3 Oscar-díjat megnyert a 8 jelöléséből ez a Metrocolor epikus western film, ami egy nagyon látványos old school kalandfilm az USA mai területének meghódításáról a keleti parttól a nyugatiig. Ennek lépéseit öt látszólag különálló történetben láthatjuk, amelyeket az köt össze, hogy ugyanannak a család több generációjának életébe kapunk betekintést, és amelynek története 50 évet ölel fel 1839 és 1889 között. A filmben látható "all star" színészcsapat tagjai többek között James Stewart, Gregory Peck, Henry Fonda, John Wayne, Debbie Reynolds, Carroll Baker, Lee J. Cobb, Karl Malden, Richard Widmark, vagy éppen Thelma Ritter, a narrátora pedig Spencer Tracy, az öt részt pedig három rendező, Henry Hathaway, John Ford és George Marshall rendezték.

A vadnyugat hőskorának filmtörténeti jelentőségét leginkább Cinerama technikája adja, ami a filmet egy igazi látványorgiává tette a maga korában, és amit sajnos csak akkor lehet leginkább élvezni, ha a vetítése is ezzel a technikával történik, és aminek eredménye az, hogy a néző úgy érezheti magát, mintha belecsöppent volna a filmbe. 

A film első része A folyók (The Rivers) címet viseli és 1839-ben játszódik. Ekkor megismerkedünk a bevándorló Prescott családdal, az apával (Karl Malden), az anyával (Agnes Moorehead), két lányukkal, Eve-vel (Carroll Baker) és húgával, Lilith-tel (Debbie Reynolds) akik a New York állambeli Erie-Csatornán keresztül vándorolnak nyugatabbra, hogy a mai Illinois, akkor még vad és meghódítatlan területén letelepedjen és gazdálkodhasson. Útjuk során összeismerkednek Linus Rawlings (James Stewart) vadásszal, aki éppen Pittsburghbe igyekszik, hogy eladja prémjeit. Linus és Eve azonnal megtetszenek egymásnak, azonban az állandóan úton levő és szabadsághoz szokott férfi nem áll még készen arra, hogy letelepedjen és gazdálkodjon. Amikor azonban Prescottékat és Linust is ki akarja rabolni egy hegyi rabló banda Jeb Hawkins (Walter Brennan) vezetésével, a történet más fordulatot vesz, aminek végén Linus és Eve összeházasodnak.A második szakasz, A mezők (The plains) 1851-ben játszódik, aminek Lilith, Prescotték kisebbik lánya lesz a főszereplője, aki kalandvágyóbb a letelepedni vágyó Eve-vel szemben. Lilith úgy dönt, hogy továbbutazik nyugat felé és a Missouri állambeli St. Louis-ba megy, ahol táncosnőként kezd dolgozni. Itt megismerkedik egy profi kártyással és szerencsejátékossal, Cleve Van Valennel (Gregory Peck). A férfi véletlenül meghall egy beszélgetést, amiből kiderül, hogy Lilith örökölt egy kaliforniai aranybányát, ezért udvarolni kezd a lánynak. Cleve elsődleges motivációja az, hogy elmeneküljön az adósságai elől, ezért csatlakozik a nyugatra tartó szekérkaravánhoz, amit Roger Morgan (Robert Preston) vezet. Morgan szintén udvarolni kezd a lánynak, azonban Lilith mindkettejüket visszautasítja. Miután túlélnek egy Cheyenne indiántámadást, elérnek a bányához, amiről azonban kiderül, hogy teljesen meddő. Lilith és Cleve ezután külön folytatják az útjukat. A későbbiekben újra összetalálkoznak, amikor Cleve már minden hátsó szándéktól mentesen kéri meg a lány kezét és rábeszéli, hogy menjenek San Franciscoba, ami ekkor a leggyorsabban növekvő amerikai város volt, telis-tele olyan lehetőségekkel, amit a magukfajta kalandvágyó emberek csak kívánhatnak.

A harmadék szakasz A polgárháború (The Civil War) 1861 és 1865 között játszódik, és aminek főszereplője Eve és Linus egyik fia, Zeb (George Peppard), aki dicsőségre vágyva csatlakozik az Északi sereghez, hogy harcolhasson a háborúban. Ennek persze az is az oka, hogy apjához (és nagynénjéhez) hasonlóan úgy érzi, hogy a farmerkedés nem neki való, és inkább világot szeretne látni. A háborúból hamar kiábrándul annak szörnyűségeivel szembesülvén. Megismerkedik egy déli, hozzá hasonlóan kiábrándult katonával, és elhatározza, hogy dezertál. Közben véletlenül kihallgatnak egy beszélgetést két északi tábornok, Ulysses S. Grant (Harry Morgan) és William Tecumseh Sherman (John Wayne) között, és a déli katona jó lehetőséget lát arra, hogy megölje őket. Zeb megakadályozza ezt, majd újra csatlakozik az északi sereghez.A negyedik szakasz A vasút (The Railroad) 1868-ban játszódik, az amerikai transzkontinentális vasútvonal és távíró építésekor. Zeb ekkor már az Amerikai Hadsereg lovasságának hadnagya, akinek az a legfontosabb feladata, hogy fenntartsa a békét az indiánokkal, annak érdekében, hogy a vasút a leggyorsabban és legolcsóbban megépülhessen. Ebben segítségére van egy öregedő bölényvadász, apja egyik régi barátja, Jethro Stuart (Henry Fonda), amire szüksége is van, hogy ellensúlyozni tudja a Vasút Társaság kapzsi és érzéketlen helyi emberét, Mike Kinget (Richard Widmark). Erőfeszítésük nem jár sikerrel, aminek eredménye az lesz, hogy az Arapaho indiánok egy száguldó bölénycsordát a fehérek tábora felé terelnek, ami számos halálos áldozattal jár. Zeb végleg kiábránul a katonaságból és úgy dönt, hogy Arizonába megy.

Az ötödik rész A törvényenkívüliek (The Outlaws) 1889-ben játszódik. Lilith már idős özvegyasszony, akinek házát és értékes berendezési tárgyait éppen elárverezik San Franciscoban, ami nem először fordul elő életében, hiszen Cleve-vel ezt megelőzően már többször is meggazdagodtak, azonban a vagyonukat könnyelműségük és életmódjuk miatt mindig elveszítették. Lilith ezután úgy dönt, hogy Arizonába költözik unokaöccséhez Zebhez, és annak családjához. Zeb is középkorú ember már, aki egy kisvárosban él feleségével (Carolyn Jones), gyerekeivel és marshallként dolgozik. Munkája során egyszer megölte az egyik leghírhedtebb bűnöző Charlie Gant (Eli Wallach) testvérét, ami miatt Gant bosszút esküdött, és most Zeb életére tör...A történet végén, az epilógusban képsorok láthatóak az egykori vadnyugat az 1960-as évekre immár benépesített és civilizált vidékéről, többek között a Hoover-gátról, a Golden Gate hídról és Los Angeles autópályáiról, aminek megvalósulásához szükséges volt az előző generációk bátorsága, kalandvágya, kitartása és eltökéltsége.

A vadnyugat hőskora annyira hatalmas és masszív project volt, mint a három évvel korábbi Ben-Hur, és elkészültéhez három (fő)rendezőre is szükség volt Henry Hathaway (1., 2., 5. rész), John Ford (3. rész)  és George Marshall (4. rész) részvételével, akik mindannyian nagyon tapasztalt rendezők voltak. A vadnyugat hőskorában ők hárman a műfaj leglátványosabb filmjét szerették volna elkészíteni, amihez a Cinerama nevű technikát választották, amely 3D élményt ad 3D nélkül, és a néző úgy érezheti magát, mintha részese lenne a filmnek.

A film középpontjában a bátor, kalandvágyó és kezdeményező amerikai szellem dicsőítése áll, ami más országokban már leginkább csak giccsesnek vagy akár röhejesnek is tűnhet, ugyanakkor nem hallgatja el ennek árnyoldalait sem. Persze a film végén, amikor a modern USA építészeti és műszaki vívmányainak eredményét látjuk az epilógusban, akkor nyilvánvaló a néző számára az üzenet, hogy nincs fejlődés szenvedés és önfeláldozás nélkül, és valamilyen új létrejöttének elengedhetetlen feltétele, hogy valami régi elpusztul. (Ezzel persze fel is menti az amerikai pionírokat a hazugság, önzőség és erőszak elkövetése alól.) A történet egyébként abból a szempontból jó, hogy nagyszerű párhuzamot lehet vonni a mai globalizációs folyamattal, ami persze a film készítőinek nem állt szándékában, mivel nem tudhattak arról, hogy mennyire hasonló események játszódnak majd le a nagyvilágban 50 évvel később.Mindemellett A vadnyugat hőskora felfogható egy többgenerációs családtörténetnek is, akik részesei és alakítói voltak azoknak a hatalmas változásoknak, amelyek egyébként röpke 50 éve alatt játszódott le Amerikában, az alatt a fél évszázad alatt, ami talán a legmeghatározóbb időszak volt az USA történelmében. A család folyamatos nyugat felé mozgása szimbolizálja az USA mai területének meghódítását és civilizáció kiterjesztését, amely során az amerikai történelem fontos állomásaiba is bepillantást kaphatunk.

A film legnagyobb gyengesége a forgatókönyve és szakaszos felépítése, annak ellenére, hogy James R. Webb Oscar-díjat nyert vele.

A történet az öt különálló résznek köszönhetően töredezett, és mivel rengeteg karakter látható benne, a hosszú játékidő ellenére sem jut egyikre sem jut túl sok idő, aminek eredményeképpen nagyon sablonosak és felületesek. Lényegében minden szereplő egy dimenziós, akik mindannyian egy fontos tulajdonsággal rendelkeznek, vagy esetenként még annyival sem. Mire azt gondolná az ember, hogy talán kezdi megismerni vagy megkedvelni az adott karaktert, már jön is a váltás, és egy új részben, új környezetben és új szereplők között találjuk magunkat. Ezt az érzést még az is fokozza, hogy szinte minden karaktert - még a legkisebbeket is Hollywood akkori legnagyobb sztárjai játszanak -, John Wayne-nek kb. 5 perce van a filmben. Ez az érzés már csak azért is olyan erős, mert a film készítőit nyilvánvalóan az ellenkezője motiválta: a sztárok szerepeltetésével szerették volna eltüntetni a karakterek egyszerűségét és felületességét. A színészeknek azonban esélyük sem volt arra, hogy kibontakoztassák karaktereiket, ennélfogva pedig tulajdonképpen feleslegesek voltak ezek a nagy nevek, már csak azért is, mert jó néhányuk nagyon túljátszotta szerepét, James Stewart ebben a filmben kifejezetten idegesített. De általában véve is gyenge és túljátszott alakításokat láthatunk, ami azt mutatja, hogy a színészeknek sem volt túl sok fogalma a karaktereikről. Az viszont számomra jó szórakozásnak tűnt, ahogy sorban felfedezheti az ember ezeket a sztárokat a különböző kisebb szerepekben. (Henry Fonda például alig felismerhető a bölényvadász szerepében):A film készítői jól érzékelhetően mindent meg akartak adni a nézőknek, amit azok csak elvárhattak egy western filmtől, hiszen a műfaj minden fontos eleme megtalálható itt, a banditáktól, a lövöldözésektől, a háborútól kezdve, a minden veszélyt vállaló telepeseken át, az indián támadásokig és bölényekig. Minden. Talán kevesebb több lett volna. Túl sok mindent akartak felölelni egy filmben ahhoz, hogy mindezt frappánsan, egységesen és összetetten lehetett volna megjeleníteni. A film narrálása is egy kicsit az ellenkező hatást éri el, aminek ugye az lett volna az elsődleges feladata, hogy összeszője a különálló darabokat. 

A szakaszok között talán A vasút sikerült a legjobban és a legizgalmasabban, amiben a Cinerama is jó szolgálatot tett. Richard Widmark újabb remek gazfickós alakítása és a bölénytámadás a film legjobb részei közé tartoznak. A leggyengébb pedig fura módon a három rendező közül a legnagyobb, John Ford (Stagecoach, The Searchers, The man who Shot Liberty Wallace) által rendezett Polgárháborús rész, ami nagyon statikus és érdektelen.

Az operatőr(ök) William H. Daniels, Milton Krasner, Charles Lang Jr. és Joseph LaShelle voltak, és már a számtalan névből is látható, hogy a film fényképezése sem tartozott az egyszerű feladatok közé, azonban az egyik legfontosabb volt. Ebben az időszakban (az '50-es évektől kezdve) Hollywoodban úgy gondolták, hogy a mozi a mindent elsöprő látványával tud csak versenyezni a tévével szemben, ezért nem sajnálták a pénzt erre a korban nagyon látványosnak, de legalább ennyire bonyolultnak, már-már őrültnek is nevezhető technika alkalmazására, a Cinerama-ra.A Cinerama technikával 3 db kamerát kapcsoltak össze, amelyek együttesen alkották meg a képet úgy, hogy a kamerák által felvett képek (oszloposan) egymáshoz kapcsolódtak (amiket persze össze is kellett hangolni), amely technikával hatalmas tereket befogni, és ami aztán nagyon látványos képeket produkált. Ezt a filmet persze csak olyan mozikban lehetett vetíteni, amelyek alkalmasak voltak ennek a lejátszására, ami megint csak három, egymással összehangolt vetítőt igényelt, amelyeknek a képét egy hatalmas és mélyen meghajlított felületű vászonra egyszerre vetítették, és ahol aztán összekapcsolódtak. (Maga a vászon is nagyon speciális és drága volt.) Mivel a mozi tulajdonosoktól hatalmas beruházást igényelt volna ez a technika, ezért a bemutatása is korlátozott volt és ami végül a Cinerama halálához is vezetett pár film elkészítése után. Viszont A vadnyugat hőskora látványához - és sikeréhez - nagymértékben hozzájárult, ami korlátozott bemutatása ellenére is hatalmas kasszasikerré vált, ami nem véletlen, hiszen a maga idejében ez a film egy látványorgiának számított. A technika hátrányai közé tartozott, hogy a kamerák összehangolása sokszor nehézkes volt, ami a színészek között is eredményezett némi kommunikációs nehézséget. Egyes jelenetekben a színész nem akkor vágja azt az arcot, amikor kell, néha meg mintha nem egymás szemébe néznének, hanem valahova máshova stb.

Számos jelenetben látható a hatalmas, és kietlen vadregényes western vidék, a hegyek, a folyók, a préri, ami a Cineramanak köszönhetően nagyon látványosan jelennek meg szemünk előtt, mintha csak egy időutazás részei lennénk. Mindemellett a technikát nyilvánvalóan a mozgalmasabb akció jelenetekben, mint az indián támadás, a bölény támadás, vagy a vonatrablásosban lehetett a legjobban kihasználni, és nem a beszélgetős jelenetekben. A rendezők között Henry Hathaway figyelt talán a leginkább arra, hogy kihasználja a technika nyújtotta előnyöket, és érzékeltesse a térmélységeket, ami a Cinerama legnagyobb előnyei közé tartozott. Annak ellenére, hogy ez csak Cinerámás vetítéssel érzékelhető igazán, a hatás még manapság is átjön a technika alkalmazása nélkül is: (Sajnos én soha nem láttam Cineramát eredetiben, azonban egy elvetemült ember az otthonában újrakreálta és feltöltött a Youtubra pár jelenetet a filmből, és még ebből a házi vetítésből is sejthető, hogy milyen lehetett ez a moziban.)

A vadnyugat hőskorának nagyon fontos részét képezi a zene, amiben nem csak a mindent elsöprő háttérzenéje, de a történet részeként hallható dalbetétek is beletartoznak. A dalok többségét Debbie Reynolds énekli (a nemrég elhunyt Carrie Fisher anyja, aki pár nappal lánya után halt meg). És bár nem rosszak ezek a jelentek, azonban mégis tovább töredezik az amúgy is töredezett filmet, és ilyen szempontból nézve sokkal jobb lett volna kihagyni őket. A háttérzene viszont a film legnagyobb erősségei közé tartozik, amivel Alfred Newman Oscar-jelölést szerzett. Mint általában az epikus westernek ez is "tipikusnak" nevezhető a fülbemászó, helyenként mindent elsöprő, kissé pátoszos nagyzenekari zenéjével, amiben helyenként tradicionális country dallamok és részletek is hallhatóak. Alfred Newman munkája jelenleg a 25. helyen áll a legjobb filmzenék listáján.A vadnyugat hőskora egy hamisítatlan hollywoodi western a maga szentimentális és naiv amerikai hős pátoszával, egyike az utolsó nagyon látványos, régi vágású epikus filmeknek. Mindemellett a hosszú játékideje ellenére is elnagyolt, felületes és darabos, amit semmilyen szempontból sem lehet egységesnek nevezni, azonban látványvilága - még Cineramás vetítés nélkül is - kárpótol valamelyest minket a gyengeségeiért. Mindazonáltal sokkal kézenfekvőbb lett volna mindezt egy TV minisorozat keretében elkészíteni, semmint egy különálló mozifilmként. Persze tévé esetén nem lehetett volna mindezt Cineramaval bemutatni, ami végül is a sava-borsát jelentette bemutatásakor, és amivel beírta magát a hollywoodi filmtörténelembe ez az Amerika nagyságáról szóló túláradó (értsd végtelenül giccses) western eposz, ami összességében annak ellenére nem működik, hogy van benne néhány nagyon látványos jelenet. 

Értékelés: 6/10 (Nagyon valószínű, hogy ez jó pár ponttal magasabb lenne, ha Cineramaval láttam volna a '60-as években...)

A film eredeti trailerében is érzékelhető a három kamera által felvett három rész különállósága, amelyek csak a Cinerama vetítéssel fűződtek igazán egybe csíkozás nélkül: