Time Goes By

Téboly (Fury) 1936

2015. június 18. 07:08 - Time Goes By

Fritz Lang 1934-ben hagyta el a náci Németországot, majd két éves párizsi tartózkodás után 1936-ban az USA-ba érkezett. Még ebben az évben leforgatta első amerikai filmjét, a Furyt, amivel azonnal megalapozta a hírnevét a tengerentúlon is. Mint a legtöbb filmje, ez is az emberi természet sötétebb oldalát vizsgálja, amelyen keresztül erős társadalmi üzenetet is küld a néző felé. A film egy ártatlanul megvádolt emberről szól, akit a tömeghisztéria hatása alá került tömeg meg akar lincselni...

Joseph „Joe” Wilson (Spencer Tracy) és Katherine Grant (Sylvia Sidney) szerelmesek egymásba, azonban Joenak először megfelelő állást kell találnia, hogy össze tudjanak házasodni. Joe mindent meg is tesz ezért, keményen dolgozik, végül egy kis benzinkutat nyit, és így már elegendő pénzt tud összegyűjteni a házassághoz. Elindul menyasszonyához, azonban útközben egy kisvárosban a rendőrség letartóztatja emberrablás vádjával, mivel a nála talált öt dolláros a váltságdíjra kifizetett megjelölt bankjegyek közül való, ráadásul szereti a mogyorót. Elindul a pletyka a városban, hogy elfogták a bűnöst és a városka lakói a börtönhöz mennek, hogy meglincseljék Joet. A sheriff (Edward Ellis) pár emberével nem képes megállítani a tömeget és a tömeg felgyújtja a börtön, benne Joe-val. Katherine is szemtanúja az eseménynek, azt azonban már nem látja, hogy Joe-nak sikerült megszöknie. A férfi elhatározza, hogy bosszút áll a városka lincselő „tisztességes állampolgárain”, és halottnak tetteti magát annak érdekében, hogy minél több lincselőt elítéljenek az ő megöléséért...A Fury hatalmas lépés volt az MGM filmstúdiónak, amely ezelőtt szinte csak csili-vili musicaleket, vígjátékokat és könnyedebb drámákat készített. Ezzel a társadalmi üzenettel rendelkező suspense drámával olyat vállalt be, ami inkább a Warner Bros. repertoárjába tartozott. Ez esetben nem vallottak szégyent, ami persze nagy részben a rendezőnek, Fritz Langnek volt köszönhető, de a stúdió is hozzátette a magáét azzal, hogy képesek voltak a film hangulatához, tartalmához illeszkedő karakánabb, komorabb díszletek felépítésére.

Fritz Lang rendező még Németországban elkészítette két leghíresebb filmjét a Metropolist, amit manapság a legjobb valaha készült némafilmnek neveznek, valamint az M.-t 1931-ben, amivel megalapozta a 10 évvel később kezdődő film noir műfaját témájával és expresszionista fényképezésével.

A Fury-t nem véletlenül szoktak az M.-hez hasonlítani, annak ellenére, hogy a Téboly fényképezésére nem jellemző a német expresszionizmus, mégsem kevésbé komor, mint nagy elődje. A nagyobb hasonlóság azonban inkább a két film időtlennek tűnő témájában keresendő. A Fury ugyanis továbbviszi a tömeghisztéria és erőszak témáit az M.-hez képest, így nagy elődjének egyfajta kiterjesztésévé válik. Míg az M.-ben a tömeg által meglincselni akart szereplő bűnös volt abban, amiben vádolták, addig itt ártatlan a főszereplő. (Az ebben a filmben látható ártatlanul vádolt férfi témája Hitchcock egyik kedvenc témájává is vált, annak politikai felhangjai nélkül.) A Fury főszereplője akkor kezd bűnössé válni, amikor maga is igazságtalanul kezd viselkedni az ellene megnyilvánult sötét emberi természet hatására. Lang a Furyben folytatja a sötét és ellenséges világ bemutatását, és egyben egyfajta figyelmeztetést is küld új hazája közönsége felé.Az 1931-es még német nyelvű M. tökéletesen bemutatta, hogyan működik a tömeghisztéria, úgy a Fury azt mutatja meg, hogy ez nem feltétlenül csak egy adott politikai, társadalmi környezetben fordulhat elő, hanem tulajdonképpen bárhol, ahol ember él a földön. Az USAban se kellett túl messze menni egy jó kis lincselésért a '30-as években. A tömeghisztéria ugyanis nem a politikából ered, hanem az emberei természetből, ami alól senki sem kivétel. A politika csak felerősítheti az emberi faj eme tulajdonságát, természetét és felhasználhatja a saját kedvére.

Hogyan is működik ez a tömeghisztéria ebben a filmben? A Furyben látható, hogy az egész egy kissé csúsztatott hírrel indul, mondhatjuk azt is, hogy pletykával, ami bármilyen ártalmatlannak is kezdődik, halálos vége lehet. A sheriff helyettes elmondja a borbélynak, hogy „letartóztattak valaki, aki lehet, hogy tud valamit az emberrablókról.”, amely mondat végül lincseléshez vezet. A letartóztattak valakit rész igaz, de az illetőnek semmi köze nincs az emberrabláshoz, és ne is tud róla semmit. Hiába mondja az amerikai igazságszolgáltatás, hogy addig mindenki ártatlan, amíg ennek az ellenkezője nincs bizonyítva, mert ez egész egyszerűen nem reális abban a világban, társadalomban, amit emberek alkotnak és működtetnek. És bár ez a film még 1936-os, amikor se közel, se távol nem volt még internet, de egy amerikai kisvárosban a hírek legalább annyire gyorsan terjedtek, mint a neten. Az emberi természet pedig olyan, hogy elhiszi azt, amit sokan és sokszor mondanak, és nem akar kimaradni a többségből. És Lang ebben a filmjében még csak nem is tudatos és/vagy rosszindulatú hazugságról beszél, hanem egyszerűen a pletyka jellegét mutatja meg, azt ahogy az változik, ahogy az emberek adják tovább egymásnak, aminek a végén már rá se lehet ismerni az eredeti „hírre”.A filmben az egyik ilyen felnagyított elem az volt, hogy Joe-nál találtak egy öt dollárost, ami a váltságdíjból származott. Ez a pletykában már 5000 vagy 10000 dollárként szerepelt, és hiába mondta a helyettes sheriff az embereknek, hogy csak egy ötöt találtak nála. Ez egészen egyszerűen nem annyira érdekes hír, mint az 5000 dollár, ráadásul nem is vág a már kialakult képbe, ezért nem is hitték el neki. Ez a folyamat még rosszabb eredményt szül, ha már a kiinduló hír sem volt igaz, mint ahogy látható ebben a filmben, hiszen az esküdtszék tagjai is emberek, részei annak a közösségnek, ahol ez a pletyka elindult, és annak hatása alól ők sem tudják kivonni magukat. Ugyanakkor a Fury még sem az amerikai igazságszolgáltatási rendszer üti, mint ahogy azt általában megszokhattuk a bírósági tárgyalást tartalmazó filmeknél. Itt a rendőrség és a bíróság alapvetően csak a munkáját végzi, gyűjti a bizonyítékokat és ennek alapján tartóztatják le a gyanúsítottat. Ezzel Lang minden kibúvót el akart kerülni, amivel a tömeghisztériában lincselő embereket erkölcsileg egy kicsit is fel lehetne menteni, és a cselekedetüket intézményesítettnek lehetne minősíteni. A sheriff és csapata megpróbálja megállítani a tömeget, de nem tudják, mert a beígért segítséget - a nemzeti gárdát - nem kapja meg egy politikus miatt.

Annak ellenére, hogy Fritz Lang nagyon pesszimista volt az emberi faj természetét illetően, azért ebben a filmben is van egy-két olyan józan hang, akiket nem befolyásolt a tömeghisztéria, és akik fel is szólaltak annak érdekében, hogy csillapítsák a tömeget, ugyanakkor őket elnyomták a kevésbé ésszerű érvek, aminek az is az oka volt, hogy az emberek azt akarták hallani.

Joe mindeközben rémülten látja a rácsok mögött, hogy felgyújtják a börtönt. Nem sokkal a lincselés után jön a hír a városba, hogy Joe ártatlan volt, és elkapták az valódi elkövetőket. A városkában mindenki zavartan érzi magát egy kicsit, de felelősséget senki nem hajlandó vállalni, mert hát "nem ők tehetnek arról, hogy bűnösnek hitték". Tévedni emberi dolog. Ezután inkább csak szeretnék az egészet elfelejteni és továbblépni. Élni az életüket, mintha mi sem történt volna. Sokkal inkább aggódnak azért, hogy mi lesz a városka jó hírével, semmint az igazság miatt.Langnek remek érzéke volt a feszültség építéshez is, hiszen a lincselés után jó néhány percig elhiteti a nézővel, hogy Joe tényleg meghalt. Mikor legközelebb megjelenik a színen, már egy új ember, az események ugyanis annyira megváltoztatják, hogy egy kicsit ő is kifordul önmagából. Mindenáron bosszút akar állni, és elhatározza, hogy ha a városka lakói nem hajlandóak belátni, hogy hibájukért felelősséggel tartoznak, akkor majd ő megtanítja ezt nekik. "Haláláért" 22 embert tartóztatnak le és állítanak bíróság elé gyilkosság vádjával.

Az elmarasztaló ítélet elérése azonban nem egyszerű dolog ebben a kisvárosban. Nem is feltétlenül azért, mert nem találták meg Joe holttestét, hanem mert a lakók összetartanak, és mindezt persze azért, hogy megőrizzék a jó hírüket, mert az nyilván fontosabb, mint az igazság. Minden tanúnak behívott ember szívességet tesz vádlott polgártársainak annak ellenére, hogy tisztában vannak bűnösségükkel. Még a sheriff is azt állítja, hogy a lincselőket más városbeli férfiak vezették, pedig előtte mindent megtett - már a tömegbelövetésen kívül -, amit csak tehetett. A tanúk még a legnyilvánvalóbb alap dolgokat sem ismerik el, és alibit biztosítanak a vádlottaknak. Már majdnem dobják az ügyet, amikor az események új fordulatot vesznek. Ez pedig egy filmfelvétel képében érkezik, amiből egyértelműen kiderül, hogy kik vettek aktívan részt a lincselésben, és az is, hogy még csak nem is az igazságot, vagy vélt igazságot keresték, hanem inkább csak egy jó szórakozásnak tekintették a progromot.

A film második felében Joe sem lesz sokkal különb náluk. Megszállott bosszúhadjárata, amivel azt szeretné elérni, hogy a lincselők is legalább annyit szenvedjenek, mint ő, megfosztja attól, hogy észrevegye, hogy mi is a fontos az életben. Bosszúja sikere érdekében ugyanis lemond menyasszonyáról, az egyetlen személyről, aki boldoggá tudná tenni, akit annyira szeret, és akiért annyit dolgozott addig, sőt még azt is hagyja, hogy a nő szenvedjen a z ő "halála" miatt.A forgatókönyvet Bartlett Cormack és Fritz Lang írta Norman Krasna Mob Rule c. története alapján, amiért Krasnát Oscar-díjra jelölték.

Lang eredetileg azt szerette volna, ha Joe bűnös, azonban a stúdió ezt megváltoztatta, és Langnek annyira szimpatikussá kellett tennie Joe karakterét, amennyire csak lehetséges volt. A karakterek közül egyedül Joe-é érdekes, aki hatalmas változáson megy át a filmben az átélt igazságtalanság hatására. Ezért Joe a film első felében a világ legtisztességesebb, keményen dolgozó szerelmes férfije, aki azon munkálkodik, hogy otthont tudjon teremteni magának és leendő feleségének. Míg a film második felében már egy olyan ember, akit csak a bosszúja érdekel, és aminek érdekében nem ismer se istent, se embert.

Nemcsak Joe karakterére, de a film egészére is igaz ez a kettősség, ugyanis azt is két részre lehet osztani, amelyek között a választóvonal a lincselés. Az első szakaszban láthatjuk, hogy milyen jó fiú, majd a letartóztatását, ami végül a börtönének felgyújtását eredményezi. A második rész pedig a lincselésben részt vett emberek tárgyalásáról szól, és a film itt átmegy egy bírósági drámába.

A Fury egyik legjobb jelenete amikor a tömeg a börtönhöz megy lincselési szándékkal. Ebben a jelenetben (is) megmutatkozik Lang zsenije. A kamera ide-oda vált az embereken: láthatjuk Spencer Tracyt Joe-ként, aki tehetetlenül nézi a megölésére érkezett tömeget a börtön ablakának rácsai közül, menyasszonya rettegő arcát és szemeit, egy anyát, aki a karjában ülő kisgyereknek megmutatja, hogy mit kell nézni, egy férfit, aki éppen hot-dogot eszik, mint egy baseball-meccsen.

A film operatőre Joseph Ruttenberg volt, aki a film első felében néhány gyönyörűen sötét képpel lát el minket, azonban a második szakasz, a tárgylótermi dráma rész annak jejlege miatt már nem annyira látványos. A film zenéjét pedig a mostanra szerintem már jól ismert Franz Waxman (Rebecca, Sunset Boulevard, Rear Window stb..) szerezte. Ő Langgel egyidőben, 1934-ben költözött Németországból Párizsba, majd kicsit később az USA-ba, miután egy csapat náci megverte Berlinben.A színészek között a legfontosabb természetesen Spencer Tracy, akit Bogarthoz vagy Robinsonhoz hasonlóan soha nem láthatunk rosszul játszani egyik filmjében sem. Itt két különböző Joet játszik, a kezdeti tisztességes, keményen dolgozó kisembert, majd a bosszú megszállottját. A második szakaszban személyisége annyira eltorzul az átélt élmények hatására, hogy még a testvéreit is halálosan megfenyegeti, nehogy elárulják bárkinek is, hogy még életben van. Ő ebben a részben nagyon hasonlóvá válik a lincselőkhöz: mindenféle formában igazolja saját cselekedeteit - még azt is, hogy hagyja Katherine-t szenvedni -, természetesen az igazság nevében. Spencer Tracy mindegyik Joe-ként hiteles és meggyőző alakítást nyújtott.

Sajnos Sylvia Sydney karaktere és játéka már nem annyira érdekes és időtálló, mint Spencer Tracyé. Katherine a kornak megfelelően elég egy dimenziós jó kislány karakter, aki annyira jó, hogy emiatt hiteltelen és idejétmúlt. Katherine jósága az oka annak, hogy Joe nem árulja el neki, hogy meghalt, ugyanis tudja, hogy a lány nem egyezne bele és nem venne részt az ő bosszúhadjáratában. Ennek megfelelő Sylvia Sydney játéka is, ami még elmenet a maga korában, manapság viszont már túl melodramatikus.

Fritz Lang filmje nagyon sok téren és szinten remekül működik a mai napig is. Látható a rá jellemző kemény társadalomkritika, ami sötét képet fest az emberi természetről, az emberek igazság értelmezéséről  és a rossz értelemben vett szolidaritásról. Hívő katolikusként a bűn és büntetés, a bosszú és megbocsájtás témái is közel álltak hozzá, ami legerősebben ebben a filmjében nyilvánul meg. Mindemellett a romantikus és a suspense szál is megfelelően működik ebben a drámában. A legfőbb üzenete pedig olyannyira időt álló, hogy azóta láthattuk és át is élhettük párszor a történelemben. Egyszóval ha bárki – akár többféle – párhuzamot is lát a film és az azóta eltelt közel 80 év eseményei között, az nem a véletlen műve, hanem Fritz Lang zsenijéé. Ezt a filmet 1936-ban készítette, az, hogy időtálló, a legkevesebb ami elmondható róla.

Értékelés: 9/10

Joe bosszút fogad:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr377543196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása