George Armitage rendező több műfaj - fekete komédia, romantikus komédia, akció, krimi thriller - keresztezésével létrejövő filmje a '90-es évek második felében divatos '80-as évek nosztalgiájára és a "Tarantino-érzésre" épül,  amelynek John Cusack, Minnie Driver és Dan Aykroyd a főszereplői. A film középpontjában egy olyan profi bérgyilkos áll, akit kiborít a közelgő 10 éves érettségi találkozójának még a gondolata is, mivel nem tudja, hogy mit mondjon magáról évfolyamtársainak és középiskolás ex-barátnőjének.

Martin Blank-et (John Cusack) - az egyik legprofibb szabadúszó bérgyilkost - felizgatja és egy kicsit depresszióssá is teszi a kérdés, hogy elmenjen-e a közelgő 10 éves érettségi találkozójára. Ennek az az oka, hogy nem tudja mit is mondjon magáról volt osztálytársainak, legfőképpen ex-barátnőjének, Debinek (Minnie Driver) és mintha kezdene némi lelkiismeret-furdalást is kifejlesztenie  magában a munkája miatt. Gondjait megosztja kissé paranoid pszichológusával, Dr. Oatmannal (Alan Arkin) is, aki valójában nem is az orvosa, na de ki tud nemet mondani egy profi bérgyilkosnak? A találkozóra való készülődés közben Martinnak a munkáját is el kell végeznie, amely közben olyan alakok is zavarják, mint egyik legnagyobb riválisa, a szintén nagyon profi hitman, Grocer (Dan Aykroyd), aki minden eszközt felhasznál arra, hogy meggyőzze Martint a bérgyilkosok szakszervezetének szükségességéről. Martin úgy dönt, hogy elmegy a találkozóra, már csak azért is, mert a következő célpontja is ebben a kisvárosban él...Bár az Otthon, véres otthon műfaji keveredése és története miatt emlékeztet Tarantino '90-es években készített filmjeire, azonban minden abszurd humora és jelenete ellenére sem nevezhető szürreálisnak. Tarantino filmjeinek egységes stílusát és erőszakosságának fokát sem éri el, ugyanakkor nem is feltétlenül törekszik erre, ennek ellenére a film akciójelenetei nagyon okosan megtervezettek és látványosak. Persze itt is láthatóak véresnek és erőszakosnak nevezhető küzdelmek, azonban ezek a harcok soha nem személyesek és esetenként viccesek, ami miatt kevésbé tűnnek agresszívnek. Mindemellett a fekete, és esetenként morbid humora miatt könnyednek tűnik, amiben szerencsére a romantika szál sem veszi túl komolyan magát.

A forgatókönyvet Tom Jankiewicz, Steve Pink, D.V. DeVincentis és John Cusack írták aminek narratív felépítésére jellemző az, ahogy egyes jelenetei is felépülnek: kezdetben minden sima ügynek tűnik, aztán valami miatt nagyon komplikálttá és nehézzé válnak a főszereplő, Martin Blank bérgyilkos számára. Maga a történet illetve annak különböző szálai nem túlságosan eredetiek, azonban azáltal, hogy a rendező alul játszatja ezeket az elemeket, már abszurddá és ezzel együtt érdekessé és szórakoztatóvá válnak a legnagyobb kliséknek tűnő szálak is, amelyet nagyban támogat a helyenként szellemes és vicces szöveg.

Ilyen klisé például az elég kiszámítható és átlagosnak tűnő romantika szál a két középiskolás ex-szerelmespár tagjai között. Azt a témát sem ebben a filmben dolgozták fel elsőnek, hogy egy bérgyilkos megcsömörlik a munkájával, és lelkiismeret-furdalása támad, azonban az ezzel való szembesülését és a témán való agyalását mégis kiválóan és legfőképpen eredetien mutatja be. A film egyik legjobb jelenete, amikor Martin meglátogatja pszichológusát. Itt kiderül, hogy Dr. Oatman már régen lemondta a maga részéről Martin kezelését, konkrétan akkor, amikor megtudta, hogy páciense egy bérgyilkos. Martint azonban ez egyáltalán nem zavarja, és további heti rendszerességgel látogatja a dokit, aki valamiért ilyenkor mégis mindig ráér.A komédia és a film viccessége pedig a szöveg, a téma és a színészi játék közötti ellentmondásokból és ellentétekből fakad, ami rendkívül felerősíti a szövegből fakadó fekete humor hatását. A látványos és okos akciójelenetek is a film erősségei közé tartoznak, amelyek általában valamilyen gyilkosság körül forognak, és távol állnak a korban szokásos mindenkit lelövünk, mindent felrobbantunk típusútól. 

A film karakterizálása hasonló a műfajban megszokotthoz és nem nevezhető túl mélynek, ugyanakkor mégiscsak érdekes karaktereket láthatunk a filmben. Persze az igazsághoz tartozik, hogy ez az érdekesség sokkal inkább a színészek érdeme, semmint a forgatókönyvvé.

A film legfontosabb karaktere az okos Martin, aki a noirok antihőseivel ellentétes utat jár be. Ő olyannyira elidegenedett és kívülálló figura, hogy a film elején lényegében csak két emberrel beszél, az egyikük az asszisztense, aki mindig közli vele a következő munkáját, a másik pedig Grocer, szakmabeli riválisa. Bár a film folyamán úgy tűnhet, mintha egyre nagyobb slamasztikába keveredne, azonban sejthető, hogy ezeket a felmerülő problémákat megoldja majd, mivel erkölcsileg egyre feljebb emelkedik a kialakuló és egyre erősebb lelkiismeret-furdalása miatt, na meg persze Debi miatt is. Martin, ez a "bizonyos erkölcsi rugalmassággal" rendelkező antihős már a film elején is szimpatikus a nézőnek a szakmája ellenére is, és már itt feltűnik, hogy milyen okos. Ezt a tulajdonságát később az egyik tanára is megerősíti, akitől megtudhatjuk, hogy Martin már a középiskolában is feltűnően intelligens volt, és akiről a tanárai is azt gondolták, hogy Amerikai legjobb egyetemeire megy majd. Pont az ilyen beszélgetésektől félt Martin a találkozó előtt, és azon agyalt a pszichológusánál, hogy mit is mondjon majd magáról ilyenkor, mert hát hiába nagyon sikeres a saját munkájában, azonban a szakmája nem igazán szalonképes."Mindegyiküknek férje, felesége, kutyája van, mindannyian részei lettek valaminek, és beszélhetnek a munkájukról. Én mi mondjak? Hogy megöltem Paraguay elnökét egy villával? És te hogy vagy?"

"Nem gondolt még arra, hogy problémáinak egy része fakadhat abból a tényből, hogy ön egy bérgyilkos és emberek öl?" 

A pszichológus válaszát Martin ekkor még nem fogadja el, de a gondolat mindenesetre elkezd benne érlelődni. Eddig meg volt győződve arról, hogy akiket megöl, azok meg is érdemlik a halált valami miatt, ami persze egy kicsit a lelkiismeret-furdalásának elnémítását is szolgálta. Most azonban nemcsak, hogy őt is, de egyik kisvárosi ismerősét is meg akarja valaki öletni, így már felülvizsgálja magában a gyilkosságok jogosságának kérdését. Ugyanakkor mégiscsak a közelgő érettségi találkozó és persze Debivel való találkozása a legfőbb oka a "szakmai válságának"  és lelkiismeretének megszólalásának, ami oda vezet majd, hogy megvédi célpontját.

A film legnagyobb erőssége John Cusack játéka. A színész a maga "jófiús" szimpatikus egyéniségével, alapvetően ártatlan arcával és szomorú kiskutyás tekintetével nagyszerű választás volt a hideg és profi bérgyilkos szerepére, és már csak a kettő közötti ellentmondás is megnövelte a film abszurd jellegét. Pedig ez még csak megágyazott Cusack szövegmondásából fakadó abszurditásnak: morbid és vicces mondatait olyan pléhpofával mondja, hogy ezekben a jelenetekben mindez az egeket veri. John Cusack volt messze a film legviccesebb és legszórakoztatóbb része.Hozzá hasonlóan kiváló volt Dan Aykroyd is a kissé hiperaktív Grocer szerepében, aki azt vette a fejébe, hogy ráveszi Martint a bérgyilkosok szakszervezetének megalapítására, aminek a legfőbb feladata az lenne, hogy a bérgyilkosok ne vegyék el egymás elől a munkát. Persze ez az ötlet akkor jutott eszébe, amikor az egyik akció közben keresztezték egymás útját. Martint azonban nehéz erre rávenni, ugyanis ő nem az a fajta ember, aki szeret mindenféle meetingekre, értekezletre járni. Dan Aykroydnak régen volt olyan vicces filmje és szerepe ezt megelőzően, mint itt, és nagyszerű párost nyújtottak John Cusackkal.

Minnie Driver alakítja Debit, Martin régi szerelmét, aki pont az ellenkező utat választotta érettségi után, mint a világot járt és kalandos életű bérgyilkos. Debi a kisvárosban maradt, ami miatt a mentalitása is kisvárosi jellegű, így aztán ő hajlamos leegyszerűsíteni komplikált dolgokat. "Te egy pszichopata vagy!" mondja Martinnak. "Nem, mert a pszichopaták ok nélkül ölnek. Én viszont pénzért ölök!" Debi a helyi rádió DJ-je, aki a nosztalgia jegyében azokat a zenéket játssza a rádióban, amelyek a kedvencei voltak a középiskolában. Mivel a film a romantika szálában nem ás elég mélyre, így Debi karaktere sem kap igazán nagy jelentőséget, ami miatt a színésznő sem tudott igazán jónak vagy figyelemre méltónak nevezhető alakítást nyújtani.

Marcella, Martin nagyon hatékony és kissé manipulatív titkárnőjének szerepében John Cusack húga, Joan Cusack viszont kiváló volt, aki nagyon viccesen tudja főnökét befolyásolni, és aminek eredményeképpen Martin végülis elmegy az érettségi találkozóra.Joe Strummer, a The Clash egykori tagja válogatta össze a filmben elhangzó zenéket, amiben nem csak a '90-es évek, de a '80-as évek ikonikus dalai is megszólalnak, többek között a Guns 'n Rosestól a Live and let die, The Banglestől a Walk Like an Egyptian, vagy az A-ha-tól a Take on me.

Mindig kockázatos olyan filmet készíteni, ami egyszerre több műfajból táplálkozik, mivel mindig fennáll a veszélye annak, hogy ezeket nem sikerül ezeket döccenésmentesen egybeszőni, vagy, hogy a végeredményt látva felmerül az emberben a kérdés, hogy mi volt mindezzel a rendező célja. George Armitage rendezőnek nem sikerült teljesen kikerülni ezeket a csapdákat, mivel egy kicsit mindegyik felhasznált műfajból ízelítőt kaptunk, ugyanakkor a film mintha kissé szét is forgácsolná magát köztük. Ráadásul a film végének tónusa kicsit más, mint az azt megelőző, ami miatt olyan érzése is lehet a nézőnek, hogy a fókuszt is elveszti helyenként. Mindezek ellenére az Otthon, véres otthon egy szórakoztató mozi, egy egészen kiváló John Cusackkal a főszerepben, és bár valószínű, hogy amint vége a filmnek, abban a pillanatban el is felejtjük, de ha csak egy szórakoztató másfél órára vágyunk, akkor minden hibája ellenére érdemes megnézni.

Értékelés: 7/10