A fogd a pénzt és fuss az első "igazi" Woody Allen film, amit ő írt, rendezett és a főszerepet játssza. Ez volt az első alkalom karrierje során, amikor egy project felett teljes kreatív hatalommal rendelkezett és ami annyira jól sikerült, hogy végül az áttörést is meghozta számára. A fogd a  pénzt is fuss egy mockumentary, azaz ál-dokumentum film, ami egy kitalált történetet megtörtént eseményként prezentál dokumentumfilm stílusban, ami által a film paródiává és szatírává válik. A történet egy szánalmasan béna bűnöző életét követi nyomon, miközben számtalan abszurd és vicces jelentenek lehetünk a szemtanúi.

A film Virgil Starkwell (Woody Allen) életét meséli el, amiben helyet kapnak az olyan emberekkel készült "interjúk" is, akik a történet szerint ismerték a világ legbénább bűnözőjét. Virgil élete szinte semmi másról nem szól, mint arról, hogy lecsukják vagy éppen szabadul a börtönből. Ahogy mondani szokás, nehéz gyerekkora volt. New York egyik rossz környékén felnőve, a szemüveges és szemmel láthatólag mindenben béna és esetlen, sehova nem illő gyereket már iskoláskorában cikizték és verték iskolatársai, ennek megfelelően az élete már korán a túlélésről és a tisztelet áhított megszerzéséről szólt. Hogy vagányságát bizonyítsa, elhatározza, hogy ő lesz a legkeresettebb, legfélelmetesebb bűnöző, aki majd felkerül a Most Wanted, azaz a legveszélyesebb körözött bűnözők listájának első helyére. Ez a szakma azonban egyáltalán nem való Virgilnek, a született lúzernek, mert amihez ő nyúl, az tutira nem végződik jól. Élete egy pontján, amikor megismerkedik szerelmével, majd későbbi feleségével, Louise-zal (Janet Margolin) már-már úgy tűnik, hogy végre új életet kezdhet értelmes célokkal, Virgil azonban nem lenne Virgil, ha ez így történne...Mivel imádom a mockumentary filmeket, ezért talán nem véletlen, hogy a két kedvenc Woody Allen filmem a Zelig és a Fogd a pénzt és fuss, annak ellenére, hogy esetleg a rendezőnek vannak ezeknél híresebb vagy akár többre értékelt filmjei is. A két mockumentary között 14 év telt el, ami alatt eszméletlen fejlődésen ment át Woody Allen és ami visszatükröződik a két filmen is. A kettő között első ránézésre a legnagyobb különbség abban áll, hogy míg a Zelig használ korabeli eredeti filmhíradó részleteket, addig ez a film csak "saját" jelenetekkel dolgozik. És persze a Zelig sokkal jobban szerkesztett és legfőképpen egységesebb film, mint a Fogd a pénzt és fuss, ami néha inkább tűnik vicces és abszurd jelenetek sorozatának, mintsem egy egységes filmnek, ugyanakkor mégis roppant szórakoztató - és stílusos darab - , amelyen már látszanak a rendező kézjegyei és olyan elemei, amelyek majd a későbbiekben számos más alkotásában is visszaköszönnek.

A Fogd a pénzt és fuss nagyon "Woody Allen-es elemei" többek között karakterének eltúlzott ügyetlensége és esetlensége, a "sehova nem illősége", az általa játszott főszereplő és a főszereplőnő közötti problémás kapcsolat, a rengeteg nagyon vicces és jól idézhető egysoros, és a számtalan popkulturális utalás, amelyek jó nagy része Hollywood aranykora előtt tett tisztelgés a rendező részéről. Mindezen elemek közül a régi Hollywoodra, filmekre, stílusokra és sztárokra történő utalás feltűnik majd Kairó bíbor rózsájában, A rádió aranykorában és a Játszd újra Sam!-ben, a mocumentary stílus, és a zsidó vallás karikatúrája a már említett Zeligben, a nőkkel való problémás kapcsolata, a pszichológia és a sehova nem illő, mindenhonnan kiközösített, esetlen, magát bénának gondoló személyisége különböző karaktereken át pedig szinte minden filmjében, itt a kérdés inkább az, hogy melyikben nem. És persze maga a város. Ami a film noirnak Los Angeles, az Woody Allennek New York.

A rendező majdhogynem az egész karrierjét ezekre a témákra alapozta, ami itt, 1969-ben kezdődött vagy körvonalazódott meg, és ami aztán lényegében végigkísérte pályafutását. Mint ahogy az is, hogy nagyszerű stílusérzékkel egyesített filmjeiben különböző műfajokat.Kezdetben viccek írásával, majd stand-up-osként dolgozó Woody Allen első forgatókönyvét is ennek a film kedvéért írta, amiben először tűnik fel a filmvásznon az a tipikus, szemüveges és esetlen, meg nem értett zsidó entellektüel karakter, ami lényegében ő maga volt, hívják ezt a karaktert akárminek is a filmjeiben. Pályafutásának elején - így ebben a filmjében is - az ilyen típusú karakterek első számú mozgatórugója az volt, hogy beilleszkedjen a társadalomba és környezete elfogadja, aminek érdekében számos olyan dolgot próbált tenni, ami nagyon nem illett a személyiségéhez vagy amiről valójában gőze sem volt. Legelsősorban is egy macsóvá akart válni, mivel azzal nem csak a környezetében fogadnák el és tisztelnék jobban, de nagy valószínűséggel a nőkkel való kapcsolatában sem lenne annyi gondja. 

Virgil Starkwell, a szemüveges, neurotikus és érzékeny new yorki zsidó gyerek életcélja az, hogy az első számú és legveszélyesebb amerikai bűnözővé váljon, mert akkor nyilvánvalóan elnyeri majd azoknak a tiszteletét, akik gyerekkorában megkeserítették az életét. Virgil lényegében csak annyiban különbözik a későbbi Woody Allen karakterektől, hogy kevésbé entellektüel, és sokkal antiszociálisabb, ugyanakkor végtelenül kitartó. És nagyon amerikai, hiszen álmait soha nem adja fel. Akárhányszor bukik le, akárhányszor kerül börtönbe, ő kitartóan küzd azért, hogy "nevet szerezzen" magának és Amerikai első számú - rettegett és legjobban tisztelt - bűnözője legyen. Ez azonban elég nehéz egy olyan típusú lúzernek, mint Virgil, aki bármibe is kezd, az rosszul sül el. Ennek persze az a legfőbb oka, hogy megfelelési vágya miatt mindig olyanba fog, ami nem illik személyiségéhez és amihez nem is ért, ergo tényleg béna azokban a dolgokban. És a családi hátterét sem lehet "támogató környezetnek" nevezni, ugyanis szülei nem igazán örülnek vagy büszkék fiúk pályaválasztásának, amit jelez az is, hogy az interjúk során csak egy maszkban mernek nyilatkozni.

Kitartása viszont már fiatalkorában megmutatkozott, amikor annak ellenére fel akart vonulni a zenekarral, hogy csellón játszott. Arról az apróságról nem is beszélve, hogy zéró zenei tehetséggel rendelkezett, de Virgilt nem olyan fából faragták, hogy egy ilyen apróság miatt feladja az álmait. Ez viszont már előrevetíti Virgil későbbi életét, ami lényegében megvalósíthatatlan álmok elérésének erőltetéséből áll, ami miatt élete lényegében egy merő szélmalomharcnak bizonyul. Virgil végtelen optimizmusát azonban a film végén is megmutatja, amikor a néző megtudhatja, hogy egyik döntését sem bánta meg, sajnálni pedig csak azt sajnálja, hogy soha nem került fel a Legveszélyesebb Bűnözők Körözési Listájára. De ez csak azért van, mert ez is csak attól függ, "hogy kit ismer az ember."A forgatókönyv és a film egyik legkiválóbb eleme a narrációja, ami jelentősen megnövelte ennek a mockumentarynak az abszurd jellegét. Jackson Beck rádiós hírbemondó stílusú narrálása során számos extra információhoz jutunk Virgil életét illetően, ami megerősíti azt az illúziót, hogy Virgil egy valós személy. A narrálás komolysága pedig éles ellentétben áll a közben látható jelenetek viccességével, ami által a hangulat teljesen abszurddá válik.

Mint szinte minden Woody Alen film, úgy ebben is nagyon szellemes szöveg hallható, és ez is telis-tele van nagyon vicces dialógusokkal, jól idézhető egysorosokkal.

Az egyik kedvencem, amikor Lousie kimossa a következő rablására készülődő Virgil kék ingét, aki most tanácstalan, hogy mit is viseljen a nagy esemény alatt. Louise azt ajánlja neki, hogy vegye fel a bézs színű ingjét, amin Virgil teljesen megütközik. "Ki visel bézst egy bankrablás alatt???" Louise pedig nem értvén a férfi felháborodását, megkérdezi, hogy "miért, a többiek mit viselnek?"

Virgil egyébként a szerelmét is nagyon viccesen fejezi ki, aki elárulja nekünk nézőknek, hogy szinte az első pillantásra beleszeretett Louiseba, és "már 15 perc múlva feleségül akartam venni, egy fél óra múlva pedig teljesen felhagytam azzal a gondolattal, hogy kiraboljam."

És hát persze a híres bankrablós jelenet, amiben a bank alkalmazottai nem tudják elolvasni Virgil macskakaparását, és a fegyver szó, a "gun" helyett "gub"-ot olvasnak, ezért nem is értik, hogy mit akar tőlük Virgil. (Magyarul ha jól emlékszem "a csak semmi cicó vagy cécó" között folyt a vita.)A film felépítésére jellemző az, amit majd a Zeligben is használ, azaz két szálon keresztül ismerjük meg a főhős életét, egyrészről a vele játszódó jelenetekből, másrészről pedig a személyéről nyilatkozó hozzátartozói és ismerősei által. A két különböző típusú jeleneteket - a Zeligtől eltérően - nem választja szét színes és fekete-fehér jelentekre, ugyanis az egész film színes.

Természetesen  egy Woody Allen filmből nem maradhatnak el a filmtörténeti utalások, többek között az I am a Fugitive from a Chain Gang c. 1932-es Paul Muni filmre a rabok bokaláncaival, a Marx fivérekre a szülei által viselt Groucho-álarccal, de megjelenik pl. Alfred HItchock Vertigoja is abban a jelenetben, amikor vacsorázni viszi Louiset. Ahogy a Játszd újra Sam-ben Humphrey Bogarthoz szeretne hasonlítani, úgy ebben a filmben Virgilnek mintha az lenne a célja, hogy James Cagneyvé váljon, aki számos nagyon népszerű '30-as évekbeli gengszterfilm főszerepét játszotta. Másrészről egyes némafilmekre emlékeztető gagekben mintha Buster Keatont is megidézné, valamint általában véve a némafimes időszakot, ami nem csak a stílusban, de abban is felfedezhető, hogy számos jelenetben nincs dialógus. A régi gengszterfilmekre utal egyébként a Fogd a pénzt és fuss hossza is, ami 1 óra 20 perces, és ami nagyon jellemző volt a korabeli, főleg B filmekként gyártott gengszter, majd később noir filmekre.

Woody Allen - mint mindig az ilyen típusú karakterek esetén - most is kiválóan játszott, aminél nagyon jó érzékkel találta el, hogy mennyire és hogyan vegye abszurdan viccesre figurát, megfelelvén a film egészének hangulatának. Azt a figurát, amelyik minden esetlensége és bénázása ellenére szimpatikus a nézőnek, hiszen kinek ne lenne az, aki csellózni próbál egy utcai parádén, vagy szappanból készült fegyverrel próbál megszökni a börtönből, miközben odakint esik az eső, vagy mert egy tesztelés alatt álló gyógyszer káros mellékhatásaként ideiglenesen rabbivá változik. És mert van akkora lúzer, hogy pont akkor akar társaival egy bankot kirabolni, amikor egy másik rablócsoportnak is ugyanez az ötlete támad, és az általa kezdeményezett szavazást elbukja, mert a bank alkalmazottai inkább a másik csoportot támogatják, akik profibb bankrablóknak tűnnek és ezért alkalmasabbnak tartják arra, hogy kirabolják őket. Annak ellenére, hogy a fim számos kiváló elemmel rendelkezik, mégiscsak Woody Allen alakítása viszi a hátán filmet, aki mellett azonban volt jó néhány egészen kiváló mellékszereplő is, mint pl. James Anderson börtönőrként, akit korábban a To Kill a Mockingbirdben láthattunk Bob Ewellként, vagy Virgil feleségét alakító Janet Margolin.A film derűs zenéjét Marvin Hamlisch szerezte, ami illeszkedik illeszkedvén a film stílusához, nagyon gyorsan tud váltani a komolyról, a romantikusra és a nevetségesre. Vagy hozza ezt a három tulajdonságot egyszerre. Lester Shorr operatőr fényképezése pedig egyszerre képes a film dokumentum, néma és abszurd filmekre jellemző stílusát visszaadni.

Woody Allen mockumentaryja nem csak egy végtelenül szórakoztató film, de számos régi műfaj kiváló stílustanulmánya is, amelyből nem hiányozhat a rá annyira jellemző (és hasonlító) főszereplő karakter sem, amit itt még sokkal könnyedebben tálal, mint egyes későbbi darabjaiban. Mint általában a mockumentary műfajú filmek, amelyek szinte mindig a történelemben visszatekintve egy régebbi korban játszódnak, vagy emlékeznek vissza rá a riportalanyok, úgy a Fogd a pénzt és fuss is fura módon időtálló - amihez persze Woody Allen végtelenül szellemes és ütős humora is hozzájárul - és ugyanolyan élvezet 2017-ben nézni, mint amilyen lehetett 1969-ben. Lehet, hogy még nem annyira tökéletes, mint például a Zelig, ugyanakkor mégis zseniálisan illeszkedik a története, a mondanivalója, a karakterei, az abszurd humora a mockumentary és a társadalmi szatíra műfajához, amelyek összességében egy nagyon vicces és megnyerő filmet eredményeznek.

Értékelés: 9/10

A film angolul a Youtubeon megnézhető: