A légy egy 1986-os science fiction horror film, amit David Cronenberg írt és rendezett, ami lazán ugyan, de George Langelaan 1957-es történetét alapul. Kevéssé közismert, hogy ennek a történetnek már 1958-ban is készült egy moziváltozata Vincent Price-szal a főszerepben. Cronenberg változatának legfontosabb összetevője két főszereplője Jeff Goldblum és Geena Davis, akiknek karrierje ezután a film után rakétasebességgel ívelt fel. A film egyik sokat idézett mondata a “Be afraid. Be very afraid.” “Félj. Nagyon félj.”

Seth Brundle (Jeff Goldblum) egy briliáns, ugyanakkor nagyon excentrikus tudós, aki éppen a teleportáció lehetőségét kutatja. Egy partin megtetszik neki Veronica Quafie (Geena Davis) újságíró, és közelebbi kapcsolat reményében felajánl a nőnek egy interjú lehetőséget. A riport annyira jól sikerül, hogy össze is jönnek, miközben Brundle kutatása is eredménnyel jár, és sikerül egy majmot teleportálnia. Nem szeretné, ha legújabb teszteredménye megjelenne az újságban, amit Veronica meg is ígér neki, azonban főnöke és volt barátja Stathis Borans (John Getz) főszerkesztő mégis megjelenteti lapjában. Seth szakít a nővel, és és részegen elhatározza, hogy magán is kipróbálja a teleportációt. Kísérlet közben azonban nem veszi észre, hogy a teleportáló berendezésbe egy légy is bekerült vele együtt. A teleportációt részét tekintve a kísérlet sikeresnek bizonyul, azonban Seth Brundle-on hamarosan furcsa átalakulás jelei kezdenek mutatkozni…A filmet megjelenésének időpontjában kb. harminc évvel ezelőtt láttam utoljára, amikor nagyon tetszett. Kíváncsi voltam, hogy David Cronenberg body horrorja vajon felnőttként is ugyanakkora hatást gyakorol-e rám, mint kamaszként.

A horror filmek műfaja a ’80-as években éppen gagyi éveit élte, ami túl sokat sajnos manapság sem változott, annak ellenére, hogy egyre nagyobb budgetekkel, egyre jobb technikai körülmények között készülnek. Ennek az alapvető oka, hogy mintha kifogytak volna a az új ötletekből, ami már a 80-as években is ritka volt, mint a fehér holló. Slasher filmek voltak ugyan dögivel, főleg az a típus, amelyikben valami maszkos alak késsel éppen cafatokra vagdos egy lenge öltözetű sikoltozó nőt. A filmek között a verseny általában csak a maszk mesterek között állt fent abban, hogy ki tud minél gusztustalanabb, de valósághű maszkot, jelmezt vagy éppen beleket produkálni a filmekben. Majd ezeket ellátták R besorolással (18 éven felülieknek), ami már majdnem önmagában elegendő volt a kasszasikerhez. Ezt a lehangolóan gagyi “hagyományt” törte meg Cronenberg 1986-ban. Persze a légy is szállítja a body horroroktól elvárt gusztustalanságokat – mégpedig nagyon hatásosan -, azonban szerencsére nem csak ebből a film.

A rendező nem feltétlenül a történetre, mintsem inkább a karakterek kapcsolataira és a főszereplő már-már kafkai jellegű átváltozására koncentrál. A forgatókönyv, azon belül is a szöveg és a karakterizálás teljes egészében a rendezőhöz köthető, a történetbe pedig néhány ötlet erejéig Charles Edward Pogue is besegített.A forgatókönyv nagyobbik része nagyon jól megírt, kivéve a legvégét, amiért kár, mert akkor már ez a film is gagyivá válik, amivel sajnos nem tudja megtagadni 80-as évekbeli horror mivoltát. De addig is a dialógusok és a karakterek bemutatása nagyon hatékonyan és remekül sikerültek ebben a filmben, ugyanis mindjárt az elején viszonylag gyorsan kibontakozik az alapszituáció és megismerjük a szereplőket is, így maradt elég idő a body horror részletes kibontakoztatására, anélkül, hogy ez a gyorsaság a karakterizálás rovására ment volna. (Persze mindezt a horror műfaján belül értem.) A film elején számtalan fura dolog derül ki a főszereplőkről, különös tekintettel a tudósra, amelyek alapán remekül képet lehet alkotni excentrikus személyiségéről. Például megtudjuk róla, hogy a legnagyobb büszkesége a kávéfőzője, valamint azt is, hogy ő nem az a típus, aki reggelente a szekrénye előtt áll bosszankodva és töprengve,”hogy jajj, mit vegyek fel, nincs egy rongyom.” Nos neki van hét ugyanolyan szett öltönye inggel és nyakkendővel, így semennyi időt és egyetlen egy agysejtet sem kell olyan felesleges dolgokra és döntésekre pazarolnia, mint az öltözködés, hanem csak egyszerűen kikapja a soron lévő következőt a szekrényből. A forgatókönyv abból a szempontból is ügyes, hogy nem kell mindenféle idióta és logikátlan döntést meghozniuk a szereplőknek ahhoz, hogy a történet fejlődni tudjon, miközben a kissé bizarr humorát is meg tudja őrizni, majdnem teljesen a végéig. Brundle még akkor is érdeklődéssel és fanyar humorral figyeli testi átalakulását, amikor már tisztában van azzal, hogy valami rémületes és visszafordíthatatlan dolog történik vele. A film első fele véleményem szerint sokkal erősebb, mivel a második szakaszban már a testi átalakulás áll a fókuszban, amit nyilván imádnak a body horror rajongók, de egy bizonyos kor felett ez már egy kicsit kevés. A film vége felé járván folyamatosan azon sóhajtoztam, hogy miért is nem olyan végig, mint amilyen az első fele volt.Seth Brundle a teleportálás után először pozitív változásokat tapasztal magán, és eleinte ez nem jár együtt mindenféle, a külsejében bekövetkező gusztustalan átalakulással, vagy legalábbis azok nem tűnnek olyan fontosnak, hogy zavarják. Kit érdekel egy-egy erősebb szőrszál, vagy az arcbőrének sötétebb tónusa. A lényeg, hogy tele van energiával és erősebbnek érzi magát, mint valaha, ráadásul akrobatikus ügyességre is szert tesz hirtelen. Az is csak Veronicának tűnik fel, hogy hirtelen tíz kanál cukorral issza a kávéját, és a férfi erőteljesen megnövekedett szexuális libidójával sem tud lépést tartani. Aztán persze nem telik el túl sok idő, ami után a fizikai átalakulásának egyre szembetűnőbb jelei lesznek, és amely folyamat exponenciálisan felgyorsul. Arcán foltok jelennek meg, majd váratlanul az egyik körme is leválik ujjáról. Ekkorra már érzékeli, hogy valami baj történt a teleportáció során, és megint a kutatás felé fordul. Most azonban már nem a nagy találmányon dolgozik, hanem köröm nélküli ujjaira húzott kesztyűben azt próbálja meg kideríteni, hogy milyen probléma történhetett a teleportációja során.

A horror vonal mellett egy szerelmi szál, egy romantikus történet is látható a filmben, amely kapcsolat szintén számos átalakuláson megy át. Először összejönnek, kedvelik egymást, aztán a nő főnökének szemétsége miatt szakítanak, de később kibékülek. Kettejük kapcsolatának igazi drámája azonban csak most kezdődik, mert az eddigi nem volt több, mint egy kis szerelmi civódás volt, aminek azonban katasztrófa lesz a vége. A teleportáció utáni energikus szakaszban minél jobban tetszik Sethnek az új képességei és teste, ugyanannyira kezdi el ez taszítani Veronicat.A nőnél az első döbbenet akkor  érkezik el, amikor kiderül, hogy a Seth hátáról levágott szőrszál nem emberi eredetű, hanem valószínüleg egy rovartól való, A második döbbenet pedig akkor, amikor kiderül, hogy terhes. Arra pedig esély sincs, hogy tudható legyen a fogamzás pontos ideje, amiből kiderülne, hogy a teleportáció, azaz Seth genetikai átalakulása előtt vagy után történt-e a fogamzás. Mivel a nő nagyon szereti Sethet ezért visszamegy a lakásába, hogy közölje vele a “jó hírt”. A férfiben előszörre még az emberi fele győzedelmeskedik a légy felett, amikor arra kéri a nőt, hogy tartsa meg a gyereket, hiszen talán ez az egyetlen (talán) emberi dolog ami maradt belőle. A későbbiekben azonban már az erőszakos és önző légy veszi át felette személyisége felett is az irányítást, amikor azt “kéri” a terhes nőt, hogy ők hárman, azaz a kis családjuk genetikailag is egyesüljön a teleportálóban. Ekkor a nő számára pedig onnan érkezik segítség, ahonnan nem várta…

Seth hátborzongató fizikai átalakulásának öt jól elkülöníthető állomása van, és ahogy alakul a dolog, úgy kellett Jeff Goldblumnak egyre több időt töltenie a maszkmester szobájában:

Az első szakaszban a hátán megjelenik az első szőrszál, arca is kissé foltossá vélik, miközben fizikai képessége nagymértékben javul, testi ereje megsokszorozódik.

Aztán a következőben körmei leválnak ujjairól és már be kell fednie arcát, majd később a végtagjait is, hogy ne látszódjanak a ragyái, és haja is foltokban hullani kezd.

A harmadik szakaszban Goldblumnak már teljes testén speciális öltözetet kellett viselnie, amivel ki lehetett fejezni azt, hogy kezd teljesen eldeformálódni és teste már egyre kevésbé emlékeztet egy emberére. A színész ekkor már egy olyan kontaktlencsét is viselt, amitől az egyik szeme nagyobbnak látszott a másiknál.

Mire a negyedik állomáshoz érkezik a film, megismerkedhetünk “Brundlefly-jal”, azaz a lénnyel, ami félig ember, félig légy.Az ötödik szakasz az, amire véleményem szerint már nem lett volna szükség, vagy legalábbis nem ebben a formában, mert így jelentősen rontja a filmélményt és ostoba gagyi hatást vált ki egy olyan film esetén, ami alapvetően nem az (a maga kategóriájában). Pedig ez az utolsó jelenet akár jó is lehetett volna azzal, ahogy megeszi, megemészti Veronica főnökének kezét, lábát. Amit pedig annyira kifogásolok – lényegében az egyetlen dolgot ebben a horrorban -, az az, amikor Brundlefly egyesül egy telepoddal.

Mint általában a legtöbb horrorban itt is nagyon fontosak a speciális effektet, a smink, a maszk szerepe. A légy ebben is felülmúlja kortársait, és az átalakulás folyamatának bemutatására elég nagy kreativitásra volt szükség a maszkmesterek részéről. A film látványához azonban nem csak ők járultak hozzá, hanem a díszletesek is, hiszen a teleportáló szerkezet önmagában is lenyűgözően látványt nyújt a filmben. A film látványért így számos embert dicséret illet, többek között Chris Walas és Stephan Dupuis maszkosokat, akik ezért a munkájukért Oscart-díjat nyertek. De a film fényképezés is hozzájárult a látványvilághoz, ami pedig Mark Irwin operatőr munkája volt.

Mindezek mellett A légy fő erőssége Jeff Goldblum volt, aki nagyon erős és minden szempontból kielégítő alakítást nyújtott, míg Davis is jó volt, de azért közel sem volt annyira tökéletes, mint Goldblum. Mindkét karakter küszködik az egész film folyamán az érzéseivel, hol a párkapcsolatuk, hol pedig a férfi átalakulása miatt.Jeff Goldblum Hollywood egyik fura és különleges figurája a nagyon jellegzetes arcával, hangjával és beszédstílusával, ami tökéletes karakterszínésszé tette, ugyanakkor egyben a hátrányára is vált karrierje folyamán. A legtöbb filmjében mellékszerepet játszott, és azokban is általában elég hasonló karaktereket alakított. Nem véletlenül szokta az a vád érni, hogy oké, jó a kissé hiperaktív srác szerepében, aki gyors és hadaró beszéde során sokszor kellemetlen helyeken néha kínosan hosszú hatásszüneteket hagyó különc, aki mindeközben ráadásul kényelmetlen érzéseket keltően tud bámulni partnerére az általában szellemes és mókás zsidó entellektüel szerepében. Ezen túl azonban mást nem tud játszani, sőt még a jól bevált karakterében is néha kicsit túl sok, ami ráadásul nem más, mint ő maga. Ezzel a véleménnyel hajlamos vagyok én is egyetérteni néha, ugyanakkor ő századszorra is érdekes és szórakoztató tud lenni ugyanabban a karakterben is. Ráadásul ez nem is vonatkozik erre a filmjére abban az értelemben, hogy emellett itt jóval többet is láthatunk tőle, miközben a fenti jellemzőit megpróbálja – kivételesen – aluljátszani és visszafogni.

Seth Brundle már az átváltozása előtt is nagyon különös fickó, akinek furasága leginkább társaságban jön elő, ahol szemmel láthatólag nem igazán érzi otthonosan magát. Ő legszívesebben a lakásában (ami egyben a munkahelye is) érzi legjobban magát, és nem csak az embereket, de az életet is inkább csak messziről szereti megfigyelni, tanulmányozni. Ugyanakkor bármilyen okos, mégis alacsony az önértékelése, amit a filmben azzal jelez, hogy minden neki szóló bókra visszakérdez. Ez lehetne persze megjátszott szerénység is, azonban ő tényleg kellemesen meglepődik azon, hogy egy csinos nő őt vonzónak találja. Nem véletlen, hogy annyira örül, amikor hirtelen hatalmas testi erő és ügyesség szállja meg őt, aki gyerekkorában még a biciklin is rókázott. Intelligens és kívülálló tudós jellegét még akkor sem veszti el, amikor fizikai átalakulása már elég előrehaladott állapotban van. Persze láthatóan fél és rémült, ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy érdekesnek és tanulmányozandónak is tartsa esetét., amit megfelelően dokumentál is. Jeff Goldblum talán legjobb alakítását nyújtotta ebben a filmjében, amihez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a szokásos dolgokon kívül másra is lehetősége volt.Geena Davis Veronica karakterében szintén jó volt, de talán mégsem tudta karakterét annyira összefogni, mint Goldblum. Veronica értelmes és magát függetlennek gondoló nő, aki azonban sokkal érzékenyebb és érzelmesebb annál, mint amit saját magáról feltételez. Őszintén szereti Sethet, aki mellett egészen addig kitart és megpróbálja támogatni, amíg az a fejébe nem veszi, hogy genetikailag is egyesüljön a nővel, akinek még ekkor is nehézséget okoz az abortusz gondolata.

Kettejükön kívül még egy fontos karakter van a filmben, mégpedig Stathis Borans, Veronica főnöke, aki nem tudja elfogadni azt, hogy a nő szakított vele. John Getz kellően ellenszenvesnek formálja a főszerkesztőt, és nem próbálja meg karakterét szimpatikussá tenni. Mindennek ellenére Borans mégsem válik a film villain karakterévé sem, sőt. Érdemes észrevenni, hogy karakterének monogramja megegyezik Seth Brundle-val, ami nem véletlen hiszen a film folyamán folyamatosan egymás kontrasztját játsszák. Ő - akiről kezdetben azt gondoljuk, hogy a film rossz fickója - lesz végül a hős, és vica versa, Seth Brundle, a film kezdeti főhőse veszi át a végén a ő addigi szerepét. John Getz is remek alakítást nyújtott a furcsa és a nőt zaklató kissé pszichopata szerkesztő szerepében.

David Cronenberg rendező kezdetben a főszereplők karakterére és kapcsolataira koncentrál, aminek érdekében az első részben a horror és a tudományos kutatást is másodlagossá teszi, így aztán nem véletlenül jobb a film első része. Persze mivel egy horror filmről van szó, ezért aztán ennek az elemeit is szállítani kell a film második felében, hogy a műfaj nézőinek igényeit kielégítse. Cronenberg ebben az összeevőben is a jók közé tartozik, és csak azt lehet kívánni, hogy bárcsak a végén a telepodos hülyeséget kihagyta volna.

Értékelés: 8,5/10