William Wyler rendezte ezt a 4 Oscar-díjra jelölt (közte a legjobb film kategóriájával), gengszterfilm elemekkel rendelkező szociodrámát Humphrey Bogart, Sylvia Sydney és Joel McCrea főszereplésével. A film arról is híres, hogy ebben szerepeltek először az ún. Dead End Kids kölykök, ami egy csapatnyi tinédzser fiút jelentett, akik aztán több, mint húsz éven keresztül feltűntek különböző filmekben. A Zsákutca egy rakás szegény kölyökről szól, akik életük egyik legmeghatározóbb szakaszában állnak és dönteniük kell, hogy hogyan folytatják tovább életüket, becsületesen, de szegényen, vagy a bűn útjára lépnek. 

Az elszegényedett, de becsületes és keményen dolgozó Drinára nagy felelősség hárul (Sylvia Sydney), mivel fel kell nevelni lázadó tinédzser öccsét, Tommyt (Billy Halop) lehetőleg úgy, hogy ne keveredjen bajba, amire a fiú egyébként nagyon hajlamos hozzá hasonló bajkeverő haverjaival. Sylvia szerelmes egy környékbeli munkanélküli építészbe, Dave Connellbe (Joel McCrea), akinek viszont egy számára elérhetetlen szőke szépség, Kay Burton (Wendy Barrie) tetszik, aki egy gazdag férfi menyasszonya. Időközben visszatér a környékre Baby Face Martin (Humphrey Bogart), plasztikai műtéten átesett körözött gengszter, aki Tommyhoz hasonló tinédzserként nőtt fel ebben a szegénynegyedben, mielőtt profi bűnözővé vált volna. Baby Face azért tér vissza, hogy még egyszer láthassa anyját és találkozzon régi szerelmével Francievel (Claire Trevor), mielőtt végleg eltűnik a hatóságok elől. A gengszternek megtetszik a balhékra hajlamos fiú csapat és mentorálni kezdi őket. Dave felismeri az átoperált arcú Baby Facet, és megzsarolja, hogy vagy elmegy a környékről és békén hagyja a fiúkat, vagy feladja a rendőröknek...A Zsákutca egy tipikus ’30-as évekbeli Warner film lehetne, ha nem Goldwyn készítette volna, mivel pont az a két műfaj határozza meg, amelyekre a Warner ebben az időszakban specializálódott, mégpedig a szociodráma és a gengszterfilmek. Az üzenetei és témái is a korszakra nagyon jellemzőek, mégpedig a nagy gazdasági válságból még nem teljesen kikeveredő társadalom szegény rétegeinek élete, annak nehézségei és helyzetükből fakadóan beszűkült választási lehetőségeik bemutatása. És persze a korszakban elmaradhatatlan üzenet: a bármi áron történő meggazdagodás hosszútávon (sőt, rövidtávon) sem boldogít, mivel a vele járó morális lesüllyedés szükségszerű bukást von maga után. Bár ez az üzenet nagyon noirosan hangzik, azonban ez itt még másfajta célokat szolgált. Míg a ’40-es évekbeli noirok erkölcsi tanításai az egyre nagyobb önállóságra törekvő nőkre, és az ezekre bukó gyenge férfiaknak szólt, addig a ’30-as évek hasonló típusú filmjei a szegényeknek próbáltak valamiféle erkölcsi többletet nyújtani, vagy akár kicsit csillapítani is őket.

A filmben sokkal meghatározóbb a szociodráma rész a gengszter krimivonallal szemben, olyannyira, hogy ez utóbbi egészen szelídnek néz ki a korszak „igazi” gengszterfilmjeivel szemben, és igazából csak a szociodráma üzenetének bemutatását segítő eszköz.

William Wyler rendező bemutatja a szegények és gazdagok társadalomban elfoglalt helyét, választási lehetőségeiket és kilátásaikat. A filmben látható nagyvárosi környezetben a gazdag és szegény negyed lényegében összeér egymással, azonban mégis egy nagyon éles vonal választja ketté a két negyedet. A szegény negyed vadabb, agresszívebb, szakadt ruhákba öltöztetett neveletlen kölykei állnak szemben a jól öltözött és jól nevelt, civilizáltabb viselkedésű, ugyanakkor elkényeztetett úri fiúval, akit jól meg is vernek. A fimnek ez a része kicsit furán jön ki, nagyjából úgy, mintha erre az agresszióra magyarázat és indok lehetne a szegénység. Persze manapság ezt már megszokhattuk a rosszul értelmezett és társadalmi szempontból végtelenül káros és veszélyes PC miatt, a maga korában azonban még nem volt annyira megszokott, bár a szegényebb és primitívebb tömegek részéről igény, az, lett volna rá.Az is látható a filmben, hogy a rendőr mennyire vigyáz arra, hogy a két negyed minden közelsége ellenére a szegények nehogy a gazdagok közelébe kerüljenek. Mintha a rendőr nem is a rendre, vagy a bűnözés megakadályozására koncentrálna leginkább, hanem az éles választóvonal őrzésére, ami egyben a változatlan társadalmi status quo biztosítását szimbolizálja, miközben a őt is frusztrálja az, ha a gazdagok úgy érzik, hogy bárkinek - még a rendőrnek is - parancsolhatnak és befolyásos kapcsolataikra hivatkozva irányíthatnak. 

A két negyed lakóinak nem csak viselkedésében, öltözékében, lakókörnyezetében, társadalmi helyzetében vannak órási különbségek, hanem elsősorban választási lehetőségeiket tekintve. A Dead End, azaz Zsákutca a szegények, a filmben konkrétan a tinédzser fiúk minimális választási lehetőségét szimbolizálják. Lényegében az egyetlen választási lehetőségnek az tűnik számukra, ha gengszterekké válnak. A film azonban azt is megmutatja, hogy még egy ilyen nyomornegyednek is nevezhető környék is ki tud nevelni építészeket, tehát nem lehet mindig a "nehéz körülményekre" hivatkozni. A probléma az, hogy munkája még neki sincs, nemhogy a tanulatlan szegények tömegeinek, akiknek a napi megélhetés is gondot okozott ebben az időszakban. A környékbeli srácok nem is foglalkoznak a munkanélküli építésszel, példaképnek pedig ebben a formában szóba sem jöhet, hiszen még ha lenne is lehetőségük tanulni, minek tennék, azért, hogy ők is munkanélküliek legyenek? Nem marad igazából más, mint a bűnözés, és rögtön meg is találják maguknak Baby Face Martint, a gengsztert. Innentől kezdve pedig a nagy kérdés, hogy a társadalom örökre elveszti-e ezeket a fiúkat, vagy valahogy meg lehet menteni őket a lezülléstől és a bűnözéstől. Bár a film mondanivalói, témái nagyon szájbarágósak, karakterei végtelenül sztereotípek, és korántsem nem tűnnek újdonságnak, azonban mégsem lehet elavultnak nevezni, hiszen napjainkban legalább ennyire fennáll a szegénység és a bűnözés összekapcsolódása, mint ebben a filmben, főleg olyan környékeken, ahol nagyon nincs munkalehetőség. Az egyetlen különbség manapság az, hogy a gazdagok már nem mennek olyan környékre lakni, ahol a balkonjaikról egy olyan gettóra látnak rá, ahonnan folyamatosan ordítozás és lövések zaja hallatszik. Ma már diszkréten félrevonulnak, hogy ezzel ne kelljen szembesülniük - és ne kelljen mindennapi abúzust elszenvedni a srácokhoz hasonló kezelhetetlen fiatal bandáktól.A forgatókönyvet Lillian Hellman írta Sidney Kingsley 1935-ör Broadway darabjából és ennek megfelelően lényegében egy helyen, a fent vázolt gettó egy kis zsákutcácskájának környékén játszódik a történet. A filmet tónusa alapján két részre lehet osztani. Az első részben, ami egy bő fél óra, a tinédzser kölykök hülyéskedését, veszekedését, esetleg verekedéseit láthatjuk, azonban a történet felétől jelentősen elsötétedik a tónus miközben a film komolyabbá válik. A karakterek nagyon képregényszerűek és sztereotipikusak, amelyeket többféle szempont alapján is élesen kétfelé lehet választani. Vannak a szegények és gazdagok, a jók és a rosszak, a keményen dolgozók és a bűnözők, az erősek és a gyengék. Talán mondanom sem kell, hogy azok az erős és szegény karakterek a jók és szimpatikusak, akik nem váltak bűnözővé szemben a gyenge és szegény karakterekkel, akik nem tudtak ellenállni a kísértésnek és bűnözővé váltak. Nem is beszélve a magukat felsőbbrendűnek gondoló gazdagokról. A gyenge szegényekből - ha férfi, akkor - gengszter lesz, mint Baby Face, ha nő, akkor prostituált, mint ex-barátnője, Francie, aki egyébként a film legérdekesebb karaktere, annál a tulajdonságánál fogva, hogy ő egy szifiliszes kurva, azonban a cenzúra ezt nem engedte kimondani, ezért csak körbeírják ezen tulajdonságát.

A film színészei között voltak jó és rosszabb alakítások, a legrosszabb a Dead End kölykök voltak, ezt már az Angels with Dirty Faces c. filmjükben is megállapítottam. A legjobb pedig a Humphrey Bogart és Claire Trevor páros voltak, Sylvia Sydney és Joel McCrea inkább csak átlagosak és elviselhetőek.

Nyilvánvalóan más elvárások voltak a színészi játékkal szemben a '30-as években, és a Dead End Kids nagyhangú, handabandázós alakításuk népszerűnek bizonyult a maga korában, ma már szerintem inkább csak roppant idegesítőek, akiknek a hülyéskedéseit én egyáltalán nem találtam viccesnek. Nem is beszélve karaktereikről, amelyektől egyébként azt várták a film készítői, hogy szimpatikusak lesznek, és a nézők szorítanak majd a sorsukért. Nos, 1937-ben még szorítottak, én azonban őszintén szólva inkább annak drukkoltam, hogy ültessék le az összeset. A srácok az egész történetben csak nagyhangon pofáznak és „menőznek” egymás előtt azzal, hogy kit hogyan fognak majd megverni, amivel megmutatták ugyan karaktereik végtelenül alacsony származását és civilizálatlan jellegét, csak azt nem értem, hogy ezzel a tulajdonságukkal miért is lennének szimpatikusok bárki számára. Hacsak nem ugyanolyanok, mint ők. Valószínűleg jó sokan voltak 1937-ben ugyanolyanok, mint ők Amerikában és akiknek ez a film is szólt.Humphrey Bogart a szokása szerint a film legjobbja, olyannyira, hogy még a viszonylag egyszerű gengszter karakterét is összetetté tudja tenni. Ő lenne ugye a film rossz fiúja, akinek példájától óvni kell a fiúkat, azonban Baby Face felvillantja emberi és kedvelhető oldalát is az anyjával és az exével való kapcsolatában. Ő az a kemény, de szentimentális fickó, aki nem tud lelépni anélkül, hogy ne látná anyját még egyszer utoljára. A találkozás össze is jön neki, az anyja azonban nagyon hidegen elutasítja fiát, amivel szemmel láthatólag összetöri a gengszter szívét. Ebben a jelenetben elsősorban az anyával kellett volna szimpatizálnia  a nézőnek, azonban itt egy kicsit mellényúltak a film készítői, mivel szerintem mindenki Baby Facet sajnálta meg inkább, köszönhetően Bogart alakításának. (A poszt végi videóban látható ez a jelenet) Humphrey Bogart simán megérdemelt volna egy Oscar-jelölést ebben a filmben, legalább a legjobb mellékszereplő kategóriában, főleg ismervén azokat a filmeket és jelölteket, akik a konkurenciát jelentették ebben az évben. Claire Trevort viszont jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában – teljesen megérdemelten – Francie szerepéért, aki Baby Facenek nemcsak az exe, de egyben a női megfelelője is, a másik gyenge szegény, aki nem tudott ellenállni a kísértésnek. Claire Trevor és Humphrey Bogart mindig remek párost alkottak a filmvásznon. Karrierjük során két másik filmben is játszottak együtt, pl. Key Largo, amiért Trevor el is nyerte az Oscar-díjat, valamint a Dr. Clitterhouse.A stúdió egy hatalmas díszletet építtetett a film kedvéért, amiről első pillantásra látszik, hogy csak díszlet, azonban ennek ellenére nagyon látványos. Van benne minden, ami kell egy nagyvárosi gettóba, ütött-kopott épületek, sötét sikátorok, bemélyedések, hátsó udvarok, sötét lépcsőházak, és persze az éles kontraszt a gazdag és a szegény negyed között. A filmet fényképező operatőr, Gregg Tolandot (Aranypolgár) is megérdemelten jelölték Oscárra, akinek remek fekete-fehér fényképezésének is köszönhető, hogy ez a festett díszlet egy idő után életre kel, és  igazivá válik a kukáival és a mocskával. Annak ellenére, hogy ez egy 1937-es film, a fényképezésére akár azt is mondhatnánk, hogy helyenként noiros.

Willam Wyler filmjeit díjazták összesen a legtöbb Oscar-díjjal vagy jelöléssel, ami nem véletlen, mivel mindig az a vágy hajtotta, hogy szórakoztató, ugyanakkor mégis tartalommal rendelkező filmeket készítsen, amit összességében itt is elért. A Zsákutca elsőre elavultnak tűnő témájáról kiderül, hogy nem is annyira elavult, vagy legalábbis nem a témája elavult, mintsem inkább a bemutatásának módja, az élesen sztereotíp karakterek némelyike pedig árnyaltabbá válik, mint amilyennek megírták, és mindezek mellett rendelkezik három hatalmas erénnyel, akiket úgy hívnak, hogy Humphrey Bogart, Claire Trevor és Gregg Toland. Nekik köszönhetően pedig a mai napig is jó filmnek számít a Dead End függetlenül minden '30-as évekbeli jellegzetességétől.

Értékelés: 7/10

Baby Face találkozik az anyjával: