Nem sok olyan film van a filmtörténelemben, aminek nagyobb hatása és befolyása lett volna a modern filmszakmára, mint az M.-nek, és nemcsak a film noirokra nézve. Az M volt Fritz Lang német filmrendező első hangosfilmje, amit még Németországban forgatott, és a film így német nyelvű. Lang az USA-ba emigrálása után a noir műfajának egyik meghatározó alakjává vált. Számos klasszikus film fűződik a nevéhez, amelyek a film noirok legjobbikai közé tartoznak (Scarlet Street, The Woman in the Window, The Big Heat stb). Az M. mondanivalóit és üzeneteit nagyban meghatározta politikai és társadalmi környezete. Németország weimari időszakában járunk, két évvel a náci párt hatalomra jutása előtt ugyan, de népszerűségük és befolyásuk érezhető növekedével a német társadalomban. Fritz Lang, aki zsidó származású volt, nagyon kritikusan szemlélte ezt a társadalmat, ami visszatükröződik a filmben. Felesége, aki részt vett a film forgatókönyvének megírásában, maga is náci szimpatizáns volt, aki később be is lépett a pártba. Lang 1934-ben emigrált, aminek körülményiről egy későbbi interjúban beszélt. Joseph Goebbels náci propaganda miniszter behívatta az irodájába, ahol közölte vele, hogy a The Testament of Dr. Mabuse c. filmjét betiltják. Ugyanakkor -  nagyra értékeli Lang rendezői képességét és munkáját, főleg a Metropolis c. filmet, ami Goebbels egyik kedvence volt -  felajánlotta neki a az UFA német filmstúdió vezetését. Lang még aznap éjjel elhagyta Németországot és Párizsba utazott.

Sorozatgyilkos garázdálkodik egy német nagyvárosban, a rendőrség azonban sokáig tehetetlen, hiába dolgoznak éjt-nappallá téve. Állandó razziákat tartanak, amivel egy csomó kisstílű alvilági fickót elkapnak ugyan, de a gyilkost nem találják. Az alvilág egy idő után elhatározza, hogy elkapják a gyilkost, nemcsak azért mert rontja az üzletüket, mivel a razziák közepette nem tudnak „dolgozni”, de a „hírnevükre” is kártékony hatással van a gyerekgyilkos. Minden gyerekkel lévő vagy beszélő férfit figyelnek az utcán, és egy vak koldus segítségével azonosítják és elkapják. Összeül az alvilági bíróság, amiben halálra ítélik a gyilkost. Közben a rendőrség is a nyomára bukkan, és az alvilági tárgyalás helyszínére érnek, mielőtt a bűnözők megölnék a gyilkost.Az M. Fritz Lang első hangos filmje egyfajta átmenet a német expresszionizmus és a film noir között, ami messze megelőzte korát. Nemcsak a téma választása és annak tálalása miatt a pszichopata gyerek gyilkosról, akit a végén megsajnálunk, hanem ez volt az első film a rendőrség belső tevékenységéről is, amiben a modern pszichológiának is szerep jut, ami ekkoriban még éppen hogy csak megszületőben volt. Tulajdonképpen a későbbiekben készült sorozatgyilkosos filmek ugyanezt a forgatókönyvet követik, felhasználva többek közt az itt alkalmazott gyilkos által a sajtónak küldött és azt kielemzett leveleket. Ugyanakkor az M nemcsak filmtörténelmi jelentőségei miatt fontos és nagyszerű film, hanem a többrétegű mondanivalója, a társadalom kritikák, a fényképezése, a hang használatában, és a színészi játék miatt is. A filmnek nincs központi főszereplője, hanem három fő karaktere van: a gyilkos Hans Beckert (Peter Lorre), Lohmann nyomozó (Otto Wernicke) és az alvilág vezére "Safecracker" (Gustaf Gründgens). Az M kora német társadalmát hanyatlónak és betegnek mutatja be, ráadásul a dekadenciát teljesen máshogy ábrázolja, mint kora többi filmje, ahol éjszakai mulatókat, pezsgőt, szexet láthatunk. Itt, ha kocsmába megy a film, akkor kolbászt, romlott sajtot, kiömlött sört, és csikkeket látunk. A rendező első hangos filmjében a hangot is olyan ügyesen használja, amit modern blockbusterekben is alkalmaznak a későbbiekben. Konkrétan egy bizonyos zene egy karakterhez kötéséről van szó, amire már volt példa a komoly zenében, de a filmek világában ez volt az első, ami ezt az eszközt alkalmazta  Ahányszor a sorozatgyilkos megjelenik, mindig ugyanazt a dallamot fütyörészi: Grieg Peer Gyntjéből az In the Hall of the Mountain Kinget. Ugyanezt a technikát alkalmazzák például a Star Warsban, amikor Darth Vader megjelenik. Ráadásul nem esik abba hibába, mint sok más korai hangos film, hogy állandóan erőltetné a beszédet és a dialógusokat. Vannak teljesen néma jelenetek is, amikor meg a kiváló kameramunka bontakozhat ki. Az árnyékok film noiros alkalmazása is szembetűnő egyes jelenetekben, például amikor a gyilkos árnyéka megjelenik a következő áldozata körül.A film erőteljes társadalomkritikákat is tartalmaz. Az első és legfontosabb, hogy a modern igazságszolgáltatás milyen könnyen összeroppan, ha egy egyedi esettel áll szemben. Azt is érzékelteti a film, hogy a rendőrségi és az alvilági figurák mennyire hasonlítanak. Mindkét társaság tanácskozása során ugyanazokat a mozdulatokat láthatjuk, ugyanúgy szívják a cigarettát, és nagyjából mindegyik a jó hírnevét akarja megőrizni, ráadásul mindkét csoportnak van egy-egy karizmatikus figurája. Azonban mégsem teszi ezáltal morálisan egy szintre a film a két csoportot, ugyanis ezek módszerei, amivel a gyilkost próbálják elkapni, különbözőek. A rendőrség modern technikát és tudományos eszközöket (ujjlenyomat, pszichológiai vélemény és elemzés) alkalmaz, Lohmann nyomozó pedig az agyát használva, racionálisan és bizonyítékokra támaszkodva végzi munkáját. A filmben ezáltal a rendőrség szimbolizálja a modern nyugati társadalmat. Ezzel ellentétben az alvilág klasszikus, régi módszerrel kutatja fel a gyilkost. Minden bűnöző az utcán figyel minden férfit, aki gyerekkel van vagy beszélget. És bár ők kapják el előbb a gyilkost, de addig is ez a módszer egy csomó ártatlan áldozatot szed, amit nem is az alvilág, hanem a társadalom tagjai, az "átlag" emberek követnek el egymással szemben. Az alvilág vezére, bár ő is karizmatikus, ugyanakkor könyörtelen is. A pszichopata gyilkos is a modern és racionális világhoz tartozik a filmben, mert egy általa kontrollálhatatlan erő (elmebetegség) áldozatának mutatja be.

Megjelenik a tömegpszichózis degradáló ereje is, amikor a tömeg azért akar meglincselni egy ártatlan embert, mert egy gyerek kérdésére megmondta neki az időt. Bemutatja, ahogy az emberek egy pillanat alatt milyen félelmetes és végzetes hordává tudnak alakulni. Ráadásul mindenki talál magánál rosszabbat: ahogy az átlag ember a bűnözőnél, úgy a bűnöző a sorozatgyilkosnál érzi magát jobbnak. Abban mindenki egyetért, hogy a gyerek gyilkos a legrosszabb. A film már árnyaltabban vizsgálja az elmebeteg sorozatgyilkost. Nem azt akarja, hogy bárki is szimpatizáljon vele és azt sem mondja, hogy szabadon kéne hagyni, hanem azt, hogy jobban megismerjék és megértsék a körülményeket és megkapja a szükséges orvosi felügyeletet.A főszereplő kiválasztása is telitalálat volt Fritz Lang részéről, hiszen Peter Lorre tökéletesen egyesítette és hozta a kegyetlen sorozatgyilkos és a szánalmas elmebeteg kettősségét, aki valahol maga is áldozat. Peter Lorre a külsejénél fogva is tökéletes volt a szerepre a puhány, felpuffadt arcával, és a hatalmas dülledt szemeivel, amire még rá is játszott a a film végi nagyjelenetében. Érték olyan kritikák később, hogy kicsit teátrális az utolsó nagyjelenetben. Ez manapság igaz, de ez 1931-ben még a némafilmek utóhatása volt, amelyekben a színészeknek sokkal erőteljesebb mimikát és testbeszédet kellett alkalmazniuk. Ennek ellenére vagy ezzel együtt a film abszolút élvezhető 83 évvel később is. A filmben persze a halálbüntetés témája is előkerül a gyilkos elfogása után, ugyanakkor a választ nyitva hagyja. Illetve sejthető, hogy inkább a halálbüntetés feleslegességét akarja bemutatni, ugyanis a film végén az anyák szájából elhangzik, hogy „ez nem hozza vissza a gyerekeinket.” Ugyanebből az egy mondatból lehet sejteni azt is, hogy a sorozatgyilkost halálra ítélték.

Egy harminc évvel későbbi Fritz Langgel készült interjúban, arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc saját filmje, habozás és gondolkodás nélkül vágta rá, hogy az M.

Értékelés: 10/10 1931-ben és 8/10 2014-ben

A film a Youtubeon megnézhető német nyelven, angol felirattal: