Steven Spielberg rendezte ezt a 9 Oscar-díjra jelölt sci-fit, aminek központi témája az ismeretlen iránti vonzódás  és kutatása. A filmben olyan népszerű témák is megjelennek, mint az összeesküvés elmélet vagy éppen az ufók emberrablásai. A rejtélyes és látványos sci-fi-nek több (három) verziója is létezik, az 1977-es eredeti mozi, az 1980-as speciális és az 1998-as rendezői verzió. Az elemzés az 1998-as változatról szól.

Roy Neary (Richard Dreyfuss) villanyszerelő egyike azon embereknek, aki repülő csészealjakat lát egy éjszaka munkája közben. Az első típusú találkozáskor olyan pszichés kapcsolat jön létre közte és az alienek között, hogy állandóan egy hegy formát lát maga előtt, amit képtelen kiverni a fejéből. A többi szemtanú is hasonló tapasztalatokról számol be, köztük Jillian (Melinda Dillon) egyedülálló anya, akinek a 3 éves kisfiát Berryt elrabolják az ufók. Roy lassanként szinte beleőrül tapasztalatába, amit tovább fokoz, hogy felesége Ronnie (Teri Garr) egyáltalán nem viselkedik megértően és segítőkészen, és még el is hagyja a férfit a gyerekeikkel együtt. Közben tudósok, pilóták, és a hadsereg is szemtanúja mindenféle furcsa dolognak, és fizikai bizonyítékokat is találnak az ufók létezésére és tevékenységére, mint például egy hajó feltűnése a sivatag közepén, vagy éppen második világháborúban eltűnt, teljesen ép és működőképes repülőgépek előkerülése, azonban mindezeket az információkat eltitkolják a nyilvánosság elöl. A tudós csoport, a francia Claude Lacombe (Francois Truffaut) vezetésével és Roy is követi a jeleket, aminek eredményeképpen eljutnak egy wyomingi hegyhez, ahol végül megvalósul a harmadik típusú találkozás az alienekkel...Ez a majd’40 éves sci-fi elképesztően népszerű volt megjelenése korában, ami egyike volt Steven Spielberg rendező korai filmjeinek, és amit közvetlenül a Cápa után készített. A film a mai napig megállja a helyét, bár üteme és feszültség építése a mai sci-fikhez szokott közönség szemében lehet, hogy egy kicsit lassúnak tűnik, mivel ebben inkább a régi klasszikusokra hasonlít, azonban ezt ötvözte Spielberg az akkoriban menőnek számító látványvilággal, aminek eredménye hatalmas szakmai és közönség siker lett 1977-ben.

A filmben is többször elhangzik az ufókkal történő kapcsolatfelvétel szakaszai, amelyek fokozatai:

Első típusú találkozás a vizuális kapcsolatfelvétel, tehát amikor egy ember egy megmagyarázhatatlan jelenséget (pl: egy csík az égbolton, hatalmas fényesség stb.) lát.

Második típusú találkozásnak az ufók létezését és aktivitását bizonyító fizikai tárgyak, nyomok megtalálása jelenti (pl: a hajó a sivatagban, a második vh-s repülőgépek megjelenése tökéletes állapotban stb..).

Harmadik típusú találkozás pedig az ufókkal való személyes találkozás, ahol akár meg is érintheti az ember az alient.

A film az E.T.-hez hasonlóan minden korosztálynak ajánlható, azonban ezt a filmet talán mégis jobban értékelik az idősebb nézők, már csak azért is, mivel akciójelenetet nem igazán tartalmaz. A film lényege a lassú feszültségépítés, és legfontosabb témája az ismeretlentől való félelem és kíváncsiság, majd az ismeretlen feltérképezése és megismerése. A félelem és kíváncsiság kettőse közül az utóbbi a film főszereplőjénél egyértelműen győztesen kerül ki a filmben. Az idősebbeknek a Harmadik típusú találkozások egyfajta utazás vissza, a csodák, a fantázia világába, ahol még bátran hihettünk olyan dolgokban, amiről ha felnőttként beszélünk, akkor lehet, hogy elmebetegnek tartanának minket. A film nem követi az alines filmek általános sémáját, mert ezek az ufók nem ellenségesek, nem akarnak minket elpusztítani, nem akarják a Föld ásványkincseit, hanem egyszerűen csak meg akarnak minket ismerni, és kapcsolatot szeretnének teremteni velünk.A filmnek spirituális üzenete is van, mégpedig azon a módon keresztül, ahogy az emberiség és az űrlények kommunikálni tudnak. Ez a mód pedig nem tudományos vagy műszaki alapú, hanem a művészetek, az emberi kreativitás, konkrétan a zene segítségével történik. De nem csak a zene kerül előtérbe, hanem más művészeti ágak is azáltal, hogy az első típusú találkozás után az emberek milyen módon próbálták az ufókkal történő pszichés összekapcsolódásukat kifejezni. Royból például előtört a szobrász, aki a család nappalijában építette fel a tudatalattijában érzékelt üzenetben szereplő hegyet, ahova az ufók a harmadik típusú találkozóra hívták. Gillian nem szobrot épített, hanem állandóan a kérdéses helyszínt rajzolta és festette le a filmben, míg a 3 éves kisgyerek a tudósokhoz hasonlóan zenével fejezte ki a kapcsolatfelvételt, ő ugyanis a xilofonján játszogatta az ufók üzenetét. Ez a kapcsolatfelvétel minden emberből előhozta a benne lévő rejtett művészi tehetséget, kreativitást, spiritualitást, amiről saját maga sem gondolta, hogy rendelkezik vele.

A filmet a későbbiekben többször is az E.T.-hez hasonlították, ugyanis mindkettőben központi jelentőséggel bír a kommunikáció, és abban is hasonlítanak, hogy mindegyikben meghatározó a család szerepe, csak éppen ellentétes előjellel. Az E.T.-ben egy magányos kisgyerek tud kezdeti félelmét legyőzve pszichés és érzelmi kapcsolatba lépni az aliennel, míg ebben a filmben javarészt felnőttek kerülnek kontaktusba velük, azonban leginkább azok, akikben van még egyfajta gyermeki kíváncsiság, nyitottság. A találkozóra is csak a legelszántabbak jutnak el, azok, akik nem hagyták magukat befolyásolni a „hitetlenek” által. Ami miatt ez a film az első megjelenése után a legtöbb kritikát kapta, az Roy családjának szétszakadása volt, és többek között emiatt is készítette el Spielberg a későbbi verziókat, amelyekben nem csak a férj ufómegszálottsága miatt megy tönkre a családi életük. A későbbi változatokban ezt úgy ellensúlyozták, hogy Ronnie, Roy feleségének szerepét és karakterét sokkal negatívabbra írták, hogy elfogadjuk azt, hogy a házasság nem az alienek miatt ment csak tönkre, hanem ez a feleség érzéketlenségének, támogatásának hiánya, hisztissége, önzősége és empátia hiányának az eredménye (is). Spielberg az E.T.-ben már elkerülte ezt a csapdát, ahol egy idő után Elliott családtagjai is – elsősorban a gyerekek persze – támogatják és felveszik a kapcsolatot E.T.-vel, majd avégén mindenki visszamegy a saját életébe. Később Spielberg azt nyilatkozta a Harmadik típusú találkozások családi problémájával kapcsolatban, hogy amikor ezt a filmet készítette, még  fiatal és egyedülálló férfi volt, ezért Royhoz hasonlóan őt is jobban vonzotta az ismeretlen megismerése, mint az apaság, ugyanakkor manapság már férjként és apaként nem szakítaná szét őket.Az emberiség tudományos fejlettsége elérte már azt a pontot, amikor készen áll arra, hogy kommunikáljon az univerzummal. A fő kérdés, hogy spirituálisan is készen áll-e erre. A film válasza erre elég összetett. Egyrészről leginkább csak azok, akik részesei voltak az első típusú találkozásoknak - ami önmagában nem feltétlenül elégséges, hiszen számos pilóta inkább nem jelentette az ufóészlelését - , a többiek nagyjából elmebetegnek tartják ezeket, de legalábbis nem akarnak tudomást venni a dologról, főként azért, nehogy a hozzájuk hasonló szkeptikusok kiközösítsék és bolondnak nézzék őket. A kormány ehhez a többséghez alkalmazkodva kezeli a helyzetet, és a pánik elkerülése végett próbál mindent titokban tartani, aminek érdekében még nagyszabású elterelő hadműveletet is végrehajt. Ennek eredménye azonban egy ördögi kör, amiből nagyon nehéz a kitörés, és csak az annyira elszántaknak, mondhatni azt is, hogy megszállottaknak sikerül, mint Roy, aki kész egész addigi életét hátrahagyni azért, hogy felfedezhesse az ismeretlent.

(A filmben látható hajó, amit a Gobi sivatagban, valamint a repülőgépek, amiket pedig a mexikói sivatagban fedeznek fel, valódi eseményeken alapul. A hajó még 1925-ben tűnt el a Bermuda-háromszögben, a repülőgépeket pedig a Haditengerészet „veszítette el” , majd húsz évvel később tűntek fel Florida partjainál.)Roy felesége is a többséghez tartozik azáltal, hogy leginkább az a fontos neki, hogy a barátaik ne szakítsák meg a kapcsolatot velük, a férje ne veszítse el a munkáját, és a szomszédok ne nézzék elmebetegnek őket. Aggodalma jogos, hiszen mindez megtörténik a filmben, ugyanakkor viselkedése nagyon unszimpatikus, mert a külsőségek és a társadalmi elvárások jobban érdeklik, mint társa támogatása és segítése. Ennek érdekében arckrémmel kenné be Roy arcát, hogy a csészealj okozta leégést eltüntesse, és szeretné az egészet meg nem történté tenni, annak érdekében, hogy visszakaphassa a régi életét. Mentségére legyen mondva, hogy Royhoz hasonlóan ő is teljesen összezavarodott, és a gyerekeiért is aggódik. Mindkettejük érzelmi hullámzását legjobban a rendezői változat mutatja be, ahova betettek egy zuhanyzós jelenetet, ami talán az egyik legdrámaibb a filmben, amiben Roy teljesen összetörik, és a feleség ahelyett, hogy támogatná, hisztérikusan kiakad. Ronnie másnap próbálná kicsit rendbe hozni a dolgokat, akkor azonban Roy viselkedik nagyon extrémül: bokrokat, földet, téglát dobál be a házba, hogy felépíthesse a tudatalattijában látott hegyet a nappalijukban. Ez az egyik legjobb jelenet a filmben, ami már-már slapstick comedy jellegű. A zuhanyzós és a másnapi jelenet hangulata élesen szemben áll egymással, ami annak ellenére, hogy kicsit toldozott-foltozott hatást kelt, mégiscsak jól mutatja az érintettek hatalmas érzelmi és pszichés ingadozását. És ezekkel a jelenetekkel érthetővé válik az is, hogy Ronnie félelmében elhagyja a férjét a gyerekekkel, és az is, hogy Roynak miért fontosabbak az ufók, mint a családja.A film forgatókönyvét a rendező Steven Spielberg írta, ami alapvetően két szálon fut. Az egyikben Roy küzdelmét és nyomozását látjuk, a másikban pedig a tudós csoportét Claude Lacombe vezetésével. A film utolsó negyedében, a találkozás helyszínén végül összefut a két szál, amelyek végig elég kiegyenlítettnek tűnnek, bár lehet, hogy Roynak egy kicsivel több ideje van a filmben, ugyanakkor a végső nagy találkozást és kapcsolatfelvételt a hivatalos, tudományos szereplők szemszögéből látjuk.

Azok, akik ufókat akarnak nézni a film nagy részében, csalódni fognak, mivel ők csak a legvégén jelennek meg. A Harmadik típusú találkozások ugyanis arról szól, hogy Spielberg két órán keresztül felépíti a várva-várt találkozást. Mivel még az is ismeri a történetet vagy legalábbis sejti már a film címéből, hogy valóban itt vannak az ufók, ezáltal a film elveszít egy nagy adag feszültséget, izgalmat és rejtélyt, és nem rágódunk olyan kérdéseken, hogy vajon tényleg ufók-e, amiket Roy látott, vagy csak simán bekattant, vagy általában véve mi a csuda történt a hajóval, a repülőgépekkel, mert az elejétől kezdve tudjuk, hogy igen, ez az ufók műve. Esetleg csak az a rejtély marad meg, hogy mit akarnak Roytól, az emberektől, a Földtől, aminek többségére nagyon mélyenszántó választ nem is kapunk a film végén sem, azonban így is jól felépített és lassú üteme ellenére érdekes és izgalmas filmnek nevezném. Bár az alienek valójában sokkal kevésbé fontosak, mint azt az ember elsőre gondolná, azonban emiatt több időnk van azon gondolkodni, hogy miként reagálnánk, és mi történne a mi életünkkel, ha Roy helyébe képzeljük magunkat.

Az eredeti film végén volt egy olyan jelenet, amit a későbbi verziókból már kivágtak, mégpedig az, amikor láthatjuk az űrhajó belsejét. A jelenet kivágásának az volt az oka, hogy Spielberg inkább a nézők fantáziájára bízta a nagy ismeretlent, és nem akart készen tálalni valamit a számunkra. (A két legfontosabb különbség az eredeti és a későbbi verziók között a film végén lévő űrhajó belső kivágása, és a Roy házasságának negatívabb színben feltüntetése.)A család szétszakítása mellett a karakterekkel kapcsolatban is kapott a forgatókönyv pár kritikát. Többen azt kifogásolták, hogy a karakterek nem igazán tudják a szimpátiánkat elnyerni, és különösebb érzelmeket sem váltanak ki a nézőkből. Ebben van némi igazság, de ennek a filmnek nem is ez a célja, ugyanis ez nem könnycseppvadász film, hanem az ismeretlen megismerésének vágyáról szól. Ennek megfelelően Roy karaktere sem igazán különleges, nem nevezhető hősiesnek, és annyira nem is szimpatikus, hogy – érzelmileg – azonosuljunk vele, ő inkább egy átlag ember, aki egy nagyon különleges helyzetbe csöppent, és ezzel a helyzettel, illetve annak kihívásaival viszont már tudunk azonosulni, vagy legalábbis elgondolkodni rajta.

Manapság sokan arról panaszkodnak, hogy túl sokáig tart (majd’ két óra), mire egyáltalán a film utolsó jelenetében megjelennek az ufók, azonban ez szerintem csak azoknak probléma, akik az egész filmet csak azért nézik, hogy végre megláthassák az alieneket, mert amíg ez bekövetkezik, számtalan remek jelentnek lehetünk szemtanúi. Akár az, ahogy a tudósok futkároznak a világ körül, Gobi-sivatag, Mexikó, India, hogy összeszedhessék a nyomokat, akár Roy és a családja szálán futó jelenetek, főleg a már említett mindenféle szemét belapátolása az ablakon át és a hegyépítés a nappaliban, szerintem roppant szórakoztatóak. Amin egy kicsit vágtam volna, az pont az utolsó jjelenet, az ufók érkezése és a nagy találkozás, mert az viszont tényleg nagyon elnyújtott, pedig a film végére már jobb lett volna egy kicsit gyorsabb ütemű befejezés, már csak azért is, mert vagy 10-15 percen keresztül ekkor még szöveg sincs a filmben. A dialógusokra egyébként nem lehet panasz, ugyanis jó pár remek párbeszéd és poén is hallható.Mint minden Spielberg film, ez is nagyon látványos, amit kifejezetten filmvászonra terveztek, tehát még nagyképernyős tévén sem ugyanolyan a hatás, mint a moziban. Bár látványos vizuális effektek is láthatóak a filmben, azonban a CGI akkoriban még nagyon gyerekcipőben járt, és Spielberg sem a hatást, sem az árát nem tartotta mindig megfelelőnek, ezért az ufókat például gyerekek játsszák.

A film operatőre Zsigmond Vilmos remek munkát végzett, és általa az egész film remekül néz, nem csak a vizuális effektek, az ufók és az űrhajó, de az éjszakai út a csillagokkal, a fákkal és a wyomingi hegyet illetve földrajzi környezetét is remekül kihasználta.

A vizuális effektek felelőse Douglas Trumbull volt, míg az alieneket Carlo Rambaldi, az űrhajót pedig Ralph McQuarrie tervezte, amit aztán Greg Jein épített meg. Az ugyanekkor készült nagyon fémes külsejű és hatású Star Wars-szal szemben itt inkább a fényekre helyezték a hangsúlyt, ami remekül illeszkedik a film spirituális mondanivalójához.

A filmben a zene központi jelentőségű, ami John Williams nevéhez fűződik, akivel Spielberg már a Cápában is együtt dolgozott. Ahhoz hasonlóan a zene itt is roppant egyszerű, ugyanakkor mégis nagyon hatásos, aminek magyarázatához Spielberg Kodály Zoltán kézjeleit is felhasználta. Valójában nem derül ki a filmben, hogy mit jelent az a bizonyos öt hang egymás után téve, nagy valószínűséggel semmit, inkább csak annak a jele, hogy az emberiség képes elvont gondolkodásra. John Williamst ebben az évben a Harmadik típusú találkozások mellett a Star Wars zenéjéért is jelölték, és végül ez utóbbiért kapta meg.A film fő karaktere Roy nem tartozik Richard Dreyfuss megszokott szakállas és szemüveges értelmiségi szerepei közé, mert ő egy teljesen átlagos családos villanyszerelő, aki belecsöppent egy rendkívüli helyzetbe. Roy kezdetben egy humoros és családszerető ember, aki azonban az első találkozás után a gondolat megszállottja lesz, és mindenképpen ki akarja deríteni, hogy mitől van ez az egész, és be akarja bizonyítani, hogy nem őrült meg, ami miatt elindul felfedező útjára a nagy ismeretlenbe. Richard Dreyfuss remekül alakítja az átlagember Royt, aki annyira az események hatása alá kerül, hogy még a családja összetartása sem tudja visszatartani.

A film többi szereplője elég egydimenziós, a tudósokról igazából semmi érdekes vagy személyes nem derül ki, az egyetlen érdekesség, hogy Claude Lacombet a híres francia rendező Francois Truffaut játssza, mellettük két fontosabb mellékszereplő Roy felesége Ronnie, akit Teri Garr megfelelően irritálóan alakított a későbbi verzióban, valamint Jillian, aki küszködik a menés vagy maradás között. Az ő kapcsolata kisfiával azonban erősebbnek bizonyul az ismeretlenhez való vonzódásnál. Melinda Dilllon is megfelelő volt karakterében, anélkül, hogy bármi extrát hozzá tudott volna tenni, azonban ez nem igazán a ő hibája, hiszen szerepe meglehetően alulírt ahhoz képest, amit ki lehetett volna hozni ebből a karakterből.A fiatal Steven Spielberg a maga korában remek filmet készített függetlenül attól, hogy szorította a határidő, és a film elkészültekor nem igazán volt elégedett vele. Persze időközben a nézők igényei is megváltoztak, és mást várnak el egy sci-fitől 2015-ben, mint 1977-ben, ugyanakkor ennek ellenére megállja helyét a mai napig is, ami sokkal többet bíz a néző fantáziájára, mint a modernebb tudományos-fantasztikus filmek.

Értékelés: 9/10

A jelenet, amikor Jillian kisfiát elviszik az ufók: