Ridley Scott 2 Oscar-díjra jelölt disztópikus sci-fi neo-noirja briliánsan egyesíti az életunt, sötét és pesszimista életérzésű film noirok és a sciense fiction műfaját, amelyet aztán lenyűgöző látványvilággal prezentál. A Blade Runnert a hatodik legjobb sci-fiként tartják számon, ami mára már kult filmmé vált, és amely története egy elképzelt jövőben játszódik, ami (többek között) olyan filozófiai kérdést feszeget, hogy mitől ember az ember? Vajon csak az emlékei teszik-e azzá - még ha azok nem igaziak is -, vagy esetleg valami más is?

A jövőben az emberiség számára már olyan technológia áll rendelkezésére, amellyel képes az ember másolatait, replikánsokat előállítani, akik azonban a Földön nem élhetnek, csak távoli bolygókon dolgozhatnak nehéz körülmények között, addig amíg az előre meghatározott és beprogramozott élettartamuk (4 év) le nem jár. Rick Deckard (Harrison Ford), a szárnyas fejvadász, egy olyan nyomozó, akinek a Földre szökött replikánsokat kell elkapnia és megsemmisítenie. Az amúgy is kissé kiégett Deckardnak filozófiai kérdésekkel és saját identitásával is szembesülnie kell nyomozása során...A filmnek az idők folyamán számos – hét - verziója készült. A filmszínházi bemutató után több rendezői változat és egyéb verzió is megjelent. A két legfontosabb az 1992-es Director’s Cut (ez jelent meg DVD-n is először), és a 2007-es The Final Cut. A mostanában megjelent adathordozók, mint HD DVD, Blu-ray pedig általában ez utóbbi verziót tartalmazzák. Az eredeti verziót még kamaszfejjel láttam, amiből persze nem sokat értettem, viszont a látványvilága már akkor lenyűgözött. Talán ennek is köszönhető, hogy ha science fictionről van szó, akkor én hajlamos vagyok először egy jövőben játszódó disztópikus filmre gondolni, amelyekben - minden fantasztikusságuk ellenére nem idegen lények, fajok, bolygók vagy robotok állnak a központban, hanem a jövőbeli Föld és benne az emberiség. A sci-fikről soha nem az űrben vagy más bolygókon játszódó filmek, mint a Star Wars vagy az Alien jut először eszembe, hanem sokkal inkább a Blade Runner, ami elindította világhódító útjára a modern disztópikus sci-fiket, amelyek általában egy elképzelt jövőbeli földi életről szólnak, aminek a helyszíne egy zsúfolt nagyváros. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Blade Runner sem a levegőből pottyant közénk, hanem Fritz Lang 1927-es némafilmje, a Metropolis inspirálta, ami a filmtörténelem első disztópikus science fiction-je volt.)

A Szárnyas fejvadász több, mint 30 éve készült, azonban ennek ellenére semmit sem vesztett látványosságából, és a mai napig is futurisztikusnak tűnik, mindezt úgy, hogy minden fantasztikussága ellenére témái egyre aktuálisabbá és realisztikusabbá válnak, és ez az a kettősség, ami briliánssá teszi ezt a filmet. A történet 2019-ben, és hol máshol, mint a noirok fővárosában, Los Angelesben játszódik. Bár már csak 4 év van hátra eddig az időpontig, és a filmben látható emberszerű androidok és járművek nyilvánvalóan nem fognak addig megjelenni, a Blade Runner mégis képes azt az érzetet kelteni, hogy a film most játszódik, miközben nem veszít a fantasztikus jellegéből. És ez a megállapítás igaz volt 30 éve, 20 éve, 10 éve és nagy valószínűséggel igaz lesz  még 20 év múlva is.A Szárnyas fejvadász témái az emberiség és annak jövője körül forognak. A film által feszegetett legfontosabb filozófiai kérdés, hogy mitől ember az ember? A filmben az “emberi vagy nem emberi” kérdés látszólag akörül forog, hogy a főszereplője, Rick Deckard vajon ember vagy replikáns-e, azonban ez természetesen átvitt értelemben is értendő. Először azt láthatjuk, hogy egy adott individuumot az emlékei és ezáltal tapasztalatai tesznek egyedivé, tehát emberivé. Ugyanakkor az is látható, hogy ezek az emlékek és tapasztalatok manipulálhatóak már manapság, tehát csakis ettől nem válik valaki emberivé. Mivel a Blade Runner egy noir, ennek megfelelően egy pesszimista és sötét világképet tár elénk, ezért aztán nem meglepő az sem, hogy a film szerint a legfontosabb emberi tulajdonságok közé az önzőség és önpusztítás tartozik. Konkrétan a mód, ahogy az ember a felsőbbrendűbb intelligenciáját (mindegy, hogy akarva, vagy akaratlanul) a világ (és benne az emberiség) elpusztításának szolgálatába állítja.

További nagyon emberi tulajdonság az a kegyetlenség, amellyel az ember előállítja a replikánsokat, amelyek úgy néznek ki, úgy éreznek, úgy gondolkodnak, mint az ember, és amiknek/akiknek ugyanakkor csak négy évnyi életet engedélyez, ami alatt nyilvánvalóan nem élhetnek teljes életet. Rachel, a replikánsok új generációjának tagja nincs tisztában saját replikánsságával, ami a beléje táplált hamis emlékeknek (is) köszönhető, így aztán ugyanolyan életre vágyik, mint az emberek. Ő a saját hiteltelenségével küzd, amit átsző Deckarddal való ambivalens kapcsolata, ami a film végén aztán egy nagyon emberi és szerető kapcsolattá válik. A mód, ahogy megéli ezt a kapcsolatot (és a memóriájába programozott emlékeket), már emberivé teszik, hiszen képes szenvedni, és fájdalmat, megbánást is érez, miközben ezeket az emlékeket és kapcsolatot átéli, függetlenül attól, hogy ezek a tapasztalatok valódiak, vagy mesterségesek.A Blade Runner noir gyökerei teljesen egyértelműek, hiszen majd’ minden összetevőjében visszaköszönnek műfajának legfontosabb összetevői, amelyek között a legfontosabb a történet sötét és esős nagyvárosi helyszíne, Los Angeles, aminek ez esetben nem csak a noir hagyományok folytatása volt a célja, hanem több, nagyon aktuális üzenetet is küld vele a film.

A jövő (?) Los Angelesének szinte minden négyzetméterén reklámok láthatóak, amely ad egy nagyon valóságosnak tűnő rémálom jelleget a filmnek. A reklámok köztudottan nem a valóságról szólnak, hanem annak elferdítéséről, eltorzításáról, vagy akár a totális hazugságról. A film ezáltal kétségbe vonja azt, hogy ezen a hamis és mesterkélt világon létezhet még bármilyen valódiság vagy igazság, amivel lényegében az egész emberiség létezésének értelmét kérdőjelezi meg. Los Angelesben a hatalmas felhőkarcolók árnyékában egy szemetes és emberekkel zsúfolt nagyváros képe rajzolódik ki, amely környezetben embertelennek tűnik az élet. Ezt a modern (és élhetetlen) világot a nagyvállalatok irányítják és alakítják, amelyet a Tyrell Corporation szimbolizál a filmben. Ebben a mesterséges világban erőteljes a emberiség környezeti pusztítása is, hiszen a természetes élővilág ekkorra már eltűnik, a természet már csak kipusztult egzotikus állatok replikánsainak formájában láthatóak ebben a világban.Nagyon feltűnő ebben az amerikai városban az erős ázsiai jelenlét. Rengeteg ázsiai származású embert láthatunk az utcai forgatagban, de a felhőkarcolók és az utca reklámjaiban is ázsiai arcok, feliratok láthatóak. A film főszereplője is sokszor feltűnik ebben a környezetben, a szinte kaotikusnak tűnő tömegben, miközben kínai feliratú neonok világítanak körülötte. Ő maga is kínai utcai árusnál eszik, ahol mintha a kínai evőpálcikáit akarná a régi, de már jelentőségét vesztett mozdulatokkal “megfenni”, ahogy a késeket szoktuk.

Két oka van ennek az erős ázsiai jelenlétnek ebben a disztópikus városban, ami manapság már egyáltalán nem tűnik távolinak, sőt. Egyrészről ebben a zsúfolt környezetben mintha csak egy ázsiai ember tudná jól érezni magát, másrészről pedig a 80-as években, amikor a film készült, mindenki attól tartott, hogy a kínaiak elözönlik majd az egész világot. (A kínait persze be lehet helyettesíteni bármire.) A film főszereplője angolul nem is igazán tudja megértetni magát ebben a környezetben és általában véve alig hallható angol szó az utcán. A filmnek ebben a jelenetében (lásd a poszt végi videót) Deckard körül csak idegenek – értsd láthatóan nem angolszász születésű emberek – vannak, az egyikőjük Gaff például magyarul kezd el hozzá beszélni (“Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade runner”), amely szavakat a kínai árus érti, Deckard, az angolszász meg nem. A filmben a replikánsoknak tilos a Földre a belépés, akik mindezek ellenére megjelennek, és tulajdonképpen nem egyebek, mint illegális bevándorlók, akiket az emberéhez hasonló vágyak mozgatnak. Ugyanakkor nem lesznek/lehetnek boldogok ők abban a világban, amelyik megalkotta őket, mint ahogy az "őslakosság sem" mivel ebben a környezetben elvesztik eredeti identitásukat.

A Blade Runnerben látható “multikulti” jellegű disztópikus világ egyértelműen embertelen és élhetetlen.A filmben, ahogy már eddig is láthattuk, nagyon sok szimbólum található, amelyek között az egyik legfontosabb a szem, amit sokszor a “lélek tükrének”is neveznek, és amely szimbólum nagyon sok jelenetben megtalálható. A filmben a replikánsok szeme visszatükröződő, hasonlóan a macskáéhoz. Az egyik jelenetben Deckard szeme is hasonló, de soha nem annyira, mint a replikánsoké. Amikor pedig Batty meglátogatja a szemkészítőt, az elmagyarázza neki, hogyan készítette el a szemét, mire Batty annyit válaszol roppant ironikusan, hogy “bárcsak látnád, hogy mi mindent láttam ezekkel a szemekkel.”Amikor pedig Batty konfrontálódik Tyrellel, úgy öli meg, hogy kinyomja a szemeit. Halála előtt – amikor betölti a negyedik évét - pedig azt mondja, hogy “Olyan dolgokat láttam, amit ti emberek el sem hinnétek...és most mindez elveszik az időben, mint a könnycsepp az esőben.”

A film forgatókönyvét Hampton Fancher és David Peoples írták, ami Philip K. Dick Do Androids Dream of Electric Sheep? c. regényének (jelentősen módosított) film adaptációja. A film eredeti verziójában hallható volt a férfi főszereplő narrátolása, amit sajnos eltávolítottak a későbbi verziókból. Harrison Ford monoton narrálása erősítette annak érzetét, hogy Deckard android - vagy átvitt értelemben értelmezve, egy olyan kiégett és elidegenedett ember -, aki elvesztette kapcsolatát az őt körülvevő világgal. A narrációt azért vágták ki, mert úgy gondolták, hogy a történet enélkül is érthető, ugyanakkor szerintem veszített ezzel egy kicsit a film. A forgatókönyv szerintem elég érthető, ugyanakkor lehetséges, hogy igazi megértéséhez jól jön némi noiros előképzettség, hogy értelmezni tudjuk a film egyes üzeneteit. Mindenesetre a szöveg jól sikerült, és megfelelő mennyiségű célzás van elrejtve benne ahhoz, hogy megérthessük a főbb üzeneteket, ugyanakkor odafigyelést igényel. Összességében egy jó forgatókönyvet kaptunk íróitól, függetlenül attól, hogy a film a második felében egy kicsit leül, amikor az akció jelenetek kapnak nagyobb jelentőséget.A film befejezése sem egyértelmű (ez volt a forgatókönyvírók szándéka), és szerintem az első verzióból nem is valószínű, hogy sokak számára kiderült a nagy titok, ezért tették a többi verzióba azt a bizonyos unikornisos jelenetet, amit Deckard az egyik álmában látott és ami flashback-szerűen bevillan előtte, amire aztán utal a film végén egy origami unikornis is. Ez azt erősíti, hogy Deackard maga is replikáns, hiszen az unikornisról a főnöke csak akkor tudhatott, ha ismerte Deackard álmát, amiről így aztán kiderül, hogy csak egy betáplált álom volt. (A másik magyarázat szerint az unikornis szimbolizálja Deckart saját belső vívódását, hogy replikáns-e vagy sem, ami az emberiség saját zavarodottságára reflektál abban a kérdésben, hogy mitől is ember az ember.)

A film karakterizálása is nagyon noiros. A legfontosabb karakterei a megfáradt, lestrapált és kiábrándult antihős, Rick Deckard, valamint a csábító femme fatale sem, aki ez esetben egy szexis androidnő, és ami/aki egyfajta katalizátorként elindítja a férfi antihős végső szembesülését önmagával és azzal a világgal, amelynek része volt. (A femme fatale körül persze nem hiányozhat a gomolygó cigarettafüst sem, ami a modern noirokban már korántsem olyan gyakori, mint klasszikus elődeikben). A film legfontosabb szereplője a klasszikus noirokhoz hasonlóan a férfi főszereplő nyomozó, akinek az a feladata a filmben, hogy kinyomozzon valamit, amit már réges-régen tudhatott volna, ha nem azzal töltötte volna az idejét, hogy piál és sajnálja magát. Rick Deckard antihős jellege pedig abból fakad, hogy a főszereplőket körülvevő világ embertelensége visszatükröződik Deckard karakterében, annak átvitt és szó szerinti értelemében is. Mivel noirról van szó, ezért az irónia sem maradhat el, ami az antihős karakterét illetően abban mutatkozik meg, hogy minél több jel mutat arra, hogy ő is android, úgy válik karaktere egyre emberibbé.A Blade Runner sötét, árnyékos és nagyon látványos fényképezése is a noir hagyományokat folytatja, annak modern és színes változatában, aminek köszönhetően a filmnek nagyon különös, sötét, már-már mazochisztikus érzetét kelti. Az operatőr Jordan Cronenweth kiváló munkát végzett a film minden egyes jelenetében. A Blade Runner látványosságához hozzájárultak a legjobb effectek kategóriájában jelölt Douglas Trumbull, Richard Yuricich és David Dryer speciális effect tervezők is, akiket megérdemelten jelöltek Oscar-díjra.

A film zeneszerzője, Vangelis is megtette a magáét a film kiváló atmoszférájának megteremtésében a maga rejtélyes, már-már misztikus szintetizátoros zenéjével, ami szinte álomszerűvé teszi az egész filmet. Vangelis a szintetizátor mellett ütősöket és harangjátékot alkalmazott, amelyek futurisztikus hangzása a noiros fényképezéssel ellentétben (vagy amellett) inkább a film science fiction jellegét erősíti. Vangelis zenéje mellett más zenei betétek is hallhatóak, mint például Dick Morrisey angol szaxofonos “Love Theme” c. száma.

A Blade Runner színészeire sem lehet panaszunk, annak ellenére sem, hogy karakterfejlődésről nem igazán beszélhetünk ennél a filmnél.

Harrison Fordot láthatjuk Rick Deckard szerepében, akinek karakterét rögtön bedobják az események sűrűjébe. Ő a klasszikus noir detektívek jövőbeli képviselője, egyfajta modern Humphrey Bogart vagy Dick Powell. Esendő és gyenge vagy legalábbis fizikailag gyengébb, mint a replikánsok, akiket el kell kapnia. (Itt felfedezhető egy kis logikai bukfenc a filmben, hiszen ha Deckard is replikáns, akkor neki is legalább annyira erősnek kellene lennie, mint a többinek, akik hozzá képest egy Terminátor erejével rendelkeznek.) Mindenesetre karaktere akkor zavarodik igazán össze, amikor megismerkedik a film femme fataléjával, hiszen ekkor már nem odázhatja el az önmagával és a világgal való szembenézését. Igazi, modern noir detektív figura, sokak szerint ez volt Harrison Ford legjobb alakítása karrierje során, amivel nehéz vitatkozni.A film többi szereplője is kiváló volt, kezdve Sean Younggal, aki Rachaelt, az új generációs androidot alakítja, aki a mindent uraló Tyrell Corporation tulajdonosának titkárnője, majd Deckard szerelme lesz. Sean Young remekül mutatta meg karakterének robotszerű és emberi tulajdonságait és jellegét, olyannyira, hogy teljesen hiteles (már ha lehet ilyet mondani egy replikáns esetében) és hihető ebben a szerepben.

A replikánsok között láthatjuk Brion Jamest, Rutger Hauert, Joanna Cassidyt és Daryl Hannaht. Rutger Hauer a ’80-as évek B akciófilmjeinek mindenre elszánt, kegyetlen baltaarcú hőse meglepően jól játszott Batty karakterében, amit/akit a film végén képes volt emberi vonásokkal felruházni. A replikánsok között azonban Pris karaktere volt a legérdekesebb és legfurább, és az őt alakító Daryl Hannah a legjobb négyük között. Pris, a gyerekes karakterével a leghátborzongatóbb és legveszélyesebb a replikánsok között. Ez utóbbi tulajdonságát erősíti karaktere erotikus jellege, ami által szintén egyfajta fura femme fatalevá válik a filmben. Mellettük látható még jó néhány kiváló mellékszereplő, közülük is a legjobb Edward James Olmos Gaff szerepében, akinek karaktere fontosabbnak tűnik játéka miatt, mint amilyen valójában volt a történetben.

Ridley Scott Szárnyas fejvadásza az egyik legjobb valaha készült neo-noir film, a disztópikus science fiction-ök között pedig sokak szerint a legjobb (ilyenkor nekem is csak a Dark City jut eszembe), de tulajdonképpen felesleges a sorrendiségen vitatkozni, a lényeg, hogy a Szárnyas fejvadász egy sokrétegű, aktuálisabbnál aktuálisabb üzenettel rendelkező, látványosan fényképezett és minden elemében kiváló film, amely mindig tud valami újat mondani, függetlenül attól, hogy hányszor láttuk már.

Értékelés: 10/10