Olyan kivételes helyzet áll most fenn, hogy nem egy mozifilmet, hanem egy tévéfilmet szeretnék bemutatni, ami szerintem túl jó volt ahhoz, hogy tévéfilm legyen belőle. Az X polgártárs megtörtént eseményeken alapul, és a híres/hírhedt szovjet (ma ukrán) sorozatgyilkos Andrei Chikatilo utáni hajsza történetéről szól, aki 1978 és 1990 között 52 nőt és gyereket ölt meg, csonkított meg és evett belőlük. Emellett nagyon jól bemutatja a Szovjetunió (na és persze ezzel együtt a többi kommunista ország) hozzá nem értő és fojtogató bürokráciájának és ideológiájának működését. A filmnek magyar vonatkozása is van, ugyanis nálunk forgatták, és nagyon sok mellékszerepben magyar színészeket láthatunk, többek között a most elhunyt Gera Zoltánt.

A film főszereplője Viktor Burakov (Stephen Rea) frissen kinevezett és elszánt nyomozó, akit megbíznak egy brutális sorozatgyilkosság kiderítésével. Azonban Burakovnak nem csak a sorozatgyilkossággal kell megküzdenie, hanem a nyomozást politikai okokból hátráltató kommunista bürokráciával is, akik nem, hogy nem segítik munkájában, de akadályozzák és tévútra terelik. Burakov egyetlen szövetségese a cinikus és semmiért nem küzdő, de politikában jól lavírozó, gyakorlatias főnöke Mikhail Fetisov ezredes (Donald Sutherland), és későbbiekben a nyomozásba bevont Dr. Alexander Bukhanovsky pszichiáter (Max von Sydow). Nyomozásuk azonban csak a megváltozott politikai helyzetben lehet és lesz eredményes a rendszerváltás időszakában, amikor egy évtized után végre elkapják Andrei Chikatilot (Jeffrey DeMunn), a sorozatgyilkost.A film nagyon őszinte és realisztikus, nincs benne túl sok erőszak vagy meglepő csavar, mint általában a sorozatgyilkosos filmekben és mégis teljesen leköti és lenyűgözi az embert. Ez a realisztikusság talán még hátborzongatóbbá is teszi ezt az amúgy csöndes filmet, mint amilyen a legtöbb nagy költségvetésű társa ebben a műfajban. A hitelességéhez hozzájárul persze az is, hogy a gyilkosságsorozat valódi eseményeit próbálja - ha nem is teljes egészében -, de amennyire egy filmben csak lehetséges maximálisan visszaadni. Itt a sorozatgyilkos és motivációi tulajdonképpen másodrendűek, a film fókuszában a főszereplő nyomozó küzdelme áll. Meg kell találnia és el kell kapnia a gyilkost, másrészről pedig le kell győznie, vagy legalábbis ki kell játszania a kommunista rendszer hozzá nem értő és szűk látókörű bürokráciáját, és annak vezetőit. Tulajdonképpen ez utóbbi bizonyul nehezebb diónak, hiszen a gyilkost elkapja két éven belül, azonban a helyszínen talált ondóminta és Chikatilo vérmintája nem egyezett, valamint párttagsága miatt is el kellett engednie, aki így további 6 évig gyilkolhatott. Burakovnak a rendszer nem csak, hogy nem ad meg semmilyen segítséget, amit kér a nyomozás sikere érdekében, de még hosszú évekre vakvágányra is terelik a nyomozást, miközben a gyilkos folyamatosan szedi áldozatait.

A kommunista rendszer állandóan és megmásíthatatlanul az ideológiát helyezi a nyomozás elé, ezért Burakov mindig falakba ütközik. A nyomozónak egy olyan rendszerben kell elkapnia a sorozatgyilkost, amelyikben még azt is tagadják, hogy náluk létezik sorozatgyilkosság. Ez ugyanis ellenkezik a kollektív tudatú ideológiával. Bondarcsuk elvtárs a párt helyi vezetője kerek-perec kijelenti, hogy "a Szovjetunióban nincsenek sorozatgyilkosok. Ez dekadens nyugati jelenség." Burakov azt kéri, hogy kérjenek segítséget az FBI profilozóitól. Ezt nem lehet, mert ezzel beismernék, hogy a nyugat előrébb tart, mint a Szovjetunió. Arra is javaslatot tesz, hogy hozzák nyilvánosságra az ügyet, hogy figyelmeztethessék az embereket a veszélyre, és esetleg tanúk is jelentkeznének. Ezt végképp nem lehet, mert ezzel beismerné a rendszer, hogy náluk is léteznek sorozatgyilkosságok. Minden javaslatát lesöprik az asztalról, és felsőbb utasításra a homoszexuálisokat kezdik el begyűjteni, mert a gyerek áldozatok között vannak fiúk is. Burakov tudja, hogy ez téves elképzelés, de nem ellenkezhet, mert még őt is megfenyegeti Bondarcsuk elvtárs, akinek nagyon tetszik a melegek elleni akció. Tulajdonképpen a bürokrácia vezetői is tisztában vannak azzal, hogy ez nem fog eredményre vezetni, de cinikusan arra gondolnak, hogy legalább egy csomó besúgót tudnak szerezni a megfélemlített homoszexuálisok között.Közben Burakovon akkora a politikai nyomás, hogy végül idegileg összeroppan, ezért el is akarják távolítani a testületből, azonban Fetisov, a ravasz róka, aki járatos a rendszer működésében, titokban megzsarolja Bondarcsukot a párt ideológusát, így Burakov a posztján maradhat. A rendszer persze egyszer véget ér, azonban ezt az embereknek addig is túl kell élnie. A sorozatgyilkos lehetséges áldozatainak is, és Burakovnak is.

A film sötét és sivár hangulata - ellentétben a legtöbb hasonló jellegű filmmel - nem is annyira a gyilkosságokból, és annak elkövetőjének személyiségéből, hanem a kommunista rendszer butaságából és a racionális döntéseket megakadályozó antihumánus ideológiájából jön. A sorozatgyilkos pszichopata személye és brutális gyilkosságai már csak hab a tortán ebben a krimiben. Ahogy a film megy előre és puhul a rendszer - ez látható azáltal is, ahogy a falon lévő portrék változnak Brezsnyevtől Gorbacsovig - , úgy lesz a nyomozás sikeresebb. Amint megszabadulnak rendszerváltáskor a párt ellenőrzésétől, és Burakov megkapja amit akart, azonnal elkapják a gyilkost. Ha ez akkor megtörtént volna, amikor kérte, több tucat ember életét lehetett volna megmenteni.

A film a kommunista rendszer egyik általános jellemzőjét, a mindent átszövő paranoiát is bemutatja: a bizottság döntéseit mindig az ideológia és az abból fakadó félelem irányítja, hogy elveszthetik az emberek irányítása feletti kontrollt. Amikor megpróbálnak egy pszichiátert bevonni a nyomozásba, csak egy jelentkezik a feladatra, ráadásul ő is titokban, hogy kollégái ne tudják: "Pszichiáternek, a paranoia szakértőjének lenni ebben az országban, nem egy életbiztosítás." Ha nem tudnánk, hogy a film a Szovjetunióban játszódik, és nem látnánk a MÁV vonatokat, meg a Magyar Posta levelesládáit (ugye filmet nálunk forgatták, a vasútállomásos jelenetek nagy részét a hatvani állomáson), akkor is tudnánk, hogy ez Kelet-Európa.

A film forgatókönyve Robert Cullen The Killer Department regényén alapul, és Chris Gerolmo, aki egyben a rendező is, írta. Sikerült neki összehoznia azt, ami a valódi eseményeken alapuló filmek izgalmassá tételéhez szükséges: jól és zökkenőmentesen tudta a tényeket a fikciós keretbe illeszteni, ami által a néző úgy érzi, hogy nem csak a történetet, de az abban résztvevő embereket is megismerte. A karakterek és a köztük lévő kapcsolat is mélységében kidolgozott, amit aztán remek színészek játszanak el, miközben a gyilkosról kevesebbet tudunk meg, mint a két főszereplőről Burakovról és Fetisovról:Stephen Rea Burakov, a tapasztalatlan, de elszánt nyomozó szerepében látható, akit Fetisov frissiben kinevez a nyomozás vezetőjének, azzal a nem is túlságosan titkolt szándékkal, hogy ha a nyomozás és annak eredménye nem nyerné el a kommunista vezetők tetszését, akkor legyen egy bűnbak. Burakovról azonban sok olyan tulajdonság kiderül, amit Fetisov nem is feltételezett róla. A csendes nyomozó sokkal nagyobb elszántságot és akaraterőt mutat, mint amit első ránézésre feltételeznénk róla. Ugyanakkor láthatjuk egy olyan ember kétségbeesését is rajta, aki hatalmas politikai nyomás alatt dolgozik, és aki tudja, hogy a rendszer ideológiájával szembe kell mennie, ha eredményt akar elérni. Nagyon szűk a mozgástere, tulajdonképpen huszonkettes csapdájában van. Ha az ideológia ellen megy, akkor azért bukik el, ha nem megy ellene, akkor viszont nem tudja elkapni a gyilkost, és ez lesz a veszte. Burakov egy hús-vér emberi hős, akinek a saját túlélése érdekében néha visszakoznia kell, ugyanakkor soha nem veszti el fókuszát, hogy elkapja a gyilkost. Rea nagyon jó, ahogy visszafogottan tud erőteljesen szenvedélyes lenni. Vele együtt leszünk dühösek, ahogy nagyobbnál-nagyobb butaságokba ütközik munkája során. Bár néha szabadjára engedi dühét és frusztráltságát, de még így is az egyik legvisszafogottabb detektív hős ebben a műfajban. A hasonló típusú amerikai filmekben - ami Amerikában játszódik - a szenvedélyes detektív karakter soha nem fogja vissza magát, hogy kifejezze dühét vagy elégedetlenségét. Itt Rea nagyon jól érzékelteti visszafogottságával azt, hogy milyen rendszerben és környezetben dolgozik, ahol egy-egy rossz arckifejezés vagy véleménynyilvánítás akár az életébe is kerülhet. Visszafogottsága ellenére mégis jól látható arcán a frusztráltság, a legyőzöttség és fájdalom is megjelenik a szemében minden egyes alkalommal, amikor cseng a telefon, és tudja, hogy egy újabb hulla került elő. Másrészről ezek a érzései abból is fakadnak, hogy úgy érzi senki se áll ki mellette, és egyedül kell mindennel megküzdenie. Rea úgy tudja mindezeket nagyon drámaian kifejezni, hogy csak ritkán emeli fel a hangját, vagy alkalmaz túl nagy mimikát.Donald Sutherland Fetisov szerepében újra megmutatta, hogy mennyire jó karakterszínész. Fetisov cinikus és járatos a politikában, ami nyilvánvalóan ok-okozati összefüggés nála, csak abban nem vagyok biztos, hogy melyik az ok és melyik az okozat. Nem hisz semmiben, nem küzd semmiért, csak a saját karrierje és kiváltságainak megtartása a fontos számára. Nagyon gyakorlatias, számára - látszólag - nem okoz nehézséget feljebbvalóinak ostobaságát elviselni, akikkel szemtől szembe soha nem száll szembe - egészen addig, amíg Bondarcsukot meg nem zsarolja Burakov védelmében - viszont tudja azt, hogy a háttérből, zárt ajtók mögött, hízelegve, korrumpálva, így-úgy, de talán valamelyest befolyásolni és manipulálni lehet feletteseit. Ráadásul nincs teljesen nyomozói ösztön híján sem, hiszen nagyszerűen érez rá Bondarcsuk gyenge pontjára, amivel már kézben tarthatja a keményvonalas elvtársat. Annak ellenére, hogy a felszínen csak egy okos politikai manipulátornak tűnik, valójában ő is ugyanolyan frusztrált, mint Burakov, csak ő jobban ismeri és jobban betartja a rendszer játékszabályait. Bár ennek a film végéig nem ad hangot, de érezhető, hogy frusztráltsága abból is fakad, hogy nem tud többet segíteni Burakovnak. Mindazonáltal ő az egyetlen, akinek ez egyáltalán a szándékában áll. Politikai tehetségét és lavírozási képességét legjobban a rendszerváltáskor tudja használni, amikor rajta kívül az összes filmbeli kommunista vezető eltűnik a színről, ő azonban marad, sőt tábornokká nevezik ki. Mindegyik fontosabb karaktert játszó színész nagyon jó a filmben, de talán Donald Sutherland a legjobb mindenki közül.

Nagyon érdekes a kettejük kapcsolata, és az, hogy milyen hatással vannak egymásra. Kezdetben Fetisov lekezeli és egy kicsit hülyének is nézi Burakovot annak naivitása és kompromisszumképtelensége miatt, azonban idővel egyre inkább imponálni kezd neki a másik bátorsága, elszántsága és szenvedélye, ami miatt észrevétlenül egyre inkább védeni kezdi a másikat, ami által már ő is képes lesz nyíltan szembeszállni felettesével. Persze ebben is a rendszernek megfelelően viselkedik, hiszen biztos ütőkártyával a kezében zsarol, ugyanakkor egyre szenvedélyesebb és idealistább lesz Burakov hatására. Valószínűleg lelke mélyén hasonlítani szeretne hozzá, és egyre jobban vágyik Burakov elismerésére és tiszteletére.

Burakov, aki kompromisszummentes és hajlamos fejjel rohanni a falnak, a film folyamán Fetisov hatására lazább és sztoikusabb, bölcsebb lesz, aki megtanulja főnökétől a manipuláció fegyverét, amit először rajta gyakorol. Végül nemcsak tisztelni fogják egymást, de már baráti is lesz kapcsolatuk, sőt a film végén már majdnem átveszik egymás régi viselkedését, például a kihallgatások közötti jelenetben, amikor Burakov mondja ugyanazt Fetisovnak, amit tőle hallott jó pár évvel korábban: "lehet, hogy ostoba, de ő a főnök.". A két színész nagyon megérti egymást és nagyon jól működnek együtt, a végén a nézőnek olyan érzése van, hogy karaktereik szavak nélkül is megértik egymást. Az a két karakter, akire a pszichiáter nem véletlenül mondja, hogy "ketten együtt egy csodálatos személyt alkotnak".Az ijedt, de elszánt pszichiáter Dr. Bukhanovsky szerepében Max von Sydow látható, akinek sajnos nincs túl sok ideje a filmben, de azt remekül oldja meg. Ő az egyedüli a pszichiáterek között, akit érdekel az ügy annyira, hogy együttműködjön a rendőrséggel, ugyanakkor meg is van rémülve a feladat fontossága miatt. Ő ugyanis az első pszichiáter, aki a Szovjetunióban részt vett egy nyomozásban, mint profilozó. Sőt, ő több, mint profilozó, hiszen a végén ő az, aki a kihallgatáskor beismerő vallomásra készteti a gyanúsítottat. Nem véletlenül ideges, hiszen ha csődöt mond, akkor ez megakadályozhatja a pszichiáterek bevonását későbbi ügyekbe. Elképesztően jó az a jelenet, amikor felolvassa az általa írt jellemzést a gyilkosról, ami során Chikatilo realizálja, hogy mekkora egy szörnyeteg is ő, aminek hatására megtörik.

Jeffrey DeMunn a megalázott és félénk Andrei Chikatilo pszichopata sorozatgyilkos szerepében is egészen kiválót nyújtott. Chikatilo mindenféle, de főleg szexuális frusztráltságát borzalmas gyilkosságokban vezeti le minden lelkiismeret-furdalás nélkül. Ő - azon túl, hogy pszichopata rém - egy nagyon szomorú karakter. Otthon a felesége nyomja el, munkahelyén pedig főnöke alázza meg mindenki előtt. Egy megkínzott ember, akit ez érzéketlen gonosszá tett, viszont ennek ellenére szánalmas is. DeMunn annyira jó, hogy majdnem megsajnáljuk, egészen addig, amíg eszünkbe nem jut, hogy mit is művel. Áldozatai általában gyerekek és nők, azok közül is olyanok, akik valamilyen tulajdonságuknál fogva még védtelenebbek a többieknél, tehát nagyon gondosan választja ki áldozatait: csakis nála gyengébbeket. Jeffrey DeMunn elképesztően jó, van az arcán valami kifejezés, ami miatt visszataszítóvá válik, ugyanakkor egyáltalán nem játssza túl a szerepét. Ő egy kevésbé csillogó kelet-európai rém, aki léppen realisztikussága miatt válik végtelenül hátborzongatóvá.A szűklátókörű, keményvonalas és ostoba kommunista politikus Bondarcsuk szerepében Joss Ackland is remek, ahogy az olyan apparatcsikot ábrázolja, aki csakis és kizárólag a párt érdekeinek megfelelően dönt és cselekszik, amivel másokat hátráltat, és saját magát is megtéveszti.

Azért említsük meg a magyar színészeket is, akiket különböző kisebb mellékszerepekben lehet látni: a most elhunyt Gera Zoltán, aki a rendőrorvost játssza, Bálint András, Balkay Géza, Csuja Imre és még sokan mások.

A film fényképezése és zenéje is remekül illeszkedik és erősíti a kelet-európai atmoszférát. Összességében az X polgártárs egy nagyszerű film, ami jóval többet érdemelt volna egy HBO esti adásnál. Bátran szakít a sorozatgyilkosos filmek sémáival, ahol a gyilkos karaktere a legérdekesebb, és az izgalmakat a meglepő fordulatokkal érik el. Az X polgártárs ráadásul az eseményeket körülvevő társadalmi környezetet is hitelesen, realisztikusan és egyben nagyon izgalmasan mutatja be, és talán ez a film legnagyobb ereje, ami az egyik legjobb kommunista rendszerkritikus film. A Citizen X-t rengetegszer meg lehet nézni, és soha nem válik unalmassá.

Értékelés: 9/10

Az igazi  Andrei Chikatilo kommunista párttag volt, aki katonaidejét a KGB egyik kommunikációs egységénél töltötte. Legelső áldozatáért egy ártatlan embert végeztek ki, akiből kínzással csikarták ki a beismerő vallomást. Mivel olyan brutalitással ölte meg áldozatait, ami minden emberi képzeletet felülmúl, ezért pszichiátriai megfigyelés és vizsgálat alá vetették, aminek eredménye az lett, hogy borderline személyiségzavara van és szadisztikus hajlamai, ugyanakkor teljesen beszámítható. A tárgyalás folyamán többször kommunista indulókat énekelt, és "villantott", annak érdekében, hogy mégiscsak elmebetegnek nyilvánítsák, mert ez lett volna az egyetlen esélye, hogy megússza a halálbüntetést. Nem úszta meg. A 44.-nek listázott áldozata egy magyar diáklány volt, Varga Helena.

A film a Youtubeon angolul végignézhető: