abban, amiért bűnhődnek. Itt is hasonló, ugyanakkor mégis kicsit más a helyzet Logan atya esetén, aki a gyónás által „fertőződik meg” a bűnnel, amely során a gyilkos saját lelkén könnyítve annak terhét átadja a papnak, aki így lényegében azért bűnhődik, mert pap. Ez a film is a maga korának lenyomata, így az 50-es évek konzervatív Amerikájában a vallás volt az alacsony moralitás elleni "harc" egyik legfontosabb eszköze.

A film egyik legügyesebb húzása, hogy a történetben számos szereplő bevall valamit, amivel szereznek önmaguknak valamiféle lelki könnyebbséget, megváltást, mint például Ruth, kivéve a papot. Logan atya „keresztre feszítését” legalább akkora erővel követelik a városka lakói és hívői, mint amilyen erővel Jézusét követelték anno, amivel leginkább csak saját hitetlenségüket és alacsony moralitásukat fejezik ki, mivel ebből nyilvánvaló, hogy nem hisznek abban, hogy lehetséges az a fajta moralitás, mint amit a pap tanúsít.

Érdekes volt a film gyilkosának, Otto Kellernek a karaktere, ami megint csak a film olyan elemei közé tartozik, ami nem jellemző általában a Hitchcock filmekre. A rendező ugyanis imádta a karizmatikus és szimpatikus vagy legalábbis nem teljes ellenszenves gyilkos karaktereket, márpedig Otto Kellerben nem sok szimpatikus vonás van. Ő nem rendelkezik azzal a bájjal, amivel mondjuk Norman Bates rendelkezett a Psychoban, vagy Tony Wendice intelligenciájával és kifinomultságával a Dial M for Murderben, esetleg Bruno Anthony excentrikusságával az Idegenek a vonatonban. Otto Keller ugyanis híján van minden olyan tulajdonságnak, ami egy kicsit is szimpatikussá tehetne bárkit. Ő egy komoly és komor film komoly és komor gyilkosa, aki semmiféle moralitással vagy pozitív tulajdonsággal nem rendelkezik. Nincs lelkiismeret-furdalása amiatt, hogy egy olyan embert vádolnak helyette, aki korábban sokat segített neki, és aki hagyja – sőt, elvárná - , hogy egy ártatlan ember szenvedjen az ő bűne miatt. Ő egyébként egy bevándorló karakter, amit úgy védett ki Hitchcock a korabeli PC lovagok ellen, hogy Otto Keller nem, csak hogy fehér, de ráadásul német (ugye a 2. vh után járunk nem sokkal), egyszóval lehet übergonosz és mehet a levesbe.i_confess_2.jpgRengeteg Hitchcock film tartalmaz valamiféle, annak idején még tabunak számító szex témát, ami itt a pap és a nő szerelmi kapcsolata jelent, amikor a férfi még nem volt pap. És ez ennyiben nagyjából ki is merül, azonban ez pont elég volt ahhoz, hogy az ’50-es években még erősen katolikus Írországban betiltsák a filmet.

A rendezőről köztudomású volt, hogy színészeivel meglehetősen mostohán bánt, és számos filmje forgatása alatt kipécézett magának valakit, akit idegileg és pszichésen kikészített. Ez a film is ezek közé tartozott, aminek oka elsősorban Montgomery Clift ún. method acting típusú színészi játéka volt, aminek a lényege, hogy a színész valamilyen saját, valódi élettapasztalatát használja fel karakterének megformálásánál, amit Hitchcock nagyon utált. Ő ugyanis azt várta el a színésztől, hogy pont úgy és azt játssza el, ahogy azt ő és a forgatókönyvíró elképzelt az adott karakternél, és amibe nem fért bele más tapasztalata.

Montgomery Clift azonban ennek ellenére jól érzékeltette karakterének ártatlanságát, törékenységét és csendes, méltóságteljes szenvedését, miközben körbelengi valamiféle rejtélyesség, ugyanakkor egy kicsit mégis merevnek és túl idealisztikusnak tűnt Logan atyaként. Korábbi szerelmét, Ruthot Anne Baxter alakította, akinek a játéka szintén kicsit felemásan sikerült. Egyrészről elég csinos, és bizonyos nagyságú szimpátiát is tud kelteni a férje és régi szerelme között vacilláló nőként, ugyanakkor karakterét egy kicsit távolságtartóan alakította, érzésem szerint Ruthnak melegebb szívű nőnek kellett volna lennie. A film legjobb színészi játékát Karl Malden nyújtotta Larrue felügyelő szerepében, aki valahol érzi, hogy a bűnügy megoldása nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. O.E.Hasse viszont meglehetősen túljátssza a gyilkos karakterét meglehetősen régimódinak tűnő színészi eszközökkel.

A rendező cameojára mindjárt a film elején a 2. percben sor kerül közvetlenül a feliratok után.i_confess_5.jpgSose szerettem Dimitri Tiomkin filmzenéit, mivel ő tipikusan olyan háttérzenéket írt, amelyek olyannyira fel akarják erősíteni a történet drámaiságát, hogy roppant zavaróvá válik a néző számára. Sajnos ez a filmje sem kivétel ez alól. A Meggyónom nagyon komor, sötét, árnyékos noiros látványvilága viszont a film egyik legerősebb eleme, ami Robert Burks nevéhez fűződik. Bár Hitchcock jobban szeretett stúdióban forgatni, ennek a filmnek a kedvéért azonban kimozdult onnan, és a külső jeleneteket a történet helyszínén Quebec Cityben vették fel, ami által a film természetesebbé vált.  

Alfred Hitchcock filmje meglehetősen vegyes kritikákat kapott megjelenésekor, és a mai napig sem javított sokat a megítélésén, miközben a témája is elavult már. A film legnagyobb problémája azonban az, hogy ígéretesen induló történetéből nem tud túl sok izgalmat és feszültséget előhúzni, pedig az atmoszféra erőssége és látványosan noiros fényképezése elviekben megteremtette ennek lehetőségét és a film alap dilemmája is érdekes keretet teremt. Ennek ellenére az I Confess a francia új hullámos rendezők egyik kedvenc filmje volt, Peter Bogdanovich Hitchcock legjobb munkái közé sorolta, de Truffaut és Godard is szuperlatívuszokban beszélt róla, na de nekik mindig is fontosabb volt a filmek érzete és atmoszférája, semmint a története és izgalma. A Meggyónom elmarad a Fesztültség Mesterének legjobb alkotásaitól, azonban még egy közepes Hitchcock film is Hitchcock film, amit érdemes megnézni.

Értékelés: 7/10

A gyónás jelenete:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr6515905280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása