Ez az Alfred Hitchcock rendezte film leginkább technikai újdonságairól volt híres, ugyanis ezt a Warner Bros.-nál kifejlesztett 3D kamerával vették fel, és ez volt Hitchcock első szélesvásznú filmje. Azonban a kora közönségét nem igazán érdekelte a 3D, valamint elég nagy volt vetítéskor a hibalehetőség, ezért a legtöbb moziban a hagyományos 2D-ben játszották. A film sok hibája ellenére jobb annál, hogy csak a technikai részei miatt emlékezzünk rá. Nem véletlenül sorolják a 48. helyre a legjobb thrillerek listáján, és még ha nem is tartozik Hitchcock legeslegjobbjai közé, azért egy közepes Hitchcock is nagyon szórakoztató tud lenni. Ráadásul első együttműködése Grace Kellyvel, aki egyben meg is nyitotta Hitchcock szőke főszereplőnő mániáját.

Miután Tony Wendice (Ray Milland) ex-tenisz játékos megtudja, hogy gazdag feleségének, Margotnak (Grace Kelly) viszonya van Mark Hallidayjel (Robert Cummings), elhatározza, hogy megöli a nőt a pénzéért, mielőtt az elválna tőle. Tökéletes alibit szándékozik szerezni magának, ezért megzsarolja egy volt iskolatársát Swannt (Anthony Dawson) a bűnözői múltjával, hogy ő végezze el a piszkos munkát, amíg ő nyilvános helyen társaságban szórakozik. A terve egyszerű, feleségétől ellopott kulccsal kell a gyilkosnak bejutnia, majd egy sállal megfojtania a nőt, amikor az felveszi a telefonkagylót, amit ő fog hívni egy megadott időpontban. A terv azonban csődöt mond, mert Margotnak sikerül megvédenie magát. Az okos férfi azonban gyorsan alkalmazkodik az új helyzethez, és továbbra sem tesz le arról, hogy megszabaduljon feleségétől...A film tulajdonképpen nagyon egyszerű, annak minden előnyével és hátrányával. A Gyilkosság telefonhívásra egyike Alfred Hitchcock úgynevezett  "lakás-trilógiának", mivel a film nagy része egy helyen, egy szobában játszódik. Itt is alapvetően ugyanazok voltak a kihívások (leszámítva a technikai elemeket), mint a trilógia másik két tagjánál a Kötélnél és a Hátsó ablaknál: limitált helyen és korlátozott számú karakterrel izgalmas, feszültséggel teli és fordulatokban gazdag filmet készíteni. Ez a film is, mint sok más Hitchcock film a tökéletes gyilkosság témáját járja körül.

A kérdés, hogy létezik-e egyáltalán ilyen. Hitchcocknál néha olyan érzése van az embernek, hogy ő nagyon szeretné, ha létezne, és csak azért záródnak a filmjei a gyilkosok lebukásával, mert a cenzúra ezt megkívánta akkoriban. Filmjei egy részében a gyilkosok terve tökéletes, amelyek minden apró részletre kiterjedő intelligens és rafinált agy művei. Némelyikük csak hideg számításból és alapvetően racionalitásból öl, azonban Alfred Hitchcock bűnözői között van néhány, aki még élvezi is a gyilkolást, mint Brandon a Kötélben, vagy Bruno Anthony az Idegenek a vonatonban. Tony Wendice is hasonló karakter: ő is intelligens, kifinomult, de a gyilkosságot nem csak azért nem ő végzi, mert alibit akar szerezni, hanem mert nehéz is róla elképzelni, hogy "bepiszkolná" a kezét, ugyanakkor a tervezést legalább annyira élvezi, mint Brandon és Bruno magát a cselekvést. Számukra a gyilkosság nem bűncselekedet, hanem egyfajta intellektuális sport.Mivel a forgatókönyv alapja egy színdarab - mindkettőt Frederick Knott írta - ezért sokszor érezni egy kicsit teátrálisnak a filmet, ugyanakkor ennek is van néhány előnye. A dialógusok jól felépítettek szerencsére, mert mint általában a színdarabokból készített filmeket, ezt is alapvetően a dialógusok viszik előre. Gyengesége viszont a karakter kidolgozás, igazából egyik karakter sem megy át lényeges változáson, ráadásul a főszereplőn kívül eléggé sztereotipikusak és elnagyoltak.

A forgatókönyv mellett a technikai lehetőségek is alapjaiban határozták meg a filmet. Hitchcock érzései elég ambivalensek voltak a 3D technológia iránt. Egyrészről ő mindig nyitva állt egy kis technikai kísérlethez, ugyanakkor ez azt jelentette, hogy a saját kreativitása kicsit háttérbe kell, hogy szoruljon. A 3D technika már a kamerák méretéből fakadóan is megkívánt némi trükközést. Mivel a hatalmas méret miatt nem tudtak ráközelíteni a telefonra, ezért egy hatalmas díszlet telefont kellett állítólag egy műanyag ujjal tárcsázni. Hitchcocknak tetszett a 3Dnek az a tulajdonsága, hogy a nézők ezen technika segítségével még inkább bevonódjanak a történetbe, mintha ők is részeresei lennének a gyilkosságnak, ami nyilvánvalóan növeli a film feszültségét. Ugyanakkor én a 2D változatban láttam, szóval nem tudom, hogy ez mennyire valósult meg.Mindenesetre a dolgot régi és jól bevált operatőrére Robert Burksre bízta, aki a filmet alacsony szögekből filmezte, hogy fokozza a 3D mélységét és ezáltal a hatását. Annak ellenére, hogy 3D visszafogta Hitchcock kreativitását, és a Gyilkosság telefonhívásra nem tartozik a leghitchkockibb és legkreatívabb filmjei közé, azért itt is láthatóak a jegyei. Leginkább a gyilkos személyisége hitchcockos, nem is beszélve annak fekete humoráról, de a feszültség felépítése, a történet apróbb, de ravasz csavarai, a kevésbé nyilvánvaló, de mégis jelenlévő red herringek nagyon jellemzőek Hitchcock sok más filmje mellett erre a darabra is.

A film nagyon erősen nyit, aminek a legjobb része a második jelenet, amiben Tony ráveszi Swannt, volt iskolatársát, hogy hajtsa végre a gyilkosságot. Ez egy jó húsz perces jelenet, amiben tulajdonképpen nem csinálnak mást, mint üldögélnek és beszélgetnek, azonban a feszültséget egy idő után vágni lehet. Tony a markában tartja Swannt, akit tökéletesen manipulál és irányít a terveinek megfelelően. Először csak udvariasan elbeszélgetnek, majd a beszélgetés kezd egyre kellemetlenebbé válni Swann számára, mivel Tony házassági problémáiról kezd beszélni, azonban kettejük közül soha nem volt ennyire bizalmas a kapcsolat, ami indokolná ezt a témát. Majd Tony szép nyugodtan kifejti, hogy holtan szeretné látni feleségét, amiben Swann segítségére számít. Swann még mindig nem érti, hogy csapdában van, azonban hiába próbál ellenkezni, mert ellenállását hamar és könnyedén letöri a ravasz, és mindenre gondoló Tony.Majd ezek után lépésenként elmagyarázza neki a tervét. Ha valaki szereti a színművekből írt filmek dialóguson alapuló jeleneteit, akkor ezt az egyik legjobbnak fogja találni. Azonban van egy olyan érzésem, hogy a mai akciókhoz és látványhoz szokott közönsége inkább csak teátrálisnak tartja. Ebben a jelenetben próbálkozik Hitchcock a néző félrevezetésével. Kettejük beszélgetése alatt körbejáratja a kamerát a szereplők lábától a fényképen át tarkójukig, hogy elterelje a néző figyelmét a beszélgetésről. Mint később kiderül a legnagyobb red herring ebben a filmben, maga a leendő gyilkos, Swan személye.

Persze a gyilkossági jelenet is kiváló, mint általában a Hitchcock filmekben. Az alap feszültséget már azzal megteremtette, hogy tudjuk azt, hogy most egy gyilkosság fog történni. Aztán ahogy a gondosan megtervezett részletek kezdenek darabjaira hullani, úgy növekszik a feszültség, ami végül felrobban és láthatjuk magát a gyilkosságot. Azonban ezzel persze nem ér véget az izgalom növelése, hanem egy új szintre emelkedik azáltal, hogy történik ugyan egy haláleset, azonban nem az, amit Tony oly gondosan megtervezett. Ennek tudatában és a célt - megszerezni felesége vagyonát - továbbra is szem előtt tartva átrendezi a lakást. Tudjuk, hogy mit csinál, de azt nem, hogy ez hogyan is fog működni.

Sajnos azonban a film második fele sokkal gyengébb az elsőnél, mert itt már nem annyira Tony van a középpontban, hanem a sokkal gyengébben megírt egyéb (összes többi) szereplő, akiknek karaktere nincs igazán kifejtve. Ráadásul beletettek egy olyan bírósági jelenetet, ami mai szemmel nézve már tényleg nagyon öregnek tűnik, és ami meg is töri kicsit az izgalmakat.

A film karakterei közül a detektívet leszámítva nincs egyetlen igazán pozitív szereplő sem.Tony Wendice karakterére Hitchcock először Cary Grantet szerette volna, azonban a filmstúdió nem akarta megkockáztatni, hogy az egyik legnagyobb és legsármosabb sztár, Cary Grant egy gyilkost vagy legalábbis azt tervező férjet játsszon. Ez történt az esetében a Suspicionben is, amivel el is rontották a filmet, azáltal, hogy miatta megváltoztatták annak végét, szóval jobb is, hogy nem ő kapta a szerepet, mert talán ezt a filmet is inkább elrontották volna, csak nehogy ő legyen a rossz fiú.

Végül Ray Milland nagyszerű választásnak bizonyult, hiszen ő is képes volt a karakterhez szükséges sármosságot és lazaságot hozni. Tony Wendice egy intelligens és vonzó ember, ugyanakkor érzékeljük az önző hidegséget és kegyetlenséget is benne. Ray Milland magabiztosan és könnyedén játssza felső osztálybeli karakterét, aki annyira vonzó a maga módján, hogy már majdnem drukkolunk neki, hogy sikerüljön a terve. Okos és kifinomult ember, aki a gyilkosságot is személyiségének megfelelően tervezi el: neki lehetőleg a tervezésen és irányításon kívül ne kelljen mást csinálnia, de legfőképpen ne a piszkos munkát. A sima modora alatt valójában felületes, érzéketlen és önző, aki tudja, hogy a kiváltságos helyzete nélkül tulajdonképpen egy senki. Ezt a helyzetét viszont gazdag feleségének, és annak vagyonának köszönheti. Milland a legutolsó jelenetben is kiváló, az egyetlen jelenet, amikor valódi érzelmi reakciók tükröződnek az arcán. De még ekkor is az első sokk után visszanyeri lélekjelenlétét, ami nála egyenlő a sármos, társasági jó modor hamis álcája mögé bújással. Ez a jelenet mutatja be tulajdonképpen a legtökéletesebben az ő személyiségét. Ray Milland játéka mindenképpen a film egyik legnagyobb erőssége.Felesége Margot szerepében a gyönyörű Grace Kellyt láthatjuk, aki egy év alatt három Hitchcock filmet is forgatott, majd 1956-ban egész Hollywoodot a háta mögött hagyva Monaco hercegnőjévé vált. Kelly gyakran játszott sajnálni való arisztokratikus karaktereket, és már színésznő korában is egyfajta kékvérű sérülékenységet árasztott magából. Néhány kevésbé jó indulatú kritikus szerint ez inkább csak affektálás. Mindenesetre finom eleganciája tagadhatatlan, és a klasszikus szépségű színésznők között talán a legszebb volt. Margot szerepe azonban nem az, amivel színésznői képességeit is igazán bizonyíthatta volna, hiszen egy nem túl jól megírt karakter. A film többi szereplőjéhez képest ő sem hibátlan, hiszen megcsalja férjét, ami manapság már nem tűnik főbenjáró bűnnek, azonban 1954-ben még az volt. Olyannyira az volt, hogy inkább az a meglepő, hogy nem hal meg a film végén, mert a hűtlen asszonyoknak akkoriban általában ez volt a sorsa a hollywoodi filmekben. Karakterét azzal húzzák ki a főbenjáró bűnből, hogy pont akkoriban, amikorra a férj a gyilkosságot tervezi, lelkiismeret-furdalása támad, és be akarja fejezni házasságon kívüli kapcsolatát. Ugyanakkor karaktere kidolgozottsága ennél nagyjából be is fejeződik.

Robert Cummings, mint Mark Hallyday, Margot szeretője talán a legkevésbé szimpatikus karakter. Mark egy rámenős és fondorlatos fiatal krimi író, aki mindig kész arra, hogy megvédje a nőt. A film második részében, amikor úgy tűnik, mintha kitalálná, hogy mi is történt valójában, igazából csak találgat, ami krimi írói fantáziájának köszönhető. Azonban minden okosság látszata ellenére, valójában buta. Ráadásul ő sem egy hibátlan karakter, hiszen ő is folyamatosan hazudik Tonynak, akinek feleségével viszonya van.

Swann, a gyilkossági kísérlet elkövetőjének szerepében Anthony Dawsont látjuk, aki jól hozza a film legnagyobb lúzerének karakterét. Ő egy olyan fickó, akiről rögtön érezhető pitiáner pancsersége, már Tonyval történő beszélgetése alatt is érezzük, hogy ez a feladat túl nagy neki, és el fogja szúrni.A detektívet John Williams játssza, aki egy kicsit emlékeztet Columbora - persze annak angol, kimértebb verziója - akinél érezzük azt, hogy az eset végére fog járni. Kicsit bohókás, ugyanakkor körmönfont is, legalább annyira, mint  a gyilkosság kitervelője.

Annak ellenére, hogy ennek a filmnek nincs több rétege, mint a Psychonak vagy a Vertigonak, és egy kicsit a Rope egyszerűsített verziójának tűnik annak pszichológiai mélységei nélkül, mégis szórakoztató. Na de ezt el is várjuk Hitchcocktól.

Értékelés: 8/10

Hitchcock cameo feltűnése a filmben általában nagy nevetést váltott ki a nézők soraiban. Ebben a legnagyobb részben lakásban játszódó történetben egy fekete-fehér fényképen tűnik fel, amit Tony mutat Swannek a film 13:13 percénél: