Ez a 3 Oscar-díjra jelölt angol film noir mystery thriller mind az angol, mind az amerikai legjobb filmek listáján megtalálható, mert mindketten magukénak tartják. Az angolok olyannyira, hogy a legjobb angol filmnek tartják, és így nem meglepő módon a BFI listájának első helyén áll. A harmadik ember az egyik legszebben fényképezett noir, ami leginkább döntött szögű (holland szög) fényképezéséről híres, amiért teljesen megérdemelten nyerte el az Oscar-díjat. Ehhez párosul a nagyon egyedi zenéje, amit a magyar felmenőkkel (is) rendelkező zeneszerzője citerára (!) írt meg, valamint a forgatás és a történet helyszíne, a háború utáni még félig lebombázott állapotban lévő Bécs. Ezek együttesen egy rendkívül atmoszférikus noirt alkotnak, aminek középpontjában két egykori barát árulása áll.

A történet Bécsben játszódik közvetlenül a második világháború után, ahol minden romokban áll, és az áruhiány miatt a feketepiac virágzik. Ide érkezik meg Holly Martins (Joseph Cotten) fiatal író, hogy találkozzon gyerekkori barátjával, Harry Lime-mal (Orson Welles), aki munkát ígért neki. Időközben azonban Lime baleset következtében meghalt, a szállodája előtt elütötte egy autó. A rendőrség annyit tanácsol Martins-nak, hogy menjen haza, és azt is a tudomására hozzák, hogy barátja Lime rossz útra tért halála előtt. Martins a temetés után megkeresi Lime barátait, akik azt állítják, hogy a baleset után ketten próbáltak meg segíteni Lime-nak. A szálloda portása szerint viszont volt ott egy harmadik ember is. Mivel a történeteik nem minden részlete vág össze, Martins egyre inkább gyanakodni kezd, hogy a barátja nem baleset, hanem gyilkosság áldozata lett, és elhatározza, hogy kideríti az igazságot. Elszántsága fokozódik, amikor az egyetlen tanút megölik, aki látta a harmadik embert. Közben megismerkedik Lime barátnőjével, Annaval (Alida Valli), akibe beleszeret. Nyomozása során egyre inkább olyan érzése van, hogy követik, és hamarosan rájön, hogy ki volt a harmadik ember annál a bizonyos balesetnél, azonban ezután kezdődik csak igazán a neheze...Carol Reed rendezte ezt a nagyon pesszimista filmet, amiben az egyén korrupcióját nagyrészt a társadalom csődjéből vezeti le, amely egész egyszerűen alkalmatlannak látszott a háború után arra, hogy az egyén jogait képviselje. A film történetének és forgatásának helyszíne Bécs szinte külön karakter a filmben. Ahogy a város épületeinek fele még lebombázott állapotban látható, úgy a társadalom működőképessége és hatékonysága is hasonló szinten áll. A város a szövetségesek megszállása alatt áll, amely négy: amerikai, angol, francia és orosz zónából áll, és akik leginkább csak azzal foglalkoznak, hogy a lehető legkedvezőbb helyzetben álljanak, amikor a szövetség felbomlik közöttük. Ezek a körülmények termelték ki magukból Harry Lime karakterét is, akinek az erkölcse hullott darabjaira, hasonlóan a társadalomhoz, és Bécs épületeihez. A film két leghíresebb és legegyedibb eleme a fényképezése és a zenéje. A film elemzése spoileres.

Robert Krasker operatőr tette talán a filmet a legemlékezetesebbé és leglátványosabbá. Leginkább azért, mert a többi noirnál is megszokott low-key megvilágításból következő kontrasztos fekete-fehér árnyékos látványt nem egyszerűen csak furcsa szögű kameraállásokkal kapcsolta össze, hanem döntött kameraállással, az úgynevezett Holland-szöggel, aminél a horizont nem párhuzamos a kamera keretével. Ez nemcsak azért volt kiváló a filmben, mert nagyon látványos, hanem mert fokozta a film rejtélyességet, anélkül, hogy a realitását elvesztette volna. Ezenkívül a nagylátószögű objektívek használatával főleg éjszaka fényképezett, ami nagyban hozzájárult háború utáni komor bécsi hangulat megjelenítéséhez a filmben. Ezt tovább fokozta olyan trükkökkel is, hogy Bécs macskaköves utcáit vízzel locsolta fel, amelyek így az éjszakai forgatások során nagyon drámaian verték vissza a fényt.A film zeneszerzője a bécsi születésű, utcai előadó Anton Karas volt, akit Carol Reed rendező véletlenül hallott egy étteremben játszani citeráján. Karas magyar és cseh felmenőkkel rendelkező zenész volt, akinek ez a filmzene az egyetlen igazi nagy sikere, amivel azonban világhírű lett. A harmadik embert az USÁ-ban nem Karas citerazenéjével mutatták be, mert úgy gondolták, hogy az amerikai közönség füle nem veszi be ezt a leginkább csak Közép-Európában ismert hangszert. Ráadásul a zene kedélyes, már-már mókás és vidám hangulata tökéletesen ellentétes a film komor hangulatával. Ez a kontraszt szándékos volt a rendező részéről, aki a félig már újjáépült, ugyanakkor félig még lerombolt város kettősségét akarta ezzel kifejezni, miközben nagyon osztráknak gondolta a citera hangzását. Őszintén szólva ez a zene nagyon nem illik egy amerikai noirhoz, és én nagyon disszonánsnak éreztem ebben a filmben.

A forgatókönyve Graham Greene világhírű író nevéhez fűződik, ami több szempontból is kiválóan sikerült. Greene nem véletlenül vált a modern kémregények atyjává, ugyanis az angol titkosszolgálatnál, az MI6-nél dolgozott. (Csak érdekességképpen: az a Kim Philby volt a főnöke, akiről a későbbiekben kiderült, hogy a szovjeteknek kémkedett.)

A forgatókönyv rejtély része remekül felépített, ami nagyjából három szakaszból áll. Az elsőben Holly Harry ismerőseivel találkozik, amelyek hatására egyre inkább meggyőződik arról, hogy barátja halálának hátterében gyilkosság áll, miközben azon is elgondolkodik, hogy ismerte-e igazán a Harry Lime-ot.Közben Anna is egyre fontosabbá válik számára. A második részben tovább fokozódik a rejtély, amikor az egyetlen igazmondó tanúját valaki megöli, valamint legnagyobb meglepetésére megjelenik Harry Lime, a halott(nak vélt) barátja. A harmadik harmadban végleg összerakja a puzzle darabjait, ami után nagyon nehéz döntést kell hoznia. A film legvégén látható az egyik leglátványosabban fényképezett rész, amikor végül elkapják a gyilkost Bécs csatornahálózatában.

A harmadik ember karakterei egyrészről nagyon noirosak, ugyanakkor a többi alkotóeleméhez hasonlóan egyben különlegesek is. Bár a főszereplő, az amatőr nyomozó Holly is szereti a piát, mint általában a hozzá hasonló noir karakterek, ugyanakkor sokkal naivabb és egy kicsit butább is náluk. A filmben látható egy rejtélyes és csinos nő is, akiről először azt gondolhatjuk, hogy a történet femme fatale-ja lesz, azonban ez nem következik be, sőt igazából még csak a két férfi közötti összeütközési pont sem válik belőle. Mellettük persze ott vannak még a különböző gyanús és kétes motivációjú alakok valamint a hatósági emberek, akikről kezdetben joggal gondolhatjuk, hogy a főszereplőt igazából csak akadályozni szeretnék. 

A forgatókönyv tele van érdekes és éles dialógusokkal, valamint cinikus egysorosokkal. Ezen utóbbiak többsége Major Calloway szájából hangoznak el, aki az angol zónában lévő nyomozást vezeti. "We should have dug deeper, than a grave" "Mélyebbre kellett volna ásnunk, mint a sír.",De a film leghíresebb monológja Orson Welles karakteréhez fűződik, aki állítólag ezt a pár mondatot saját maga írta, és elmondása szerint egy régi magyar színműből vette: "Itália 30 évig a Borgiák alatti háborúskodások, terror és gyilkosságok közepette Michelangelot, Leonardo da Vincit és a reneszánszot adták a világnak. Svájcban, ahol 500 éve békében és demokráciában élnek, mit gyártanak? Kakukkos órákat."

A harmadik ember három leghíresebb és legfontosabb jelenete közé tartozik Harry Lime / Orson Welles felbukkanása, a Harry és Holly óriáskerekes párbeszéde és a film végi üldözés a csatornarendszerben.

Eltelik 1 óra a történetben, mire Orson Welles karaktere felbukkan, ráadásul mindössze 10 percet van képernyőn, és az összes szövege nagyjából egy - az óriás kerekes - jelenetre korlátozódik. Welles önelégült mosoly mégis kitörölhetetlen a nézők agyából,  amikor a fény hirtelen megvilágítja egy kapualjban, és végre fizikailag is belép a filmbe, miután egy órán  keresztül csak beszéltek róla. Ez a fény, a zene és Welles mosolyának együttese miatt annyira emlékezetessé válik, hogy szinte libabőrös lesz a néző. Az elbeszélések alapján, azt gondolhatnánk, hogy egy remek fickó, hiszen Anna szellemesnek véli, Holly pedig olyan barátra gondol a személyében, akire mindig lehet számítani, azonban amikor megismerjük, akkor rájövünk, hogy inkább csak egy érzéketlen szociopata. Az óriáskerekes jelenetben válik ez kristálytisztává, amikor lényegében gyilkossággal fenyegeti meg barátját. Amikor azonban megtudja, hogy Holly elmondta már a rendőrségnek, hogy életben van, akkor rájön, hogy a problémáját azzal már nem tudja megoldani, ha megöli Hollyt. Ezután rögtön visszavált barátságosba és hangjából is eltűnik a fenyegető tónus, aminek helyét átveszi a szirupos kedvesség és vidámság.Ebben a noirban újra összeáll a Citizen Kane két főszereplője, Orson Welles és Joseph Cotten. Annak ellenére, hogy Joseph Cotten a film főszereplője, mégis Welles az, akire jobban emlékezik a néző, ami talán annak is köszönhető, hogy bár ennek a filmnek nem ő volt a rendezője, a stílus mégis nagyon emlékeztet az általa rendezett filmekére. Welles itt azonban korántsem viselkedett annyira professzionálisan, mint a Citizen Kane alatt, ugyanis sok esetben miatta állt a forgatás. Eleve késve érkezett Bécsbe, mert éppen utazgatni támadt kedve Európában. Arrogánssága és sztárallűrjei a film utolsó, a csatornarendszerben forgatott jelenetnél is előjöttek ugyanis nem volt hajlandó másodjára lemenni oda. Londonban kellett csakis az ő számára díszletet építeni, hogy az ő csatornás jelenetét le lehessen forgatni, ami nagyjából annyit jelent, hogy átfut rajta. Az sem véletlen, hogy a csatornás jelenetben milyen sokszor látjuk hátulról: ennek az az oka, hogy pár ilyen jelenetet inkább dublőrrel vettek fel. Mindazonáltal mégis ezzel a tíz perccel (közte dublőrös jelenetekkel) is ellopja showt.

Joseph Cotten, mint Holly elszántan próbálja kideríteni, hogy mi történt a barátjával, azonban semmit se tud a környezetről, amiben mozognia kell, és németül sem beszél. Egy kicsit az elveszett naiv amerikait is láthatjuk Hollyban, akinek ráadásul nagyon nehéz erkölcsi és érzelmi döntésekkel is szembesülnie kell, amikor megtudja, hogy barátja él és moralitása mennyire megsemmisült a háború alatt, amíg nem látta. Holly pont az ellenkezője a nagyképű és önelégült Harrynek. Őt már csak a fáradt és szomorú, szinte szánni való tekintetéért is megsajnáljuk, anélkül, hogy megszólalna. Holly egyszerre szeretné a megfelelő döntéseket meghozni, és helyesen cselekedni, miközben a barátjához is hűséges akar maradni. Sajnos a kettő együtt azonban nem lehetséges, és Holly szép lassan, de biztosan elveszti az illúzióit. Joseph Cotten is kiválóan játszott, aki megint remek párost alkotott Welles-szel.Lime barátnője és Holly vágyainak tárgya, Anna nagyon türelmetlen Hollyval szemben, akinek nem tudja viszonozni az érzéseit, mert még mindig Harrybe szerelmes. Az nem egészen tiszta, hogy miért is, nyilvánvalóan félreismerte a férfit, és felmerül a kérdés, hogy egy alapjában véve nem naiv karakter miért is ilyen rossz emberismerő. Annat a gyönyörű olasz Alida Valli játssza, szintén remekül, bár karaktere talán kevésbé jól megírt, mint a másik kettő.

A színészek között érdemes még az ironikus Major Callowayt játszó Trevor Howardot is megemlíteni, hiszen neki van jó pár remek mondata, amit megfelelően kajánul ad elő. "Te arra születtél, hogy megöljön valaki" mondja többek között a naiv Hollynak.

Carol Reed filmje egy nagyon különleges noir, ami alapvetően a fényképezésének, európai atmoszférájának és amerikai fülnek egzotikus zenéjének köszönhető, mindemellett a forgatókönyvre és a színészekre sem lehet panaszunk. Azonban egy pontot mégis levonok tőle, mert érzelmileg nem igazán tudja a nézőt a hatása alá vonni, és talán az izgalom is leül egy kicsit a film közepe felé.

Értékelés: 9/10

Orson Welles feltűnik a színen::