Ez a mystery film noir volt a 3. a négy közös Humphrey Bogart - Lauren Bacall film sorában. A film érdekessége, hogy az első fél órát Humphrey Bogart karakterének a szemszögéből látjuk, mint egy first person shooter játékot, majd a plasztikai műtét miatt a következő fél órában az arca be van kötve, ezért ő teljes egészében csak a film harmadik harmadában látható. 

Felesége meggyilkolása miatt tévesen elítélt Vincent Parry (Humphrey Bogart) megszökik a börtönből, hogy kiderítse ki ölte meg a feleségét, és bebizonyíthassa ártatlanságát. Tárgyalásán a koronatanú Madge Rapf (Agnes Moorehead), felesége egyik barátnője volt, akinek tanúvallomása alapján ítélték el. Mivel szökése után az újságokban megjelent a fényképe, úgy dönt, hogy plasztikai műtétet végeztet arcán Dr. Coleyval (Houseley Stevenson), egy feketén praktizáló orvossal. Egy ismeretlen fiatal nő Irene Jansen (Lauren Bacall) a segítségére siet, aki ápolja addig, amíg fel nem épül és leveheti a kötést a fejéről. Közben megölik Vincent egyetlen barátját aznap este miután meglátogatta, és mivel ujjlenyomatait megtalálták a lakásban, ezért már az ő meggyilkolásával is vádolják. Végül rájön, hogy ki a gyilkos, azonban ez nem sokat segít rajta, mert nem tudja bizonyítani...A filmtörténelem talán leghíresebb hollywoodi házaspárja Humphrey Bogart és Lauren Bacall volt, akik a maguk idejében ('40-es évek második fele) népszerűbbek és híresebbek voltak, mint manapság Brad Pitt és Angelina Jolie. Mind a ketten nagyszerűek voltak más partnerekkel is a filmvásznon, azonban Bogarték közös filmjeiben szinte tapintható volt köztük a vibrálás. Sajnos csak négy közös filmjük van: a To Have and Have Not, a The Big Sleep, a Key Largo és a Dark Passage. Ez utóbbi felett azonban gyakran elsiklanak, vagy akár el is feledkeznek, és amolyan kitaszított mostohagyerekként kezeli sok kritikus, pedig a film jobb, mint amilyen kép kialakult róla. Persze az igaz, hogy nagyon sok hibája van, ami alapvetően a forgatókönyvre vezethető vissza, és nyilvánvalóan nem versenyezhet a To Have and Have Not-tal vagy a The Big Sleeppel, de a Key Largonál már bizonyos szempontból - vizualitás - jobb.

A Sötét átjáró alulértékeltsége annak is köszönhető, hogy a másik három film két nagyszerű és elismert rendező (Howard Hawks és John Huston) munkája, míg Delmer Daves, a Dark Passage rendezője nem tartozott a legnagyobbak közé. A Sötét átjáró leginkább a struktúrájáról híresült el, ami alapján három részre lehet bontani.

Az első rész volt (és manapság is az) a legmegosztóbb a kritikusok és a nézők között is. Az első fél órát Humphrey Bogart karakterének szemszögéből láthatjuk, aminek eredményeként a színész nem jelenik meg ebben a szakaszban, csak a hangját halljuk. Amikor nagy ritkán hagyományos kameraállásban látjuk karakterét ebben a részben, akkor is mindig árnyékban van az arca, és csak a filmben megjelenő újságcikkek alapján tudható, hogy is néz ki (nem úgy, mint Bogart). A First Person Shooter típusú jeleneteknek vannak előnyei és hátrányai is. Egyrészről érdekes és különleges, mert nem sok ilyen filmet lehet/lehetett látni, főleg nem A kategóriásat, amiben élvonalbeli színészek játszanak, ráadásul ezáltal egy csomó külszíni jelenet került a filmbe, ami szerintem nagyon frissnek hatott a maga korában, amikor a filmek nagy részét stúdiókban vették fel. A külső jeleneteket San Franciscoban forgatták, ami által láthatjuk hogyan nézett ki a város 1947-ben. Másrészről viszont rengeteg negatív hatása is van. Egyrészről sokan csak hatásvadásznak és feleslegesnek gondolták ezt a beállítást, aminek olyan következménye is volt, hogy a többi szereplő, akik éppen Bogart karakterével beszélnek a történetben, közvetlenül a kamerába nézve mondja a szövegét, ami miatt néha mesterkéltnek tűnhet a színészek játéka. Ez általában igaz a többi hasonló filmben, mint pl. a Lady in the Lake-ben,  azonban a Dark Passage esetén ez (legtöbbször) nem áll  fenn, sőt néhány mellékszereplő kifejezetten jó volt.A film második szakasza, amikor a plasztikai műtét után Bogart már fizikailag, a maga testi valójában is megjelenik a filmben, azonban arcát továbbra sem láthatjuk a kötésektől. Mindazonáltal ez a rész a legjobb, mert ebben láthatóak a híres páros, Bogart és Bacall közös jelenetei, amiben Lauren Bacallnak nagyon nagy szerepe van, hiszen most rá hárult a jelenetek irányításának feladata, amit nagyszerűen oldott meg. A közönség azonban, amely többsége Humphrey Bogart (illetve kettősük miatt ült be a moziba), egy kicsit átverve érezte magát amiatt, hogy a Bogart arcát csak egy óra eltelte után láthatták. Ez azonban nem olyan nagy baj, mert egyrészről egyedi, másrészről Bogart még akkor nagyon jelen van a filmben, ha csak a hangját halljuk vagy a szemét látjuk. Szerintem remek az a rész, amiben Bacall leveszi Bogart arcáról a kötést kb egy óra elteltével. Már-már szertartásszerű a jelent, amiben végre előbukkan a mindenki által annyira várt karakteres arc. Tulajdonképpen az egész film legfeszültebb jelenete, amely a poszt végén látható. Azonban a Bacallos jelenetek többségében még kötés van az arcán, emiatt sokan úgy érezték, hogy a kettejük közötti izzás sem volt olyan, mint az első két filmjükben. Az való igaz, hogy nem olyan tüzes, nincs benne a kapcsolatok kezdetére jellemző flörtölés, cinikus és éles szópárbajok, mint az első két filmjükben, de itt már egy érettebb, felnőtt kapcsolat képe tükröződik párosukról. Ez volt az első filmjük a házasságuk után: viselkedésük sokkal nyugodtabb és kényelmesebb, mint két előző filmjükben. Itt már inkább egy mély és szoros kötelékű kapcsolat képe bontakozik ki, semmint a buja szenvedély és flörtölés, azonban a közönség nagy része inkább az utóbbiakra vágyott volna. 

A film harmadik szakaszában már egy komplett Humphrey Bogart látható szőrőstől-bőrőstől és arcostól. Ugyanakkor ez a film leggyengébb része. Na nem szegény Bogart miatt, hanem azon oknál fogva, hogy a film tulajdonképpeni mystery noir része ekkor kezdődik, és már csak nagyon kevés idő áll rendelkezésre a mystery rész kibontására, ugyanis Bogart addig nem tudott a nyomozásnak nekiállni, amíg az arcán volt a kötés. Ennek olyan negatív hatásai vannak, hogy a film történetének fő szálát le kell tudni 30-40 perc alatt, és az időhiány miatt pont a noir elemek kidolgozottsága sikkadt el. Egyszerűen nincs idő sem a feszültség, sem pedig a karakterek felépítésére, és ennek volt az is a következménye, hogy igazából nincs is nagyon más gyanúsított a gyilkoson kívül. Ebben a filmben a rendőrség sincs úgy isten igazában jelen a történetben, nincs benne egy épkézláb nyomozó, ugyanakkor a filmben lévő karakterek egy része nincs kihasználva. A szakasz legnagyobb részében vagy Bogart fog valakire pisztolyt, vagy őt fenyegetik ezzel, aztán gyorsan kiderül a gyilkos személye, ami amúgy is sejthető, majd jön a sokaknak csalódást okozó kicsit összecsapott vég. Pikk-pakk.Tulajdonképpen a legnagyobb probléma a forgatókönyvvel van. Legfeltűnőbb, hogy nem találta el az arányokat, sokak szerint akár teljesen kihagyhatták volna a filmből az első szakaszt, és akkor a plasztikai műtéttel lehetett volna kezdeni, majd később kisebb flashbackekben vagy narrációban kitérni a börtönből szökésre. Én azonban nem hagynám ki, mert emiatt lett különleges a film, és akár hatásvadász, akár nem: jól néz ki ez a szakasz. Az viszont igaz, hogy a történet, a feszültség és a karakterépítés miatt hátrányos volt, ugyanis ezeknek sokkal nagyobb hangsúlyt kellett volna kapniuk. Na és persze Bogartnak és Bacallnak jóval több jelenetben kellett volna együtt szerepelniük, mert még akkor is ők lettek volna a film legfontosabb és legjobb elemei, ha egyébként nincs probléma a forgatókönyvvel. Azonban ebben a filmben sajnos nem a technikai elemeket építették a forgatókönyv köré, hanem fordítva: a szkript szolgálja a technikát, amit egyébként a rendező Delmer Daves írt David Godis azonos c. regénye alapján.  

A szkriptet a nem megfelelő arányok mellett más vádak is szoktak érni. Sokan vetik fel, hogy túl sok a véletlen, ami által a történet hiteltelenné válik, mert a karakterek közötti kapcsolatotokat és motivációkat olcsónak ható fércmunkával varrják össze. Ilyen, hogy Irene éppen ott festeget az út mellett, ahol a börtönből szökött Vincent lepottyan a teherautóról. Irene baráti körébe tartozik Madge Rapf, aki Vincent feleségének is a barátnője és aki egyben a gyilkossági ügy koronatanúja is volt. Az ő ex-férje próbál meg most Irenenek udvarolni. Irene apját ugyanúgy ártatlanul vádolták gyilkossággal, aki meg is halt a börtönben, és Irenet ezért érdekelte Vincent ügye annyira, hogy még a tárgyalásaira is eljárt - úgy hogy még csak nem is ismerte személyesen a férfit. Ráadásul Irene gazdag és egyedül él, tehát könnyen befogadja a férfit, és még ezer dollárt is tud neki adni a plasztikai műtétre. Mindezt úgy, hogy nem tudhatja biztosan, hogy a vadidegen férfi tényleg ártatlan-e. A taxisofőr, akinek Vincent az autójába ül, rögtön felismeri, ráadásul nem ijed meg a gyilkosságért körözött alaktól, hanem még pusztán barátságból ajánl neki egy plasztikai sebészt. Mert ő pont ismer egy olyat. A film nagyon sok logikai és forgatókönyv szabályt megsért ezekkel, de szerintem egy hollywoodi filmnél nem a történet hihetősége a lényeg, hanem az, hogy a logikátlansága és a lyukak ellenére működik-e a film. Zavarnak-e ezek annyira, hogy emiatt ne lehetne élvezni a filmet? Erre viszont egyértelműen az a válasz, hogy nem. Arról nem beszélve, hogy nem annyira a történetnek kell hitelesnek lennie, hanem a színészek játékának. Az meg hála istennek - na meg Bogartnak és Bacallnak - szerintem remek. Lauren Bacall viszi a hátán a filmet az első szakaszban, amikor Bogart (arca) nélkül lényegében egyedül kell a jeleneteket hoznia. A legnagyobb baj az vele, hogy ő nagyjából eltűnik a harmadik szakaszban, ami miatt a film utolsó része sokkal laposabbá válik, mint a középső.A film legnagyobb ereje persze a színészek alakításai, akik miatt  leginkább érdemes a filmet megnézni, annak ellenére, hogy a strukturális problémák miatt karaktereik kidolgozatlanok, vagy azok motivációinak logikája és hihetősége néha nagyon sántít. Erre a legjobb példa mindjárt Lauren Bacall karaktere, Irene, aki képes a jövőjét, vagy akár az életét kockáztatni azért, hogy segítsen egy vadidegen, gyilkosságért elítélt szökött bűnözőn, mert az ő apját hamisan vádolták meg anno. Mégis, mindezek ellenére Bacallnak nincs egy rossz mozdulata, szava, vagy arca, tökéletesen hiteles az amúgy rosszul megírt karakterében. Bár itt is meg van benne az az izzás, és gyors szellemesség, ami híressé tette az első két filmjében, azonban itt jobban karakterének érzékenyebb részén van a hangsúly. Ebben a filmben inkább egy empatikus, semmint szexis és csábító nőt játszik, aki mindemellett persze ugyanolyan szép, mint szexisen. Ha több idő maradt volna a karakterekre, akkor lehetett volna egy kicsit variálni az övével is, mert így tulajdonképpen nem ő a femme fatale a filmben, hanem sokkal inkább a rendes lány. Aki annyira rendes, hogy rejteget egy szökött bűnözőt. Jó lett volna egy csavar a karakterébe, csak gondolom nem akarták a párosukat szétválasztani a filmben, hiszen a nézők a szerelmüket akarták látni, nem azt ahogy éppen megölik egymást. Ez az egyetlen olyan közös filmjük, amiben ő kapta a jobb kritikát, és nem Bogart. Nem véletlenül: ő viszi az energiát és az életet ebbe a filmbe.Humphrey Bogart sem egy klasszikus noir antihős Vincent karakterében, ugyanis nem annyira a gyilkossági rejtély darabjainak a kirakásán dolgozik, mint inkább csak menekül. Menekül a múltja elöl, a rendőrség elő, a szerelme elől, minden elől. Karaktere azonban mégis érdekes, mert hoz jó pár érdekes döntést, ami közül a legfurább a plasztikai műtét. Mára már kicsit unalmas és elcsépelt téma a plasztikai műtét, azonban 1947-ben ez még egy nagyon meghökkentő elem volt a filmben. Ennek azonban az az ára, hogy csak 30-40 perce van igazán a filmben, ami idő alatt nemcsak a sztoriban, de egy karakterben sem lehet túl mélyre ásni.

Érdemes még megemlíteni Houseley Stevensont, aki az engedély nélkül operáló lecsúszott sebészt játssza. Ekkor már 70 éves volt, viszont nagyon későn 56 évesen kezdte meg filmes karrierjét, és korából fakadóan mindig mellékszerepeket játszott. Ezt itt például egészen kiválóan. Renegát orvos karaktere már-már filozofikus, aki egy jó adag fekete humorral is rendelkezik. "Ha egy olyan ember, mint én nem kedvel valakit, akkor egészen biztos, hogy ki tud vele szúrni egy életre: bulldog vagy majomarcúra is szabhatom". Mondja ezt pont azelőtt, hogy elkezdené altatni Bogart karakterét a műtét előtt. Stevenson a pár jelenetét nagyon élvezetessé teszi. Aki viszont nem tetszett az Agnes Moorehead volt az ellenszenves Madge karakterében, aki szerintem nagyon túllőtt a célon.A film erősségei közé tartozik az operatőri munka is. Bár a technikai kísérlet összességében lehet, hogy többet ártott, mint használt, ez azonban nem az operatőr Sydney Hickox hibája volt, mert a jelenetek önmagukban nagyon látványosan fényképezettek. Emellett a korabeli San Franciscoról is remek felvételeket láthatunk tőle, mert a város dimbes-dombos utcairól remek lehetőségek álltak rendelkezésre, hogy a fura kameraállások előnyeit ki tudja használni, amit ő száz százalékosan meg is tett. Ő volt az előző kettő Bacall-Bogart filmnek is az operatőre, amelyekben inkább Bacall csábító kisugárzására fókuszált, míg itt nagyon közeli képekkel mutatta meg Bacall gyengédebbik arcát és oldalát.

A film zeneszerzője Franz Waxman volt, aki számtalan híres film zenéjén dolgozott. Ez talán a kevésbé jók közé tartozik, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne megfelelő.

Delmer Daves jobb rendezői munkát végzett ebben a filmben annál, mint amit tulajdonítanak neki, ugyanis bebizonyította, hogy lehet olyan filmet is csinálni, aminek nem sok értelme van, ugyanakkor mégis működik, és szórakoztató. Persze ehhez kellett egy Humphrey Bogart - Lauren Bacall páros, akik legalább két ponttal felnyomják a pontszámot, ugyanis nagy részt miattuk működik a film. 

Többször is említettem már, hogy a régi filmeket ne szinkronizálva nézzük, főleg ne a nagyon jellegzetes hanggal és beszédmóddal rendelkező Humphrey Bogart esetén, ami ennél a filmnél hatványozottan fennáll, ugyanis a film két harmadában, de főleg az első részben igazából csak a hangjával van jelen.

Értékelés: 7,5/10

Itt látható az a jelenet, amiben Bogart arcáról végre lekerül a kötés: