Ezt a 3 Oscar-díjra jelölt klasszikust tartják jelenleg minden idők második legjobb courtroom (bírósági) drámájának, amely 12 ember - egy esküdtszék tagjainak - zárt ajtók mögötti munkáját, vitáit mutatja be, amely során megismerhetjük a személyiségüket, hátterüket, gondolkodásmódjukat, viselkedésüket miközben tisztában vannak azzal, hogy döntésük alapjaiban határozza meg egy fiatalember sorsát, aki gyilkosság vádjával áll a bíróság előtt. A film az AFI minden idők legjobb listájának 87. helyén áll jelenleg.

Egy 18 éves latin fiatalembert azzal vádolnak, hogy megölte apját és ha a 12 főből álló esküdtszék bűnösnek találja, az automatikusan a halálbüntetését vonja maga után. Látszólag egyszerű az ügy, hiszen a vádlottnak nincs rendes alibije, a kését, amiről azt állítja, hogy elvesztette, megtalálták a gyilkosság helyszínén, és számos tanúvallomás is a a fiú bűnösségéről szól: valaki hallotta a kiabálást, valaki pedig látta elmenekülni a helyszínről. A tárgyalás befejeztével az esküdtszék elvonul, hogy meghozza az egyöntetű döntést arról, hogy bűnös, vagy ártatlan. Az első voksolásnál 11-en szavaznak arra, hogy bűnös, azonban a 8-as számú esküdt (Henry Fonda) nem bűnösként voksol, mivel szerinte nincs minden kétséget kizáróan bebizonyítva a vádlott bűnössége. Nincs meggyőződve a fiú ártatlanságáról, inkább csak azt szeretné, ha a többi 11 ember legalább végiggondolná döntését, és beszéljenek, vitatkozzanak az esetről, főleg tudván azt, hogy – megalapozott - döntésükön múlik egy ember további sorsa. Ezek után kezdetét veszi az egyes esküdtek közötti vita, amely során felfedik személyiségüket, élettapasztalataikat, gondolkodásmódjukat, érzelmeiket, amelyek nyilvánvalóan befolyásolják őket viselkedésükben és ítéletük meghozatalában...A 12 Dühös ember több szempontból is nagyon komplex filmnek nevezhető. Nemcsak  azért, mert számos témát érint, hanem mert műfaji szempontból is sokkal összetettebb, mint amit első ránézésre gondolnánk. Bár természetesen leginkább a bírósági dráma műfajába tartozik, ugyanakkor magában hordozza a mystery filmek rejtélyességét is, azon kérdésen keresztül, hogy bűnös vagy ártatlan-e a vádlott. Erősen érezhető a suspense filmek feszültsége is, nemcsak azért, mert a viták során ezt vágni lehet a levegőben, hanem a detektív filmekre jellemző gyors, tempós, sokszor a bűncselekmény részletei körül forgó dialógusai miatt is. És mindenekelőtt egy karakter dráma vagy melodráma, amely során megismerjük a szereplőket, illetve a közöttük levő kapcsolatokat. A film karaktertanulmány jellegét erősíti az a tény is, hogy két rövid jelenetet az elején és a végén leszámítva, végig egy szobában játszódik az adott 12 szereplővel, amely miatt még inkább a karakterekre, a dialógusokra, na és persze a színészi játékra helyeződik a figyelem. Ahhoz, hogy egy ilyen minimalista jellegű film működjön, nyilvánvalóan az kell, hogy a rendező ki tudja hozni a színészekből a legjobbat, és ebben az egyszerű zárt környezetben is képes legyen erős atmoszférát teremteni. Mivel a filmet Hollywood klasszikusai között tartják számon, talán nem árulok el előzetesen nagy titkot, hogy Sidney Lumet első filmje rendezésénél remekül vette az akadályokat, bár hibátlannak azért nem lehet nevezni első filmjét.

Ahhoz, hogy ez így legyen, nemcsak kiváló színészgárdára, de egy remek forgatókönyvre is szüksége volt, hiszen egy olyan filmet, ami egy helyen játszódik, meg kell tudni tölteni tartalommal, aminek kulcsa az, hogy tartalmazzon olyan apró részleteket, amivel nemcsak a témák mennyiségét, de azok bemutatásának mélységét is növelni lehet. Szerencsére Reginald Rose forgatókönyve ilyen, amelyet eredetileg egy tévéjáték számára írt, azután, hogy egy tárgyalásra behívták esküdtnek, és első kézből szerzett tapasztalatokat az amerikai igazságszolgáltatási rendszer működéséről. Reginald Rose számos témát felölelt írásában, az első és legfontosabb a már említett igazságszolgáltatási rendszer kritikája, amit már ezelőtt a film előtt, és utána is számos alkalommal dolgoztak fel Hollywoodban.

Minden amerikai számára állampolgári kötelesség esküdtként közreműködni egy-egy bírósági tárgyaláson, ha erre kijelölik és behívják. A 12 esküdtből álló esküdtszék kötelessége a tárgyalás befejeztével egy külön szobában eldönteni, hogy a vádlott bűnös, vagy nem bűnös, amely döntés után és alapján a bíró kiszabja a büntetést. Az esküdteknek mindezt érzelmeik teljes kizárásával, kizárólag a tárgyalás során bemutatott bizonyítékok alapján, minden szempontból objektíven kell megtenniük. Lényeges pont, hogy bűnösnek akkor ítélhetnek valakit, ha a vádlott bűnössége minden kétséget kizáróan bebizonyosodott a tárgyalás folyamán. Addig kell elzártan tanácskozniuk, amíg a döntés nem kollektív, azaz mind a 12 esküdt egyformán szavaz bűnössel vagy nem bűnössel.

Ami miatt a legtöbbet kritizálják ezt a rendszert, az az a tulajdonsága, hogy feltételezi azt, hogy egy ember tud abszolút objektív lenni. Nyilvánvaló, hogy személyiségünket, viselkedésünket, gondolkodásmódunkat, értékítéletünket, prioritásainkat, tapasztalatainkat, tehát minden olyan dolgot, ami meghatározza azt, hogy egy adott szituációban hogyan döntünk, nem tudjuk kikapcsolni. Egy pillanatra sem. Ráadásul azt feltételezni, sőt nemcsak feltételezni, de elvárni azt, hogy érzelmek kizárásával hozzunk meg bármilyen döntést, nemcsak butaság, de egyenesen antihumánus, hiszen az érzelmek (legalább) annyira meghatározzák nem csak az adott személyt, de az egész emberiséget, mint a racionalitás. Az igaz, hogy valakit a racionalitás, valakit pedig az érzelmek mozgatnak jobban, ugyanakkor egyik sem létezik a másik nélkül. Ergo, az amerikai igazságszolgáltatás nemcsak buta, de mindenkivel szemben igazságtalan. Az esküdtekkel legalább annyira, mint a vádlottal szemben. A 12 dühös ember is körüljárja az esküdtrendszer ezen kritikus pontjait, miközben mindegyik szereplő mozgatórugóit is megismerjük.Miközben a filmben a 12 legkülönbözőbb hátterű és helyzetű esküdtnek egyhangú döntésre kell jutnia, számos más téma is előtérbe kerül. Az egyik ilyen a nyilvánvaló állandóan megkérdőjelezésének hasznossága. A film üzenete Henry Fonda karakterén, a 8-as számú esküdtön keresztül egyértelműen az, hogy ez kívánatos dolog, hiszen csak így halad és fejlődik valami felé (itt az igazság, pontosabban szólva az igazságosság felé) egy adott közösség illetve annak tagjai. A 8-as számú esküdt az igazságosságnak megfelelően nem azért vitatkozik, hogy bizonyítsa a vádlott ártatlanságát a többi 11 esküdtel szemben, hanem azért, hogy megmutassa, hogy a vádlott bűnössége nem minden kétséget kizáróan bizonyosodott be. Szóval nem azt mondja, hogy ártatlan, hanem azt, hogy nem biztos, hogy bűnös, márpedig ez jog szerint elegendő arra, hogy felmentsék.

A filmnek – annak ideológiai, idealista jellegéből  fakadóan – vannak többé vagy kevésbé, de mindenképpen naiv üzenetei is. Ide tartozik az, ahogy azt az ideális(nak gondolt) folyamatot mutatja be, ahogy egy rakás különböző nézetű ember egy többé-kevésbé civilizált (bár néha azért elszabadulnak az indulatok) vita során, demokratikus úton közös nevezőre tud jutni, aminek elengedhetetlen feltétele az, hogy az egyik véleményt képviselő emberek – önszántukból – feladják valamilyen oknál fogva (ideális az, ha azért mert tényleg meggyőzték, és nem azért mert egyszerűen csak unja a vitát) az addigi véleményüket, és annak ellenkezőjére változtassák. Azért nevezem naivnak, mert nem hiszek abban, hogy ez lehetséges olyan embereknél, akik akármilyen oknál fogva is, de elkötelezettek a véleményük mellett. Persze az lehetséges, hogy a véleményük módosul az életük folyamán, de ez szinte mindig valamilyen élettapasztalat hatására, belülről fakadóan következik be, és nem azért, mert egy másik ember erről meggyőzte, főleg nem pár óra alatt.Ami pedig talán még ennél is naivabb, vagy ezt akár butaságnak is nevezném, az az, hogy nemcsak az amerikai igazságszolgáltatási rendszer követeli meg az esküdtektől a kollektív döntést, de a rendező is szemmel láthatóan úgy gondolja, hogy ez a kívánatos, igazságos, és demokratikus. Pont nem az. A kollektivista gondolatot - kizárván azt, hogy lehet különböző vélemény egy adott témában - , a fasiszták és a kommunisták tartották szükségesnek. Na meg az amerikai igazságszolgáltatási rendszer.

A naivitásnak talán egy fokkal alacsonyabb fokán áll a film azon üzenete, hogy egy ember is képes pozitív változásokat elérni. Erre azért láthattunk már példákat az életben és a történelemben, de ezt általánosítani, és úgy feltüntetni, mint a filmben: bárki, bármilyen csoportban, közegben képes erre, az viszont már naivság, ha diplomatikus akarnék lenni, akkor azt írnám, hogy az idealizmus magas foka.  Ami viszont közhelyessé (és kissé butává) teszi ezt a gondolatot a filmben, az az, hogy mindezt az un. emberi tisztesség segítségével valósítja meg a 8-as számú esküdt. Aki a „jó ember”.

A progresszív filmek egyik kedvenc témája is megjelenik a 12 dühös emberben, ami nem más, mint az előítéletesség és rasszizmus, ami tovább növeli nemcsak az igazságszolgáltatási rendszer hibáit, de általában véve hozzájárul és megnöveli egy-egy adott közösség, társadalom igazságtalanságait. A filmben a 10-es számú esküdt képviseli a bigott rasszistát (ugyanakkor más esküdtek sem teljesen mentesek ettől), akit aztán a többiek látványosan kiközösítenek a film legteátrálisabb jelenetében, amikor (majdnem) mindannyian hátat fordítanak neki.

(A filmben nem lehet nem észrevenni, hogy a 12 esküdt mindegyike fehér férfi, a vádlott pedig egy latin fiatalember. Ez a filmben nem annyira jelzésértékű, mintsem inkább 1957-ben még ez volt leginkább a gyakorlat. Bár törvény a mai napig sem tiltja, hogy egy esküdtszék minden tagja ugyanazon faji csoportból kerüljön ki, manapság próbálnak arra törekedni, hogy vegyesebb legyen a kép. Nők megjelenése az esküdtszékekben pedig államonként eltérő időszakokra esett 1870 (Wyoming) és 1968 (Mississippi) között. )

Sidney Lumet nagyszerű munkát végzett ugyanakkor a film klausztrofóbiás atmoszférájának megteremtésével, ami a 12 dühös ember esetén új értelmet is nyer a szokásos fizikai szűk téren túl, ahonnan nincs hova menni, menekülni, legalábbis egy darabig. Addig, amíg a közös döntés meg nem születik. A döntés, amelyre különböző vélemények és érvek ütköztetése után jutunk, pedig intellektuális tevékenység, ami egyfajta szimbólum is a filmben, hiszen az intellektuális tevékenység jótékony hatására nyílik meg és növekedik meg a tér, ahol végre mindenki fellélegezhet, és jól érezheti magát, ami nem más mint egy igazságosabb társadalmi környezet. A fizikai klausztrofóbiás hatás növelését szolgálja az, hogy a filmben éppen borzasztó nyári hőség van, mindenki izzad, törölgeti magát, légkondi nincs, és még a ventilátor sem akar rendesen működni. Ráadásul még a helyiség ajtaját is bezárják. Ebből a zárt és kellemetlen környezetből ösztönösen mindenki menekülni akar, ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az első voksolásnál jó páran azért szavaznak a bűnösre, mivel úgy gondolják, hogy ezzel hamarabb szabadulnak, mert úgyis mindenki így fog voksolni. Ebben a majdnem elviselhetetlen környezetben kényszeríti a 8-as számú esküdt a többieket arra, hogy maradjanak és vitatkozzanak, amely során aztán felőrli a végén még a legkeményebb ellenállást is. A klausztrofóbiás hatást technikai eszközökkel is növelte Boris Kaufman operatőr, hiszen olyan speciális lencséket használt, amelyekkel a szoba kisebbnek látszik, mint amilyen valójában. A film felénél – miután a szavazatok aránya 6:6, azaz a nem bűnös szavazatok kiegyenlítették a bűnöst, kint elkezd esni az eső. Az esőt előszeretettel használták régi filmekben szimbólumként, de a klasszikus noirokkal szemben, ahol vagy a bűnös és lehangoló nagyvárost, vagy a szexuális izgalmat szimbolizálta legtöbbször, addig itt a csoport (a társadalom) szellemi felfrissülést, ahogy az esküdtek immár fele szavaz a „progresszív” igazságosságot jelképező nem bűnös-re. A vaskalaposság vagy a szimpla érdektelenség már elvesztette többségét, ergo haladunk az igazságos társadalom felé Lumet szerint.

Egy karakterközpontú film sikerét nyilvánvalóan alapvetően határozza meg, hogy sikerül-e érdekes és hiteles karaktereket alkotni. Bár vannak a szereplők között végtelenül sztereotípek is – ez szinte elkerülhetetlen egy olyan filmnél, aminek egyik legfontosabb eleme a különböző gondolkodásmódok bemutatása és összeütköztetése – , de összességében jól sikerült a karakterizálás, amelynek szemmel láthatóan egyik lényeges eleme volt, hogy ha már fajilag és nemileg nem lehetett (?) megosztani az esküdteket, akkor legalább a hátterük és tapasztalataik legyenek változatosak.

Az hamar kiderül, hogy a zsűri tagok között kik a fajsúlyosabb egyéniségek, akik határozottabban képviselik – bármilyen jellegű - véleményüket, és kik azok, akik hajlamosak inkább csak az árral úszni. Az is kiderül, hogy kit mozgatnak jobban az érzelmei, és kit a racionalitás – Lumet szerint egyértelműen ez utóbbi a jó, és az is kiderül, hogy kik azok, akik a vita hatására erősödnek, és kik azok, akik gyengülnek érzelmi vagy intellektuális nyomás alatt. Ahogy halad a film, úgy nő a feszültség és az indulat. 

A karaktereknek nincsenek neveik (a film végén is csak kettőét fogjuk megismerni), csak számuk van:1-es számú esküdt (Martin Balsam), az esküdtszék kinevezett vezetője, aki civilben egy középiskolai foci edző. Őt mintha jobban lekötné a vezetői pozíciójából fakadó adminisztratív feladatai, mint a vita maga. Alapvetően segítőkész ember, de lényeges dolgokhoz nem sokat tesz hozzá. Még azt sem indokolja meg, hogy miért változtat a szavazatán, amit egyébként 9.-ként tesz meg. Az 1-es számú esküdt a hatástalan hatósági figura megtestesítője.

2-es számú esküdt (John Fiedler) egy szelíd és szerény, majdhogynem gyámoltalan bank tisztviselő, akit először mások dominálnak, de ahogy megy a film és beindul a vita, egyre inkább megjön az önbizalma. Ő ötödiknek változtat szavazatán.

3-as számú esküdtet, a film egyik kulcsfiguráját Lee J. Cobb alakítja. Kisvállalkozóból nőtte ki magát, és nagyon büszke arra, hogy már 34 embernek ad munkát. Nagyon megromlott a kapcsolata a fiával, akivel már nem is beszélnek egymással. Ő a legindulatosabb, akit nyilvánvalóan fiával való rossz kapcsolata motivál arra, hogy a végsőkig ragaszkodjon az apagyilkossággal vádolt vádlottra kimondott bűnös voksához. Ő a film főszereplőjének egyik legnagyobb ellenfele. Nem csak azért a legnagyobb ellenfél, mert más a véleménye, mint a főhősnek, és ahhoz a legtovább ragaszkodik, hanem azért, mert a vitát érzelmi alapon közelíti meg, ezért ő a film legfontosabb villain karaktere. Ő változtatja meg legutoljára szavazatát, amikor belátja azt, hogy a fia iránti érzéseit vetíti ki a vádlottra. Ugyanakkor minden keményfejűsége és indulatossága ellenére, vagy talán pont azért, ő a legkevésbé korrumpálható mindenki közül.4-es számú esküdt (E.G.Marshall) is a fontos karakterek közé tartozik. Ő egy nagyon racionális, magabiztos és rendíthetetlen, analítikus gondolkodású gazdag bróker, akit csakis a tények érdekelnek. Nemcsak saját magát veszi nagyon komolyan, de kisugárzása miatt általában mások is komolyan veszik. Annak ellenére, hogy ő is a végsőkig ragaszkodik a "bűnös" véleményéhez és csak 11.-ként szavaz az ellenkezőjével, ő mégsem esik a villain kategóriájába Lumet szerint, mert szavazatát és véleményét racionális alapon hozza, és ezért ő a 8-as számú esküdt legfontosabb intellektuális ellenfele, vagy akár társa. Ezzel a karakterrel akarta Sidney Lumet megakadályozni azt, hogy minden „nem-progresszív” szavazat dühből vagy tudatlanságból fakadjon.

5-ös számú esküdt (Jack Klugman) egy erőszakos és veszélyes környéken nőtt fel, jelenleg egy harlemi kórházban dolgozik, akit érzékenyen érint, ha neveltetésére tesznek megjegyzést. Valószínűleg hátrányos gyerekkori helyzete is közrejátszik abba, hogy nagyon hamar, harmadikként megváltoztatja szavazatát.

6-os számú esküdt (Edward Binns), szobafestő, aki nem olyan szomorú, hogy tovább kell maradnia a bíróságon, mert így legalább nem kell dolgoznia. Bár közömbösnek tűnik kezdetben az ügy iránt, mégis inkább a pozitívabb szereplők közé tartozik, amit már az is jelez, hogy közömbösségéből fakadóan nem el akar menni, hanem inkább maradna. Személyisége sem ellenszenves, elég egyszerű és kemény ember, de mégiscsak tiszteletteljes. A szavazatát hatodiknak változtatja meg, addig az tartja vissza, hogy nem szívesen engedne potenciális gyilkost vissza a társadalomba. Ő a az abszolút átlagember.

7-es számú esküdt (Jack Warden) kereskedelmi ügynök és New York Yenkees baseball szurkoló, akinek a legfőbb problémája, hogy nehogy lekésse a meccset, amire jegye van. Ő az unszimpatikus karakterek egyike, akinek fontosabb egy baseball meccs, mint egy ember sorsa. A legközömbösebb és legönzőbb ember az esküdtek között, ugyanakkor pont ezen tulajdonságai miatt könnyen korrumpálható. Ő az esküdtek legelvtelenebb tagja, aki mindig arra megy, amerre a többség, főleg ha ez áll érdekében. Végig roppant türelmetlen, aki szavazatát is azért változtatja meg hetedikként, mert látja, hogy egyre többen szavaznak át, és úgy gondolja, hogy most már a „nem bűnös” szavazattal szabadul meg legkönnyebben a társadalmi feladata alól. 8-as számú esküdtet, a film motorját és főszereplőjét Henry Fonda játssza. Ő a film erkölcsi (és intellektuális) irányt mutató „progresszív” főhőse, a film elején az egyetlen, aki azt teszi, amit egy esküdtnek (és egy embernek) tennie kell. Elmondása szerint az indítéka csak annyi, hogy a vádlott tényleg kapja meg azt, ami jog szerint jár neki. Ő az, aki hajlandó kiállni a jól megalapozott (értsd racionális) véleménye mellett bárki ellen, még akkor is, ha abszolút kisebbségben van vele. Ő nem indulatos, mint a 3-as esküdt, hanem szenvedélyes, és szenvedélyének tárgya az igazságosság és a racionalitás. Intelligens és állhatatos tevékenységét persze siker kíséri, és szép sorban mindenkit meggyőz. Ő az a hős, aki egymaga képes (társadalmi) változásokat elérni.  A filmben egy ember életét teszi jobbá azzal, hogy kiáll amellett, amiről úgy gondolja, hogy ki kell állnia, de a film üzenete nyilvánvalóan az egész társadalomra vonatkoztatja tevékenységét, amelyben aztán egyre több társa lesz, és végül nem csak a többséget szerzik meg, de lényegében mindenki osztani fogja a véleményét. (Manapság már azt hiszem számos egyéb gondolat is az eszünkbe juthat erről - az annak idején Hollywoodban elképzelt liberális, az abszolút "jó embert" megtestesítő karakterről -, amely közül talán a leglényegesebb, hogy nagyon tisztán látszik mit is gondoltak(nak) az un. progresszív oldalon a társadalmi igazságosságról: mindenki gondolkodjon ugyanúgy, ahogy mi, mert csak az az üdvözítő, minden más vélemény kiirtandó a társadalomból, és akkor megvalósul a szép és színes új világ. )

9-es számú esküdt (Joseph Sweeney) nyugdíjas, bölcs és tapasztalt, aki mindezek mellett remek megfigyelő is. Nagyon tiszteli a 8-as esküdt igazság utáni vágyát és szenvedélyé, és nagyon hamar a szövetségese lesz. Nem véletlen, hogy másodikként mondja azt a 8-as után, hogy a vádlott „nem bűnös”.  (Ő és a 8-as az, akinek a film végén megtudjuk a nevét, a két "legjobb emberét".)

10-as számú esküdt (Ed Begley) autószerelő-műhely tulajdonos egy tolakodó és nagyszájú bigott. Ő a vádlott egyik legelszántabb támadója, aminek oka a rasszizmusa. Amikor rasszizmusa miatt mindenki ellene fordul, vagy legalábbis senki nem fogja pártját, megtörik. Tizedikként szavaz „nem bűnössel”. 11-es esküdt (George Voskovec) órakészítő és német bevándorló, aki egyben a leghazafiasabb is közülük. Ebbe valószínűleg némi kompenzálás is belejátszik nála, hiszen csak nemrégiben kapta meg az amerikai állampolgárságot. Mindenesetre ő az, aki a leginkább dicséri az amerikai igazságszolgáltatási rendszert. Mindig udvarias, és nagyon vigyáz arra, hogy hibátlan legyen az angolja. Ő is hamar változtat (hiába no, a bevándorlók már csak ilyen progresszívek), és negyedikként szavaz „nem bűnösre”.

12-es esküdt (Robert Webber) okoskodó, ugyanakkor határozatlan reklám szakember, aki állandóan eltér a tárgytól, és nagyon sokszor említi a munkáját, mintha attól lenne valaki. Ő az egyetlen, aki többször is változtat szavazatán. Nagyon felszínes és befolyásolható.

Mint a leírtakból is látható, a karakterek annál szimpatikusabbak, minél hamarabb változtatnak a szavazatukon, ami ugye egyenes arányban áll azzal, hogy mennyire haladó gondolkodásúak vagy sem. A film szerint ez kevésbé függ az anyagi helyzettől, viszont az adott ember egyéb háttere alapjaiban határozza meg. A hátrányosabb helyzetű, a rossz környéken felnőtt, a szelídebb, na és persze a migráns a filmben azok, akik leghamarabb válnak a 8-as esküdt szövetségeseivé (és a "progresszív" oldalé), a film szerint hátterük eleve hajlamosabbá (és alkalmasabbá) teszi őket egy igazságosabb társadalom létrehozására. Azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy ezt a gondolatot és elképzelést a történelem mára már meghaladta.A színészgárda minden tagja remekül teljesített, kis túlzással szólva a 12 dühös ember nem egyéb, mint 96 perc színészmunka, ami arról szól, hogy mennyire jó az arcjáték, a testbeszéd, az időzítésük és a szövegmondásuk - ami egyébként még a manapság már néha kissé nehézkes szöveget is feledtetni tudja. Közülük is a legjobbak a fontos karaktereket játszó színészek voltak (Henry Fonda, E.G.Marshall, és leginkább Lee J. Cobb), aminek köszönhetően a közöttük lévő (és általában véve a legfontosabb) interakciók mindig izgalmasak, feszültek és hitelesek voltak.

Függetlenül attól, hogy a film egyes üzenetei manapság már szájbarágósak, kissé sztereotípek, és túlságosan naivnak, vagy akár igazságtalannak tűnnek, ugyanakkor a témák még mindig aktuálisak. Kicsit máshogy ugyan, de aktuálisak. Ha esetleg nem is értünk egyet minden egyes üzenetével, az tagadhatatlan, hogy egy kiválóan felépített film, ami a számtalan érintett témája ellenére leginkább az emberi viselkedésmintákat mutatja be egy-egy adott közösségben, és mivel az idők folyamán ez nem változott túl sokat, mondhatnám azt is, hogy semmit, ezért ez a film is örök. A részletekben gazdag forgatókönyve, minden naivitása ellenére többrétegű üzenetei, sztereotipikus tulajdonságaik ellenére érdekes karakterek, remek színészek, és a nagyszerűen felépített klausztrofóbiás hangulata mégiscsak nagyszerű és szórakoztató filmmé teszik.

Értékelés: 9/10

Részlet a filmből, az első voksolás: