A Looper a neo-noir sci-fiknek azon csoportjába tartozik, amelyekben az időutazás játssza a főszerepet - Bruce Willis, Joseph Gordon-Levitt és Emily Blunt mellett. A film középpontjában egy olyan bérgyilkos története látható, akit a szervezett bűnözés azért alkalmaz, hogy a jövőből visszaküldött áldozatokat a múltban végezze ki. 

Joe (Joseph Gordon-Levitt) egyike a jövőben (2070) működö maffia bérgyilkosainak, akinek az a dolga, hogy a időben visszaküldött (2044 a jelenidő a filmben) áldozatot megölje, és holttestét eltüntesse, ami a fejlett technológiának köszönhetően a jövőben már nagyon nehézkes. Joe, looper társaihoz hasonlóan azért választja ezt a munkát, mert könnyű és jó életet biztosít az elég lepukkantnak tűnő világban, ahol máskülönben nagyon nehéznek tűnik az élet. Munkájának azonban van egy speciális feltétele, mégpedig az, hogy egy nap majd saját jövőbeli önmagát is meg kell ölnie, azért, hogy minden szálat elvarrhasson a maffia. Ekkor jelenlegi önmaga nyugdíjba vonul, abbahagyja a melót és innentől kezdve 30 éve van ezen a földön, mielőtt visszaküldik önmagához. A film történetének kezdetén a looperek egymás után "mennek nyugdíjba" és azt pletykálják, hogy a jövőben egy Rainmaker-nek nevezett titokzatos férfi vette át a maffia irányítását, aki sorban vágja el az elvarratlan szálakat, és küldi vissza megsemmisítésre az ex-bérgyilkosokat. Egyik nap Joe is szembesül idősebb önmagával, Old Joeval (Bruce Willis), aki kihasználva Ifjabb Joe meglepetését, megszökik a kivégzés elől. Old Joe az ebben az időben még gyerek Rainmakert keresi, hogy megölhesse, ifjabb Joe meg akarja ölni idősebb Joet, hogy élvezhesse 30 éves nyugdíját, a maffia pedig el akarja kapni mindkettejüket...Rian Johnson írta és rendezte ezt a trükkös science fictiont, ami megpróbál valami más lenni, mint az addigi időutazós filmek, függetlenül attól, hogy forradalmian új elemet nem tartalmaz.  A Loopert többször is a Terminátorhoz hasonlították a hasonló műfaja és témája miatt, azonban attól eltérően ez a film nem tobzódik annyira az akciójelenetekben. Persze korántsem vagyunk ezek híján, de a legjobb és legérdekesebb jelenetek azok, amiben egyszerűen csak beszélgetnek a karakterek, különös tekintettel a két Joe-ra, hiszen az időutazós filmek legérdekesebb gondolata, amikor valaki 30 évvel későbbi önmagával szembesül. 

Amiben nagyon hasonló a Looper a többi disztópikus noir sci-fihez (pl. Blade Runner), az a jövő elég sötét és kiábrándító ábrázolása, amiben nem történik ugyan semmilyen apokaliptikus esemény, de a Föld mégis sokkal élhetetlenebbnek és kellemetlenebbnek tűnik, mint manapság. Ez pedig nagy részben, sőt teljes egészében az emberiség önző, erkölcstelen és felelőtlen tulajdonságainak köszönhető. A filmbeli jövőben látható ugyan némi műszaki fejlődés, de ez nem annyira hatalmas, hogy utópisztikusnak tűnjön a film. Vannak lebegő motorok, kisebb autók, amiket már nem benzin, hanem napelem hajt és még magasabb felhőkarcolók, de ezek nem tűnnek hatalmas technikai ugrásoknak. A kevéske fejlődés mellett viszont még koszosabb, még sötétebb, még igazságtalanabb és még félelmetesebb a világ, mint manapság. Olyan ez a környezet, mintha a mai világ egyenes folytatása lenne, amely realisztikusság is hozzájárul a film elég nyomasztó jövőképéhez.A Looperben nem csak a jövő bemutatása nagyon sötét, de a történetelbeszélése is nagyon noiros, ami műfajának megfelelően nem lineáris és többször is ugrálunk az időben, ami azonban nem egy öncélú dolog ebben a filmben, hanem mindig akkor történik, amikor tényleg szükség van rá. 

A történetelbeszéléssel szemben a narrálás viszont nem a legszerencsésebb formában történik. A narrátor személye ifjabb Joe, azaz Gordon-Levitt ugyanis mindjárt a film elején elmagyarázza munkája jellegét:

"Oka van annak, hogy "hurokfogónak" hívnak minket. Amikor elfogadjuk a melót, hogy gondoskodunk a jövő szemetének eltüntetéséről, azzal együtt beleegyezünk egy nagyon speciális feltételbe is. Mivel az időutazás annyira tiltott, hogy munkaadóink a szerződésünk lejártakor együttműködésünknek még a nyomát is el akarják tüntetni. Szóval ha innentől kezdve 30 év múlva még életben vagyunk, akkor megtalálják az idősebb önmagunkat, visszaküldenek hozzánk és mi megöljük magunkat, mint bárki mást. Ezt úgy hívják, hogy hurok lezárás. Kapsz néhány aranyrudat, egy kézfogást és elmész nyugdíjba. Élvezheted a következő 30 évedet. Ez a munka nem vonzza a legtöbb átlagembert."

Sokkal szerencsésebb lett volna, ha mindezt nem magyarázza el ennyire szájbarágósan Joe, hanem útközben, a történetből derül ki. A narrálásában általában véve is érezhető az, hogy a magyarázat a célja, és nem az, hogy hozzátegyen valami extrát a filmhez, mint ami elviekben az eredeti funkciója lenne.A Looper felépítése szempontjából két szakaszra bontható, amelyek közül az első az érdekesebb, látványosabb és izgalmasabb, amelyik még a nagyvárosban játszódik. Ekkor ismerjük meg ezt az új világot, benne a looperekkel és a munkájukkal. Mindazonáltal magáról az időutazásról sokat nem tudunk meg szerencsére, amivel a film készítői elkerülték azt a csapdát, hogy belebonyolódjunk a tudományokról és az időutazás témájának "hitelességéről" szóló teljesen felesleges vitákba. Persze nyilván itt is felmerülnek olyan lyukak a forgatókönyvben, amelyek lényegében elkerülhetetlenek az időutazós filmek esetén, és a forgatókönyv olyan kritikus pontjain itt is felhúzhatjuk a szemünket, hogy miért kell minden loopernek saját magát megölni? Sokkal egyszerűbb és biztosabb lenne, ha mindig a másikat ölnék meg, na de fogadjuk el ezeket, és akkor jól szórakozhatunk.

A film második felében a történet a nagyvárosból a csendes vidékre helyeződik, amikor Joe Sarah farmjára kerül. Mint a klasszikus noirokban általában, úgy itt is az volt ezzel a cél, hogy ifjabb Joe személyisége és morálja fejlődésnek indulhasson, már csak azáltal is, mert ezen az elhagyatott vidéken természetszerűleg kevesebb a kísértés, mint a bűnös nagyvárosban. És bár noir narratíva szempontjából ez nem volt rossz ötlet, azonban a film mégis érezhetően veszít érdekességéből (és látványából), miközben az üteme is lelassul és kissé megtörik.A Looper egyik legfontosabb eleme annak bemutatása, hogy egy adott ember személyisége nem ítélhető meg önmagában, hanem csak egy adott környezet és az események ismeretében. Joe egy gyenge és korrumpálódott bűnöző mindenfajta lelkiismeret-furdalás vagy erkölcsi kód nélkül, aki egyik gyilkosságtól él a másikig. Élete örömét a drogok és az olcsó kurvák jelentik. A film első felében egyszer villan csak fel személyiségének kissé emberibb oldala, amikor felajánlja aktuális prostijának, hogy gondoskodik a gyerekéről. Joseph Gordon-Levitt nagyon meggyőző a profi, de önző és nagyon rossz prioritásokkal, sivár világképpel rendelkező antihős bérgyilkos szerepében, aki megpróbálja levadászni jövőbeli önmagát. Ez akár szimbólumként is felfogható, ami fiatalkori életmódjának a teljesen céltalan és értelmetlen jellegét is mutatja.

Idősebb Joe már megtapasztalta az igazi szerelmet, aminek hatására érettebbé, önzetlenebbé és tapasztaltabbá válik, olyan emberré, aki szembesült már a múltjával, így jóval hasznosabb tagja lehet a társadalomnak, mint semmirekellő fiatalabb verziója, aki csak a kényelmes nyugdíjas éveiért küzd. Ugyanakkor ez a folyamat idősebb Joeban kifejleszti azt a fajta moralitást is, ami annyi gondot okozott már ezen a földön: azt hiszi, hogy erkölcsileg a Rainmaker nevű gengszter felett áll, és emiatt joga és kötelessége megölni őt. Bruce Willis kiváló volt ebben a tőle nem szokatlan karakterben, amihez hasonlót már számtalan alkalommal játszott karrierje során a maga viharvert ábrázatával, pléhpofa játékával és száraz cinizmusával, amely mellett érezhető karaktere intenzíven mérges és eltökélt jellege is.  A két karakter összeütközése és erkölcsi megítélésük változása akkor következik be, amikor az egyikük meg akarja ölni a gyerek Rainmakert, a másik pedig ösztönösen meg akarja védeni, mivel ő csak az ártatlan gyereket látja benne, és nem a jövőbeli nagy hatalmú maffiavezért. Hasonló ez a kérdés ahhoz, mintha azt kérdeznénk magunktól, hogy megölnénk-e a gyerek Hitlert vagy Sztálint, ha lehetőségünk lenne rá. Nos, Idősebb Joe igent mondd erre a kérdésre, és ami által unszimpatikussá válik karaktere, míg ifjabb Joe-ról kiderül, hogy minden erkölcstelensége vagy még inkább erkölcs nélkülisége ellenére valahol a mélyben ott van benne az emberiesség, amit a gyerek hoz elő belőle. 

(Ami viszont teljesen felesleges dolog volt a filmben, az a digitális "make up", amivel Gordon-Levittet kicsit Bruce Willisessé tették a fake orral, azért hogy ifjabb és idősebb Joe jobban hasonlítson egymásra, mivel enélkül is elfogadtuk volna azt a történetbeli tényt, hogy ők ketten ugyanaz a személy.)A két főszereplő mellett még jó pár kiváló mellékszereplő is látható, mint például Emily Blunt Sarah karakterében, vagy Jeff Daniels a jövőből küldött mai maffiavezérkánt.  

A film zenéjét Nathan Johnson jegyzi, az operatőr pedig Steve Yedlin volt, akiknek köszönhetően a vidéken játszódó jelenetek többsége rendelkezik egyfajta csendes és kissé kísérteties szépséggel, a nagyvárosiak pedig annak ellenére jónak mondható, hogy ennél azért a legtöbb neo-noir sci-fi képi világa jóval látványosabb, aminek elsősorban az az oka, hogy a Looper jövő ábrázolása jóval realisztikusabb jellegű, mint műfaj társaié.

Johnson anélkül képes egy fordulatokban gazdag filmet készíteni, hogy túlságosan összezavarná ezekkel a nézőt, mivel nem az a célja, hogy azok elveszítsék a fonalat. A Looper műfajának megfelelően esetenként erőszakos, vagy akár viccesen erőszakos, és amelynek gyors üteme és csavarai kezdetben odaszögezik az embert a képernyőhöz, függetlenül attól, hogy ezek a csavarok valójában elég kiszámíthatóak. A film a második felében veszít ugyan egy kicsit az izgalmából és érdekességéből, azonban a Looper ennek ellenére egy kreatívnak nevezhető, figyelemfelkeltő sci-fi, amiben ráadásul a műfajban kissé szokatlanul a karakterfejlődésnek is nagy szerepe van.

Értékelés: 8/10