A Galaxy Quest egy nagyon népszerű sci-fi tévésorozat volt, ami még 18 évvel a befejezése után is rendkívül népszerű rajongói között. A sorozat színészei Jason Nesmith (Tim Allen), mint Taggart kapitány, Gwen DeMarco (Sigourney Weaver), mint Madison hadnagy, Alexander Dane (Alan Rickman), mint Dr. Lazarus, Fred Kwan (Tony Shalhoub), mint Chen műszaki tiszt, Tommy Webber (Daryl Mitchell), mint Laredo hadnagy, a gyerek pilóta és Guy Fleegman (Sam Rockwell), mint 6. számú szereplő, legénységi állományban. A színészek azóta sem tudnak kilépni életük legismertebb szerepéből, mivel más filmekben nem kaptak munkát, ezért arra kényszerülnek, hogy mindenféle showműsorokban és plázákban lépjenek fel a Galaxy Quest-beli karaktereikben és kosztümeikben, hogy szórakoztassák a sorozat fanatikus rajongóit. Megalázott helyzetük rendkívül frusztrálttá teszi őket és kétségbeesésükben sokszor egymás torkának ugranak. Marakodásuk addig tart, míg meg nem jelennek a Termikusok, akik valójában polipszerű idegen lények, de emberi alakot is fel tudnak venni. A Termikusok nagyon naiv és jóindulatú alienek, akiket egy zöld rovarszerű idegen faj éppen megpróbál kiirtani. A Termikusok is látták - az űrben is fogható - Galaxy Questet, azonban ők nincsenek tisztában azzal, hogy ez csak egy tévésorozat, hanem azt hiszik, hogy ez egy fejlett civilizáció "történelmi dokumentuma". Annyira lenyűgözi őket a látottak, hogy megépítik a filmben látható űrhajót, annak minden technikájával együtt, és az egész közösségüket, életüket a sorozatban látható csapat alapján építik fel, szervezik meg. Túlélésük érdekében megkeresik Nesmithet a Földön, akiről azt hiszik, hogy ő tényleg a sorozatban látható Taggart kapitány, hogy segítséget kérjenek tőle a harcukhoz. Nesmith pedig azt gondolja az emberi alakot felvett termikusokról, hogy olyan producerek, akik egy újabb showműsorba hívják...
A filmnek nincsenek rejtett céljai, mélyebb témái, vagy pátoszos üzenetei a humanizmusról, hanem az, aminek elsőre is látszik: egy kiváló és könnyed paródia a Star Trek - itt a végletekig kigúnyolt - kliséivel, némi cinizmussal fűszerezve, na és persze rengeteg humorral. A Galaxy Quest annyira jól elkapja a Star Trek és általában az ahhoz hasonló szappanopera jellegű sci-fik hangulatát, szellemiségét, mesterkéltségét, hogy jobb, mint az eredetije. (És nem a levegőbe beszélek, hiszen annyira élveztem ezt a filmet, hogy még arra is képes voltam, hogy megnézzek egy Star Treket. Mit ne mondjak, a Galaxy Quest sokkal szórakoztatóbb.) 
A Galaxy Quest a sci-fi szappanopera műfaj minden összetevőjét kifigurázza: az idióta számítógép grafikák és a nagyon mesterségesnek ható díszletektől és a nevetséges kosztümöktől a gyerekes "jók" a "rosszak" ellen típusú történeten át a végletekig egyszerű, egyik filmből a másikba áttehető karaktereken keresztül az azokat játszó színészekig, akik végtelenül mesterkélten alakítják a szerepeiket, és akik egy idő után saját karaktereikké illetve annak paródiájává válnak.
David Howard és Robert Gordon írták forgatókönyvet, amelynek alapja a kiváló és enyhén cinikus sztori a kiégett és egyetlen sikeres szerepükből kilépni nem tudó színészek története, amely keretén belül látható a sci-fi szappanopera jellegű történet életre kelése, ami egy tipikus egyszerű Star Trekes és Star Wars jellegű "jók" az "rosszak" ellen típusú történet is, amely küzdelemnek nem kisebb a tétje, mint a bolygó vagy a faj megmaradása. A forgatókönyv szövege is remek, amiben számtalan pátoszos, korabeli sci-fikre jellemző egyszerű egysorosok hallhatóak, mint a Never give up, never surrender (soha ne add fel, sose add fel), vagy a cinikusabb, a filmbeli színészek közötti dialógusok és szövegek, mint pl. amikor egy idegen bolygón keresnek egy speciális, az űrhajó megjavításához szükséges ásványt, de hirtelen nem tudják, hogy mit kell tenni, akkor egyikük megkérdezi, hogy "ti soha nem néztétek a sorozatot?"
De utalásokat láthatunk a rendkívül sablonos karakterekben is, akik egyébként semmilyen mélységgel nem rendelkeznek, ugyanakkor rögtön megkedveli őket a nézők, és akiket a színészek egy jó nagy adag öniróniával alakítanak.
Taggart kapitányt és a filmben őt alakító fiktív Jason Nesmith színészt nyilvánvalóan a Star Trek-beli Kirk kapitányról és az őt játszó William Shatnerről mintázták. Nemcsak karaktereikben látható hasonlóság, hanem a színészekben is, hiszen Nesmith Shatnerhez hasonlóan még közel húsz év után is leghíresebb szerepéből élt, és ellentétben a többi színésszel, ő még ekkor is élvezi egykori karaktere nyújtotta népszerűséget. Persze vannak kiábrándító pillanatai, amikor Nesmith Shatnerhez hasonlóan a piás üveghez nyúl. Tim Allen játssza ezt a kissé nárcisztikus színészt, akinek legfontosabb szakmai feladata, hogy mindenféle értelmetlen pszeudo-tudományos parancsokat osztogasson az űrhajóban. Na és persze mivel ő a férfifőszereplő, ezért neki kell a legszexisebbnek és leghősiesebbnek lennie, aminek érdekében néha be kell mutatnia kidolgozott felsőtestét is. Ahogy a dr. Lazarust játszó filmbeli Dane hadnagy meg is jegyzi "látom sikerült megszabadulnod az ingedtől". Tim Allen számos filmben játszott a '80-90-es években de sehol sem volt olyan jó, mint itt.
A karakter paródiájában nagyon fontos szerepe van a film női karakterének, akit a sci-fi ikon Sigourney Weaver alakít, és akinek nincs más dolga a tv sorozatban, mint elismételni mindazt, amit a computer mond - amit amúgy is mindenki hall -, na és persze, hogy legyen a film alfa hímjének egy (lehetőség szerint szőke) nője, aki felnéz rá és imádja. De a legeslegfontosabb feladata az, hogy látványos cicikkel rendelkezzen, amelyeket mindig megfelelő mértékben meg is kell mutatnia, hasonlóan a régi sci-fi sorozatok női szereplőihez. Úgy lesz egyre mélyebb a dekoltázsa, ahogy megy előre a film, és az utolsó jelenetben már nem sok ruha takarja a melltartóját..
Tony Shalhoub Fred Kwan színészt játssza, aki a Galaxy Quest szenvtelen műszaki nerd-jét alakítja, aki mindig minden pillanatban megőrzi végtelen nyugalmát. Ő annyira fura, hogy lényegében jobban hasonlít a termikusokra, semmint az emberekre, így aztán nem véletlen, hogy ő lesz az a főszereplők között, aki összejön az egyik poliplánnyal. Tony Shalhoub (Monk, Man in Black) újra megmutatta, hogy mennyire eszméletlenül vicces tud lenni egy komédiában.
Daryl Mitchell játssza azt a fekete színészt, aki nyilvánvalóan semmilyen formában nem illeszkedik se a filmbe, se a sorozatba, és akit csak azért tettek a showba, hogy azt ne érhesse az a vád, hogy etnikailag nem eléggé diverzifikált. (A Star Trek volt a sorozatok között talán az első olyan, ahol szinte már kínosan és nevetségesen ügyelt arra, hogy számos etnikum megjelenjen a showban.)
A film speciális effektjei is említést érdemelnek, hiszen nem csak az A-vonalas színészek, de a trükkök magas színvonala is bizonyítja, hogy nem egy bármilyen értelemben véve is olcsó filmmel van dolgunk. Sőt, a speciális effektek még 17 év után sem tűnnek öregnek, ami azért elég ritka, főleg egy sci-fi esetén.
Dean Parisot rendezőnek sikerült egy többrétegűen is vicces paródiát készítenie, ami igaz, hogy enyhén leül a film utolsó harmadában, aminek az az oka, hogy mintha elkezdte volna egy kicsit komolyan venni magát, de ez azért nem sokat von le a minőségéből. A Galaxy Quest egy igazi klasszikus komédia, amit akkor is élvez az ember, ha nem nagy rajongója a régi sci-fiknek. Sőt.
Értékelés: 9/10
Never Give Up. Never Surrender.
Nesmith próbálja színésztársait meggyőzni, hogy tényleg egy másik bolygón volt:
