Stanley Kubrick 1 Oscar-díjra jelölt háborús drámája egyie a legismertebb háború ellenes hollywoodi filmeknek, ami egy tengerészgyalogos szakasz életét követi a kiképzéstől a vietnámi háborús részvételükig. A film legfontosabb üzenete, hogy minden háború alapvetően antihumánus, és a háborúknak ez az a tulajdonsága, ami miatt a győztes sem nyer semmit.

Egy csapat fiatal tengerészgyalogos kiképzésébe kapcsolódunk be, mielőtt bevetnék őket Vietnamban. Kiképzőjük Gny. Sgt. Hartman (R. Lee Ermey) a világ legkeményebb kiképző őrmestere, akinek nagyon nehéz megfelelni. Nem is sikerül mindenkinek, különös tekintettel a túlsúlyos Leonard „Gomer" Pyle-ra (Vincent d’Onofrio), aki mintha csak megtestesítené az „antikatona” fogalmát. Az ő hibái miatt az őrmester egy idő után a többi újoncot bünteti meg, ami miatt Gomer népszerűtlenné válik társai között, csak egyetlen társa James „Joker” Davis (Matthew Modine) próbál neki segíteni. Végül Gomerből lassanként katona válik, de a kiképzés hatására pszichés problémái is támadnak, aminek a vége tragédia lesz. A kiképzés után a szakaszt Vietnamba vezénylik, ahol Joker a hadsereg újságírójaként dolgozik, és szembesül a háború borzalmaival az 1968-as vietkong Tet Offenzíva alatt.Nagyon sok hollywoodi film készült az idők folyamán a vietnámi háborúról, amelyek között a négy elismertebb darab az Apokalipszis most, a Szarvasvadász, A szakasz és az Acéllövedék. Ebben a négy filmben igazából csak egy közös dolog van, már azon kívül, hogy mindegyik a Vietnámi háborúban játszódik, mégpedig az, hogy mindegyik a háború(k) borzalmait és az emberi lélekre, pszichére gyakorolt hatását mutatja be. Mindazonáltal mind a négy más szempontból közelíti meg a kérdést, és másra helyezi a hangsúlyt. Az Apokalipszis most a háborús filmek művészfilmje, a Platoon a katonák tapasztalatai alapul és a realisztikusságra helyezte a hangsúlyt, a Szarvasvadász pedig sokkal inkább a veteránok társadalomba való visszailleszkedési problémáiról szól, míg az Acéllövedék talán a legklasszikusabb háborúellenes film közöttük. A film kritikusai általában két részre oszlanak a megítélésénél, az egyik isteníti, míg a másik kicsit fanyalgott a film megjelenésekor, amire egy évvel a nagyon ütős Szakasz után került sor, mondván, hogy emiatt a Full Metal Jacket egy kicsit későn jött, és egy kicsit kevés. Nézzük melyiküknek is van igaza:

Stanley Kubricktól soha nem állt távol a háborúellenesség, aminek talán legnagyszerűbb példája a Dr. Strangelove c. politikai szatíra, aminek egyik témája adja az Acéllövedék legfontosabb üzenetét is, ez pedig nem más, mint a maszkulinitás és a háború illetve annak borzalmainak egyértelmű összekapcsolódása. Leegyszerűsítve a dolgot: a világ a háborúkat a férfiaknak köszönheti, aminek az áldozatai legfőképpen a nők és a gyerekek. A filmben ez nemcsak a kiképzés alatt a töküket markolászó tengerészgyalogosokból, és kiképző őrmesterük – egyébként szenzációs – dumáiból látható, érzékelhető, hanem olyan egyszerű eszközökből is, mint hogy nincs női szereplő a filmben.(Ezt az eszközt láthattuk már tőle az előbb említett Dr. Strangelove-ban is.) Illetve egy női szereplő lesz majd a film második felében, aki pedig nem más, mint egy vietnámi utcalány, aki egyértelműen a maszkulin háborúk áldozata. A militáns nőgyűlöletet egyébként azzal is érzékelteti Kubrick, hogy a kiképző őrmester Ladies-nek, azaz Hölgyeknek szólítja az újoncokat, csak azért, hogy megalázza őket. Ebből egyértelmű, hogy a nőket alacsonyabb rendű lényeknek tekinti, és mivel ő a filmben nem csak magát, hanem az egész hadsereget szimbolizálja, ezért ez a nőgyűlölet nem egyedi, hanem intézményesített formát vesz fel.

Másik téma pedig a háborúellenesség, ami sokkal összetettebb, mint ahogy azt elsőre gondolhatnánk. A filmben Vietnamban Joker béke szimbólumot hord a mellényén, míg a sisakjára azt írta, hogy „Born to Kill” azaz „Gyilkolásra született”. Joker nem is igazán tudja megfogalmazni, hogy miért is viseli ezt a két egymásnak teljesen ellentmondó feliratot, ami jól mutatja azt, hogy egy háború mennyire ellentmondásos és zavaros lehet, és ami nyilvánvalóan ugyanilyen zavarokat és ellentmondásokat okoz az emberi agyban, pszichében is. Aztán a film vége felé, abban a jelenetben, amikor Joker lelövi a földön fekvő sebesült ellenséges mesterlövészt, kiderül (legalábbis ez egy, a lehetséges magyarázatok között), hogy mi a Peace és a Born to Kill feliratok jelentősége. A sebesült ellenség könyörög azért, hogy lőjék le, amit Joker társai nem hajlandóak megtenni, ő azonban meghúzza a ravaszt. A csavar a dologban, hogy ezt ő alapvetően humanizmusból tette, hogy a nő ne szenvedjen tovább, míg  társainak nem igazán erkölcsi aggályai voltak, bár ennek a nevében szólják meg Jokert. Az ő karakterében ebben a jelenetben fonódik össze leginkább a Peace és Born to KIll.A történelem könyvek és az iskolák tananyagai hajlamosak a háborúkat kettéosztani „jó” és „rossz” háborúkra, valamiféle ideológiai meggyőződés, vagy éppen a kor társadalmának ízlése alapján. Amerikában a mai napig a 2. világháborút tartják a „jó” háborúnak, míg a vietnámit a „rossznak” (már persze az USA szemszögéből nézve), és ennek nem az az oka, hogy az egyiket megnyerte, a másikat meg elvesztette. A fasizmus elleni háború csak jó lehet – nem is készült 2. vh-ban játszódó kifejezetten háborúellenes film Hollywoodban - , míg a ’60-as évek nemzetközi balos hulláma és divatja miatt a kommunista hódítás elleni háború roppant népszerűtlen volt. Holott ugyanolyan totalitárius diktatúra ellen zajlott a küzdelem Vietnamban is, mint a második világháborúban.

Ugyanakkor Kubrick többi filmjéhez hasonlóan a Full Metal Jacket nem csak a vietnámi háború őrületét szándékozik bemutatni, hanem általában véve minden háborúét, annak ellenére, hogy a vietnámiban játszódik. Bemutatja, ahogy a militarizmus szisztematikusan és antihumánusan alakítja gyilkoló gépekké az embereket. Ezen folyamat alatt a szabad akarat megszűnik létezni, és senki nincs biztonságban – sem fizikailag, sem pszichésen - ilyen jellegű "kiképzés", jobban mondva erőszak esetén. Gustav Hasford The short-timer c. művéből Hasford, Kubrick és Michael Herr írták a forgatókönyvet, aminek sokkal tragikusabb a hangulata, mint az eredeti írásé, amely egyébként inkább rövid történetek sorozata, semmint egy egységes regény. A regénnyel szemben, ami három egymástól jól elkülöníthető szakaszra oszlik, a film két részből áll, amelyek üteme nagyon különbözik egymástól. A nagyon erős, intenzív és egységes első szakasz után a második rész sokkal szakaszosabb, és teljesen különálló részekből, jelenetekből áll, amiket inkább csak a színészek kötnek össze. Bár mindegyik jelenet a háború borzalmait hivatott bemutatni, és eképpen összefüggnek a jelenetek, de talán egy kerekebb, érdekesebb és összefüggőbb történet hatásosabb lett volna.:

Az első szakasz a tengerészgyalogosok kiképzéséről szól, ami nagyrészt az „antikatona” Pyle közlegényre koncentrál. A túlsúlyos és a fegyelemhez nem szokott Pyle semmiben nem tud megfelelni a hadseregnél elvárt követelményeknek, akire emiatt rászáll kiképző őrmestere. Azonban ez nem igazán hoz eredményt a katona kiképzésénél, ezért az őrmester egy idő után taktikát vált, és az egység többi tagját kezdi el büntetni Pyle gyenge teljesítményéért. Taktikája „eredményesnek” bizonyul, hiszen társai betörik Pyle-t, ami után már jobban megfelel sz őrmestere – a hadsereg – elvárásainak, azonban ezzel egy időben be is kattan. Ez a szakasz egyértelműen a film jobbik fele, amiben végtelenül realisztikusan láthatjuk a katonák kiképzését, de a legjobb szövegek is itt hangoznak el, amit a hadseregben alkalmazott kemény és vulgáris beszéd határoz meg. Ez a film egyik legjobb eleme, és amely dumák többségét Hartman kiképző őrmester szájából hallhatjuk.Hartman őrmester csak a film első szakaszában szerepel, de mégis ő a film ikonikus és legemlékezetesebb figurája. Őt az újoncokkal együtt mi is nagyon utáljuk, ugyanakkor karaktere mégis sokkal összetettebb, mint egy szimplán kegyetlen kiképző őrmesteréé. Ő ugyanis mindent a katonák érdekében tesz, és nem a rosszindulat vezérli. Azt szeretné, ha minél többen túlélnék a háborút közülük, és ezért próbálja megkeményíteni őket. Tisztában van azzal, hogy egy olyan antihumánus környezetben, amilyen egy háború, akkor van nagyobb esélyük a túlélésre, ha ők is antihumánussá válnak. Ennek érdekében verbálisan folyamatosan inzultálja a katonákat - egyébként jobbnál-jobb dumákkal -, amelyek politikailag nem korrektek, és általában véve végtelenül sértőek, de mindezt azért teszi, hogy imádott tengerészgyalogosai mindent túléljenek. Minden politikai inkorrektsége ellenére Hartman egyáltalán nem rasszista, ő minden etnikumú katonát egyformán lealáz, és ezt ki is fejezi a

„Minél jobban gyűlöltök engem, annál többet fogtok tanulni. Kemény vagyok, de fair. Nálam nincs rasszista bigottság. Én nem nézem le a niggereket, a bibsiket, a digókat, vagy a tacosokat. Itt mindannyian egyformán értéktelenek vagytok..”

„The more you hate me, the more you will learn. I am hard but I am fair. There is no racial bigotry here. I do not look down on niggers, kikes, wops or greasers. Here you are all equally worthless..”A film második szakasza játszódik Vietnamban, amelyben már akciójeleneteket is kapunk, bár korántsem olyan sokat vagy annyira látványosat, mint mondjuk a Szakaszban. Ezekben a jelenetekben az amerikai katonák harcolnak az ellenséggel, miközben látják társaik halálát. De Kubrick még ezeket is a szokásostól eltérően ábrázolta, ugyanis az Acéllövedék háborús jelenetei nem annyira a vietnámi háborús filmekben megszokott dzsungelben játszódnak, hanem inkább városi környezetben. A második szakaszt a darabosság mellett olyan vád is szokta érni, hogy túl hideg, távolságtartó, ami miatt nem vált ki érzelmi hatást a nézőkből. Ami alapvetően igaz, de mégsem mondanám hibának, hiszen ez teljesen szándékos volt a rendezőtől, aki ezzel is a háborúk embertelenségét és érzéketlenségét akarta bemutatni, ugyanakkor még sem tűnik elég hatásosnak. Ugyanebben a szakaszban bontakozik ki nem csak Joker feliratainak, de ezzel együtt a háborúk ellentmondásossága is. Kubrick nem csak Hartman őrmester figuráján keresztül, de a második rész egyik jelenetében is érzékelteti azt, hogy rasszizmus kérdésében a háborúnak vannak pozitív oldalai, ami főleg a bajtársiasság kialakulásának az eredménye, mindamellett, hogy az ellenséggel szemben rasszistává is teszi a katonákat. Az egyik fehér katona niggernek hív egy fekete katonát, majd ugyanez a fehér életét kockáztatva próbálja a feketét megmenteni. Ugyanakkor a korábban nem rasszista Joker "gook-nak" (kb. sárga, ferdeszemű) hívja a vietkong mesterlövészt. Joker mindeközben nagyon lenézi a Dél-vietnámiakat is, akik szabadságáért küzdenek, miközben azokat nem érdekli a háború, hanem azzal vannak elfoglalva, hogy meglopják őket.

Joker ebben a szakaszban a Stars and Stripes-nál, a hadsereg újságjánál dolgozik, és akinek az a feladata, hogy mindegyik cikkébe valamilyen pozitív felhangot tegyen. A film legbecsületesebb figurájának a már említett egyetlen női karaktert, a vietnámi prostituált lányt lehetne mondani, aki 10 dollárért bármire hajlandó.A Jacket zenéjét Kubrick lánya Vivian szerezte Abigail Mead álnév alatt, amelyben persze hallhatóak a kor, a ’60-as évek második felének legnagyobb slágerei is (Rolling Stones Paint it Black, Sam and the Sham Wooly Bully stb..), ennél fogva, mint minden vietnámi háborúban játszódó filmnek, ennek is remek a zenéje. A film operatőre, Douglas Milsome is értette, hogy Kubrick milyen filmet is képzelt el, és nagyon jól vegyítette a realisztikus fényképezést a kicsit elvontabb stílussal, amely apokaliptikus képei nagyon látványosak.

A film színészi játéka viszont felemásra sikeredett, és ebben is egyértelműen és messzemenően az első szakasz volt a jobb, aminek a legfőbb oka, hogy a film két legjobb színésze R. Lee Ermey és Vincent D’Onofrio csak abban játszottak. Hiányukat erősen érzékelni lehetett a második szakaszban, mivel a film főszereplőjének, Jokernek sem a karaktere, sem az őt alakító színész, Matthew Modine nem volt elég érdekes ahhoz, hogy igazán törődjünk sorsával.

Lee Ermey játssza Hartman kiképző őrmestert, aki bár nem a film főszereplője, de mégis a legmeghatározóbb benne. És bár a színész nem nyert Oscar-díjat ezért az alakításért, sőt még csak nem is jelölték (kellett volna), az biztos, hogy emlékezni fog rá mindenki, aki látta a filmet. Briliáns szövegei egy részét saját maga improvizálta, ami azért is ment neki olyan jól, mivel Ermey maga is tengerészgyalogos kiképző őrmester volt. 17 éves korában jelentkezett a Marine Corpshoz, ahol a későbbiekben kiképző őrmester lett 1965-1967 között, ahol Hartmanhoz hasonlóan a Vietnámba induló újoncokat képezte ki. Végül ő maga is 14 hónapot szolgált a háborúban. Egy szóval meg volt a háttere ahhoz, hogy tökéletesen értse azt, hogy miről is szól ez a film, amiben aztán kiválóan játszott.

Ez a kép Hartman őrmesterről a híres toborzó képet idézi "I want you for U.S. Army":Vincent D’Onofriot, akit legtöbben a Law and Order: Criminal Intent sorozatból ismernek Robert Goran nyomozóként, nem véletlenül nevezik kaméleonnak, hiszen egy-egy szerep kedvéért teljesen és szinte felismerhetetlenül át tud alakulni kívül-belül. Nincs ez másképp Pyle közlegény karakterével sem, amely karakter miatt 32 kilót szedett fel, amivel a mai napig tartja a csúcsot Robert de Niro 27 kilós hízása előtt, amit ő a Raging Bullért hízott. Vincent D’Onofrio nagyszerű volt a mentálisan instabil közlegényként, aki a kiképző őrmestere állandó céltáblája, és sokkal mélyebb karakterré formálta Gomer Pylet, mint a kövér srác, akit állandóan cikiznek. Az ő utolsó jelenete is ikonikussá vált mára, amikor teljesen megőrül a mosdóban. A korábban szeretni valóan kövér és rendetlen Pyle arckifejezésében semmi más nem látható, mint a tiszta gonosz őrület, aki ekkorra már megkeményedett és „jó” katonává vált. Talán az ő karakterével mutatta be Kubrick a legtisztábban, hogy mit is gondol a militarizmus emberi lelket romboló hatásáról.

Jokert Matthew Modine játszotta, aki sajnos nem tudta helyettesíteni Ermeyt és D’Onofriot a második szakaszban. És bár az ő karaktere is átmegy mindenféle változáson, az még sem annyira érdekes és jól eljátszott. Joker kezdetben egy kissé arrogáns, de mégis karakán zöldfülű, akit Hartman hamar be tud törni. Joker sajnálja Pyle-t és próbál neki segíteni, hogy a másik be tudjon illeszkedni a neki egyáltalán nem (well, a film szerint senkinek, de Pyle-nek a legkevésbé) való környezetbe, azonban annyira még sem tökös karakter, hogy társa megfenyítésében ne venne részt. A film végére pedig magában hordozza mindkét énjét, az eredetit és a hadseregben kapottat is. Ez egy elég hálátlan főszerep volt Matthew Modine-nak, ugyanis, hiába ő a főszereplő, az első részben minden fókusz Pyle-on és Hartman-on volt, így nem igazán tudta saját karakterét kifejleszteni. Mindez a második részre maradt (volna),  csakhogy a nézőt meg nem igazán érdekelte az a Joker, aki nem tudta őket az első szakaszban megfogni.Az Acéllövedék sokkal inkább az agynak, semmint a szívnek szóló film, amit fel lehet fogni előnyként és hátrányként is, ízlés kérdése. Az viszont vitathatatlan, hogy nem tökéletes, és vannak erősebb és gyengébb részei, elemei. Szerencsére azonban az erősebbek annyira erősek, hogy összességében a két szakasz értékelésének átlagát megnöveli. A kiképzési fázis annyira kiváló és emlékezetes a filmben, hogy hajlamosak vagyunk megbocsátani a Vietnamban játszódó rész gyengeségeiért. Ugyanakkor véleményem szerint is jobb a Szakasz, ami ráadásul sokkal személyesebb is, mint a Full Metal Jacket, és hát mi politikusabb lehetne egy személyes történetnél?

Míg az első rész egyértelműen 10 pontos, addig a második szakasz már inkább csak 6,5 részemről, így jön ki nálam a 8,5-es osztályzat.

Értékelés: 8,5/10

A lekváros fánk jelenet Emreyvel és D'Onofrioval: