A tehetséges, de szegény zenész, Al Roberts (Tom Neal) lepukkadt new york-i kocsmákban zongorázik, aki elhatározza, hogy barátnője után megy Los Angelesbe. Mivel nincs egy vasa sem, ezért stoppal próbál eljutni az ország másik felébe. Hosszú és nem túl eredményes próbálkozások után - szerencséjére, majd később kiderül, hogy szerencsétlenségére - felveszi az autójába a gazdag Charles Haskell Jr. (Edmund MacDonald), aki szintén Los Angelesbe tart. Az út során Haskell bevesz egy csomó tablettát és Al szerencsétlenségére meghal. Al - aki teljesen ártatlan az ügyben -, megijed, mert a körülmények végtelenül szerencsétlen összjátéka miatt úgy gondolja, hogy a rendőrség nem hinné el, hogy nem ő ölte meg Haskell-t, ezért elrejti a hullát, elveszi a tárcáját a pénzzel, a személyazonosító iratokkal, és ruhát cserél a halottal. Másnap - élete legeslegnagyobb szerencsétlenségére - felvesz egy stoppoló lányt, Verat (Ann Savage) a kocsijába...
Edgar G. Ulmer rendező, a B noirok manapság egyik legismertebb és legelismertebb rendezője hírnevéhez nagyon nagy mértékben hozzájárult ez a filmje. Bár annak idején minden film noir filmet B-movie-nak hívtak (elsősorban a költségvetésükre gondolván), valójában azoknak egy jó része minőségi értelemben nem B-movie volt, már csak azért sem, mert sokukban hollywoodi szupersztárok játszottak és neves rendezők rendezték, azonban ezekkel ellentétben a Terelőút igazi low budget film, egy film noir kult movie, azok között is a legkegyetlenebb és legnyomasztóbb.
A Detour egyike a műfaj legnyomasztóbb, legkegyetlenebb darabjainak, ami nagyon erős érzelmi és pszichés hatást képes nézőjére gyakorolni. A Detour tartalmaz minden fontos műfaji elemet, kezdve karakterizálásával, a gyenge antihőssel és kegyetlen femme fatale-val, aki bukásának katalizátora lesz. Ugyanakkor az antihős bukását mégsem az egyébként nagyon kegyetlen végzet asszonya okozza majd, hanem saját gyengesége.
A Detour legfontosabb témája a noirok egyik legfontosabbika, a szerencsétlenség illetve a sors keze, amelyek eredményeképpen az antihős folyamatosan egyre nehezebb és nehezebb helyzetbe kerül, egészen addig, amíg már nem menekülhet a csapdahelyzetből, amibe keveredett. A helyenként kifejezetten nagyon látványos noiros fényképezés Benjamin H. Kline operatőr nevéhez fűződik, aki a ködben álló halványan pislákoló utcai lámpákkal és árnyékokkal nagyon erősen hozzájárult a film pesszimista és nyomasztó atmoszférájának megteremtéséhez, függetlenül attól, hogy díszletre szinte alig volt pénz a film készítésekor.
Al Roberts, a film főszereplője tipikus noir antihős karakter. Nem született gyilkos vagy gonosz, mint általában a (nem noir) krimik gyilkosai, akik tudják magukról, hogy bűnözők, hanem egy szerencsétlen fickó, aki úgy gondolja, hogy életét a körülmények szerencsétlen alakulása teszi/tette tönkre. Valójában viszont nem a szerencse vagy szerencsétlenség az, ami eldönti, hogy valaki sikeres vagy sikertelen lesz, boldog vagy boldogtalan, hanem az adott személyiség erősségeiből és gyengeségeiből fakadó jó vagy rossz döntései illetve döntéseinek sorozata. Hányszor halljuk manapság is úton-útfélen, hogy "nekem soha nem volt szerencsém" vagy "neked könnyű, mert szerencséd volt".
Nincs új a nap alatt, úgy tűnik az emberi természet már csak ilyen. Sokszor mintha a szerencsét a jó döntés, a szerencsétlenséget pedig a rossz döntés szinonimájaként használná az emberiség nagyobbik része. Egyszerűbb a körülményeket és másokat hibáztatni, mint a saját rossz döntésekért vagy a döntések elmaradásáért felelősségét vállalni. Erről szól Al Roberts is, aki egy végtelenül lagymatag és gyenge személyiség, aki csak úszik az árral, miközben majd' belefullad az önsajnálatba.
A férfi főszereplő Tom Neal élete - hasonlóan Al Roberts-éhez-, a sorozatos rossz döntései miatt meglehetősen "szerencsétlenül" alakult. 1951-ben Neal - aki amatőr bokszoló volt - összeverekedett egy másik színésszel Franchot Tone-nal, közös barátnőjük, a színésznő Barbara Payton kizárólagos kegyeiért. A verekedés következtében Tone-nek eltört az orra, az arccsontja, és két napra kómába került. Ez mindhármójuk karrierjét jelentősen visszavetette, de leginkább Neal-ét, aki ezek után már nem nagyon kapott színészi munkát. Mindennek tetejében 1965-ben pedig hátulról fejbe lőtte harmadik feleségét Gale Bannett-et, amiért az ügyész először halálbüntetést kért rá, de megúszta nem szándékos emberöléssel, és hat évvel később szabadult, viszont egy évre rá, 1972-ben meghalt. A Detour volt élete legjelentősebb filmje.
A női főszereplő Ann Savage élete nem volt ennyire tragikus, de őrá is elsősorban a Terelőút miatt emlékszik az utókor, amiben remekül játszott.
Vera, - aki megtestesíti és arcot ad Al "rossz szerencséjének"- , minden szava, minden mondata kemény, sokszor visszataszító és vulgáris, igazságtalan, mentes minden gyengédségtől és emberségtől. Félelmetes, hogy milyen agresszíven (mind verbálisan, mind testbeszédben) mászik Al-ra. Vera ugyanis egy igazi domina femme fatale. Al, bár lenne lehetősége arra, hogy meglépjen, vagy legalábbis találhatna, ha igazán akarna, mégsem lép le. Tulajdonképpen megérdemlik egymást és össze is illenek: az alázatos Al, és az ördögi domina, Vera. Az ember a sorsával. Mivel a filmet, és ezzel együtt Vera-t is Al szemszögéből látjuk, ezért Vera tulajdonképpen nem egy összetett karakter, mintegy jelképezve, azt hogy Al-nak mi jutott az életből és a szerencséből: csak a rossz.
A rendező Edgar G. Ulmeri arról volt nevezetes, hogy szeretett olcsón és gyorsan forgatni, a műfaj legnagyobb rendezőihez hasonlóan szintén a német expresszionizmust tekintette a film noir alapjának, és használta egyes elemeit. Hamarosan kifejlesztett egy egyszerűbb (és olcsóbb) noir stílust, ami megengedte neki azt, hogy egy szűkösebb költségvetésből készült filmet nagyobbnak (drágábbnak) mutasson. A Detourban is láthatóak ezen stílusjegyei: matt fényképezés, sötéten megvilágított jelenetek, köd, stock footage (készlet, raktár jelenetek, amikor nem kizárólag egy adott filmhez forgatott jeleneteket használnak fel több filmhez). Rengeteg példa van ezekre a Terelőútban is, pl. Al és barátnője New Yorkban sétál hazafelé, a köd alkalmazásával elfedhető az, hogy nem New Yorkban vagyunk, hanem egy díszletekkel meglehetősen szűkösen ellátott stúdióban. Ulmernek mindez annyira jól összejött ebben a filmjében, hogy a Detour lett a noirok belül az igazi, low budgetes B filmek legjobbja, ami egy pillanat megállást sem engedélyez nézőjének ebben a végtelenül nyomasztó utazásban.
Értékelés: 9/10
A 68 perces Terelőút a Youtubeon megnézhető:
