Ez az 1948-as suspense film noir egy 1943-as rádiójáték film adaptációja, aminek forgatókönyvét Orson Welles a valaha volt legjobb rádió játék forgatókönyvnek nevezett, és szerencsére a filmé sem lett rosszabb. A filmhez kerestek egy sztár színésznőt, akit meg is találtak Barbara Stanwyck, a "noir királynője" személyében, és aki teljesen megérdemelten Oscar-jelölést kapott Leona Stevenson megformálásáért. Ez a film is a "ne bízz a férjedben" típusú film noirok sorába tartozik, csakúgy, mint a Gázláng, vagy éppen a Suspicion. 

Leona Stevenson (Barbara Stanwyck) egy elkényeztetett, gazdag és irritáló nő, aki pszichoszomatikus betegségéből kifolyólag ágyhoz kötve él. Leona az életét tulajdonképpen a telefonon éli. Az egyik este, amikor férjét, Henryt (Burt Lancester) akarja elérni, mert az még nem ért haza, véletlenül meghall egy beszélgetést, amiből kiderül, hogy két férfi egy nő megölését tervezik, ami pontban éjjel negyed 12-kor fog megtörténni gyorsan és fájdalommentesen, mert ez a megbízó kívánsága. Leona elkezd telefonálgatni, hogy megakadályozza a gyilkosságot, az óra ekkor este 9.25 percet mutat, tehát 1 és háromnegyed órája van, hogy ezt megtegye. Felhívja a telefonközpontot, a rendőrséget, a férje titkárnőjét, a férje volt barátnőjét, apját. A film története ezen telefonhívások között Leona visszatekintéseiben bontakozik ki. Eközben Henry bűncselekménybe keveredik, ami miatt zsarolják, és amiről Leonának nincs tudomása. A telefonálások közben Leona levonja a sokkoló következtetést, hogy a gyilkosság célpontja ő maga...A film egyik legnagyobb erőssége a jól megírt és elmondott történet, ami Lucille Fletcher írónőt dicséri. A történet a főszereplőnő visszapillantásain keresztül bontakozik ki és válik egyre tisztábbá és tisztábbá, ahogy közeledik a feszültséggel teli és briliáns végkifejlethez. A film tele van nagyszerű thriller alkotóelemmel, mint ahogy felhasználja a főszereplő környezetét a feszültségnövelés érdekében. Az a tény, hogy Leona "betegségből" kifolyólag ágyhoz kötött, jelentősen leszűkítve mozgásterét, a végletekig tudja fokozni a kiszolgáltatottságából fakadó feszültséget, amit a szűk fizikai tere (is) okoz. Ezt a klausztrofóbiás hatást tovább fokozza, hogy a nő a hatalmas házának mindössze egyetlen helyiségét képes használni, sőt annak is csak az ágyát. Ágyhoz kötöttsége miatt a ház többi helyisége elérhetetlen számára, ezáltal a szobája még kisebbnek tűnik a többszintes házban. Nem sok dolog áll rendelkezésére, egyetlen dolog igazán hasznos számára, és az a telefon.

Nincs a filmtörténelemben még egy olyan film, ahol a telefon ennyire fontos eszköz lenne, mint a Sajnálom, téves számban, ahol már-már egy önálló karakterként is felfogható. A telefon, ami elviekben az emberek közötti kommunikáció eszköze, és arra hivatott, hogy összekösse őket - ahogy a film is mondja az elején: "milliók élete közötti kapcsolat" -, jelképezi leginkább Leona izolációját a nagyvilágtól.Ez a film készítésekor hatásosabb volt, mint manapság az okos telefonok világában, amikor a telefon már nem jelent helyhez kötöttséget. A főszereplő senkivel sem találkozik személyesen a filmben egészen a végkifejletig, csak telefonon érintkezik a többi karakterrel. Mindazok ellenére izgalmas és feszült a film, hogy ha az ember jól meggondolja, olyan sok minden nem történik benne a flashbackeken kívül, de a történet annyira jól felépített, hogy ezt észre sem vesszük. 

Barbara Stanwyck, aki a 11. helyet kapta minden idők legnagyobb hollywoodi színésznők rangsorában, Leona karakterében is kiváló, nem véletlen az Oscar-jelölés. Nagyszerű volt ő a kedves lányos szerepeiben is, de a legjobb mégiscsak a nem túl szimpatikus "férfifaló" femme fatale karakterekben (Double Indemnity, Strange Love of Martha Ivers..) volt. Ebben a film noirban egy hidegszívű, elkényeztetett gazdag nőt játszik, aki femme fatale korában elcsábította az akkor még szegény Henryt a jószívű és kedves barátnőjétől (a noirok tipikus "jó kislány" karakterétől), aki el is vette feleségül a gazdag csábítót, legfőképpen egy jobb élet reményében. Ahogy Leona visszaemlékezéseit látjuk, egyre inkább szembesül ő is, és a néző is azzal, hogy mostani, kiszolgáltatott helyzetének saját maga az okozója, és annak is, hogy elveszítette férje szeretetét. A karaktere nagy utat tesz meg a film során: a rámenős, szexi végzet asszonyából a hideg szívű, követelőző, önző feleséggé, majd egy teljesen kiszolgáltatott, segítségért könyörgő nővé válik. Barbara Stanwyck az érzelmek egész skáláját bemutatja a remekül megírt Leona karakterében, akiről a film nagy részében az ember azt gondolja és érzi, hogy bárcsak megölnék ezt az érzéketlen bestiát, de Stanwyck van annyira jó, hogy képes az antipatikus karaktere ellenére is ezt az érzést megfordítani a nézőkben, olyannyira, hogy az utolsó tíz percben már sajnáljuk, szimpatizálunk vele, és drukkolunk neki, hogy ne következzen be az a bizonyos gyilkosság 11.15 perckor.Burt Lancester Henry szerepében egy ambiciózus férfit játszik, akinek élete nem úgy alakul, ahogy azt álmaiban  és fiatalabb korában elgondolta, eltervezte. Az erősnek látszó, de valójában gyenge antihős a saját vágyainak és ambíciójának csapdájába kerül. Henry karaktere is nagy változáson megy át a film folyamán, láthatjuk ahogy az optimista, frissen nősült, alacsonyabb osztályból jövő, életerős Henry hogyan válik egy tisztességtelen és puhány bűnözővé, akinek felesége és apósa folyamatos megalázza és lekezeli, miközben egész életét dominálják. Lancesternek ez egy korai szerepe volt, és ami tulajdonképpen nem olyan nagy, mint azt az ember a film megnézése előtt gondolná, ráadásul Barbara Stanwyck annyira dominálja a filmet, hogy ő tulajdonképpen másodlagos karakterré válik. 

Az apósa J.B. Cotterell (Ed Begley) Leona apja, pont ugyanolyan követelőző és kellemetlen alak, mint a lánya. Az irodája tele van vadász trófeákkal és a lányáról készült festményekkel, teljesen világos, hogy ő meg Leonát akarja kontrollálni, hasonlóan ahhoz, ahogy a lány pedig a férjét. A film végére az is tiszta lesz, hogy ő az igaz villain a filmben, nem Leona vagy Henry, akik mindketten a gazdag férfi áldozatai. Ugyanis mindketten az ő csapdájában vergődnek: Leona a képzelt betegségéből kifolyólag, amit az apja csak felerősített benne, többek között annak érdekében, hogy magához láncolja, és az ambiciózus Henry is, aki pedig az apósa által kapott teljesen jelentéktelen és lényegtelen munkájának köszönhetően vált bűnözővé.A rendezőnek, Anatole Litváknak sikerült egy jól felépített, klausztrofóbiás hangulatú filmet készíteni, amiben fokozatosan növekszik a feszültség. A történet kibontásának köszönhetően a film nem válik abszurddá és hihetetlenné amiatt, mert tele van fontos, a történet menetét előmozdító véletlennel: például, hogy Leona véletlenül meghallja azt a bizonyos telefonhívást, Henry volt barátnője véletlenül pont egy nyomozóhoz megy feleségül, aki pont azon az ügyön dolgozik, amibe Henry belekeveredik stb. A rendező ezt azáltal éri el, hogy a néző figyelmét a főszereplőre összpontosítja, és érzékelteti annak minden rezdülését. Az utolsó jelenet rendezése és fényképezése egészen kiváló, amikor Leona a kórházat hívja, hogy küldjenek neki egy nővért az éjszakára. A kamera először Leona rémült arcát mutatja, majd elkezd távolodni tőle, ki a szobából, majd ki a házból, amikor meglátjuk a gyilkos árnyékát a falon, ahogy közeledik...

A film egyik legfontosabb mondanivalója, hogy a gazdagok mennyire feljogosítva érzik magukat arra, hogy másokat manipuláljanak és domináljanak. Látható, hogy Leona hogyan dominálja az alacsonyabb sorból származó férje életét, és az is, ahogy Leona apja befolyásolja minden körülötte lévő ember életét, beleértve a lányát is. Minden karakter problémája ugyanabból fakad: egyes embereknek az a vágya, hogy mások életét kontrollálják. A film negatívumaként szokták felhozni, hogy azért nehéz belemelegedni a filmbe, mert nincs benne egyetlen igazán szimpatikus (fő) karakter sem. Szerintem erre nem feltétlenül van szükség, hiszen egyrészről a jó film noirokra amúgy sem jellemző az, hogy a karakterek vagy csak jók vagy csak rosszak lennének, ráadásul nagyon sok noirban láthatunk erre példát, másrészről így talán életszerűbb és realisztikusabb is a film. 

A Sajnálom, téves szám egy feszültséggel teli film noir nagyszerű forgatókönyvvel, jól kibontott és izgalmas történettel, összetett és nagy változásokon átmenő karakterekkel, na és persze egy remek Barbara Stanwyckkel. 

Értékelés: 9/10

A jelenet, amikor Leona meghallja a tervezett gyilkosság részletei: